szerencse utca

Volt, hogy meguntam már esténként az utcákat róni: hogy minden este másik utca sarkán forduljak be, másik kocsma másik kihelyezett hamutáljába nyomjam el számolatlanul a csikkeket, hogy másik cipősaroknak nézzek utána. Elég volt, meguntam. Hadd lássam ugyanazokat a térköveket, hadd köszönjön előre a csapos, hadd rugdaljam szemből azt a cipőt nap, mint nap.

munkamegosztás

 – Na, kicserélem a tömítést. Pont ugyanezt csináltam fél órával ezelőtt.

[...]

– Na, meg van csinálva.

[...]

* * *

– Na, kiteregetek. Pont ugyanezt csináltam tegnapelőtt. Is.

[...]

– Na, ez is meg van csinálva.

[...]

romantika, vakság

 A szerelem romantikus, az élet kevésbé; a szerelem vak, hát az élet is vak.

Hajoljunk tehát a mosdó fölé, piszkáljuk ki a lefolyóba kéredzkedő hajszálainkat, meredjünk bele a tükörképünkbe, és kezdjünk magunkkal gyorsan valamit. Ha már úgyis oly sok minden teljesen nevetségesen mindegy.

a tér sarkán, október végén

Feltűnnek az október végi tér sarkán a sárga levelek. A levelek között át lehet tekinteni a túlvilágra. Közéjük bámulok, átnézek az időn és a kereteken, át a rácsokon. A kezemben póráz, a póráz végén pisilő kutya – ő pedig engem bámul, felemelt lábbal pisil éppen a rácsra. Október végén rendre feltűnnek a sárga levelek – hol ködlelő, hideg sötétben, hol pedig ragyogó napsütésben, és a tér sarkán most már mindig a rácsokon túlra gondolok.

amikor

Amikor jobban féltem, hogy megjössz, mint hogy nem.

ha...

Ha hallgatsz, cinkos vagy, ha megszólalsz, nevetséges.

elmondom nekünk

Kimegyek a rétre átgondolni, mit mondhatnék nekem vagy nekünk. Ma csak húsz percig tart a menekülés, a réten az ülés. Amikor áttgondoltam, visszamegyek, és elmondom nekünk.

begyalogolni

Begyalogolni egy városba: nem olyan, mint egy faluba. A faluba könnyű: látod a szélső házat, a faluvége-táblát, és eldöntöd. Kint vagy, vagy bent. Ugrálhatsz is: egyszer kint, egyszer bent, hipp-hopp, kint és bent. A város széle más: gyárak jönnek, az út szegélyén bizonytalanul járda kezdődik, majd üres telkek jönnek, nagy parkolók. A szíved elfacsarodik, mert a szíves fogadtatás nem itt, hanem a városközpont felé vár, beljebb. Ahogy gyalogolsz az úton, észre se veszed: mikor kerültél beljebb. Egy szürke, elmosódó határmezsgyén elmosódik a kint-bent.

tágas, de

Áttolom magam az ágy üres túlfelére.

Felriadva csodálkozom, hogy
milyen tágas, de
mennyire üres.

elindul a domb

El fog indulni a domb, és rá fog szakadni a házra. Évente tíz centimétert jön: kezdenek repedezni a falak. Nézd meg, a kert is már lejt. Amikor még vettem, vízszintes volt itt a ház előtt. Most pedig ferde. Ahol a rózsák nőnek: egy rózsaszín és két ciklámen virágú rózsabokor. Mennyiben lehet ciklámenszínű egy rózsa? Van vajon a rózsáknak rózsaidentitása? Önérzete? Nem tudom. Amennyiben van, elnézést kérek. Ez a két bokor olyan ciklámenes, nem tudok rá más szót mondani. Agyagos és sáros itt a föld, vágtunk fölfelé a domboldalba egy kanyargós lépcsőt, azon kaptatok naponta két-háromszor föl. Belátni innen a tájat: sárga legelők, mezők, sötétkék fenyves. Egy ugyanolyan domb van itt szemben, pont, mint a mienk, az is megindult egyszer, de lelassított már. Szinte meg is állt – végül is nem dőltek a házak a lábánál össze. A miénkkel mi lesz? Vajon összedől egyszer, vagy lassul az erózió itt is, megkímél, nem temet maga alá be.

Nem tudom, mi lesz. Készült egy felmérés, de azt nem tudom, hogy készültek-e tervek. Az önkormányzat kettőig van nyitva pénteken. Induljunk Pestről jó korán, legkésőbb délelőtt, és menjünk akkor be, kérdezzük ott meg. Csak született már valami mentőöv, egy ötlet – az nem lehet, hogy egy domb egy fél falut csak úgy maga alá temet. Adjanak támogatást, meg ilyenek. Biztos van valami felelős. Egyedül nem tudjuk megállítani a hegyet.

Egyedül nem is kell.

aranyak

S egy nap azt álmodom, hogy királyok lettünk és aranyak hullanak.

ez az

Ez az egy lehetőség van.

jó

Milyen jó.

maradj

Gyere akkor most, ölelj át, Idő,
csókolj a nyakamba és
zongorázd végig a csigolyáimat,

táncolunk egyet.

Táncolunk, és
maradj is velem.

precesszió

tengelyén billenő idő;
egymásba szövődő szavak

túlon túl

És nem szólt senki, hogy az ilyen távolra engedett gyeplő mentén már nincsenek szavak, hogy mélységes csönddé válnak a csillagok, hogy fejjel előre ugrunk a falba; hogy nem szólt senki, már hidegen hagy, azon túlon túl vagyunk, és fölismerem, hogy ez az voltaképp, ami beizzít.

csinálj

– Csinálj nagyon sok mindent ezekkel a kezekkel.
– Igen.

ugrás a csillagokba

magány és áhitat, mikor elrugaszkodom.
nem visszhangoznak semmit egy percig a falak.

halk rádión a szférák zenéje szól,
a csillagokat veszi az antenna.

ugrás.
fölfelé zuhanok.

viszel

Gyere, Lófej-köd. A hátadra hágok, s viszel akkor, rendben?

ami maradt

Leküldi a királynő mind, ami maradt a Ruszki Sztandart alján, majd kedves udvarhölgyét kéri, hogy igazítsa el a feje alatt a párnát, és miután kitámasztotta rendben az ablakot, bújjék be mellé az ágyba, és aludjon reggelig vele.

spleen ünnepnapon

Feladom. Essen, puffanjon. Megvonom a vállam.

Arra sem méltatom, hogy a szám elhúzzam. Húzzunk innen köszönés nélkül a francba. Távozzunk angolosan. Masírozzunk el katonás rendben, és hátraköpni se forduljunk vissza. Egy egész regiment hátraarc van. Megkerült a harc, de megfutamodott. Ne érdekeljen többé már semmi. Ne legyen több rágódás a múlton: elrágtuk, aztán mikor az ízét vesztette, kiköptük azt. Köpök rá. Unottan könyökölök a kocsmaasztalon. Kiábrándultam a hiú ábrándokból, és hidegen hagy, ha véletlenül fellökném a vázát. Még melegen leszopogatom a csontjait, és a sarokba hajítom. A szőnyeg alá sem érdemes söpörni. Érdemtelen a problematika. A járdára fújom a taknyomat a méla koranyári napban. Erősen süt az magától is.

minek az

Fehér ingben kell vérezni, mert ünnepi nap ez. Minek az ünnepe?

Hamarosan el fogok veszni, áltatom magam, de ez merő fantazmagória. Nem igazán van hová vesznem már, és bár nem adhat fogódzót a cinizmus sem nagyon, arra gondolok, hogy a pesszimizmusom már-már optimizmus. Ha mindent szabad, akkor valahol meg vagyok mentve, a kérdés csak, hogy mitől. Kétlem, hogy annyi beláthatatlan sok üldözőm volna [...].