a semmi, ami van

A szép semmi, ami jól van.

(Kétszer nem lehet ugyanazt leírni.)

utcám körül nyár kerekedik

Csak a Víziváros legyen, legyen elég, jöjjön szembe, adjon nekem, jöjjek szembe, adjam tovább, tanácsokat és jótéteményeket adjanak s vegyenek itt a közvetlen környezetemben, a sziget csücskén, a híd főjén, az utcám sarkán, legyen elég ma estére, más estén gyertek udvaromba, messze mennem ne kelljen, napom ezzel beteljen.

változat semmire

Édes, kék vattacukor semmi, ami van.

a művészet ereje (újságcímnek is olcsó ez a cím, de most mindegy)

Bementünk a múzeumba télen, és tavasszal jöttünk ki.

önző lelkesedés

Fölnőtteket csakis pénzért, rövid határidővel.

hogy volt

– Hát, nem volt ez mindig így…
– Miért, hogy volt?
– Hogy is? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… ……… . ………… …… ……………………… …… . ……… …, ………… … . ……! ……………! …………? …………, ……, ………, … . ………… …… … …………… ……, ………………, ……… ……… ……… ……: ………… …… . …………… . ………… ………, …………, ……… … ……………! …………!!! …? ………… … …………… ??? …! ……… . …… . (……………… ………: ………… … ……, ……… … …………… .) ………… … ………, …………… … …………… . …… . ………… … ………… . ………… …… …………?!?!?! ……! …………! …… … …… … ………; ………… …… …… … … … …………… . …! ……… . … . ………… ……, ……, ………, …………, …… … …… .

kijön a kapun

Kijön a kapun, és valahogy máshogy jön ki, és azt hiszem, látok valamit, de nem, megkérdezni nem merem, és azt hiszem, mondanák úgyis. Aztán kiderül, hogy jól látok, csak még korán volt, csak tíz hét.

Aztán vége. Kopogott, dobogott kicsit, aztán visszafordult. Jön majd másik.

az oszlop mögé ne

Kilépek a törvény mögül, hogy kilépjenek az oszlop mögül, ha jönni látnak.

jéghegy az elpárállott jéghegynek

Úgy képzelem el magát, hogy száll. Maga egy boldog ember.

lekoppan

Hozzá is akarok nyúlni, nem csak szemmel tapogatni le, hogy milyen, hanem tényleg, van-e mélysége, van-e puhasága: mély feketesége van hirtelen, lekoppan a kezem, erélyesebb, mint az évszázados pince fala.

eckermann

A márványsajtos cukkinileves és a két egyforma, mégis két külön kaptafa pincérfiúk, úgy ám.

a Hősökön ma

Véletlenül pont ráértünk a szeles, büdös (rohad a tél vége, az!) vasárnap délután pont arra sétálni, meg a tesóm is ott lakik, szóval kimegyünk a Hősökre, mondok, megnézni a jelet, amit a kissrácok gyújtanak ott fáklyákkal, aztán több se kellett nekik, beszerveztek azonnal minket, engedményt is adtak, csak álljunk be gyorsan, kardoztunk is a fáklyákkal jókat, mint két komoly Jedi, és míg én azt figyeltem, hogy a kiscsákók azért jöttek el mind, hogy egymás előtt felvágjanak a mindennél nagyobbat mondással, a csajok a csákók karjába kapaszkodhassanak sivalkodva, ha túl közel fújja a szél a lángot, a tesóm úgy csöpögtette szanaszét a viaszt a Hősök márványburkolatára, mint a szalonna édes zsírját a fehér kenyérre nyáron, szóval mondhatom, remekül mulattunk véletlenül ott, remek találmány a fáklya meg a sok ember együtt.

(Ahova mi régen ecsettel és karosszériafestékkel zebrákat kanyarítottunk, ott most villanyrendőr áll, aszerint mászkálnak át az egyetemisták meg a tinédzserek a négyeshatos megállójából a TTK-ra meg a ZP-be a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Csak mondom.)

pont

Pont megsokszorozza, pont nem kioltja egymást.

diaspora hi-fi

Forró égövi zenék szólnak, fülben is nomád vagyok, saruban, fehér köpenyben verik körülöttem a billentyűket, színes kendőkkel fölpolcolt óriás kontyból csöngenek a hangok, nagy, vaskos tűvel horgolt rikító sapkák, napszemüvegek tükrében pörgő dobverők… poros, pálmafaszagú utcák képei kavarognak, én meg bennük.

Új barátom az Elefántember.

a körökön kívül is vagyok

…hogy amikor indulnék, engedjetek el, hogy hagyjátok, hogy tudjam, mikor jó, mikor rossz már, mikor van ideje az indulásnak, mikor az ébredésnek, a belefeledkezésnek, hogy hadd ne hallgassak a tanácsaitokra, ha nem látom jónak, hogy hadd lássam jónak, amikor úgy érzem, hogy hadd ne igyam meg és hadd igyam meg, hogy hadd merüljek a csöndbe és hadd a hangokba, a fűrészelésbe, a csípős levegőbe, a tizenkét órába, a semmibe, a kilométerekbe, a gyerekekbe, a hálózsákba, hadd halúzzak, ha kedvem tartja és hadd fáradjak el, igyátok meg, ássátok fel, várjátok meg, szálljatok fel rá nélkülem, ha nem akarom. Nektek hegy, nekem pöcök, nektek pocok, nekem nagy, bújj ide, húzz oda, nézz ide, less oda, ne add ide, add oda, ne írd le, mondd oda. Van, amiről ezerszeresen tudom, van, amiről sohasem. Enyém, nem kell, majd kell, engedjetek el, tartsatok meg, a lyukas zsebetekben hadd legyek lakó, hadd másszak szabadon föl-le, körbe, mínuszba le a mennybe, pokolra hadd ugorjak ölbe. Vállvonásnyi pluszok, keresztek, örökös körkörös nullák. Ha nem lenne szögletes, ezt most körbe szedném, mert ennek nincs vége, se hossza, se eleje, se vége…

the bases

– Ne írja be, mert egész hétvégén furdalni fogja a lelkiismerete!
– De beírom… De ki lehet váltani!

EGYIK: !!!•@*∆666¨å¡!
ÉN: (a szívéhez kap) ???…
MÁSIK: (atyáskodón néz) Tanárnő, ez csak VICC volt!

– De ez nem a tanárnőnek szól, csak mi nem tehetünk róla, hogy ilyenkor már ilyenek vagyunk, így péntek hatodik órában!

Ez már használható.

az ígéret

Kaptam kölcsön ezt a könyvet, olyan volt, mint pipával lélegezni a víz alatt, és messzire látni benne, nézhetni a korallokat körbe-körbe, és néha pihenésképpen háttal feküdni a víz színére, melegíti a hasunkat a nap, de az agyunk akkor is a korallokon jár, a felhőkre vetül a képük.

[A beszéd. A hallgatás. A választás. A kilépés. Az elhivatottság. Az átérzés. A szenvedés. A fellélegzés. A beszéd.] Írta Chaim Potok.

bőrkeményedés az ujjamon

Írok napi egy-két órát tollal, no nem sokat, csak lassan, kacskaringósan, komótosan cirádázva a betűket, és hasonlítani kezdek – ebben is – a régire, régi Bori, szia, örülök, hogy találkozunk, tudod, szerettek ám, én tudom; tehát fáj, fáj, egyre fáj és befelé karcol a hús felé a bőrkeményedés a középső ujjamon.

megpróbáljuk-e lecibálni

Halálok lovagolnak ki, be, ide-oda vágtatnak a lovak, horkannak itt-ott, rúgatnak, ügetnek velük a halálok, ellovagolnak ide, átlovagolnak oda, az emberek meg csak nézik, hogy itt is elügetett egy, ott is látszik egynek a fara, itt kaptatnak körülöttünk, néznek le ránk a halálok a lovak hátáról, nézünk vissza rájuk, hunyorgunk fölfelé, a halálok faarcúak, mi meg sírunk vagy nevetünk, vagy azt sem, attól függ, kinek a halálának a lovai azok, elérjük-e, el merjük-e kapni a kantárt, a csuklónkra csavarjuk-e egy szó erejéig, acsargunk-e a halál arcába, megpróbáljuk-e lecibálni a lóról és üvölteni, hogy ne, még ne, kotródjon innen, vagy beletörődjük tördelt kezeinkbe és várunk.

nem vagyok jelen

Néha az agyam megfordul a fejemben, olyankor nem számíthatok rá. Olyankor nélküle kell véghezvinnem a dolgokat.

megbocsájt vagy nem beszél

Negyvenkilenc négyzetméteren hárman, anyám takarítónő ötvenért, apám iszik, nővérem gyűlöl, átver, szül és hazudik, barátom hangszerjavító és néha hibázik, anyósom leszól, apósom elhalt rákban, én megbocsájtok és nem beszélek, kihez-kihez érdeme szerint.

(A zűrös V család, tragédia, színlap – felolvassa második legifjabb V.)

bajkészültség

Van olyan általános iskola valahol Pesten, ahol a gyerekek nyolc év alatt ügyesen megtanulják, hogy ha baj van, ütni kell. Baj pedig bárhol lehet, leselkedhet, bármely szóban, szemben, arcban vagy háttal.

the infinite sadness

Göcsörtös az és fárasztó, hogy tucat óráig francia vagyok, majd egy napig angol, spanyolul pihenek és érzek, szabadidőmben meg ormótlan betűket bogarászok a Lánchídon, Kátyát szereti Petya, és lennék még jappán és aboridzsinál is, mindenhol jól érezném magam, pont úgy, mint itt Budapesten, döcögnének a mindennapok és mást akarnék tenni. Egy nomád fejben.

Végtelen hajójegyet kérek és számtalan repülőjegyet, oda, ahol vonalzóval húzzák a határokat a nagy hegyeken át, oda, ahol víz helyett homokot iszunk, és oda, végül, ahol vad színek között lehet megöregedni.

mindent szabad most semmi valóság

Az a jó az ébren álmodásban, hogy nagyon szép és mindent szabad, és csak akkor fáj a semmi, ha az ember nagyon erőlteti a valóságra térést.

fyah

Csodálatos a lelkivilága annak, aki a tök normális breakbeatre azt tudja mondani, hogy ijesztő.

terráriumok

Zöldséget esznek a csótányok, csótányt a madárpókok.

[A csótány kilenc napig elél a feje nélkül, aztán éhenhal. Tudtad?]

a kamerába

Az Örsön megyek, rámnéz egy kamera, követ, hárman vannak, sárga sál és más föltűnő színek, nézek vissza a kamerába, hogy tényleg engem-e, tényleg engem, ekkor már mosolygok, beállok a sorba, a hátamat veszik, visszanézek, tényleg, kikotrom a pénzt a tárcámból, elveszem a jegyet, bepakolom a jegyet a bérlettokba, be a táskámba, a tárcámat is, fordulok vissza, meg akarom kérdezni, mégis miről van szó, de már nincsenek ott. Nincsenek sehol, a föld nyelte el őket. Rajta vagyok a szalagjukon, valaki engem néz, vág, néz megint valaki más.

szerencsére

– Tanárnő, mikorra javítja ki? Azért kérdezem, mert most szedte be az ofő az ellenőrzőket, és a héten beírja a jegyeket, és akkor anyukám meglátja, hogy már megint milyen rosszul sikerült, és nem fognak elengedni és nem adnak pénzt sem a hétvégére. Nem lehetne csak a jövő héten beírni?

Jól sikerült neki, örülni fog, kap majd sok pénzt, jó lesz!

Be fogom írni, legyek túl rajta gyorsan, be kell írnom mindet, remegő kézzel, még mindig olyan, mintha tilosban járnék. Szerencsére az ellenőrzőbe nekem nem kell.

ghetto defendant

Játszották tegnap ezt a számot, Allen Ginsberg mondja alá Arthur Rimbaud életét Joe Strummer hangjának. A Föld békés, meleg középpontja lett a kocsma, a zenei magma, szerintem, és a lemezlovasok kiröhögték mégis a meghatottságom.

a le sem írt, csak gondolt szó ereje

Egyik nap leírtam egy szót chat-ben, és majdnem mást írtam, nem azt a szót, amit akartam, hanem azt, amire gondoltam, mert a leírt szó távolról hasonlított a másik szóra, amit csak gondoltam, de nem írtam le végül szerencsére, és akkor az, aki olvasta, azt írta, hogy először véletlenül azt a szót olvasta, amit nem írtam le, csak gondoltam rá, és csak azután olvasta az igazinak a szót, annak, amit leírtam, és nem érti, hogy miért, mert csak távolról hasonlított a két szó egymásra, jelentésben pedig egyáltalán nem. Én értettem, úgyhogy elmagyaráztam neki.

tortát rendelnek

Jó napot! Egy csokisat szeretnénk a jövő hétre, golyóscsapágy alakút. Köszönjük szépen!

határok

Szembe(n) állni, hátat fordítani, előremutatni. Ismerni a lehetőt és a lehetetlent.

[– Ha én csináltam volna ezt, a tanárnő már rég beírta volna az egyest.]

the urban underground speed-line chix comix part XXX.

– …és most ne haragudj, de le kell tennem, itt a metró. … Ó! Te szent! Te szent szar! Ez ő? Nem, ez nem lehet ő… de, de! De, ez ő! Jelentenem kell a központnak.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott: A METRÓBAN VAGYOK. A MEGFIGYELT SZEMÉLY ITT ÜL MELLETTEM. NEM TUDOM, HOGY LEHET EZ. MERŐ VÉLETLEN.
– Elsőszámú kedves ügynököm, figyelje a megfigyeltet, mit csinál, hol száll le. Ha lehet, szálljon le vele! Kövesse, amíg tudja!
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mit akar ez az őrült? A piros fény. Megjegyezlek, őrült nő, elfelejtetted kikapcsolni a piros fényt. Ismerlek is valahonnan…
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott: KÉPEKET KÉSZÍTETTEM. A MEGFIGYELT LESZÁLLT, AZ ÉN KÜLDETÉSEM ÚTJA NEM ARRA VISZ. TUDJA FOGADNI A FELVÉTELT? MÉG MINDIG NEM VAGYOK BENNE SZÁZ SZÁZALÉKIG BIZTOS, HOGY Ő AZ.
– Elsőszámú kedves ügynököm! A központ a felvétel fogadására készen áll.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott, csatolmánnyal: [AZ ÜZENET TÍPUSA: KÉP. a képen koszvadt nadrág, neonzöld pulcsi, göcsörtös csuklótartás látható].
– Elsőszámú kedves ügynököm! Biztos lehet benne, hogy ezentúl is élvezni szeretném legnemesebb szolgálatait, nagyon jó munkát végzett! Köszönöm! Az aktákat egyelőre titkosítjuk.

deutschland traum

Végig azon paráztam, hogy milyen lesz négy évig abban a hangközegben élni, hogy csupa auf, stein, issen, hissen és zug fog zúgni a fülemben, hogy ez vajon hogy befolyásolja a mindenkori hangulatom? Hogy túl fogom-e élni ezt a fajta zeneiséget?

És akkor most eszembe jut, mintegy magyarázatként, hogy mire is füleltem föl először úgy igazán, hogy ja, schön, hát így hangzik az, ami német, hogy ez az a puha szám volt Einsteinről a strandon, hogy Einstein ist auf dem Strand nun Und die Fahnen flattern Einstein ist auf dem Strand nun Traenenbenetzte Augen Und der Wind laesst den fliegen Handgranaten Kampfbereit, ahogy a pf fuvall és a lágyan raccsolt r gördül, ahogy ez a pár hang kilehelődik és az égre száll.

intenzív

Hogy állunk a körben, és a két oldalamon nagyobb a hézag. Hogy repül a labda, és ki tudja, hol áll meg, hogy ki hogy kapja el, ha tudja, ki nyúl bele, ki vágja hozzá, kinek lyukas a keze. Hogy miért lyukas, hogy miért merev, hogy miért esik ki belőle, hogy miért csak súrolja, hogy miért gúnyolja. Hogy a szavak is miért így esnek, zuhannak, záporoznak, pattognak, hogy lesből támadunk napszemüveg mögül, hogy fokozzuk a feszkót, hogy kivárunk és váratlanok vagyunk, felcsapunk, leszólunk, beszólunk, elhűlünk, megfagyunk, a nagy körben egyedül vagyunk, saját óriás árnyékunkba bújunk, meghúzódunk, kucorgunk, haza akarunk menni, zene akarunk lenni, essen ránk a fény, kérjük a fényt, azt ígérte, elhozza, most lebukott, elaprózta, na, ehhez mit szól, most sír? vagy nevet? sírva nevet? bolond maga, hát mi vagyunk az a nagy fekete felhő, a front hátán a fekete bárány, az intenzív osztály, a jövő, elvesztettük, összegyűrtük, elhagytuk, hát mi lesz itt, hát csodálkozik itt valaki?

a tanáriban

A tanáriban kis helyen sok emberek vagyunk. Ülünk a karfákon, a fotelokban, a fotelok alatt szoronganak a magnók, a dohányzóasztalon egymás papírjainak hátán a papírjaink, a bögréink összecsendülnek, belegőzölnek a fénymásoló hangjába. A papírjaink meg ne gyulladjanak a radiátoron, de a Csilla asztalára se tegyétek, mert nem fér el már ott, ott a két telefon, az ollók, az ezekmegmármegintmilyen papírok, a számlák, a gemkapcsok (ha ezekből nyakláncot fonok, mindenkivel kiszúrok), a ceruzák, a kupakok, a tollak, jajj, de sokan vagytok! A monitoron is a Csilla van, meg az ő Norbija, éjszakai fürdőzés előtt a Balatonnál, a nyakukba húzva a szoknyájuknadrágjuk dereka.

Meg van a másik tanári, a sokkal nagyobb, de én nem oda megyek, mert nem ott vannak az angolkönyvek meg az élet.

A tanáriban hőzöngve dicsérnek pálinkákat a szakértők. Sok a szakértő, én csak pillogok.

Bejön a leves szaga a tanáriba, a marhapörkölté is, a smack-levesé is. Ott kereng a szag a két ajtó derékszögébe szorulva, benyúl ide is, oda is, a tanáriba, meg, ott jobban elfér, terjeng az előtérben is.

A tanáriban pletykálunk úgymond a gyerekekről, hogy ez már megint mit mondott, az milyen nagypofájú volt, amaz sunyi, emez meg az értelmes tekintete ellenére milyen hihetetlenül buta, de legalább szép.

A tanáriban megtöröm a csöndet a megcsörrenő telefonommal, összerázkódik a csönd és magába zuhan, és akkor a szünet második percében Borneó és Fizikaszabi befejezi a munkát.

A tanáriban megkérdezik, hogy szelíd külsőm milyen belsőt takar, pirulva vallom be, mert kérdik, hogy szoktam még néha pogózni, de nem a tanáriban, az ipari zenét végül nem vallom be, és akkor kimegyek a konyhába, főzik a lányok a teát, kérek én is egyet, epreset, szicíliai citrommal. Ők nem kérdezik meg, hogy pogózom-e, szerintük én már kinőttem abból.

arról, hogy látta, hogy kiabálnak bébikre, és megijedt az űrtől

Ha pusztán szavakat használsz, gyöngébben zengesz, mint az érc.

kéreg a pác alatt

Faragtunk megint, faragtuk tovább a fát, a fatálat, és én azon gondolkodtam közben, hogy nagyon jó szaga van a fának, nagyon szép erezete meg kérge, nagyon szép a göcsört is a fában, nem kéne ezt a fát sokat faragni, meg kéne hagyni így, hogy később is érezni lehessen benne az erdőt. Hogy nekem tetszik a vésőkanalak nyoma, hogy én szeretném azokat a nyomokat örökre látni, mintha a lábnyomok örökre megmaradnának az erdőn. Úgyhogy alig simítottam, csiszolgattam el, éppenhogy éle ne legyen, hogy ne szakadjon bele valami pikkelybe a hullámos felület, és úgy, már kész is volt. Az ecsettel rátunkoltuk még a narancs illatú pácot, jól bele a pórusokba is, és nagyon szép lesz így, a hullámok, a pikkelyek és a kéreg a pác alatt, tényleg megmarad benne az a sok többi fa, a tengerről és a délszakról mesélő óriási erdő.

csigabor

Aszitték a kéményseprők, mert kinn van az ajtón, hogy a Csigabori a vezetéknevem. Hogy van egy olyan falu, hogy Csigabor, és ez egy ősi család.

slumdog millionaire

Hogy happy end, az! Az való nekem! Az szép!

night divides the day

– Jaj, Bori, úgy örülök, hogy ezt mondod! Látszik, hogy jól fogod nevelni a gyerekeidet!
– Ó, úgy örülök, hogy örülsz!… Na, erre mit mondasz?
– Hát mondjuk azt, hogy jajj, de örülök, hogy jól fogod nevelni a gyerekeinket!

Ilyen nem lesz, mert ahogy a dal is mondja, day destroys the night and night divides the day.

három álmok

Három álmaimra nem emlékszem, három álmaim három arc köré fonódtak, emlékszem a három pár szemükre, zöldre, barnára, kékre, egytől undorodtam, egytől féltem, egy meg hiányzik, azért jött el az álmomba.

ne álld el!

Diogenészként élni, úgy volna a jó.

Csak sütne ki a nap!

nem bírja nézni, mi, édes?

– De hát nem kell ez nekem, édes!
– Ugyan, vegye meg!
– Mennyit kér érte?
– Nem kérek sokat.
– Nem szereti, mi? Kapta valakitő? Tán a szeretőjétő kapta, aszt azé adja el! No, mennyit mondjak, édes? Egy ezrest adok érte, jó lesz?

Hát, odaadtam én neki azt egy ezresért. Nem sajnáltam, kuncsafttól kaptam. Nem jó levegő lengte körül azt a kuncsaftot, nem akartam, hogy a házamba bejöjjön az ő levegője. Eladtam én a cigányasszonynak egy ezresért, isten hírével. Ő már jótól kapta, ott már jó helyen lesz.

olyan, mintha

Olyan, mintha kéne, mintha nem kéne,
mintha fájna, mintha fárasztana,
mintha összetörne.

electric boogie pink

Fölvettem máma a nagyonrózsaszín blézert. Nagyon rózsaszín, kifordítom-befordítom, kifelé is rózsaszín, és befelé (felém) is. Rózsaszínebb, mint a málnaszirupba ejtett dinnyés rágó, nagyon-nagyon meglepően erős rózsaszín, innen a neve. Ezt a minyonszínű meglepetést kapták a környezetem a születésnapom utáni napon, hogy jól meglepődjenek, essen le az álluk. Leesett, a srácoknak és a férfiaknak is, meg a lányoknak. De nem a nőknek! A nők nem mondtak semmit.

(A tizedikes lányok meg figyelnek, honnan van a gatyám vajon? És hogy ugyan nem megy a cipőm a táskámhoz, de megy a táskám a tárcámhoz, a tárcám a sálamhoz, a sálam a szemüvegemhez, a gatyám címkéje a táskámhoz, szóval nem baj az a kis gikszer ott, és az sem föltűnő, mert már annyira durva, hogy a meglepetésrózsaszín blézeremmel pirost táskát hordok, tök jó az, ahogy egybesimul az a két szín rajtam.)

elégedett

Mind a huszonkilenc az.

hangok

Csöndek. Hangok: egyszeri akkord zongorán, hosszan kitartott csellón, ének. Szavak az énekben, a csöndben. Várakozás a hangra. Ének egy reggelről, ahogy szállnak a lepkék. Szerkesztett és véletlenszerű hangok egymáson, egymás mellett, alatt.

Sakk. Minden mezőhöz más hang. Ló hAng. Gyalog HaNg. Futó HANg. Királynő HanG. Sakk-matt HANG.

Raszta dj majomtánc hangjai, dzsungelhang, a végtelen ég hangja, kövek hangjai, törzsi tánchang.

Palotai. Hang-hang-hang-hang, ugráló hang, dübörgő hang, fekete-fehér hang, fölfelé szálló hang, lefelé bukdácsoló hang, örvénylő hang, nevető hang, hang hátán hang, hang a hajnalban, a tavaszban hang, az erőben hang, az erőben mi, mi törünk föl a hangban.

szürkéskék

Csivitelnek.

peteérintés

Két hétnapos gyerek, egy mulatt, egy szép, egy a gyertyafényes fürdőszobában, egy lehet, hogy egyedülálló szülő leszek, én meg itt bömbölök, mint az istennyila nyála lánya.

szilánkok

A kaleidoszkóp cserepei vagyok, holnap reggel belémnézek a mába, letükrözöm magam hatszor, és látom majd egészben, miről szólt.

felvételi

Nézem, nézem az embereket a villamoson, tűnődöm, kit vennénk fel. Ki mondana úgy olyat? A szatyorból parizert tömködő nő? A szigorúan telefonáló lódenkabátos szőke? Az elegáns, őrült nő? A pirosnadrágos tejfölszőke raszta? Ki? Mit mondanának hasonló helyzetben ők?

nevetni szépek

Nézni a többieket, bámulni őket erősen, nevetni, ha már épp csönd lenne, nézni őket, hogy nevetnek, szépek a többiek.

konstruktív

A fölszedegetett kacatokból remek műveket épít az ember.

folyik

Ömleni kezdett a víz az ereszekből.

timi

Hogy kellene vele csinálni? Hogy hülyeség, hogy gyépé, hogy nem igaz, hogy nem érti, tanárnő, hogy ez akkora habiszti, hogy tudja, hogy nincs füzetem, hogy megjegyzek mindent, hogy, hogy, hogy, persze, persze, persze, dehogy!

Miért más, ha Timi mondja, hogy menjünk haza, mint ha Tomi?

ha méég egyszer valaki…!

Ma voltam mérges.
Nem haragos, mérges.
Halál komolyan mondtam.
Halál komolyan mondom.

[Fölrajzolok a táblára egy tárcsás telefont, és elmagyarázom a tárcsát, a kattogást, meg hogy némely családokban a szülők lelakatolták a tárcsát, hogy ne legyen magas a számla, de így is lehetett telefonálni, a két bizbaszgomb (alarm! ten push-ups! alarm! OK, last chance.) megfelelő számú nyomkodásával, mert a kattogás számít. Ezeknek akkor került mobiljuk, amikor nekünk vonalasunk. Nem értik, hogy órákig beszéltünk rajta, azt sem. Hogy minden kimondott mondat újabb csendülő forint. Hogyhogy? ]

kézben tartva

Hogy alakul ki az a hasratevős mozdulat? Az, amikor a nő kézfeje határozottan szöget zár be az alkarjával, mindig valahogy megtörik a csukló, mindig van benne valami fáradt, mindig méla, mindig húz még egyet-kettőt vele a nő, mindig a kezében tartva a hátsó gondolatot?

[Aki beveszi, hős, aki el nem veteti, hősnő.]

snow

Csodálnom kéne, ahogy kilométer hosszan húzódik mellettem a vastag fehér, a fekete, a vastag, barázdás fehér, a vas fekete, a fehér megint, és a domboldalak meg a szürkésfehér égbe mosódó havas háztetők. Néha fekete-fehér a táj, néha meg zöld-fehér, ahol zöld karók és a szembe tartó HÉV ékíti a tejüveg semmit.

Nem tudom csodálni. Ijeszt ez a nagy fehér lyuk, ez a kerettelen, nyakunkba toluló ég, a hólé a fejemben csorog, feszíti az artériáimat, a halántékomban dobog a millió jégbe zárult organizmus, tolulnak föl az idegpályáimon, szánkáznak le a gerincemen, fagyasztják a rostjaimat, korrodál a hideg, atomjaimra hullom.

[Addig fog tartani, amíg ki nem olvasom a Snow-t, tudom. Miről szól, tanárnő? A kokóról? Nem, dehogy. De, mégis. (A láz kiesett a kezemből, megfulladtam azoknak a novelláknak a hőjében.) Ez egy állapot.]

z mint zenei

É naszittem, hogy a tesómon meg az osztálytársaimon kívül mindenki ás volt, bés vagy cés, mi vagyunk az egyetlen z-sek a világon, é sasztishittem, hogy én vagyok az egyetlen, de mostmár tényleg az egyetlen a földön, aki rájött, hogy a Come As You Are vízhangos gitárja valójában koppintás.

35164

Harmincötezerszázhatvannégy alatt léptem be, s zuhantam meg alig másfélnyi óra alatt, túl sötét volt, túl sok az ember, túl sok az a mondat, túl sok az előző hetek, nem működnek a csápjaim, lekapcsolt az elektronika, ó, de fekete minden, a vetítés összenőtt gipszelt fejű ikrekről szól, kopasz, megbízható vállú férfiak tekerik a zenét, s én próbálok, de alábbhagyok, hát elindulok onnan végleg, úgy képzelem most, mint egy törékeny falú óriástojást, dübörgött is a zene, verte az ablakot, hallottam remekül kintről, és akkor jön megint a csoda, megpróbálok beúszni a keserűség mélyére, de kétezerkilencben nem megy (miért nem kérdezel többet? miért kétszer?), kétezerkilenc késői hajnalán is látok olyat az Újból, aki felvidít, bondorodó hajkupac, ő nem is lát, hát nem tudom, hogy pont ezen kell-e múlnia, de hazaérek, jönnek a buszok, lesz reggelre kefír, lesz reggelre rend, én benne a rendben.

zúg, néma, monolake

Naphosszat citeráznak az ideghúrjaimon, elnémulok másnapra. A kiállítás képeit inkább néztem, mint hallottam, húnyt szemem mögött. Írok, míg világos van, a szürkülettel leszállnak a zene első hangjai, vacsora után már beszélek, éjjel beúszom az elektronikák tavába.

majd

Érkezik majd egy törvényenkívüli, egy nomád.

i love you

És akkor hátrafordul, és kora és személyisége minden nagyképűségével azt tátogja nekem a csoportmunka kellős közepén az alapzaj fölött, hogy I love you, és akkor erre gondolkodás nélkül reagálnom kell.

abdi

Merthogy én félig kubai vagyok. Anyukám itt élt már régóta, csak kicsit beszél spanyolul, apukám arab, de már ő is itt élt, szóval magyarul mind a ketten tudnak, az anyanyelvem magyar. De értek arabul is, mert arabul veszekedtek, és akkor megtanultam.

[Érted, hát csodálatos, hogy nem bírja bevenni az angol logikát? Ha magyarul ilyen töredezetten tanult? Ha néha, esküszöm, magyarul is akcentusa van? (Emlékszünk: arra ugye rájött, hogy én nem értek semmit? Meg, hogy a nővére (három és fél testvér!) elment valami szakihoz, aki megmondta, hogy az szinte lehetetlen.)]

– Nem, most nem te rajzolsz, várjál, míg Bori befejezi. – De, de! Én most akarom! – a kezemben az öt toll, nem engedem szétszóródni őket náluk, mert szétszóródna a maradék is, erősen behatárolom őket, mint az időt, hogy mikor adom ki, amikor föláll, én ülök, odajön, egész közel, nyúl a tollakért, rakom a hátam mögé, és tudom, hogy ha nem sikerül megállítanom, mostmár szavak nélkül, akkor lefogja a kezem, vagy kirántja a hátam mögül, vagy valami, és akkor átlökődöm a határon, és azt nem lehet, akkor vége. És akkor ránézek, összeszedem az erőmet, beleteszem a tekintetembe, nem is szúrok vele, csak erős vagyok nagyon, és akkor visszahátrál, és túl vagyunk rajta, akkor már tudok beszélni is, és megmondom neki, hogy üljön le, és várjon.

Én hippi voltam, tessék elképzelni, idáig ért a hajam! Az voltam, mert apukám egy évig nem élt velünk, és(de?) aztán visszajött, és idegbeteg lett, ha meglátott. Szeptemberben még úgy voltam itt, hosszú hajjal.

[nem nem vs. nem] vs. elkeseredik

Mielőtt elkeseredem, hogy hányszor nem sikerült nemet mondani, számoljam össze, hogy hány – sokszor egészen váratlan – helyzetben sikerült.

Ott van az ilyenkori összeszorított szájú, bólintó hallgatásban.

[Hogy nem mondhatok semmit arra, hogy V tanárnő hirtelen egyest adott, mert nem tudtad (még mindig, fiam!), hogy a -val, -vel, arra van külön szó angolul, úgy hivják, hogy with, hogy nem veheted le a kabátod, fiam, mielőtt elmagyarázod, miért késtél ((!) késésindokok: kutya, macska, teknőc, vekker, fúró – ellopták, elszökött, kiugrott, el kellett vinni), mert Ny tanárnő kikel magából és ordibál, hát én ez vagyok, aki itt állok, Z Bori, és megbeszéljük majd, ha én adok hirtelen egyest a többismeretlenes mondatodra, és ha én kelek ki a késve érkező kabátod miatt. Addig én erre nem mondok neked semmit, érted? Értik.]

lelkes

Fény az éjszakában, fény a nappalban,
fény, fény,
fényfürdő, öröm,
önmagam tükörjátéka valós sugarakkal.

ékszersarok

Homályos szemmel is látom, nem bírom, pedig nem akarom, de nem lehet nem észrevenni és nem lehet nem megjegyezni, hogy a piros keretem meg a piros gyöngy karkötőim mellett hever egy finom, ezüstbe foglalt borostyános is, az asztalnak pont ugyanazon a sarkán.

ó, könnyű

Az a könnyű, amikor nem gondolkodom rajta, amikor úgy teszem, ahogy magától ő tenne, néha megkoccintjuk egymást, én meg a sztori, billenünk egy-két erre-arra, van, hogy csak a szempillámmal emelem, van, hogy a mesemondó hangommal, máskor csakúgy süvít a szél a csípőre tett könyökömön át, és van úgy is, hogy eltervezem, de elodázom a tervet, sőt összetépem, mert szabad, mert belefér, mert az időm végtelen, és csak arra kell figyelnem, hogy a bármi jó legyen és illő, oda és önmagamból illó.

várom

Kérdésem nélkül várok kérdést, ne várjak.

nincs álbeszéd

Mekkora könnyebbség, hogy ami a szívükön, az a szájukon. Ezt lehet tudni. Ez így van.

(Ezt lehet tudni, ez így van.)

megérintem

Nem emlékszem, hogy miért és hogyan, hogy fonódott bele a cselekvésbe és a párbeszédbe, de rájogosult a létre, hirtelen, a tökleves fölött ébredek rá.

latyak a folyosón, ki-be hordják

És akkor esett a hó, és akkor mint a kisangyal, és nem értem, hogy-hogy pont most, meg ki mondta nekik.

egészen egyedi

Egészen, nem egyszerűen egyedi. Hogy még lehet fokozni ezt is. Hogy van hova.

(Az kéne, hogy a magam hőse lennék, csak úgy, egy könyvben, és az életem pedig maga lenne a semmittevés és a tökély, egészen egyben, és akkor merő szórakozásból izgulnék a hősöm magamon, hogy micsoda csoda kalandokba keveredik, bocsájtja magát, és közben egészen nyugodt lennék, mert nem lenne egy színes fény- és sötétkavalkád a jövőm, és nem kéne elővenni időről időre azt a titokzatos Vomito Negro kazettát (úristen, mi lesz, ha meghal az utolsó magnó?), hogy helyrerázzam az agyam rezonanciáit, meg hogy nem vonzanának az ilyen csodás elemek, mint a fényévek erre vagy arra, a szirének éneke és szeme, meg a fényes mozaikokkal kirakott halálos medencék, az ölembe ejtett tulipánok, az intelligens, a dekadens, az idealista, az önmagát felemésztő tűz, ha kiráz tőle a hideg.)

kalap

Kockás, sötétszürke, majdnem fekete. Pörren. Pörgeti az ujjai között, számolja, hányszor pörrenjen, míg fölhuppan pont a feje tetejére. Lassítva is lejátsza a pörgést, belövi az ívet, nehogy az orrába akadjon, pörrenti egyszer, kétszer, háromszor, hopp, most leesik, utánakap. Pörr-pörr, pörög a kalap.

Hazafelé a villamoson, hetedikben, a hetedik óra után. Álomvilágban élnek, surrog a sín, pörög a kalap.

[jh]

Jh, aki Jimmy Hendrixről kapta a nevét és valójában fonetikusan írja, csak nem szabad ide leírnom, mert rákeres, és ez lenne a másik találat, szóval nem, mert nem akarom, hogy ezen rágódjon a fél iskola (a mostani és a volt osztálya együtt már a fél iskola, tényleg), sőt, nem is fonetikusan, mert megkeveri azt is, előbb van a jé, aztán az é, és taggel kell írni világoskék tollal, a tagek csak az övéi, úgyhogy a nevét is fölösleges ráírnia a dolgozatra, szóval [jh] a tökös csávó, ébren álmodik egész nap, melegíti a kockás kapucni meg a hátratolt sapka, és folyamatosan születnek körülötte a graffitik, mint egy lassú fagylaltgépből, úgy folynak ki belőle a kövér betűk, csillagok és pontok, terjengenek körben. Neki, ha jól láttam azon a nagyterembeli gyűlésen, van csaja, és péntek délután sört iszik a spanjaival, egy sört meg még egy sört, meg azután is még egyet biztos, és a szünetekben beül a tizedikbe pofázni, meg megígérteti velem, hogy a dolgozatára rajzolt minden egyes tag egy jeggyel jobbat jelent, úgyhogy pont meg is van az ötös, ne is bajlódjak a javítgatással, és az is ő, akire rá kell csuknom az ajtót, hogy mostmár menjen innen, menjen a sajátjába, és akkor már a lányok is unják, szeretlek nagyon, [jh], mondják a lányok, csak húzzál már, és ő még erre sem tágít, hallja ezt, tanárnő, hallom, hallom, és becsukom az ajtót. Csak amikor elkapom a folyosón, hogy [jh], holnap te következel, te hozol szót, akkor ütögeti zavartan a falat és néz félre, és el is felejti a szót másnapra. De pénteken kettőt hoz, és rettentően büszke, mert az egyiket én sem ismerem, a másik meg, bár nem annyira jó, de remekül hangzik, és akkor kihúzza magát. Notify és notwithstanding.

árnika

Nem nagyon tudom, mit is írjak, írok hát a virágokról. A liláról, a sárgáról, az egész érző, vérző virágos rétről. Csak az árnikáról nem írok, az árnika titok. Ha ideje lesz, ha lesz ideje, elmondom, persze. Addig fáj még a rétnek pár napig így is, úgy is.

a két hős

A tudatomban ez a két hős valójában egy hős.

save me, my friend

– Itt mindenki pokolra kerül, kivéve […] és engem. Mi megyünk a mennyországba.
– Aha, kéz a kézben.

aceite

Olívaolaj szaga jött belőle, tiszta, zöld illat. Tébolyító.

friss festék

A kezdet kezdetének vége, ma kezdődik a kezdet közepe. A sok egyéniségből egybefolyó, színes paca lett, egy örökké izgő-mozgó, zajos gombolyag. Benne is vagyok, táncolok a palettán, és kívül is, nézem messziről a képet, ezt a kavargó graffitit. Csak a világítás rossz, hol a szemembe tűz a reflektor, hol a tükröződés miatt nem tudom kivenni a vonalakat, hol magam is tiszta festék vagyok. Például ömlik rólam a piros, a rózsaszín meg a narancs és a szememből a könny, amikor elfordulok, mert nagyon dühös vagyok, hogy szinte mind elfelejtették, sőt elvesztették a nekik rajzolt feladatlapot, és nem akarom, hogy lássák, hogy sírok a nevetéstől. Hosszú percig ráz, és nem tudom, mennyire lepi meg őket.

őrmező

Ott mentünk ketten az utcákon, a mai fölnőtt és a régi magam, akiből lettem én, a mai fölnőtt. Őrmező utcái folyton üresek, amikor most járok arra, folyton. Régen úgy volt, hogy elindultunk hét után picivel, még fagyott a buszmegálló, párállott a plexi. Miközben átvágtunk a parkon, az egészen, Eszter bordó bakancsáról meg az én nemtommármimről beszéltünk. A tesóm előttünk ment vagy mögöttünk, tartották a harminc méteres távolságot a barátjával.

Délután háromkor, amikor már visszafelé, az Osztya felől jöttem, volt a legüresebb. Sütött a nap, meleg volt, és én nagyon-nagyon szomorú voltam. Vittem ezt a nagy szomorúságot minden délután, amikor sütött a nap. Ha fagyott, az nem fájt. Akkor nem volt kontraszt.

Aztán négy óra lett, vagy öt, és mentünk le. Lemenni, ez volt az, amit vártunk, és aztán mentünk is, le. Tettünk napi három koncentrikus kört legalább az egész körül, hol belevettük a szélső házakat, hol nem. Néztük a többieket. Ilyenkor már mindenki lenn volt. A Winkler, meg a KisSlash, meg a Martincsák, aki kék hajjal volt Kurt Cobain. Nem is ismertük őket, mégis mindent tudtunk: ami nem volt rájuk írva, azt kitaláltuk, kész. Akkorra már el is múlt a szomorúság. Ez lehetett az első fesztiválérzés, ez a keringő, kevés állandó szereplős pofafürdő. Szóval olyankor a szomorúság nem volt velem, vagy a farzsebembe gyűrve kandikált, de olyankor nem érdekelt. Nem is tudom, mikor jelentkezett először. Azt hiszem, azon a nyári koraestén kilencvenháromban vagy ötben. Lett abból egy vers is. Egyszer láttam, megvan.

valentine's day (teenage kicks)

Tépjem ki a szívemet?!? Nesze!

waltz with bashir – this is not a love song

Kutyák, tenger, kereszteződés. PIL.

[Elmennek a srácok harcolni, és nem értik.]

cannot accept

Ja, és Beni úgy szóbelizett, hogy a leülés mozdulatával benyúlt a pulcsija zsebébe, és kifogástalan angolsággal próbált megvesztegetni egy gyűrött kétszázassal. Egyébként is színész, láthatatlan rágót rág és csajozik, miközben a kérdések pattognak a szájából. Egy vidám zseni. A kétszázas csak vicc volt, persze, visszagyűrte.

alszik a széken az aggodalom

Aludjék. Keljen fel reggel vele a tisztánlátás, a többit elintézem magam.

mind fekete pulcsiban

A tizedikben az egyik srác kimondta, kérdezetlenül és szinte ráutalatlanul, hogy Sex Pistols. Hogy beárnyékolja-e az előtte ülő bomber dzseki, nem tudom, értelmes zöld szeme van és szenvedett, a gyomrát fájlalta végig. … Death, black, goth; rock; goa; punk, anything, but reggae.

konzerv

Bekalapálnám azt a bűzlő mondatot két záró jel közé, szerettem volna meg sem hallani, nem tudni, hogy ott van és előmászhat, nem akartam szívni a szagát, szívesen benyomorítottam volna valamibe, ahonnan soha nem bűzlekedhet ki, de a mondat addigra már előmászott, és elő kellett vennem egy másik mondatot, egy kalapácsot ellene, és azzal fejbe kólintani. De még mindig ott van, ott hever kifacsarodottan, én meg ráütöttem, hát erre sem, nyomorék ő magára sem vagyok büszke.

matekmatika

Véletlenül újratanultam az összeadást.

(Kétjegyű számokkal. Színes oszlopok épülnek egymásra, és egyáltalán nem nehéz a tízeseket megugrani.)

sajókazán például

Sajókazán például van gimnázium, tizenéves családapák járnak oda,
és a lányok mindjárt férjhez akarnak menni.
Sajókazán nem dívik sokáig járni.
Sajókazán sok ház ablaka fólia.
Sajókazán besüt a hideg éjszaka.
Sajókazán nagy a csecsemőhalandóság,
és lógnak a diákok az iskolából, mert fáért el kell menni.
Sajókazán a gyerekek az iskolába járnak enni.
Sajókazán lopott drótokból szopják az áramot, mely drót halálos, meg kell jegyezni.

Így élnek például Sajókazán, és így élnek biztos máshol is, elég nagy ez a Magyarország, belefér sok eldugott csücsök észak–észak-keleten, aztán lejjebb, délen, nyugaton és keleten.

a fát

Da-da-da-da-da … da-da-da-da-dadada-da! Lendülnek a karok, koppanak a kalapácsok, ütődnek a vésők, röpül a forgács. Da-da-da-da-da! Száll a fa illata! Da-da-da! Dadadada-da!

Nem bírom, nem bírom, abba kell hagyni, ki kell menni, friss levegőt mellbe szívni, most csak tompán hallik, d-d-d-d-d-d-d! Ki kell bírni! Ki kell bírni, a fát nem beharapni!

színes, hátborzongató

Három szóból írok sztorit, illúziót vegyenek három szóból, egy növény, egy ház, egy név legyen, és kiszínesedik az estém, a filmem.

érzelmi intelligencia bajnok

…és akkor elhatározta, hogy akkor sem fog haragudni, ha egyszer véletlenül találkoznak. Még véletlenül sem.

gábor

UFO-arccal néz. Nagyra nyitja a kerek szemét, a barna körül körben világít a fehér, és úgy néz, észre sem veszi. A Gábor, tessék elképzelni, az osztályfőnök megkérdezte tőle, hogy te skizofrén vagy, és azt válaszolta, hogy igen! Tessék ránézni, pszichopata! Ahogy nevet, mint egy ördög! Gábor nem akar sem skizofrén, sem pszichopata lenni, ördög sem akar, úgyhogy elfoglalja magát egyedül. Az üresen tekergő telefonkábelt a halántékára illeszti, ujjaival az asztal szélén gépel. Jön az adás az űrből.

A többiek meg mutogatnak némán, hogy látja, tanárnő, erről beszéltünk.

están escribiendo

Az chat azért jobb, mint régen az éjfél utáni halk, titkos telefonok, mert az ember egyszerre több barátjával is beszélhet, igen.

spontán instant

Hirtelen oldódó. Szavak almafröccsben.

writing

E-mail-t kellett írniuk a nyaralásból. Hát én emlékszem, hogy igyekeztem akkoriban mindenkori terjengő álmaimat belegyömöszkölni a megadott 75–100 szóba, hogy még a kereteken belül maradjak, de inkább azért hadd utazzam el magam is egy kicsit a padból. Írják, hogy fantasztikus itt Miskolcon, csak milyen kár, hogy Kubában esik, a kedvenc helyem Amszterdamban a coffee shop, a kínai kaja finom, szeretem, de itt is esik, a hotel és a strand gyönyörű, vettem egy csomó táskát, cipőt és ruhát, és ha kedvem szottyan, a szálloda halljában tengetem az időt, mert minden nagyon-nagyon-nagyon jó itt, és igen, és nem, és félmondatok bukdácsolnak, hisz ki ír e-mailben egész mondatokat, hát ott a kérdés az eredeti üzenetben, és egyikük nem átall még egy szmájlit is bigyeszteni a lelkendezés felkiáltójeleként, orrosat.

(vocabulary (town): you can see old things in a m… moment; you can see actors in a t… tv; the odd one out: street, square, bridge, road – the square is rectangular; etc.)

gazsi

Mindig kell rá figyelni. Valakinek. Hisztizik. Némán hisztizik valakinek. Ha újságot olvas a padon, és nagyon lassan mászik át egyik könyökéről a másikra, az újságról a könyvre, a füzetlapra. Toll. Vedd föl. Pont olyan vérben forgó szemű idióták kanyarodnak a nyomán, mint az öcsém füzetein akkoriban. Igazi horror-képregények voltak, a Verdun-i vérszivattyú egy képben, baltás gyilkosos üldözések. Gülüszemű, csigaházzal a fején. Ezer csáppal figyel, mindent két másodperccel előbb mond, szivat. Szóviccek, mint parkból Parkinson. Lemon tree, nekik is van ám otthon. Ennek mi értelme? / Visszajön a szünetről, I'm late. I don't care, sit down. A magnó bedugva, a madzag útját állja. Komótos kötélen emeli át a lábait a madzagon, a karjait is közben másik pár kötélen. Egy merev hátú marionett amúgy is mindig. Emelés közben meginog, a magnóra tenyerel, fölpattan a cd-lejátszó teteje. Nevetnek. Ő nem. Üljön már le, hagyjuk. Visszafelé, az óra végén, elővigyázatos: kihúzhatom? Persze, húzd ki. Kihúzza, az asztalra teszi a végét, de lecsúszik a földre. Lehajol, fölveszi. Mostmár ott marad. / Az ajtóban Abdival beszélek. Egyszercsak ott van, már kabátban, kérdőn néz rám. Nem, nem neked mondtam. Abdinak. Nem is tudtam, hogy ott áll.

Ma megnéztem, mosolyog-e. Mert ez hiányzott. Igen, mosolyog. Amikor mindenki nevet, robban a hahota a nagyteremben, akkor fél centivel nyúlik a szája, az epicentrumra néz, gödröcskék nem képződnek.

goa reggel

Mert télen induláskor van a napfelkelte, erre lehet kinyitni az ajtót. Bejön a fény, kimegy én meg a goa, a villamos kerekein is zakatol még egy kicsit. Aztán már Nap van.

nyomok

Ha minden lépéssel színes nyomot hagynék, mondjuk mindig türkizt, lennének olyan útvonalak, amik egészen kékek a lépteimtől, és lennének olyanok, messzi járdák, lépcsők és úttestek, ahol hetven centinként van csak egy-egy folt. Néha évek múlva látnám csak viszont a lábnyomaimat. És ha mások is színes foltokat hagynának maguk után, akkor némelyik utca egészen színes lenne, némelyik meg csak itt-ott pöttyöződne, mert nem minden utcában járnak olyan sokat az emberek.