2009/12/06

mit nézel?

– Mit nézel?
– Te mit nézel?!

Óvodai affér.

2009/12/05

akkor az úgy van

„Dehát ha megbeszéltük, akkor az úgy van!”

[Történet a bizalomról: a bizalmam van is és nincs is, magamban van és szinte másban nincs is, és akkor ezt mondod, mások szerint megbízhatatlan. Kérlek.]

2009/12/04

túlmutatás

Van ott valami túlmutatás, szóval. Szóval oké lesz, legalábbis oké lehet.

2009/12/03

hangosan a nevetésem

Hangosan nevetik a nevetésem.

2009/12/02

ismerős kék autó

– Tü-tüű!
– Ismerős kék autó.

[Négy órával később.]
– De te voltál?
– Ja, te voltál?!

2009/12/01

hétből három meg egy

Hétből három nem tudja fogni a tollat, egy meg írás közben magában mondja a szöveget.

riasztó

A szabadság a törvényekben, a törvények a szabadságban – egyik a másik nélkül riasztó.

2009/11/30

zongorázik a juli

Zongorázik a Juli a nagyszínpad közepén, hangosan veri a billentyűket az a kicsi kislány a nagyterem sötét mélyén, és zeng, zeng a Mad World, amit csak úgy hallás után, a youtube-ról szedett le. Rohanni kell, látni is kell, föl kell a szívnek emelkedni.

a hátam közepén

És két centi, és a hátam közepén, pont a halálponton, pont ott melegít.

2009/11/29

be jó

Éltes hölgyek nehéz nyakláncból kibúvó szavait hallgatni az élet dolgairól be jó!

szóljunk, szóljunk

Meg kell oldanom azt a skizofréniát, hogy angolórán használjuk a nyelvet, de alig szólunk róla, magyarórán viszont főleg róla szólunk, s oly nehéz használatra bírni.

nem vagyok guru

Ki kellett mondanom azt a mondatot, hogy nem vagyok guru.

2009/11/28

kelkáposztafőzelékek

Kelkáposztafőzelék forrón tükörtojással, kelkáposztafőzelék forrón üresen, kelkáposztafőzelék levesen, ecetesen.

2009/11/27

ellenvetni, ellentartani nincs erőm

Próbálok ellenvetni, legalább ellentartani az ujjaknak, de nincs erőm kifejteni, meg is feledkezném róla, ha nem sétálnának a szemem sarkában figyelő arcok, de nincs erőm kifejteni és ellentartani, eszembe sem jut.

2009/11/26

bunkó akarok lenni, bunkó vagyok?

– Te tanultál pszichológiát, nem? Akkor kérdezzél! – Figyelj, kérdezhetek valamit? Zavarna, ha… – Olyan bunkó akarok majd lenni, mint ő! Értelmiségi, nagyon művész és nagyon bunkó! – Tizenöt évesen szült. – Adjál témát, megcsinálom! Harminc oldalban! …mondjuk nagyon nagy betűkkel írok, hihihi! – Én vagyok a negyven százaléka! – Ez most kínos. – Mi?! a Fat Of The Land, az megvan?! – Már nem akarok színész lenni… hogy láttam a Ponyvaregényben Travoltát… nyolc évesen… és mióta olvastam a Bűn és bűnhődést, azóta nem akarok író lenni… – Akarod, hogy segítsek? És ha megígérem? – Mert engem nők neveltek. – Ő, ő arc. De a Norbi, az nagy arc! – Megint valami filantrópiát vélek szaglani! – Mennyire ismered a vidéket? Már amit ti, pestiek láttok belőle? – Volt lóvé. Aztán mentünk a panelba. – Úgy érzem, hogy én dominálok. – Dart Veder érdekelt, és Hans Solonak drukkoltam. – És rengeteg South Park. – De neked ez most érdekes? – Én valójában kultúrsznob vagyok, de én legalább bevallom. Én az akarok lenni. Én vagyok az egyetlen, aki bevallom. – Figyelj, én bunkó vagyok? – Na, akkor legalább ez az egy már közös bennünk! – Gondoltam! – Köszönöm az estét!

2009/11/25

az elmúlt években mindig

– Na, mondjad!
– Hát, hogy én az elmúlt években mindig a magányos voltam.

2009/11/24

a csillagok nélkül

Véletlenül rossz rubrikába írtam a jelszavam – mint aki meztelen a csillagok nélkül.

szájkl

riszájkl, bájszkl

2009/11/23

az a fal

Van az a fal a Benczúr közben…

2009/11/22

fehér, lebeg

A Merlin egy lebegés, nem is érinted a padlót, amikor lépsz, óriási ablakok vannak, lyukas a plafon meg a padló, minden fehér, az itallapot is vetítik, ennyi kell az égben érzéshez, mintegy angyalszárnyakon. A lépcső középen a nautilus háza, de te ezt nem látod, mert fölé kell emelkedni a középpontnak, hogy meglásd a körül kanyarodó bordázatot. Ezt tényleg csak az angyalok látják. Te csak sejtheted.

a francba

Amikor bejönne, akkor ne jöjjön be, amikor nem jönne be, akkor megnézem, ott van-e, hátha bejön, de olyankor végképp nem jön, ide-oda ugrálunk a küszöbön, és én sajnálom, miattam van, sajnálom, hogy a szívembe szúr az arca, sajnálom, a francba.

2009/11/21

botond levente

Fekszik a hasamon a három és fél hét, nyervákol, cincog és vinnyog. Ezer arca van, jó szaga, satnya vádlija és nagy tappancsa meg lapátkeze. Ebből lesz a férfi.

[Pohárból iszik.]

borscs

cékla, fehérrépa, sárgarépa, vöröshagyma, fehérkáposzta, marhahús, víz, só, bors, babérlevél, cukor, citrom, habarás

2009/11/19

kétezer

Van kiket tanítani és van kiktől tanulni.

már megint

– Már megint…?
– Már megint!

Kiabálunk, kiabálunk, mosolygunk, süt a nap.

éjszakai vezetés

Éjszaka megyünk, hajnali kettő vagy három, szerintem jöhetünk valahonnan, még sörízes a szám, de ő nem iszik amúgy sem, ő két lábbal lebeg a földön, úgyhogy ő vezet.
– Biztos megvan a jogsid, Zed-áj?
– Meg, meg, ne aggódjon, használtam már, az apukám jóváhagyta. – úgyhogy beülünk az autóba, balra meredély a mélybe, jobbra szikla mered az égre, kivilágítatlan út, száguldunk. Az előzésnél becsukom a szemem, bár tény, hogy messze még a fény, ő meg nevet, amikor visszasorolunk. A nagymamámhoz tartunk, nagyon fontos, hogy beszéljen vele, ez egy küldetés. A nagymamámnak a szelleme él, ő tudja, hol, én tulajdonképpen csak szervezem ezt az egészet, kísérgetem, és közben félek, mert már nem én vagyok a vad.

2009/11/18

napi-napi-napi-napi gondok

– Nem szar ennyit dolgozni?
– De. Nem! [Úristen, hogy mondjak igazat a gyereknek, hogy aztán se ne csaljon, se ne csalódjon? Azt mondja, azt tervezi, hogy embereket ver át enyhén, de nem az olyanokat, mint én, más a célközönsége.] Vagyis néha igen, de amúgy nem, szóval… á.

mondj valami

– Mondj valami jót!
– Á, jót?! Nincs mit.
– Akkor mondj valami rosszat!
– Na, nem, hát azt meg minek?!

ennyire durva

A tesóm arcára huppanó döbbenet láttán, hogy ez tényleg ennyire durva, leesik végre nekem is, hogy ez tényleg ennyire durva.

2009/11/17

kedves, nagyképű, angyali és csúnya

Dumál össze-vissza, nem tudjuk eldönteni, igaz vagy nem és hogy hol az eleje meg a vége, az arca másodpercenként más, pökhendi, komoly, nagyképű, kedves, angyali és csúnya, és azt hiszem, ez tetszik, ez az ezerféleség, és hogy nem tudom eldönteni, hogy kedves, nagyképű, pökhendi vagy komoly, angyali vagy csúnya.

2009/11/16

ted milton

Olyan koncert volt, hogy el tudtam előre képzelni, de azért jó volt, hogy elmentem, mert olyan volt, amilyet elképzeltem.

(Piros, fekete, szaxi és punk.)

2009/11/15

a tanúk

A tanúk kiváltsága közelről látni és hallani mindent.

tükröződik a minden

Az egész ott tükröződik fölöttünk a fekete-fehér arany csempéken, a tágas tető alatti levegős térben, tükröződik és ide-oda pattog a pásztornő szájából a homlokunkra, a homlokunkról a ragyogó csempékre

az isten megismerése, az ember végső tevékenysége, a ti, a mi, az ember, az isten, az egész világmindenség a minden,

és akkor két patakban lefolynak a könnyek, először a bal, aztán a jobboldalon, félig velük vagyok, félig magam vagyok.

2009/11/14

dimenziók

A valóságos és az illuzórikus dimenziókat összébbrántani.

2009/11/13

jill layton

Kamionsofőr, bőrdzsekis és rövidhajú. Zöld a szeme. Szerelmes lesz: két lábbal rugdalja le a férfit a mozgó aszfaltra, aztán megkönnyebbül a fülében a zene, amikor meglátja, hogy a hülyéje életben van, ott függedzkedik a hűtőrácson. Ezentúl már mindig szerelmes, hosszúhajú és fátyolokban járkál.

2009/11/12

a bőgés a vége

Napok óta duzzog, napi három órát összeszorított szájjal, kivéve, amikor nem nézek oda, mert akkor néz, meg néha mosolyt tesz a szája sarkára, sőt, egyszer el is érzékenyül táviratban, és én meg nem tudom, hogy mit kéne csinálni. Hogy hogy is volt ez. Ugyanígy volt; bőgés volt a vége, a bőgéssel vége volt valami váratlan pillanatban. Nem is lehet semmit csinálni.

bábu, kezében fegyver

A fölső-budai kertváros egyik utcájának sarkán áll egy ház, körötte kőkerítés, kovácsoltvas rácsok fogják az erkélyt, a kapu fölött tábla, hogy vigyázz, fegyveres őrizet, és az erkélyen egy behajló fa ágaitól enyhén takarva egy bábu katonaruhában, kezében fegyver.

még várnak

– Na?!…
– Még várunk…

2009/11/11

a Futó utca

A futuro-hisztérikus mai nap a Futó utca egyik pocsolyájának partján sűrűsödött össze, amikor az építkezésen tébláboló állig esőkabátos férfiak nem engedtek az építkezés miatt elzárt kövezetre és nem segítettek át a tenger pocsolyán.

hiányzik a biciklizés

Hiányzik a biciklizés. Azt álmodhatom, hogy tekerek, feszegetem fölváltva az izmaimat. Vagy azt is álmodhatom, hogy már megérkeztem, leszálltam, kicsit szédelegve, kicsit lihegve mosom az arcom és iszom a csapból. Hiányzik, de így meg össze lehet találkozni másokkal a metrón [Láttam ám, hogy kivel jöttél!], ami pedig eddig hiányzott.

2009/11/10

nem löttyen

A zsír, amikor már nagyon forró, olyan mint a víz, sárgás és veszélyes forróságú víz, barnán úsznak a tetején a szalonnakockák, lötyög az egész, ha megrezzen a serpenyő nyele, a leghátulsó sarokba is befúrta magát a szag, már megszoktuk, néha valaki szól, hogy tán ablakot, megszokjuk azt is. Bal kezemben a fakanál, jobbommal támasztom a párkányt, mert ott beszélgetek, és persze fölé kell akkor hajolni a forró zsírnak, tíz centiről nézni, mit láthat vajon? Én azt látom vajon a felnőtt szememmel, amit ő tíz centiről lát, és hogy nem löttyen rá az arcára a zsír? Nem löttyen, na.

kis izék

Egy csomó kis izé gördült tova; egész nap esik, de senkit nem érdekel.

2009/11/09

beépül a közösségbe

Hosszútávon nagyon jó egy állandó közösség tagjának lenni. Rövidtávon is. A mai nap: a középtáv.

Ügyesen kitapogatták mára a gyönge pontjaim. Igaz, ma minden pontom gyönge volt.


[– Ne merészeld mégegyszer megdícsérni a nadrágom! Vagy más ruhám! Háklis vagyok rá! Vagy: nem csinálnak házit (máskor sem csinálnak, nem is fognak). Vagy: kopogtat az ajtón, fölhúzódzkodik és benéz az ablakon, aztán elrohan (máskor is benéztek már). Vagy: obszcén figurákat művel viaszos kézzel (Viaszos?!? Viasz nem szokott lenni. Nem is látom. – Nem tetszett a viccem, tanárnő? Csak olyan jól jött ki! – Tényleg, máskor tetszene. Még ez is). Vagy: – Nem tok semmit, nem írom meg. (Dehogynem.) Vagy: – Büdös bagósok! Vagy: – Ugye, azt tudja, hogy az egészet totóztam? (Na, adok én neked.)]

téblábolni

Tanácstalan határőrnek lenni húsz évvel ezelőtt Berlinben, téblábolni a betoncafatokon.

2009/11/08

tizenhat körül

Egyszercsak már nem lehet az arcukba meredni egészen közelről. Egyszercsak már távolságot tartanak.

[Valahol tizenhat körül.]

másként

Csak nagyon kevés dolgot csinálnék másként, és azokat sem a hosszútávú cél, csupán a pillanatnyi – erőteljesebb – hangulat kedvéért.

2009/11/07

fekete alapon vörös négyzet, fehér betűk

Olyan film, amiben hosszú másodpercekig állnak a képek, fekete alapon vörös négyzet, fehér betűk a kompjúter meghibásodásáról, később narancs négyzet, az életfunkciók megszűntek, riaszt a fölirat, de nyugalmas a kép. Olyan film.

(Kubrick, Stanley. 2001: A Space Odyssey)

2009/11/06

kiesett, leesett a földre, és akkor már

Becsaptam a könyv lapjai közé, hogy majd alkalomadtán, valami tréfás vagy alig észrevehető jelentőségű pillanatban odaadom, és aztán megfeledkeztem róla. Aztán ma kiesett, leesett a földre, észrevette, és akkor már oda kellett adnom. És aztán megfeledkeztem róla. Aztán most eszembe jutott, és megkönnyebbülök, hogy odaadtam, és szinte észre sem vettem. Hogy pont úgy szóltak a körülmények, és hogy ki tudja, mit hoz ez.

a pár egy

szemöldöke * szeme * szembogara * füle * orrlika * orcája * szája sarka * válla * melle * lengőbordája * könyöke * karja * keze * hüvelykujja * lába * combja * térde * bokája * sarka * lábfeje * talpa

A pár az egy, az egy csak fél.

2009/11/05

the Ben

Underline the correct solution:

It's the Ben's / Ben's brother.

– Emlékszem, amikor tavaly ezt írtam, mosolyogtam.
– Aha, ő is szokott. Meg szerintem mindenki szokott.

2009/11/04

ezer maszkok

Megvizsgálja ezer arcát, és egyik sem az igazi, és maszkokat kezd hordani, hátha.

a fagyos földet

Mindig arról álmodoztam, hogy jön valaki, és segít a fölásni a fagyos földet. Álmodoztam, de kihullott az ásóm a kezemből, megcsúszott a vas a jégen. Szégyelltem magam az álmodozásaim miatt. És most rá kell ébrednem, hogy többen lettünk, és lehet, hogy föl fogjuk ásni a földet, ahogy mindig is szerettem volna, verejték, könnyek, lázas izmok és szakadozó idegek árán, de föl fogjuk.

2009/11/03

fejezzétek be

– Fejezzétek be, mert én ezeket hazaviszem, mindenkinek elmondom, és aztán unos-untalan bocsánatot kérek, mert azért nekem nem ilyen ordenáré a humorom.

the embarrassment

– You're being disgusting. But funny. I like it.
– [blush] Uhm. Let's jump.

2009/11/02

a vonal (között)

…, Anthony Burgess, Michel Houellebecq, Chuck Palahniuk, Bret Easton Ellis, …

2009/11/01

mint egy könyv

Úgy olvastam, mint egy könyvet. Egy könnyű nyelvű, izgalmas, lágy és színes történetet, sok változatos fejezetben. Most vége. Kiolvastam. Jó, mert még lehet gondolkodni rajta, kicsit fájdalmas, mert nem tart már az a hangulat. Megválaszolatlan és megválaszolt kérdések, és önmagam, ahogy olvasom. Ahogy most gondolkodom rajta. A letett könyvön. Kölcsön lehetne adni valaki másnak, vajon mit gondol róla?

2009/10/31

óriási, színes kavalkád

Van egy szellem, akit le akarnak leplezni, és végül kiderül, hogy az egyik barátjuk tréfál. Óriási, színes kavalkád-mese.

kling-klong

A Trafóban csempézett a padló és mindenféle színűek a fények az asztalok fölött, sárga, zöld, piros és kék fénykockák a fekete térben. A zene nagyon energikus, nagyon robajos és nagyon egyszerű, nagyon örülök neki és nagyon unom. Sok benne a harangozás, kling-klong, meg majomtánclépések és néha mindenki egyszerre üvölt, kezek lendülnek a magasba, záporoznak az ütemek. Az kéne, hogy a helyek, ahol a fiatalságom végződik, ne ugyanazok legyenek, ahol a fiataloké meg kezdődik, mert ugyan ekkor már csak ásványvizet iszom, azért igen zavarban ugrálok közöttük, meg ugye hétfőn majd köszönni fogunk a folyosón, vagy pont, hogy zavartan nem. Meg mi ugye amúgy is zavarba jövünk egymástól, ha jól érzem, de ez egy másik kérdés. Úgyhogy hajnalban meg is írom sms-ben, hogy kling-klong, el ne felejtődjék.

2009/10/29

smog

A szigetről kaptattam föl az Árpád-hídra, a graffitiket néztem, mint oly sokszor, baloldalt egy nagy sárga Barta vagy Bartha, esetleg Barth, és akkor arra gondoltam, hogy a forduló után majd vár engem is valami (miért várna? semmi közöm az efféléhez, de mégis), és akkor kibukkant egy nagy vörös szív, és ott volt benne fekete szögletessel a kezdőbetűm, hogy B. Hát én ezt azonnal magamra is vettem, hogy engem szeret, mellette nagy halványzölddel, hogy Smog, nem tudom, nem ismerem, de szeret.

2009/10/28

a kémény

Ott magasodott előttem, magasodott feketén és karcsún, a kezében egy argentín húscafat, egy világosbarna véres rongy, olyan volt, villogott a két kép, a valóság és az emlék tavaly nyárról, a kép tavaly nyárról a János kórház kertjében a kémény, amiről azt hittem, hogy a krematórium, ugyan kiderült már, hogy az országban egy helyen van krematórium, és az nem a János kórház, de mégcsak nem is Budapest, hanem Miskolc talán, vagy valahol arra, de mindegy, nekem ez már mindegy, rosszul leszek, mint egy gyerek, remegni kezd a térdem a feketén magasodó oszlopok tövében, és elzárom az orrnyílásaimat, nehogy megérezzek bármit is abból a szagból, amit nem bír elnyomni semmilyen fertőtlenítő, semmiféle más füst szaga, a hangszálaim is elvékonyodnak, és várom a végét, hogy legyen a jelenetnek vége, menjen ki a képből a kémény.

ülünk, nézünk

Nem kérdezi meg, hogy pontosan mit gondolok, én pedig nem kérdezem meg, hogy jól gondolom-e. Csak ülünk és nézünk, dermedten állnak a csipkefüggönyök, míg egymás után vállat nem vonunk.

telefon-kong

Konganak a telefonban a csempézett falak, hogy holnap, majd holnap…

2009/10/27

az olcsó mondatokat hova

Az olcsó, túlfűtött, szarkasztikus és megbánható mondatokat hova tegyem?

2009/10/26

világos lesz

Pedzegetem itt a reggelben a mindenféle megoldásokat és kiutakat, nagyjából kétféle megoldást a számos kiút végén, a kiutakon a megsértett kisasszony vagyok, a költői énem vagyok, Tyler Durden vásott kishúga vagyok, a magamat és a világot óvó énem vagyok. Aztán a ház és a benzinkút között valahol rámszakad a nyugalom, a börtön téglafalán gellert kap és a homlokomra csap a fölismerés, és azt hiszem, egyszerre rájövök mindenre. Egy ideig nem világos, hogy a csípős hideg szürke miatt könnyezem-e, vagy ezek meleg könnyek már, de a Lágymányosi-híd fölhajtóján világos lesz, hogy ez a szerencsétlen, sokszereplős, hosszúra nyúló történet marja a szemem, amit akaratomon kívül nem tudtam megoldani, meghát nemis az én történetem.

2009/10/25

nem használnak

Az Atlanti-óceán partján van egy ország, ahol nem használnak ultrahangot az első tizenkét hétben.

2009/10/24

az a négy perc

Az a négy perc, amikor eldőlt, hogy ki kell tépnem magamból, az sokkol legföljebb még mindig, az a kétszer két perc az esőbeni tekerés előtt és után, az utólag hihetetlenül gyors és fekete, előzménye alig lehetett, én nem vettem észre, nem voltak fájásaim, és nem tudom, hogy neki voltak-e, lehet, hogy voltak, vajúdott már hetek óta, én nem vettem észre, hogy ő mit vett észre, arról nem beszél. Ilyen lehet az is, amikor a születés, csak ott utána összetalálkozunk, most meg pont, hogy leválunk és kitépődünk, de értem már azt, hogy maga a hirtelenség is sokkol, nyomasztja a tüdőmet éjszaka, bizonyára idegrendszeri elváltozásaim is keletkezhetnének ebből, sőt egészen bizonyos, hogy keletkezhettek volna, ha nem vár itt az a dal egészen véletlenül, amiért végtelenül hálás vagyok, amivel gyakorlatilag az életem egy szakaszát mentette meg az, aki, amivel lesimította az őrületbe készülő idegeimet.

olyan lesz, mint a Katlan

– Gyere, menjünk ki a Népszigetre, olyan lesz ott, mint régen a Katlan!
– Oké, menjünk!

Kimegyünk. Persze nem olyan egyáltalán, mint régen a Katlan, hanem egy hajó alakú kocsmában van a hosszú út végén, én már jártam itt nappal, szóval ismerem a helyet, ismerem az óriás beton gyaloghídra vezető lépcsőt is, meg a betonozott utcát, amin éjjel surrognak a fények, nappal az áramfejlesztők. Van is arról egy fénykép valahol. Szóval belül egy kicsi kocsma, az asztalok felét elrejthették valahol, így lett a tánctér, piros a fény, inog a diszkógömb, és nagyon büdös van, mert ömlik a füstgépből a romlott füst, ami káros az egészségnek. De egy évben négy nap van, amikor ez elkerülhetetlen, és az egyik ma van, ehhez ragaszkodik a piroscsíkospólós. Kicsit mint régen a Kopaszigát, olyan; a zene viszont mint a Katlan, többek között a keleti dobalapú szett és az űrsiklószervíz-szett, és a kiálláskor a Cowgirl, amit remegve imádok, bár valóban gyermetegen hangzik. Aztán hajnali negyed négykor hirtelen kihagynak a hangok, hibádzhat valami madzag, és akkor elindulunk, mert közeleg a reménytelenül hosszan sötét reggel; szerencsére jönnek hamar a buszok.

2009/10/23

a kérdés hátán

A kérdés hátán a gyűlölet, vagy a félelem, hogy talán nem mondok igazat. Igazat mondok. Úgy van, ahogy neked az jó! – kiabálom, mert akkor már én is dühös vagyok. Eső.

arany és kék maradék kockák

You can see the bigger picture and find out what it's all about – sok is ez és kevés is, semmit nem mond ez a mondat, semmit, de persze mégis, látszott ez, hát rögtön ezt láttad, hát fölraktál minden kis kockát, enjoyed the ride, és betelt a kép, lehetne persze nagyvonalúan az egészet valami kápolna kupoláján folytatni, valami nemes cél érdekében, csak hát, hogy a nemes cél… azt senki nem ismeri, senki nem tudja. Maradék kockák, maradék kockák, mindig hullanak maradék kockák, mindig esnek hiányok a képben, arany és kék, ha nagyvonalúan és elég távolról nézed, gyönyörű és ragyogó az, senkinek nem tűnnek föl az épp hulló és épp nem tapadó maradék kockák, isten veletek, maradék kockák, ragyogó kék és arany emlék a kép, emlékek vagy hulladékok a maradék kockák, the stones you're walking on.

2009/10/22

ahogy rámnéz

Ránéz, ahogy rámnéz, kineveti, ránevetek.

2009/10/21

zöld-arany ősz, pad, név

Összetalálkozunk a hátsó játszótéren a zöld-arany őszben, köszönünk, és ott ragyog a neve arannyal a zöld padon, köszön az is.

szíve a sírkerté

Mauzóleum-múzeumban voltunk ma, csupa láthatatlan, ősi és merev halott volt kiállítva nagy kövek alatt a Fiumei útnál. Úgy hívják, sírkert. Nemzeti Sírkert. A nemzeti halottakat kiállító intézet neve. Van egy bácsink, hévvel magyaráz, büszkélkedik a merev és láthatatlan halottakkal, akik a nemzet szülöttei, de a temető, a Nemzeti Sírkert halottai immár. Arany János fölé több tölgyet ültettek az idők során, kettő kidőlt, a harmadik még, szerencsére, áll. Van (él) vele szemben egy fa, annak fejmagasságban egy ürege, az egész fa üreges belül fölfelé és lefelé is, talán a gyökérnél is, ott le lehet kúszni a föld alá. Bizánci mintára kirakott nagy mauzóleum Kossuthé, itáliai reneszánsz Deáké. Az itáliai építészmesterek az elsők, akik négyzet alapokra kerek kupolát helyeztek. József Attila sírhalma egy nagy lapos síkság, a perspektíva kifelé növekszik, hatalmassá, át egész Pesten. A 34-esbe menjünk majd, több mázsa művész fekszik ott!, illetve Jókai egy galambos-virágos koszorúban Ady és Blaha Lujza között. És óriási terek húzódnak, nincs az a nagy, egymás hegyén-hátán való szorongás, mint a Farkasrétiben, ahova a rendszer kritikusai és tiltottjai temetkeztek utolsó lázadásukban. Itt van hely, gyerünk ide minél többen, ha most elkezdünk gyűjteni, remekbe faragott síremléket állíttathatunk majd, unokáink csodálni fogják – így beszélt a bácsi, akinek a szíve a nemzeté, a Sírkerté, akinek a szavában tovább élnek az eltemetettek.

2009/10/20

magasabb tíz centivel

Akkor látszott meg, hogy fölnőtt, amikor mondta, hogy elkezdett ping-pongozni az egyesületben, ahova a haverja már évek óta jár, úgyhogy neki, már a haverjának, nem nagy szám, de neki, aki most kezdte, nagy szám. Azóta magasabb tíz centivel, és van valami sötét árnyalat az arcán, amitől nyugodtabbnak látszik.

2009/10/19

húzódik

Biztos nyugalomban húzódik az idő, amikor szó sem esik, semmi sem esik.

2009/10/18

sört kérek

Fölállok, egyensúlyozom a murván az asztalok között, egyensúlyoznom kell, mert össze-vissza gurungál a murva a cipőm alatt, az én bokám meg igen ingatag, el ne csússzam a csikorgó murván. Egyensúlyoz bennem az előző sör is, és aztán nehogy leverjem a szomszéd asztal poharait a táskámra akasztott bukóval – a bukóm és a bokám miatt is egyensúlyozom tehát. Föllépek az emelvényre, kong a deszka a sarkam alatt, szeretem ezt a puha kondulást. Rákönyökölök a pultra, olyan magas a pult, hogy hónaljból kell könyökölnöm, de én ezt is szeretem, ezt az egyáltalán nem elegáns, másokba belebökő terpeszkedést. A pultos mogorva, nem néz rám, fapofával számolja az aprót a kasszába, én elhúzom a szám, mert tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy észrevett, csak nem néz oda. A szeme sarkából az elhúzott szám sarkát is látja, azt is tudom. Ellenségeskedünk néhány negyed percig, könyökölve függök a pulton, karból tartom magam, a hátam kinyúlik végre, még drukkolok is, hogy tartson arcátlanul sok ideig az aprószámlálás, hogy a pultos pimasz időhúzása valójában az én hasznomra legyen. Végre odafordul. Arcizma nem rezdül. Én mosolygok, úgy kérem a korsó Borsodit, mintha ő lenne a császár, mosolygok és pillogok hozzá, gyönyörű férfi vagy, mondom neki tekintettel, titokban reménykedem, hogy meghallotta a csilingelő hangjátékot a korsó Borsodiban, ő flegmán nyúl a pohárért, rányomja a hidegvízre, vihar támad a pohárban, aztán a vihar elül, lecsúsznak lassan az üvegfalon a vízpacák, a pultos a csap alá támasztja a poharat, megbillenti a kart, közben oldalra néz, el a kollégái feje fölött, múlik az idő, nem gondol és nem néz senkire. A pohár lassan megtelik, visszadönti függőlegesbe, ráépül a hab a sárga buboréktengerre, egy pohárnyi sárga tenger, a többi hordókban városszerte, hermetikusan lezárva a habbal, egy külön univerzum. Valamihatvan lesz, ocsúdok föl a hangra, kiválogatom a szagos papír kétszázasokat, köszönöm, mondom éles hangon és vonásokkal, mostmár nem vagyok kedves egyáltalán, addig csodáltam őt, amíg az aranyat öntötte a poharamba, mostmár nincs rajta mit csodálni, ő a pultos, én vagyok a vendég, itt költöm el a félnapi fizetésem, nem kell örülnünk egymásnak, a pultosoknak hivatalból hangulata van. Kezemben a sör, fordulás közben bele is kortyolok, a hab vékony csíkját az ajkamon hagyom, mindenki látta, hogy most vettem ezt a sört és most ittam bele, szégyellnivaló ezen nincsen, hadd csillogjon a fényben a sörcsíkom, hadd száradjon meg az ajkamon.

2009/10/17

péntek este

Kezdődik a péntek este, a péntek esti buli-járattal utazom, parfümfelhők és borpárák utaznak a villamoson, és pont a jó ajtónál állok, mert ott szállnak föl a kis tanítványaim civilben, kapaszkodó híján a tekintetükbe és a Lilla kabátjába kapaszkodom, ők mennek az Instant mellé, ahonnan aztán talán átmennek az Instantba, én eredetileg máshova megyek, de később tényleg megyek az Instantba, de ők nincsenek ott, hanem a Vera van ott, nagyon szép lány és éppen egy fiú fűzi, de úgy látom, ő nem akar, de persze hagyom őket, majd hétfőn megmondom; az utolsó kortyokkal föltöltöm magam a fiatalok mozdulataival goára, aztán hazakilencszázhatosozom.

2009/10/16

a tenyerén

A tenyerén, a tenyerében, az ezüstök, az ezüstökön.

kiülök az előtérbe

Pénteken az órák után kiülök az előtérbe, valami nagyon szagos sajtostésztát lapátolok, és nézem, ahogy fölkavarják magukra a kabátot, aztán egy gombócban ki az ajtón, mennek korcsolyázni, és odaböknek valami nagyon szellemeset, kedveset vagy kellemeset nekem, vagy valami nagy szemtelenséget. Hú, micsoda szemtelenségeket szoktak odabökni olyankor! Vigyorgunk, persze.

2009/10/15

az óvás

Az óvás.

[…]

2009/10/14

úgy örülök

– Ennek úgy örülök most!
– Én is! – mondja ő is.

régi autók, szőke fickók

Szőke fickók autójában utazgatok ma, fuvaroznak engem ezek a kellemes szőke fickók ilyen-olyan, fessül hátracsapott, sőt, egyenesen montmartre-i sapkákban, megsajnálnak és megsegítenek, mert hideg van, esik a nyákos eső, leeresztett a kerék és a kedv, hallgatom a szőke fickókat, nagyon értenek ezek az amerikai autógyártáshoz, az amerikaiak a nyolcvanas években még tudtak autókat gyártani, meg nagyon értenek a jazz-hez is, Archie Shepp a legnagyobb tenorszaxofonos, aki valaha élt. Viharvert üléshuzatok feszülnek a régi autókban, kétszer is elhalad az anyósülés ugyanabban a sávban, bőséges alkalmak ezek a Lágymányosi-híd hídfőjének tüzetes megvizsgálására Pesten; honnan a pipafüstszaga a régi autóknak? Megkérdezem majd erről a szőke fickókat.

2009/10/13

orkán, paprikáskrumpli

Délelőtt tizenegy. Azt mondják, ne menjek még haza. Nincs több órám. Fújja a leveleket az orkán. Az első kerék megint lapos, és meg kéne a láncot feszíteni, a féket a fémre ereszteni – húzgálja a szája szélét a Zsófi. Ha hazamennék, aludnék egyet, megenném a halat tésztával, és útra kelnék újra. De ne menj, maradj! – mondják. Oké. Fúj az orkán, lapos a kerék. De akkor főzzünk! Főzök valamit, olyan hideg van. Kértek? Kérnek. [Snitt.] Bolt, szatyrok, kétezer forint. Pucolás a konyhába, a konyhában a pulton krumplit és hagymát pucolunk, vágunk. [Snitt.] Szalonna gomolygó zsíros füstje. – Nem nyitnak ablakot? – Nem! [Snitt.] Vörös buborékok az üveg fedő alatt, kisebbre veszem a lángot, beleteszem a virslit, még négy perc. Egy. Kész! [Snitt.] Meleg van, melegünk van! [Snitt, osztott képernyő.] Holnapra rakott kel? Kell? / Merőkanálból tunkolnak a betévelygő fiatalok.

bármi valami akármi

Bármi és akármi közé írunk valamit. Ugyanazt. Zavart ácsorgás.

2009/10/12

meteoropata

A kollégám, aki a múltkor megjegyzést tett a hol pincemélységeki és sötét, hol euforikus hangulatomra, ma meteoropatának nevezett. Úgyhogy összeszedtem magam. Egyébként is, ez a felnőttség jele, kordában tartani a kedvünket.

2009/10/11

nach der music

Wagner, Strauss és Mozart mögött, a kezének mozdulatai mögött, a karmesteri pálca mögött a mindig távol lévő, örök hűséges, a határokon föl nem tartóztatható, vámosok által át nem kutatható, nőktől meg nem tartóztatható, sem tartható. Ide-oda húzódó a két állam, a maritai kelet, a renatei nyugat között, az állandóan átkészülő. Távolról egy szem fiának (– Én sosem akartam gyereket… – nem emlékszel? Terveztük. Mindent megterveztünk. – Ó, igen?) hosszú leveleket író, egy szem fiát gyakori sirámokban tudó, hétvégi apuka. Fölnőtt fiával utazni induló, az otthonában bőröndbe pakoló, a gyermektelen nőnek a folyosón visszaintő.

Marita: – …de nem váltunk el. Kínlódtunk tovább. Erősek voltunk vagy bolondok?
Renate: – …valóságos, biztos pont volt, én pedig szabad voltam. De persze a mindennapokat egyedül kellett, nélküle.
Igor: – Kár, hogy csak most, ilyen későn lettél apa.

ma nincs idő meg tér

Ma nincs idő meg tér, vagy minden óra és minden tér van egyszerre, tíz órát alszom, majd ébren alszom és álmodom, a lábam önmagamból kilóg, elbotlik a betonon, nevetni kezdek és a könnyem törölgetem, elveszítem a kijelölt sávokat, a kerítést, amin belül vagy kívül a napot terelgetem, nem vagyok százas, a létra nem elég magas, vak a villanyom és nem izzom én sem semmilyen hőfokon, gazdaságos sem vagyok, szavakon fagyizom meg gondolatokon, és mégis erős kézben tartom azt, amit szabad, csak azt engedem meg nekem, amit megengednék magamnak egy másik napon, sem többet, sem kevesebbet, pedig szeretném a mindent kérni hisztiben és mosolyogva egyszerre, a kívül hideget és belül meleget, de nem lehet.

2009/10/10

a naptár

A naptárban persze benne van, végtelen hosszan lépegető számokhoz viszonyítom a kedvemet, és máris minden rendben.

diófalevelek

Vakargatom a diófaleveleket a fűben, a tűzre kell teremteni azokat, oda valók, mérgezik a talajt a diófalevelek. Némelyiket kézzel marom föl. Párhuzamot vonogatok az életem, a fű, a diófalevelek és a diófalevelek mérge közé közben. Óhatatlanul kikerüli a gereblyét egynéhány levél, óhatatlanul esnek dolgok nem jól az életben. Ezen sírok kicsit, sóval is behintem a fölvakargatott földet. Az volna-e a jó, ha méregtelen lenne a fű? El kéne-e tépnem ezt a fényes pókfonálon függő izét, ami vagy az orrom előtt ragyog és fényes, vagy százszor sötétnek látni a világot a kontrasztban? Netán letépni az orromról és a másé alá dörgölni? Aztán elmúlik a kontraszt, hunyorognak rám a börzsönyi hegyek, és oda jutok, hogy hát a fényesség meg a ragyogás mindenképpen jobb, mint a félfakó koraőszi homály, és elhessegetem a kontrasztot. Pár óra múlva a kút mellett rámakaszkodik fonálon egy pók, ott hintál, azt elkergetem. Akkor épp süt a nap, és különben is, front van, meg másnap, meg előző nap is tán, olyan kristályosra töredezett ma az idő.

2009/10/09

a nevetésben

A kinyílt agyi receptorok kikandikálnak a nevetésben.

2009/10/08

málnaszörp tejszínhabbal

Zsúrra mentünk a Molnárangélához, a Molnárangéláék nagyon szegények voltak, és kinn laktak a Kopasz-domb mögött valahol. Fagyott volt a föld, amin caplattunk azon a februári délutánon, vittek minket a valamelyikünk szülei, és mikor megérkeztünk, örültünk nagyon, mert a házban jó meleg volt és csipkefüggöny. A csipkefüggöny mögött a fagyott föld, de mi akkor már örültünk, mert kaptunk egy vagon sütit, és valakinek eszébe jutott, hogy málnaszörpöt tejszínhabbal, és akkor onnantól fogva málnaszörpöt ittunk tejszínhabbal, a Molnárangéla anyukája rendre töltögette nekünk. Ciklámenrózsaszín szobiszörpből volt a málnaszörp és a szirup is a tejszínhab tetején. Eszembe jut néha ez a málnaszörpözés tejszínhabbal az elmúlt húsz évben, és ma este aztán kérek egy málnaszörpöt, s bár tejszínhabra is vágyom, nem kérek, nem merek kérni, kikérem tehát a málnaszörpöt szimplán, és akkor egyszercsak villogni kezdenek a lámpák, nem akarok hinni a fülemnek és a szememnek, meg a múló időnek sem, és akkor egyszercsak eltelik még két perc, és hozza nekem a málnaszörpöt és a tejszínhabot. Most is kilenc vagyok: huszonkilenc, és negédes nagyon a málnaszörp és a tejszínhab, Emily Autumn hajszíne van ennek a dolognak, villognak továbbra is a lámpák, örülök nagyon, meg fogom mesélni majd sokat ezt a két élményt a málnaszörpről tejszínhabbal, egyikkel magyarázva és mentegetve a másikat.

2009/10/07

grimming

Slamming a tale.

korfüggő

Korfüggő, hogy kivel hadakozom a padból kiszálló penészes szendvics vagy a penészes mindennapok miatt.

kisujj, kisujj

Összeakasztjuk minden nap a gyűrűs kisujjunkat; én néha megpróbálom, amit szívem szerint tennék, hogy csak a hegyét érintjük össze, de nem, szerinte akasztani kell, és úgy tartogatni meg hintáztatgatni a kezünket hosszú, szerintem egyre kínosabban hosszú másodpercekig. Nekem jobban esne a kisujjunk hegyének összeérintése a hosszú másodperceken át, dehát ha neki így esik jól, akkor miért ne legyen így végülis. Kisujj, kisujj.

2009/10/06

mesterséges, élő

A fiktív totalitárius diktatúra mesterségesen megcsonkított nyelve: a fiktív újbeszél, a valódi totalitárius diktatúrák üldözött, a világbéke elősegítéséért mesterségesen létrehozott, élő nyelve: az eszperantó.

ácsorgás

Bármi, akármi, semmi nyálcsorgás, beszéd legyen rímmel, páros szájjárás.

2009/10/05

rosszkedv

Hányingerbe nyúló érzékenység, rosszkedv.

ott marad

Sietek és idegeskedem, hátha még kihozhatom, két nővérkével kell beszélnem, egyik hűvösebb, mint a másik a szakszerűségben, neki levágták a haját, az arca ugyanaz, de elfacsarodik a szívem a seszínű csutak láttán. Beszélni akarok vele, fölismer, elhúzza a száját, makog pár szót és csapkod a kezével, elégedetlen és fölizgatja magát, nem engednek a nővérek tovább ott maradnom, mennem kell. Ő ott marad, rá fogják csukni az ajtót, és úgy érzem, belátom, a lehető legjobb ott lesz neki tényleg, megpróbálok szakszerű lenni én is, de sírok, amikor a kabátomat veszem.

2009/10/04

busz, bringa

Legközelebb, ha meglátom, leszállok tényleg, bármin utazom is épp.

a húrok

Hangtalan pengetem a gitárt, nem csillog a hangom, nincs kedvem énekelni úgy, a csillogás nekem a csalogány égő szembogara, kell az a dalba, az az égő szembogár, de nem, nem szabad átragyognia az ujjaim között semminek, némának kell maradni, nem szólalok meg már órák óta, azazhát legalább egy-két óra kijönne, ha összeadnánk, amikor csak hümmögök, tréfálkozom, és semmi érdemit nem mondok, csak szórakoztatok legföljebb, mert jövőtlennek tűnnek a szavak. És majdnem elhatározom, hogy rendben, nem szólok ezentúl sohasem, nagyon jó vagyok néma elmaradásban, elhagyódom csöndben csak olyankor, de nem, jön majd a november, ahogy jött most ez a dal is, hopp, Kirsten Barry a semmilyen életről, a bármiről, ami bárkivel megesik, és akkor látom, hallom a húrok fölött, hogy érdemes, hogy akárhogy is, ha csak a mókába ásva, de ott vannak a szavak, valahogy benne kell, hogy legyenek a tréfálózásokban és az elmosolyodásban, és ennél kevesebb már nem is kell, hogy mégis.

orosz abszurd nyelvlecke

Ez egy fa
(2. lecke)


– Ez mi?
– Egy fénykép.
– Ez a macskád?
– Nem, ez én vagyok.
– Ó, ne haragudj. És ez? Ez az anyád?
– Nem, ez a feleségem.
– Ó, istenem, ne haragudj. És ez ki? Ez a testvéred?
– Ez? Nem. Ez egy fa.

[Pimsleur]