veszem kalapom

A világ legrejtettebb zugaiba kéne járni táncolni. Nem ilyen nagy nevű előadókat csekkolni meg nyitópartikra menni menő helyekre, hanem ismeretlen, melegfényű zugokat föltárni, ahol remek a zene és elfér a tánc a térben. Mert ugyan még mindig érdekes, hogy megtekerik-e a tizenhat centiméteres dzsojákat a fiatalok (igen, megtekerik, összeragasztanak hosszában két papírt és megtekerik, és tapsikolnak, amikor végre kész), csak aztán az fárasztó már, hogy azt nézem, hogy vannak meg egymással, nem akarnak-e hányni, hogy minden oké-e. Na mindegy. Veszem kalapom, elsétálok.

Arthur és Artúr

Meg van az Artúr, aki az alapokat csinálja, indusztriális hip-hop-ot, és Arthur Rimbaud-t olvas, amiről azt gondolom, hogy nagyon rendben van, nagyon rendben van azért akkor a világ.

megpróbálni

Megpróbálni, és tudni, hogy lehet, hogy nem fog sikerülni és hidegrázós lehet vagy sötét és hosszú, de megpróbálni így, mert már nincs más.

helyett (új szint)

Arcok helyett a tényeket, a szavakat. Új színt.

a kékcinkék éneke a hó fölött

Pont olyanok a dolgok, mint a kékcinkék éneke a térdig hullámzó hó fölött, pont olyan ide nem illők, ide nem illőségükben hihetetlenek, esendők és valóságosak egyben – csodálatosak.

synchronizer les antennes pour revenir sur terre

– C'est un homme ou un Martien ?
– Un Martien…
– Sans antennes ou avec ?
– Avec…
– Il faudrait alors synchronizer les antennes, tu penses pas ?
– Mais il le sont…
– … Et toi ? Une Vénusienne ?
– Non ! Je suis de l'Universe.
– Alors ? Qu'est-ce qui manque ?
– Ben, les moyens pour revenir sur Terre.

keretet

Keretet, keretet a tükörnek, össze ne törjön.

harmónia

Van-e itt harmónia?

Vállat vonok, van.

te milyen vagy?

– Te milyen vagy?
– Ööö, nemtom, most ezt mondjam el röviden?
– Aha…
– Hát, hát… változatos.
[…]
– Lakhatok nálad?
– Aha. [Tényleg. Akkor lenne idő.]

a lépcsőfordulóban

Megint azt álmodtam, hogy közeleg a világvége, de aztán egymásra találtunk a lépcsőfordulóban és elkezdtük tervezgetni, hogyan mentjük meg az egészet, legalábbis azt, ami lényeges.

kalap

Vettem egy kalapot, és amikor hazaértem, az udvarban ki volt járva ez a szó az ajtóm előtt a hóban: hogy KALAP.

(az leírhatatlan)

Elmeséljük egymásnak, hogyan toszogatunk emberi agyakat a távolból, főként a gondolat erejével, és (mert) […(az leírhatatlan)…].

([Arról mesél tehát, hogy hogyan festett. Bőséges színpalettáról, mert imádja a színeket – mondja. Nem csodálkozom, így képzelem. A képeket nem láttam, fogalmam sincs, mi van rajtuk, nem mondja el. Csak a sok színt és azt, ami közben történt. Miről szólnak a képek? Nem világos az sem, zavaros az időrend a meséjében, hogy mi volt előbb: a képek vagy a történet, hol kezdődött a feszkó, kinek a feszkója van a képeken, kié volt ott előbb. Szóval egy levél Amerikából, benne a szomorú vasárnap és heroikus önkezi halálok, és egy-két kérdés. Kérdés, ami állapot valójában. Az elején nem jön rá. Pár hét múlva nyakig benne a sztoriban. Az élettárs féltékeny. E-mail-ekben mentegeti az arctalan és ekkor még névtelen amerikai csávó életét. Meg akar halni. Ez egyáltalán nem heroikus, önkezűleg elhalálozni nem hősöknek való. Ilyeneket ír neki, hónapokon át. Persze sokmindent nem tud, bizonytalan a szavakban a biztos, amit tud. Elgondolt szavakkal emeli az állapotát. És billeg a dolog, ide-oda, fekete tócsákba toccsan. Billen, billeg, rezzen és reszket, és eltelt majd egy év az Újlipótváros és Amerika között, és kinn van a tócsából. Arca lesz az embernek, és kiderül, kislánya van. Nem a bőrén át párolog az alkohol, hanem az üvegből egyenest az égre. Megmenekül. Megmentettél egy embert, pedig nem is ismered. Befestetted magad mellé a képekbe, pedig nem is ismered. Nem ismered magadat sem, és megfestetted ezt az ismeretlenedet, és mostmár ott ragyog a képekben. Ez az.])

egyházat nem

Alapíthatnánk egyházat, kétszer annyi pénzt kapnánk. De mi nem tesszük. Merő idealizmusból.

elbűvölődve (ever fallen in love)

Elmentem tornázni a sarkon túlra, és egy hosszú fekete copfos, csuklóján keleti csipketetoválást viselő nő tartotta. Balett az Ever fallen in love with someone (you shouldn't have fallen in love with) földolgozására. Nagyon szép volt, el vagyok bűvölődve.

tegnap a villamoson annak örültünk

Tegnap a villamoson jó volt, amikor véletlenül összetalálkoztunk és annak örültünk, hogy ma lett 29, én meg még egy kicsit 29 vagyok, úgyhogy most egyidőben ugyanazt az évet tapasztaljuk, és aminek a végéről tudtam is neki mondani ezt-azt, mindenféle tejszínhabos jót a villamoson, és egészen őszintén tudtam mondani ezeket, meg örültem is nyíltan, mert tudtam, hogy úgysem fog emlékezni semmire, arra sem, hogy ő is örült, de én tudtam.

és akkor néha

– És ő, ő?…
– Voltak azok a kisebb srácok, akiket néha bezártunk az öltözőbe. És akkor néha bezártuk őt is.

milyen vagyok

– Bori, szerinted milyen, vagy melyik szereplő vagyok én?
– Majd gondolkodom – mondom, pedig tudom, hogy ilyet nem láttam még sem könyvben, sem filmen, sem az életben.

anyuka nem tudja

– Kedves tanárnő, ne haragudjon, hogy föltartom, csak bejöttem, mert a fiam nem jár iskolába…
– Kedves anyuka, semmi baj. Igen, tudom, hogy nem jár. Mi van vele?
– Nem tudom, nem jár be.
– Tudom, de miért?
– Hát először beteg volt, aztán meg nem jár be.
– Igen, de hogy-hogy nem jár be?
– Nem tudom.
– De szeret ide járni, nem?
– Igen, szeptemberben röpködött.
– Jobb, mint az előző suli?
– Igen.
– Ahova nem járt be… Vajon oda miért nem?
– Nem tudom. De ide sem jár…
– Így nem fog jegyet kapni… Pszichológusra gondolt esetleg?
– Igen, már régebben is úgy volt, hogy járunk.
– És? Mit mondott?
– Hát semmit.
– ???
– Hát a gyerek nem járt.
– És az hogy történik, hogy nem érkezik meg?
– Nem tudom…
– Elindul, aztán visszafordul?
– Igen-igen, például!
– És ha ön mondja neki, hogy jöjjön be, hiszen vizsgáznia kellene, akkor mit mond?
– Hát nem. Nem jön.
– De miért?
– Nem tudom.
– Hogy-hogy?
– Nem tudom.
– És…?
– Nem tudom.
– …
– Nem tudom.
– …
– Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.

megmaradni

Semerre sem hasonulni, hasadni. Középen, egészben megmaradni.

az orrukkal együtt a vállukat

Meg még az, hogy be kell menni reggel dühöngve a metrón, és elkapni a grabancukat az első adandó szünetben, hogy a használt pszichedélikusokról készített képeket nem kéne kipakolni az összes monitorra, vagy legalább tiltsák le a barátaik barátait és ne is szóljanak hozzá hülyeségeket, szóval vigyázhatnának jobban egymásra ennél azért, meg magukra, de magukra tudnak, húzzák föl az orrukkal együtt a vállukat.

az édenkertben

Az Édenkertben minden megvan, az Édenkertben elégedetlen lesz az ember, vagy el is vész.

tiszta

Letisztult és súlyos, dimenzióváltós.


[Tiszta kémiák az agyamban.]

mindkettő filmrendező

Két fiú volt az álmomban, az egyik testben, a másik lélekben az egyik testében, és mindkettő filmrendező akar lenni az életben, amitől én térdremegésig vagyok képedve.

a csönd hangjai

Azzal a fátyolos finomsággal kellene most leírni, amikor kinéztem a nagy ablakokon a fekete ég előtt hulló pelyhekre, a macskakövekre a lámpák gyönge fényében és szépen visszarendeződött minden, ahogy azok a híres, halk esőcseppek viszhangoznak a csönd kútjaiban.

fonalakat

Elejtett fonalakat fonok a hajamba – jó hosszú most az a tincs.

állnak lenn a rendőrök

Állnak lenn a rendőrök a metróban és utánafüttyögnek a lányok vádlijának.

status update

Bori is szigethangulat.

No comment • Like • Share

tizenkét éves 1967 elején (kína)

„tizenkét éves volt 1967 elején. Mivel nem talált semmi elfoglaltságot, hamarosan hozzácsapódott egy utcai bandához. […] rengeteg lett belőlük. A bandákat „dokkoknak” hívták, vezetőjüket pedig „kormányosnak”. Mindenki más „testvér” volt, és kapott fedőnevet is, amely legtöbbször valamilyen állathoz hasonlította: „Sovány Kutya”, ha a fiú vékony volt; „Szürke Farkas”, ha egy szürke tincs volt a hajában.”

„Később a funkcionáriusgyerekek áttértek a sötétkék dzseki és nadrág viseletére. Igaz, hogy a lakosság nagy része kéket hordott akkor, az övék mégis néhány külön színárnyalat volt, amiket kombinálni kellett, hogy ne ugyanaz legyen felül, mint alul. Mivel ők ezt tartották megkülönböztető jelzésnek, más származású gyerek nem használhatta, ha nem akarta, hogy utánzónak bélyegezzék. Ugyanígy privilégiumnak számított egy bizonyos cipőfajta: fekete kordbársony felsőrész, fehér műanyag talp és egy még fehérebb csík a kettő között.
Néhány banda saját stílust talált ki magának. Több inget hordtak a kabát vagy a dzseki alatt, és az összes inggallért kihajtották. Minél több kihajtott gallérja volt valakinek, annál csinosabbnak számított. […] A melegítőalsónak ki kellett látszania a rövidre vágott nadrág alól. Fehér tornacipőt hordtak fűző nélkül, és katonasapkát, amely alá keménypapír csíkokat tűztek, mert a sapka annál divatosabb volt, minél erősebben kicsúcsosodott a teteje.”

(Jung Chang, Vadhattyúk)

egy csávót a metrón

Megbámultam egy csávót a metrón. Nagyon régen bámultam már meg csávót a metrón, mintha szoknám az arcokat, vagy csak olvasok folyton? Ma is olvastam, hiszen. Fölszállt ez a srác, semmi különös, mokány termet, épphogy sarjadó haja a hint of black, hosszú, egyenes orr és szemöldökök, ó, mint egy pagoda gerendájának alig törő íve, és a szeme pedig zöld volt és barna, benne a pagoda sok színe és sok komoly játék, én nem is tudom, kinek a szemében láttam ezt a szúrós értelmet, az anyáméban szoktam talán, és nem akartam másfelé nézni, pedig kellett volna, ó, nagyon is, de én néztem tovább, és azután is néztem még, hogy láttam, a dzsekije hátán egy oroszlán nyújtózik.

sztrájk, nyugalom, film

Méla szürke nyugalom a kint és a bent, sokat alszom, filmeket nézünk az órán minden emeleten.

Egy hete majd' megszakadtam, nyivákolva rohantam volna a sötét reggelek elől, s most tessék. A megérdemelt, komótos, társas továbbgördítése az időnek.

[Zsebtolvajok. Robert Bresson, 1959. ff.]

milyen kedd ez

Az egyik értelmét veszti, a másik fegyvert szorít a halántékához a fészbukon – gyerekek, hát milyen kedd ez a január tizenkettediki?

összeröhögünk

– Na, akkor végül összejött – röhögünk.

egy szúrás

Van egy ilyen szúrás, mintha át lennék fúrva csavarral, a szíved, mondja Vilma lazán, de nem, valószínűleg beszorult valami levegő vagy meghúzódott valamelyik izom.

szoktam tudni, szoktam tudni

– De te szoktál tudni mosolyogni a nap végén is!
– Hát, aha…

a kékbálnák

Azt mondja, hogy a bálnákban jelenik meg az isten a földön. Óriásiak és békések, akkorák, mint három kék hadihajó, és békések, foguk nincs, a legnagyobbak ők és a legkisebbet eszik. Sohasem támadnak. Ekkora nagy zen-csomók nem lehet más, mint az isten. Meg sem érdemeljük őket egyébként, mondja, és itt vannak mégis. Na ez.

mintakövetek

Megmutatom, de nem csinálom meg helyette. Mert abból tanul.

Na, ezt kitől tanultam?

doku

Mindent dokumentálni.

16 tonnát

A Margit-hídon a két nagy sárga daru- vagy hídtartó guruló vaskeret pont annyit bír, 16 tonnát.

arról, hogy miért kell az éhséget olvasnia

– Ez most valami célzott dolog?
– Hm… írjad le, hogy mit gondolsz.

– Borzasztó.
– Elolvastad?
– El.
– Oké, akkor írd meg, aztán kapsz másikat.

[Játékszabályozunk.]

[[Knut Hamsun: Éhség]]

mindenki idétlen a végén

A konyhai röhögcsélések… mindenkinek jó, és mindenki idétlen a végén. Jó ez a biztonság.

[Hogyhogy nem beszélget veletek senki?!]

fekete, fehér

A hó meg az omló víz jól kompenzálja az éjsötét reggelek sorát.

kaméleon

Kaméleon: mindig olyan, mint a körülötte levők. Arisztokratikus, őrjöngő vagy bárány.

szilveszterkor telihold

Hírek, kétezertíz, aligjanuár: két öngyilkosság Budapesten – metró és kád.

[Szilveszterkor telihold volt.]

eljönni, visszamenni

eljönni, visszamenni, elmenni, visszajönni, visszamenni, elmenni, eljönni, el, vissza, el, vissza, el, el, el és vissza, vissza, jönni, menni, elmenni, visszamenni, eljönni, visszajönni, jönni-menni, jönni-menni

avatar

Mese a fölnagyított bádogemberekről, akik ki akarják vágni a fákat, az élet fáját, elpusztítani a fültágítós, nyilazós népet, akik hosszú fonatukkal kapaszkodnak az univerzumba, és ha levágják, összeomlanak ők, s így az univerzum egy része is összeomlik, és a virtuálisan fölnagyított emberekről, akik, ha akarják, bekerülhetnek a mesébe. Szerintem jó, ha a gyerekek ilyeneket néznek, ha egy kis darabot a zsebükbe gyömöszkölnek a földből, ha érzik a kézfejükön a rálibbenő magot, és tudják, hogy nem szabad sírni, mert ők nem maradhatnak ott.

a mostban

Aztán másnap, a másnap másnapján, amikor nincs más a fröccsben, csak alma meg ananász, na akkor elmegy az ember a barátaival találkozni igazi három dimenzióban a mostban, és akkor kiderül, hogy azokban a nagy csöndekben, amikor nem szólnak egymáshoz az országhatárok köztük való húzódása miatt, na akkor kiderül, hogy a nagy csönd az nem a hátat mutató máshol lenni akarásnak szól, hanem csak a máshol levésnek és az ide-oda hiányzásnak.

Aztán az előtérben már látni, hogy esett megint a hó, és mindenki szivecskéket rajzolt az autókra, nem csak én.

2010

Nem tudom megérezni, mik hintázhatnak a függő nullákon.

Lehet, hogy pont ez a lényeg.

fél óra

– Menjek…?
– Ühüm.

És fél óra múlva. Huhh.

pörformansz a metrón

Előadtak egy pörformanszt a srácok a metrón, meg akart állni a lélegzet bennem, amikor a peronról megláttam a véres pólóját, az infúziót meg a gumikesztyűket, de mire beszálltam, már láttam, hogy pörformansz csak, és aztán kiszálláskor elnézést is kértek a zavarásért, meg hagytak maguk után egy csomó ázott zsepit és nyákos foltokat a padlón.

a rettentően kifinomult zenei ízlésed

Odamégy a rettentően kifinomult zenei ízléseddel a dj-hez, a dj bókol és esküdözve szorongatja a válladat, hogy hát nincsen most nála a tizenhét számból, amit kérsz, csak egy, azt be is rakja nagy örömmel, hogy hát na, azért valamely kívánságodat mégiscsak képes teljesíteni, meg föl is kér egy táncra azelőtt vagy azután, hogy a közlegény kilépne a varázslatos fekete űrbe és lebegni hagyná az űrhajót örökre, már nem tudom, de nagyszerű találkozás ez, lehet örülni, hogy érti, amit mondasz meg minden, de jó, és aztán meg kell a szívnek merevedni, mert csak addig volt ez, amíg a feleség be nem jött a konyhából, ujjukon a gyűrű.

lírai

csigalépcsők olcsón / csigalépcső kis helyen / köpőcső / felszólító mód / gyökérkezelés / orosz nyelvlecke / kandallóban / a fiú a lány meg a révész tanmese / arany festékszóró / bunkónak kell lenni / bunkó akarok lenni / cserépangyal / csótány feje éhenhal / spontán ptx / varázsgomba tapasztalatok / értelmiségi bunkó / tedd félre a büszkeséged / vicces ijedések / sms hó / fehér betűk / bugyi / francia humor / fotótéma / dextrometorfán / göndör szőke derékig érő haj / időnéző / gazsi / ex-drummer / katonai haj / beöntés szett / az orvosnak nőbeteg / existenz / különcök / szorzás / üvegpapír / szőke barbárhadak / piros abszint / menyhárt jenő / autisztika / amerikai sülőtök / katasztrófamámor / rostad lök / pók fonalból / régi amerikai autók / vicces telefonhangok / őszi pad / eltemettem a macskát / feszített víztükör / belezúgtam a tanítványomba / endorfin / jázminok / női zuhanyzó / négyszögletű kerekerdő / sört inni szívószállal / éti csiga szeme / vízum törökbe / hova tűnnek az orrok / európa moziban / veszett kutya koktél / fény / andalúz akcentus / barna medvékről fénykép / buzi afrikaiul / hogyan kell kinyitni egy lakatot / kázmér és huba skizofrén / kerek picsák / pótcselekvés / napkitörés / zöld kakas / őrmező / víz alatt lélegezni álomban / vasbeton csigalépcső / vers horgásznak / majomkenyérfa / utcatánc / vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak / ez csak egy este gyémántba / blixa pipával / beszélő számítógép / napfelkelte szoknya / madártoll hajba / lopótök / későn érő típus / kamilla / hőmérő / spangli / függönykarikák / dzsungelhangok / vakrandi / zen buddhizmus / utálom a munkám / testvéri szeretet / szavahihető / rozsdatemető / perverz bókok / régi lexikonok / csigábor

a fokhagymáról

Olvastam egy ilyen bosszantó cikket a fokhagymáról, hogy minek esznek az emberek fokhagymát és főként minek bűzlenek tőle más emberek orrába (minek írnak boszantó cikkeket emberek a fokhagymáról? minek írnak az emberek bosszantó cikkeket? minek írnak cikkeket, miért nem írnak meséket inkább?), és akkor ettünk két kübli tzatzikit meg egy tepsi sült zöldséget hagymával és fokhagymával, és nem lett semmi baj. Sőt. Ittunk bort is hozzá, hallgattunk dzsezzt a pincében.

a névtelen kommentelő

A névtelen kommentelő úr ezen a nullákból felépített, szikár jéghegyen, hozzá nem szólások mankóján biceg be a forgó palota kapuján, ha kinyit egy véletlen ajtót, és ott is először a tőrét dobja be, hátha talál, s csak utána lép ő. A névtelen kommentelő előre elnézést kér, pedig rá van írva nagy betűkkel, hogy egy anonimusz, egy senki. Neki alapból meg van bocsájtva.

[Emlékezzünk a tavalyi névtelen kommentelőre, feleim. Nagyon jól tudtuk, hogy ki ő, nagyon jól tudta, hogy tudjuk, és mégis, névtelensége álarca mögött személyeskedett velem. Hahh.]

százötös

– Jön velem? – Persze! – jövök a százötössel a Gyöngyösi utcától a belváros míves szívébe, Gyöngyösi utca, Hősök tere, Clark Ádám tér, a város szíve, valahogy így vannak a szakaszok, amiket nem ismerek vagy általában legyaloglok, vagy soha nem is járok arra, netán vasárnap délelőtti sétán, no mindegy, most látom egyben. A Gyöngyösi utcától a Hősökig különösen beleélem magam, mert sohasem járok arra, de hallani már hallottam, miként mehet ott. Hallani hallottam, de megtudni igazán sohasem fogom, maximum ráérezni, hiszen én nem nőttem föl ott, én ahol fölnőttem, az a Hősök tere – Clark Ádám tér – vasárnapi séták viszonylat, annak a nagybetűs pesti, urambocsá' angyalföldi élethez semmi, de semmi köze, de azért az ablakon át megérzem azt erősen mégis, terek, telepek, a Béke utca harcai, sör a sarkon, karc az arcon, miegymás.

nézzék

Nem is üres, van az alján egy fénylő csöpp, és fölécsavarják a tekintetüket, meg akarják nézni, hogy mi az. Nézzék!

inspideration

Kinézem a listából, hogy Cronenberg legfontosabb filmjeit bizony láttam, és ez elég lendületet ad, hogy kimenjek a hideg lámpafénybe a vas tepsiket elmosogatni a pókhálóktól szegélyezett konyhaplafon alatt.

Inspideration: David Cronenberg

várok

Beszedek némi endorfint, megfürdöm az ylang-ylangban és várok, mert érdektelen vagyok, kérdés nélküli és tehetetlen, mint egy kő, a vászon mögötti fal, amire vetítenek.

O

(üres)

((újratölteni))

magyarázom, hogy tíz éve

Magyarázom neki, hogy ez tíz éve is így volt, az egyetlen különbség talán, hogy ő tisztábban látja, mint én akkor. Talán megváltozik, tíz év múlva talán… á, nevetünk.

reggelre újabb

Régi szép elmúlt idők, amikor oda mertem írni merő nagyképűségből a monitorra a cocteau-i mondást a holnapok szűziességéről, hát most nem merem. Félek lefeküdni, mert félek az elszoruló szívemre ébredni, félek leírni az elszorult szavakat. Hogy kinek van erre szüksége. Játszadozom gondolatokkal. Csak úgyis gyorsabb leszek magamnál, tudom, reggelre újabb illúziót testesítek meg. Komolyan. Halálosan komolyak az illúzióim, Sir. Halálosan, azért nézek úgy ám. Kifizetődő játék ám a konstruktív jókedv, köszönöm az ajándékot, hogy képes vagyok rá hosszabb távon is, csak ára van annak, Sir, ára van. Én azt vissza akarnám küldeni, de nem merem. Cipelem tovább, rástemplizek valami mókás arcképemet, és jópofát vágok a dobozhoz. Jópofa doboz, benne az elszorult szívem.

a Lágymányosi-híd pesti hídfőjénél iszapos Duna

A Lágymányosi-híd pesti hídfőjénél iszapos Duna tombol, valahol a világ vége felé járunk az időben, megszűntek az országhatárok rég, Budapest ege szürke, homokszín tenger az utak helyén. Föl akarok menni a hídra; francia hippikkel találkozom, mezítlábas, rasztahajú vánnyadt fickók, a tekintetük fényes, szempillájuk fekete, ragyogó csillag. A körmük alatt piszok. Beszélek velük franciául (van valami keverék nyelv is, amit mindenki használ, de én tudok franciául, kihasználom ezt, bár nem örülnek különösebben), föl szeretnék menni a hídra, mondom. Hát te ugyan nem fogsz, válaszolják mogorván, és néznek. Nem, nem segítenek. Visszafordulok, van arrébb egy lépcső, régen volt legalábbis, megpróbálom ott.

hova tenni és kész

Zokogok, mert ezt ép ésszel nem lehet hova tenni. Lehet adni, amíg lehet és lehet viszont kapni, de az nem adja vissza soha. És kész.

És így tovább.

földíszíti a fát, finom a tartár

Bementem földíszíteni a fát, beraktam az Infected Mushroom cédét, majd ha eszünk, kiveszem, legalábbis áttekerem, de nem, nagyon tetszett az otthon a szüleimnek, az egyik szereti a szétesettet, azt mondta, végülis hasonlítunk, a másik meg a Fat Of The Land-et, erre emlékszem is, úgyhogy maradt, könnyezve nevettem ugyan, aztán földíszült, rátettem mindent, ami eszembe szokott jutni hímes tavasszal is, lenyomtuk a halat tartárral, mmm, kaptam egy zen alakú fehér tálat a neveimmel körbe, az tetszett leginkább, hogy kiment a konyh... a szobába be lefesteni, és amúgy meg meg lehetett beszélni az életet, ami itt van egész közel, lemehetnék az utcára tán, a fehérsulival szembe, vagy majd mindjárt, egy másik nap, addig meg ez tart, finom a tartár.

(Te így be tudsz rúgni? Ja, mér? Hát, végülis, jól áll neki. Én mondtam.)

hat nap, hat kiló

Pénteken a néni már nem ehetett semmit a hétfői műtétje – májtranszplantáció – miatt. Hétfő reggel a műtétet keddre tolták, mert sok a dolog a műtőben amúgy. Kedd reggel szerdára, szerdán csütörtökre, míg végül… szombaton már ehetett levest, és hétfőn tán haza is engedik. Elveszett a hat nappal hat kiló is, naponta egy, szegény néni ideje és kilói eltünedeztek a kórházi szoba zöld falának repedéseiben.

madárka

Kaptam még régen Kactól ezt a zenét, Javier Paxariño, madárka, és ma elkezdtem rá tornázni, de inkább balettoztam – ha valaki lát, belémszeret biztos, talán a függönyre vetett árnyékomba bele is szeretett valaki, pedig nem is tudok balettozni a valóságban. De ma tudtam, és az nagyon szép volt.

a téli szünet

A téli szünet széli tünete lankadatlan szóhímezés, faragatlankodás a rímekkel.

az iskolánkban karácsony

Nem is írtam még a karácsonyról, volt az iskolánkban karácsony, az eszkimó asszony fázott az ajkamon, úgy mentem be, aztán leolvadt az arcomba csapódott fagyott időjárás az előtérben, és akkor ilyen kis csoki, gyöngy és teabizbaszokat adtunk át egymásnak, meg kaptam egy könyvet és mellé puszit, na, azt fogom olvasni, azt a könyvet ma, tele van bizonyára cinikus lemondással és kiábrándultsággal meg füsttel, olvasom, amíg bírom, meg voltak persze a gyerekek is, hát hogyne lettek volna ott, merev részegen topánkában vagy bohócos jókedvűre fújva, mindenesetre nagyon cukik voltak, imádom ezeket a tróger gyerekeket ugye, a kevésbé trógerek pedig igazi deus ex machináltak egy pásztorjátékban, a nagy batár pédonát egészséges, egész mondatokat mondott, a kis gengszter háricsi meg ilyen szavakat, hogy angyal, meg hallga csak és glória meg menjünk, aztán a szijuli egyedül kiállt az egész banda elé swinges karácsonyi dalt énekelni, és a pásztorjátékban volt csillagszóró és mennybőlazangyal, na, az olyan igazi volt, olyan igazi karácsonyos, és nem is léptek le rögtön randalírozni, hanem visszajöttek a hófúvásból pogácsával, hogy legyen nekünk sós is, és akkor mi még koccintottunk pezsgővel, meg sírtam bele a röhögéstől a buborékok közé és fűtött a kályha, kaptam egy pingvines csokitallért is, és az egésznek úgy lett vége, hogy szépen kisiklottunk a vágóhíduccából egy sötétkék opelen, és senki nem halt meg, hanem csak esett tovább a hó.

tanítottam

A kicsinyesség elcsökevényesedik, hamvába hol a kiábrándulás, a rossz idő csak olaj a tűzre, csinálni, csinálni, csinálni, színeket a falra dobálni.

Ezt tanítottam, miközben magam is tanultam.

a maradékot

A maradékot elosztottuk – hoztam haza pirosat, narancsot, fűzöldet.

a mézzel csurgatott napfény hangjai helyett

Oké, én fapofával (süket füllel) tűröm, hogy a szikrázó csodapaloták lépcsőinek kordulása, ablakjain megcsillanó napfény pendülése, mézzel csurgatott napfény hangjai és a kertekből fölszálló pillangók szárnyainak rezdülése helyett a Peti ilyen bármikor hallott hétköznapi house izé, számokat játszik, uralkodom az arcvonásaim és az érzelmeimen, de azért ne átalkodjunk meg, valljuk be kérem nyíltan, hogy csalódtam, és valahol, valahol nagyon mélyen csalódott vagyok. Panaszlevelet nyújtatok be.

az osztályom karácsonyi vacsorán

Volt nálam az osztályom karácsonyi vacsorán. Nemrég mentek el. Nekem van a legbizarrabb osztályom, legalábbis hozzám jár a suli legbizarrabb embere és másik négy furcsa. Tényleg már, hát miért hozzám jár? (Ez olyan iskolámos, ez a tényleg már, egy ilyen tipikus lefittyedő hangsúllyal kell kérdezni, amikor végképp kiakadunk a szituáción és a szituációt motorizáló szereplőkön, ez egy ilyen kollegiális szleng, jelenti a nagy kiakadás közbeni megbocsátást is egyben.) Szóval főztünk egy vagon zöldségből rakottat, vettem krumplikat, sima szép kerek és mutáns krumplikat is, a mutáns krumplik több krumpli összenövéséből álltak, látszott, mert az egyiknek befelé is volt héja. Sütöttem padlizsánt szeletekben, raktunk rá lilahagymát és paradicsomot, a végére pedig borsos tejfölt parmezánnal megszórva, hát, elég rosszul nézett ki, mert szellősen rakták, dehát ilyen ez az osztály, öt különféle szín van benne, egyik túlsült, a másik nyers, van finom és égett falatja is, és laza közöttük a kapcsolat. Maradt bőven holnapra is. Most ki vagyok akadva, pedig értékelték a… törődésemet, sőt, a jeges folyóból a napfényre való kiheveredés nekik ez az iskola, amit úgy szeretek, itt fogok dolgozni tíz év múlva is, de ki vagyok akadva, miért nem mehet ez könnyedén és jól, mint a többivel? Azért nem, mert a többiből csak válogatok, azért, mert megtehetem. Azért. Úgyhogy ki van most takarítva, olajszagú a hajam és a fal, füstölővel és cigarettafüst-nyomokkal keveredik a lég. Áh. Jövőréig kitisztul, holnap meg már csak röhögni megyek be, azon fognak röhögni, hogy én hogy röhögök rajtuk, óriási lesz.

gyöngyfűzés

Sejtelmesnarancssárga és ciklámen, sejtelmesnarancssárga és türkizek; narancssárga és zöld, tüzes pirosak, a háttérben fekete-fehér és fekete-kék, halványkék, halványzöld és lila, pasztell kígyók, neon szivárványok. Lehajtott fejek, ujjak birizgálnak, fölöttünk szól a zene.

van olyan

– …és megtudok belőle dolgokat a világ azon részéről, amit nem ismerek.
– Van olyan?…

fizikát… micsodaaa?

Ma elmesélte a Szabi, hogy hogy ültek a Szabival egy-egy pohár fröccs mellett, és beszélték el a következő párbeszédet kétszer, más-más szereposztásban:

– Te mit csinálsz egyébként?
– Fizikát tanítok.
– Micsodaaa?

blues

I ain't got no things, all I got just dreams, keep me away from fire, give me back my fears, I ain't got no borders, nothing to hold on, all I got is bottles, always I keep on…

sms, hó

Vasárnap sms-ben jött, hogy esik a hó. Azóta minden reggel várom. És most itt van. Válaszoljak-e az sms-re? hogy tényleg esik?

egy pillanatig

Amikor viccből nem engedem, és egy pillanatig komolyan veszi, akkor két vicces arca között van egy ijedt, magára hagyott és döbbent. Egy pillanatig.

home

Nézzük a Home-ot, gyönyörű, lassú képek a film, és lassan rosszul leszek, olyan zűrzavarosnak tűnik a jövő.

az utolsó hét

Olyan szavakat mondogattunk nyúzottan az asztalra tett lábunk fölött, hogy nagy tál rakottkrumpli, harmincéves whisky, Tunézia és Kanári-szigetek, tenger, tengerpart, koktélok és piramisok, és olyan erővel érintettek a szavak, hogy összerándult a gyomrom. Tél van, az utolsó hét, végtelen hosszúak az éjszakák, a végletekig érzékeny idegszálakon függünk, tikkel a szemünk alatt a jó és a rossz is.

gyere át

– Gyere át!
– Gyere te át, itt egy hely!
– Nem, te gyere át, én ugyan át nem megyek!
– Gyere át!
– Nem, gyere te!
[Dzz.]
– Mi van, hát gyere át!
– Gyere te át!
– Én nem megyek át!

Azt a fűzfánfütyülő…!

„én először sokkal bénábbat csináltam”

Rakjunk karaktereket is, ne csak neveket!
Ez még csak vázlat.
Közelről fújom, az New York!
Kell még ez a cap?
Kifújtam az egészet, kétszer is végigmentem rajta, nem fogott semmit.
Kár, hogy lemaradtam róla, csak annyit mondtam volna: ki se szálljatok, fiúk, hajtsatok el!
Nézd, ez jobb, a skinny!
Fél liter diszpóval megcsináltam az egészet, de hallod, a végére már egészen fölhígítottam.
Te nem töltöd ki?
Na, menjünk még ki kontúrozni!
Az alvi, az jó, az alvi megbízható, fog minden időben.
Neked is az első? Elsőnek tök jó. Én először sokkal bénábbat csináltam.

combino bambino

– Írjuk meg a Combinót!
– Neem.
– De, írjuk meg a Combinót!
– Ne… – s már ott is egy vonal.

A család büszkesége.

fuckin' fryday

U betűs szavak kiejtése hangosan: nun, university, pupil, student, s alatta a basszus: fuck, fuuuuck, fuck, fuck. Péntek volt, Fryday we are dead.

tíz kicsi

I. Mission Impossible. Fehér zokniban, fehér kesztyűben öljük egymást neonban.
II. Tíz kicsi [néger]. A vendégek a falon a következőkben elhangzó verset olvashatják piros keretben: tíz kicsi [néger] elindult egyszer, egy elveszett, ment tovább kilenc, hat kicsi [néger] játszadozott a gördeszkák között, egy annyit dumált, hogy elgurult, nem maradt, csak öt, egy kicsi [néger] árván ténfereg, valami történik, s hamarosan ő se lesz; tíz sütőtököt simogat szeretve egy angyal, de a tények uralkodnak, a tökök sorra belehalnak.
III. És akkor most következzék valami egészen más: We Will We Will Rock You! szerpentinek puffogtatása.

gyere

Úgyhogy gyere, csináld, tedd félre a büszkeséged, ne zavarjon, kérlek, hogy nem te találtad ki, ne zavarjon, kérlek, hogy én találtam ki, mert ha aztán úgy ébredsz és úgy ébredünk mi is, hogy megcsináltuk, megcsináltuk, de nélküled, akkor ki fogja lesütni az elszorult szívére a pillantásait? Gyere, ne veszítsd el ezt a játszmát, ne zárd be a tehetséged a büszkeséged mögé, gyere, amikor ott leszünk és csináljuk, már én akkor úgysem fogok szólni semmit, titeket foglak követni a vonásaitokban, attól te ne félj, a szabályok tényleg csak a gravitáció lesz és a pacák tapadása a falon, gyere, mert többet nem nyújtok ilyet, többet rád se nézek.

válassz egyet!

– Lepke.
– Pillangó?

képregénydíszletkockák

Meg még gondoltam, írok a hidakról látható téli Dunáról, a téli fényekben pompázó égről, erről az egész urbánus díszletsorozatról: a hétfői képregény sárgássszürke víz fölött játszódott sárgásszürke ég alatt, esett a hősökre az eső, a hősök szoknyában, rövid őszi kabátban, bordó sálban és szoknyában baktatott a sárga korlátú Margit-hídon reggel negyed nyolckor, a szerda délutáni képregény hősei pedig elkeseredetten buszozott a Lágymányosi-híd óriás piros acél pilonjainak tövében, és égkék bárányfelhőket festő barackszín napsugarak előtt pompázó gyárkémények geometriájában gyönyörködött, majd elállt a szívverése. Van egy kép a Heim Pál gyermekkórház türkiz tizenemeleten magasló betűiről is, a Fradi-pálya zöld rácsrengetegéről, az Üllői út és a külső körút kereszteződésének felüljárójáról, egyáltalán, minden aluljáróról, bár kiemelném mégis a Fővám téri földalatti villamosmegállót, ahol szintén sárga és szürke a fény, a kövek, a villamos és a reggel, és soha, de soha nem akarnék ott magányos lenni.

állj ide, csináld!

– Bejöhetek?
– Be, de akkor állj ide, épp a házit ellenőrizzük. Csináld!

[Néha szoktak tartani órát. Igazán olyanok ilyenkor, mint a tanáraik. Borzasztó mondatokat mondunk néha és keménykedünk is.]

önérzet

Később jut eszembe, hogy a megkarcolt önérzetet simogatni kell.

és kivel

– Elmentem és megvettem.
– És kivel mentél?
– Hát senkivel. Fogtam magam és elmentem.

sx

Tanultuk a sax-t és a sox-t – a sux-t már tudták.

lebegő szavak

A legnehezebb feladatok: a mondat összekevert szavaiból a mondatot összerakni, a sorrendben megadott kulcsszavakból a kérdést föltenni.

[Mintha egy nagy táblára lennének fölszórva a szavak, s ez már elég volna a viszonyok megállapításához, mintha azok megfogalmazása már fölösleges volna, mintha nem lenne szükséges semmiféle linearitás. Mint a képernyő: csupa gomb, kép, piktogram, háromdimenziós terek (három dimenzió nem fér sem az írott, sem a kimondott mondatba), lebegő csomópontok. Ehhez szem kell és gesztusok, ehhez a fül és a száj nem elég.]

ami érdekel

Puhán és lágyan szól az este, kavarog a zene a fotel fölött, gomolyog az ég és a homok fénye a monitoron. Megfejtek egy rajzot a születésről, a rajzon kopár ágak keretezik a tájat, a kopár ágak között veti ki magát az ember a világba, amikor megszületik, a száraz ágvégek fölsértik a puha, pucér bőrét, a vajszagot elárasztja a télvégi rothadó földé. Hideg van az első időkben, rideg sáron mászik az ember, gyógyulni kezdenek a sebek a bőrön, de didereg, a libabőr tüszői visszaverik a meleget, föloldódik a meleg szürke égben, nem marad semmi belőle. Az út végén egy fa áll, óriási zöld lombú fa, el kellene jutni oda. Csak homályosan látszik egyelőre, körvonalazhatatlan nagy foltként magasodik, eltakarja a felhők résén áttörni készülő napot. Varázsgombák, furcsa tapasztalatok, álmok időszaka következik. Megkóstolni, megízlelni mindet, ugrálni, taposni a mezőt, meghempergőzni rajta, kérdezni, nevetni, sírni. Ordítani, megelégelni. Tovább kell majd menni. Ott áll a fa, föl kell rá mászni, széthajtani az ágakat, a szádba venni a zöld leveleket, megrágni, kiszürcsölni az ágakból a nedveket, fölnézni a felhők résén át a napba.
Aztán a Király utcai Királynőben ülünk, ragyognak előttünk a korsó sörök, ragyognak a nagy ablaküvegek, valami olcsó zenéken úszunk és nevetünk a magánéletünk apró zsebeiből előhúzott történeteken, sírhatnánk is ezeken persze, de nem, mi nem tesszük, hát úgyis mindegy. Aztán hirtelen kinézek, fehér sapka, fekete kapucni, rángatózó járás, ott szeretnék menni én is, de nem, nekem már megvan a jegyem a szórakozásra, nekem ott kell jól éreznem magam a nagy fekete teremben a zenére, mert arra vettünk jegyet, a 219-es és a 220-as számú jegy szól nekünk, az a mi szórakozásunk, és azért van is mire mozogni lágyan. Egy pufók angyal keveri először a zenét, legombolt nyakú fekete ingben, aztán érkezik a sztár, aranyos fürtök a tányérok mögé, húzogatja ő is a hangokat, tekergeti a gombokat ide-oda, legombolt nyakú fekete ingben van ő is, ez a ma esti trend, könyékig fölhajtva az ujjak. Tényleg, ez a ritmusra öklöző majom mellettem, ő is így viseli, hát ezek eltervezték, hogy öltözzenek. Én miért nem vagyok kiöltözve? – ráncolom a homlokom. Nem törődtem ezzel már megint. Engem már tényleg csak az érdekel, ami? Jó-e ez nekem? Sör- és füstpszichológia, ennyi ez, de akkor elhiszem, és úgy döntök, ha ez a helyzet, vállat vonok, kiengedem a kezemből az életem, és hamarosan elmegyek haza.

mit nézel?

– Mit nézel?
– Te mit nézel?!

Óvodai affér.

akkor az úgy van

„Dehát ha megbeszéltük, akkor az úgy van!”

[Történet a bizalomról: a bizalmam van is és nincs is, magamban van és szinte másban nincs is, és akkor ezt mondod, mások szerint megbízhatatlan. Kérlek.]

túlmutatás

Van ott valami túlmutatás, szóval. Szóval oké lesz, legalábbis oké lehet.

hangosan a nevetésem

Hangosan nevetik a nevetésem.

ismerős kék autó

– Tü-tüű!
– Ismerős kék autó.

[Négy órával később.]
– De te voltál?
– Ja, te voltál?!

hétből három meg egy

Hétből három nem tudja fogni a tollat, egy meg írás közben magában mondja a szöveget.

riasztó

A szabadság a törvényekben, a törvények a szabadságban – egyik a másik nélkül riasztó.