likes

likes Vomito Negro.

likes Meat Beat Manifesto.

mondtam

– Látjátok, esni fog. Miért van az, hogy minden vasárnap esik? Nekem minden vasárnap esik.
– Ma nem fog. Figyeld meg, nem fog.
[…]
– És süt a nap.
– Mondtam.
– Igazad volt. Ebben is.

eljövünk

Kérdezi, hogy nektek nincs apukátok és anyukátok? Ő kérdezi. Mondtam neki, hogy ne beszéljünk erről. Foltosra repedezett körülötte a bútoron a festék, foltosra repedezett ő is. Menjünk. Eljövünk.

Kellett volna hozni egy fényképet a gyerekről. Röhögünk.

kilógnak

Nézem Frenket, és megkövültömben majdnem elbőgöm magam, ez az ember boldogtalan. Ez az ember fölöltözött és mozog, ahogy a tagjainak jól áll, ahogy kinézte a tükörből, hogy mi az, ami a tagjainak jól áll. Elénekli a lányoknak, amit úgy gondolja, hogy a lányoknak énekelni kell, fekete az ég, sárga a hold és vörös a vér a fehér combon, egyszerű szavakban énekel, és nem figyel. Nem figyel, kicsúszik a lába alól a ritmus, lemarad a saját viccéről, késik a hév. A pasim, aki szerelmes volt Frenkbe. Kitalálta a szerepét ő is, kitalálta és kilógott a keretekből, kilógott kiáltó hanggal, kilógott energiával, kilógott és esetlen lett mindenütt, de egyben. Egyben van, egyben vannak, vállalható a szerep, el lehet adni. Csak kilógnak a karakterekből.

fölveszem

A megbocsájtást, mint védtelen mézesmadzagot, fölveszem. Vagyis nem. Nyújtsd a két kezed. Némán tördelem addig a sajátom, ácsorgok a végtelen valami fölött.

pedig a szemem

Esők, dalok.

lovakról, Ladákról, apákról

Két napig hallgattam a srácokat. Elmondtak egy csomó novellát lovakról, Ladákról, apákról, egy egész könyvre valót.

a paradicsom kertje vadul

Nézem a Szép Házak valamelyik tavaly nyári számát, nézem benne ezt a remek mediterrán érzésű Bauhaus-házat, és nézem a neveket: Ölbey-Ölbey. Hogy nálunk ez miért nem volt így. Hogy miért mindent külön-külön. Hogy ezt szeretném, egy nevet magam mellett, ami ő vagyok, aki én. Hogy hogyan kéne ezt. Mert nem láttam. Azazhát nagyon keveset láttam, az a kevés, az mi vagyunk, óriási dolgok, de azért egy csomó minden, hát… azok nem. És én azt úgy nem, úgy nem akarom. Hogy külön-külön. Valahogy együttebben a külön-különt is, a kitárt hűtőajtókat, az ordító rádiót, a filmeket, amiket nem szeretünk. A poharakat külön-külön, de ami benne van, hogy az a közös verejtékünkből jön. Csak semmi ne mondd el és nem is mondtam el. Semmi, semmi elhallgatott valóságdarab. Semmi sincs rendben, ha nem beszélünk róla, csak külön-külön. Szemét az. Együtt és külön-külön. Üvegpalota kell, kacsalábon forgó vár kell, a Paradicsom kertje kell. Vadul.

szuper-razor

Éjfél előtt egy perccel: Bocs, hogy nem megyek. Szerintem rémlik neked, mit értek azon, hogy ha nem megy mindenki. Mindenki, csupa nagybetűvel. Rémlik. Mintha a múltból – ilyen öreg lennék, haver?! Mindenki, csupa nagybetűvel, akkor szerintem sejtem, ki az. Adja ég, hogy jól sejtsem, bár fölkavaró az is. Adja ég. Amúgy jó rándulást és szuper-razor. Neked is! Azért ha meggondolod magad, gyere.

a miről is való lemondással

A pontosan miről is való lemondással jár az, ha nem veszem föl a… a… a közeliek erejüket fitogtató bosszantásait? Pontosan a közeliségről.

Hát, ez van.

nem kellett bemutatkozni

Jó volt találkozni Zentével, nem kellett neki külön bemutatkozni vagy ilyesmi, megszagolni közelről, hogy milyen, hanem csak befogadni kellett, mert egészen ismerős szaga és súlya van.

megírjuk majd a programot

Csak nézem, csak nézem a jövőképemet, aztán el kell jönnöm, elég ez.

[Megírjuk majd a programot? Igen, igen, én meg akarom írni a programot! Meg fogjuk írni a programot. Alig csak gondoltam rá. Meg fogjuk írni.]

boldog csajszi

– Te egy ilyen boldog csajszi vagy?
– Ööö, igen… ööö, nem, ööö, megtanultam ide fölragasztani a szám sarkát az arcomra, de tulajdonképpen…

Azt hiszem, magam sem tudom eldönteni. Miért is ne lennék boldog? Tulajdonképpen.

teleregény

És akkor az volt, hogy azt mondta, hogy az volt, akkor én azt mondtam, hogy az, de csak úgy, ha ez, és akkor azt mondta, hogy ez meg az, de az ez, ez a gaz, és akkor azt mondtam, hogy gáz a gaz, és akkor azt mondta, hogy azt mondja, és erre én azt mondtam, hogy ne mondja, de ő csak mondja, mondja, össze-vissza ezt mondja és azt mondja, és aztán azt mondtam, hogy hagyja abba, és akkor tényleg abba is hagyta, és akkor azt mondtam, hogy azt mondja, hogy azt mondta, hogy ezt mondja, és akkor én nem, én nem hagyom abba, mert azt gondolom, hogy úgy mondta… á, teleregény.

a póc

Van rólam az a régi fénykép, nyolcvan márciusában, és pont ugyanúgy nézek ki rajta, mint ma reggel ez a póc, Mama, ha beszkennelnéd azt a fényképet, egymás mellé tehetnénk a kettőt, s úgy mutogatnánk; ennek még csak nem is taknyos a szeme.

Zenés Zen Te

Én ezerkilencszázkilencvenháromban nagyon megjegyeztem ezt a mai dátumot, akkor fiúztam először (hosszasan telefonoztunk, mondhatni, zaklattam, csak épp ő örült ennek, de aztán az utcán nem köszöntünk, csak a rózsáira emlékszem az arcán), és azóta minden évben figyelem ezt a dátumot. Ma aztán nem bírtam aludni, keresnem kellett egy nyugodt helyet, egy zen helyzetet, találtam, és a forgolódás utáni elnehezülésben elgondolkodtam, hogy talán akkor ma, ma születik az unokaöcsém, a Zente, akinek a nevében benne lesz a Zen, ez tetszik, Zenés, így is hívtak engem a gimiben tiZenhét éves koromban, de én csak Zenitnek fogom szólítani csakazértis. Nagyon szép volt a tesóm hangja a telefonban, ahogy mondta, benne volt az egész Zenország.

élükre állítva

Írok, és azt írom véletlenül, hogy az élükre állítva a könnyek, és csak utólag veszem észre, amikor átolvasom, hogy jó-e, hogy könnyeket írtam könyvek helyett. Nem baj, mert tulajdonképpen ez is igaz, a könnyek is az élükre voltak állítva, amíg peregni nem kezdtek, úgyhogy úgy hagyom, írok hozzá egy lábjegyzetet és kész.

a Tankcsapda örök

Az a fajta kiscsaj voltam, akitől a Lukács Laci megkérdezte a dedikáláskor, hogy ebbe a pólóba alszol, akkor csak nézett, és mondta, hogy nem, ez a kedvenc pólóm, ebben járok iskolába. De aztán az aláírásokkal nem mentem benne többé iskolába. Csak eszembe jutott ez a történet – megyek aludni. Az alkoholos filc örök.

megtanultam többek között

Megtanultam a héten többek között kéz nélkül biciklizni (elég gyorsan, combbal szorítva), bal kézzel tollasozni, és célozni is tudok homokos pályán nehéz golyókkal (pétanque). A többek között a lényeg persze, de arról – röviden – nem írok. [És mindről azt gondolom, hogy lehetett volna hamarabb is, de nem így lett. Ez van.]

találtam

Találtam egy tébolyodott szemű felnőttet.

[Hát igen, az elején én is mindenkit megkérdeztem, meg mindenfélét kipróbáltam, nem működött, aztán most itt van ez. Tessék.]

ő sem

Dehát ő sem így akarta.

mindent, ami bizonyságul

Átfestem. Legyen azon is egy kis narancssárga. Üres a szoba. Nem megyek be. Nem fogok bemenni, pár napig most nem megyek be. Nincs ott semmim, amit látnom kéne. Asher Lev az asztalon. Asher Lev mellett ülök fölhúzott lábbal, és hallgatom, hogy beszél. Beszél, és nem mond semmit. Végül nem mondok arra semmit, hogy nem mond semmit. Meggyújtok egy füstölőt a szobában. Meggyújtom, majd leég, rácsukom az ajtót, pár napig nem megyek be. A szobám, a szekrényem a régi – a kicsi a szobám, be fog ide talán sütni a nap, a szekrény mögött semmi. Nincs ott semmi, a semmiből összerendezem az arcomat, azazhát azt mondják, nagyon jól festek, jól festek, föntebb tűnök, mint ahol ők ülnek, ahonnan isszák a bort és öntik rám a szavaikat. Iszom a szavaikat. Nagyon jól festek, fényképezek és rajzolok, üres tereket festek és legutóbb narancssárgával fújtam a konyha falára fújt békre, legyen azon egy kis narancssárga. Légy, ami lennél, a fű kinő. A fű kinő, majd legközelebb már kell venni, és remélem, a kaktusz épségben maradt. Hogy bizonyságul estél, legalább azt köszönjed és vess el minden elvet. Gátlástalanul elvetek minden elvet. Elvetek minden elvet, elvetek minden fűmagot, elvetek mindent, ami bizonyságul nem esne. Két napom van, hogy összerendezzem az arcomat, hogy jól fessek, két napom, kettő. Gátlástalanul folytatni annak lenni, ami.

pisztoly, napszemüveg, krokodilok, ősdenevér

Rendben, hogy ő pisztollyal és napszemüvegben járkál a lakásban és össze-vissza beszél, valamint bezárja az ajtót sötétedés után, de akkor én meg előszedtem a krokodiljaimat és az ősdenevéreimet, hogy tisztában legyünk vele, hogy bírnak ezek egymással.

[Ácsi! Csak visszafogottan.]

törlöm

Kilépek. Vagy nem normális, vagy nem érdekes. Törlöm a rendszert.

a napszemüveg a legjobb fegyver

A napszemüveg. A legjobb fegyver. Jobb, mint egy pisztoly, vagy egy vár, árokkal.

napfényes és zuhanós

Posta, csekk, számok, cd, cd-tok, rántottsajt, rooter, képkeret, működik, nem működik, itt működik, ott működik, mátrix, fut, fut, fut, füst, füst, füst – hogy el lehet fáradni egy ismeretlen, napfényes és zuhanós délutánba.

rosemary gyermekét

Meséli a Rosemary gyermekét, s hogy aztán utótörténet is van a valóságban immár, ismerem persze, és szétfagyok a borzalomtól. Lehet így mesélni.

nem akarok

Nem, nem akarok az isten váladékában csúszkálni, fázni. Nem.

gyer…ünk

Várakozunk. El kellett jönnöm onnan, olajszagúra fülledt minden szoba, lazachús dédeleg a fogam között, ez az utolsó ketrec a tenger felől. A gyomrom az út vége, én vagyok a sötét út vége. Azonnal indulni akarok, lelógni az erkély rácsa között az utcára, vasárnap délután üres az utca, csak a nap nyalja. Nem tartozom senkihez, nem tartozom sehova, hadd tekerjek gyorsan haza a csöndben, végigsimítani az utolsókat. Gondolom, több ízben föl fogok ébredni az éjszaka, közben a srácokkal álmodom. Gyerünk, gyerekek, idő.

oltár, ruhatár

Bemutatkoztam egy embernek, akinek úgy értettem a nevét, hogy Ruhatár, pedig valójában Oltárnak hívják. Szerencsére szimpatikus voltam neki, csak legyintett.

tanácsokat osztogatni nem fog

Elmegyek vele beszélni, mert neki a szíve a helyén, ő rosszat nem akar, őneki korlátai és viszonyítási pontjai nincsenek, ő nekem tanácsokat osztogatni nem fog, ő bólogat majd és drukkol, és én tanácsot most elfogadni nem tudok, nincs nekem kérem erre sem időm, sem energiám, én csak beszélni akarok, aztán folytatni.

pakolni

– …esetleg kell majd pakolni.
– Pakolni? Minek?!

[A szerepemen kívül. Hadd essem már vissza.]

kisütött

Kisütött a nap és több ízben sós könnyekig hatódom több téren.

fölugrálnak

Mindig fölugrálnak a falra. A terem szegélyén egy ablaksor van, a folyosóról néz be a terembe az a sor ablak, és amikor óra alatt arra mennek, s mert tudják, hogy ott vagyok, fölkapaszkodnak a szegélybe, és vigyorognak befelé. Tisztára össze van már rugdosva ott a fal, ahogy fölugrálnak.

a piros tulipánok

Kinyíltak azóta a piros tulipánok is, tök szép a Zizi, ahogy rájukvillantja az arcát az ablakon át, tükröződnek az esőfelhők a fehér arcán, tükröződik az ablak, és az egész világ, az esőfelhők és az ablak tükröződnek a zöld szemében, és ráadásul még a nyíló piros tulipánok, hát őrület.

vi-át

Romain két éves múlt és francia, de itt lakik, úgyhogy reggel, a bölcsibe menendő, elköszönt tőlem, hogy vi-át.

ami még várhat

Nagyon kíváncsi vagyok rá, de egyelőre nem érdekel.

béna gyerek

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép. A főhős: Anselmus diák. Béna gyerek. Paulmann, Veronika, Heerbrand irattáros. Beleszeret Veronikába és megnyitja a szerelem az utat.

hull az eső

Virágoznak a sárga tulipánok a sárkánygyík tarajának tövén, ácsorgunk az eresz alatt. Macondóban hull az eső.

a költészet napja

A költészet napját a nagyteremben ünnepeltük, mindenki fölolvasott egy verset. Egy-két vers kétszer is volt, sok pedig egyszer sem. Az osztályom megijedhetett, én nem mondtam nekik, de odaálltak mellém mind a hideg radiátor elé.

szavaztam tegnap

Szavaztam tegnap (többek között) egy emberre, akinek a nevében (többek között) Karácsony és Szilveszter is volt.

az eső hivatkozási alap

Ha az eső hivatkozási alap – hát én azt el tudom fogadni.

lába közül kiforduló

Beszélgettünk az öcsémmel tegnap a szülésről és a nő lába közül kiforduló univerzumról. Hogy azt látni kell.

ravaszabb

Azt mondja, hogy menjek oda, mert eltörte, azazhát kificamította a bokáját, szóval nem tud átmenni a hídon. Hazudik, aztán vidáman szaladgál. Meg hogy átlát a szitán, ne szitáljak sokat. Nyugi, annál ravaszabb vagyok, minthogy eljátszam itt neked a nagy ravaszt. Na persze.

várunk

– Mit csináltok a hétvégén?
– Hát mit… várunk.
– Ja, tényleg!

banco de gaia

Úgy kezdődik, hogy kijön egy seszínű hajú ember a két karikára kifeszített vászon közé, kipakol két MacBook-ot, pittyeg a kütyükön, majd hirtelen madarak szállnak föl a nádasból és madárhangok is szólnak. Aztán közelebb megyünk a nádhoz a fölvételen, fújja a szél a címereket, további madarak szállnak fák mögött és felhők előtt, majd zöld rét vibrál. A zenét egyben benyelem, a madárhangoktól a végéig, ami egy tévémaci-remix, gyönyörű hangok repülnek a földön által, mondom, szinte egyben nyelem le az egészet, a képkockákra emlékszem külön-külön is, egymás után, de nem a zenére, ami egy csomó szárnyaló hangív. A képeket, én biztos vagyok benne, ő csinálta, a nádas után kelet, istenek India templomain és neon keresztény szentek, háborús övezetek és arab piacok, egy zenekar egy kihűlt tengerparton, Banco homokvárat épít, aztán sivatagos hegység lángoló naplementében, Banco kabátját csapkodja a szél, majd búvár a hullámok hegyén, a zongorát az ujjaimmal én is illetem, és Budapest, képek Budapestről, ma délelőtt, mikor megérkezett, Banco képeket vett föl Budapestről és összevágta őket, hogy ráillessze este a zenére.

*

[Aztán még azon gondolkodom abban a fekete levegős színházteremben (kuszák bent a falak és kuszák a falak kint a városban is, csupa trapéz és szöget bezáró egyenes a piros neoncsíkok, a Nyugati teteje, a felüljáró a körút fölött, a Váci), hogy hát igaz a közhely, amiről mostanában olvasok, nosztalgiázunk a város közepén a paleolitikum után, megépül a barlang acélból, lebeg a város fölött, tűzzsonglőrök jönnek öngerjesztő, csudás fényekkel, zöldek és pirosak a buzogányok, ledek az ördögpálcák végén, műanyag és némi elektromosság, és képek hullanak az utazásról a Föld körül, viszik a hátukon a zenét, a zene is régről jön, Afrika, Dél-Ázsia, az Andok a bölcső, tettek egy hurkot az űrben is a hangok, mielőtt ideértek; csodáljuk a vásznon a nádast, a nádas a legszebb, és ez az egész igen, arról szól, hogy nem itt akarunk lenni.]

a mi őseink

– Aztán lehet, hogy a maga őse kapálta a mi őseink földjét!

Nézem aztán itt a térképet, Alföld, Alföld, de igencsak másik sarka az Alföldnek az, ahol az ő grófi családja basáskodott, míg mi a Kunság laposát laktuk, a Kunság laposát meg a Viharsarokét. Messze a Viharsaroktól Szikszó, föl is hozom majd ezt hétfőn, hogy egyszer s mindenkorra véget vessek a témának.

*
A másik gyerek meg úgy jön be, nem, nem tántorog, nem biceg, még nem, a harmadik óra közepén érkezik emelt fővel, épp kinn élvezem a kék eget és a harsogó fűszíneket a kertben, jön, hogy elütötte egy autó az utcájukban, ő jött, az autó meg tolatott ki a kapun, jött az is, aztán ő meg alákerült, kék lesz estére az oldala, a térde föl van már most dagadva, agyrázkódást nem kaptál? – Nem, nem. Aztán a tanítás végére biceg és szédül, menjél akkor tényleg el az orvoshoz, de jó, itt a papád, hát ő elvisz, ez remek!

*

Aztán nézik az új harisnyámat, ilyen fehér, rózsaszín meg lilás virágok vannak a harisnyámon, a felnőtt nőknek igen tetszik, de ezek nézik, hogy nahát, a tanárnőnek le van hányva a lába vagy kiütéses? Pedig szerintem is szép harisnya. Este is az lesz rajtam a westbalkánban, úgy ám.

*
A harmadik meg mondja, hogy izéé, beszéljünk, fölveszi a kiskutya-szemtartását hozzá, amin egyrészt röhögök belül, láttam már ezt, van is róla fénykép, másrészt meg nem is kéne, mert épp nagy kő esik le a szivemről a belső röhögés moraja közepette, mert én is pont erre gondoltam, hogy sürgősen beszélnünk kéne, illemtartás ide vagy oda.

ez komoly?

Vicces, ahogy szokott, nagypofájún dörgöli az orrom alá, hogy vele kivételezni illett volna ismét, ahogy szoktam, majd sarkonfordul és elmegy, más vicceskedő nagypofák után nézni, és akkor mond valamit, vagy az nem tetszik, ahogy görbül a háta, valami göcsört van ott, valahogy a tér-idő kiesett, és akkor ránézek a barátjára, a szája szélén neki is görcs, idegenkedő kékes színezet, és válaszol, hogy igen, jól látom, ez most komoly, ez komoly.

sivár környezetek

Sivár környezetek. Betegesen vonzódom a sivár környezetekhez, ez van a fölmentésemre írva. Végtelen telepen lakom, a tv-tornyok véreres szemmel követnek, amerre járok. Rengeteg panel, rácsokat tükröző ablakok. Átjárók; a szemétledobók zuhanó zsákjai a falban, a kukatárolók szaga nyáron. A villanyoszlopok csúcsán megcsillan a hold. A szívem zakatolni kezd egy heveny piros és lila tag láttán, jegyzem mélyen a teek-eket és az y42-t. Egy lakókocsikban meghúzódó negyed egy e-mail-címben, amit szeretek. Egy férfi, aki keveset kérdez. Bret Easton Ellis simple present-jei, csupasz tények a dizájnerfürdőszobában folyó élettelen könnyekről az élükre vasalt nadrágok szárán, a Nullánál is kevesebb, Az informátorok. A motor zümmögése valamelyik boulvardon üres délelőtt. Nyolcadikban fogalmazást írok a Külvárosi éjről, fölolvastatik az osztály előtt. Nem értem. Értem, hogy nagyon jó vagyok, a legjobb vagyok, de nem értem, ők ebből mit értenének. Kérdő tekintettel olvasom a füzetem, elsötétül benne a külvárosi ég. Egy vörösre pállott, tálcányi törött tojás a járda mentén. A metróépítés pora. A lomhán kérdező semmittevés.

két fiú pornót néz

Fortyognak a fotelokban, hogy a két tizenégy éves fiú pornót néz. Együtt is és külön is. Ezen fortyognak, és szűrők után kutatnak bőszen. Mert az nem volt elég, hogy kitöröltétek a hisztoriból, fiúk. Meg szükséges szűrni benneteket. Lám-lám.

ám nem lehet mindennap

Halkan szólok egész nap, ernyedt a karom. A fűszeres rántotta egész napos emlék a számban, puhán telik az idő és ritmusosan, néha fehér köd burkolódik rám, hosszan kanyarítom elő belőle a szavaim.

Tegnap ünnep volt, szoknyát vettem és sötétkék harisnyát, fehér virágok voltak rajta szanaszét szórva, piros voltam még, téglavörös és fűzöld, meg türkiz is; ám nem lehet mindennap bohémnak lenni.

ellágyul

Ellágyul a beton a Margit körúti járdán, megrezzennek a sínek:
– Jó, figyelj, én szerelmes vagyok a PándiBalázsba.
– Én is.

álmomban havazott

Álmomban havazott, újra március eleje volt, ezé az átverős márciusé, amikor lefagytak a szíveinkből előágazó rügyek, átverős március eleje volt áprilisban álmomban és rettegés.

mélán omló

Kertek, virágok, rügyek. Mélán omló ügyek.

az álmomban könnyű volt, meleg és sós

Az álmomban megszólalt a kapucsengő, fölkúszott a hangja a korláton a harmadikig, az álmomban könnyű volt a műanyag telefonkagyló a fülemen, az álmomban is ismertem a hangot, az álmomban lementem hozzá a lépcsőn, elindultunk ketten, az álmomban éjszaka volt, az álmomban meleg volt, sós és lágy az álmomban, az álmomban azután már nem számított az idő, elhúzott mellettünk számtalan autó az autópálya felé álmomban, és csak az nem számított, ami a hátam mögött van.

agyviharozás

Agyviharozás; több függő pont.

simogatják a nagy vasakat

Tilos fényképezni a gyárban. Fényképezni tilos, tilos továbbá letérni a kijelölt közlekedőútról, tilos a lengő teher alatt tartózkodni, tilos a gépet kitámasztás nélkül beindítani, tilos a gépet a teher rögzítése nélkül beindítani, tilos a haladó gép mögött tartózkodni. A gyár napfényes, plexi a mennyezet, süt be rajta a jóisten fénye a dolgozókra, süti az olajzöld acélgerendákat és oszlopokat, süti a két, öt, tizenkét, húsz tonnát bíró, a mennyezet alatt sikló sárga darukat, az acélsodronyokat és a nagy kampókat, a padlón az okker linóleumot, a szerelvények fehérjét, szürkéjét, megkülönböztető pirosát, kékjét. Az egyes hangárban ötven ember, ötven ilyen-olyan korú, halkszavú, jóvágású férfi dolgozik, az háromszáz férfi, háromszáz jóvágási feri három hangárban és két műszakban, minden klikk szereti a saját zenéjét a saját kisrádióján, a kisrádiók ugyanúgy a narancssárga zsinórban végződnek, mint minden fesztivál, a számítógép mellett könnyed fátyolhangok, az apró csavarok részlegén a Smells Like Teen Spirit, és olyan arccal is. A szerelvényeket tényleg kézzel szerelik, nagy szeretettel simogatják a nagy vasakat, ha festeni kell, akkor is, tenyérrel lendítik a függő acélbuborékot, fejmagasságban lebeg a több tonna. Kurblizós kapcsolók vannak, ezt nem értem, motor lehet az életben rajta, a gyárban, még a méhben, tetovált izmok emelik föl, aminek föl kell csúsznia.

A transzformátort értem. A vasmag ezernyi milliméteres vaslap, mindegyik más alakú, egymáshoz kötözik őket erősen, rétegelt henger lesz az ezernyi vaslapból, így jön létre a vasmag. Föltekercselik a sárga drótokat, nagy dobon egyengetik tekerccsé lassan. Beléhúzzák a vasmagot. Összecsavarozzák – minden művelet filcszőnyeges emelvényen történik, zöld, sárga-fekete csíkos korláttal. Óriási kályhába tolják: hatalmas szoba, dupla szélességű sínpár vezet belé, benn forró, száraz a levegő, kiszárítani a szigetelőrostokból a vizet. Lazák most az alkatrészek, újfent meghúzzák a csavarokat, préselik-préselik a lemezeket nagy súlyokkal. Áll a transzformátor szíve, mint a cövek, a transzformátor szíve akkor él, ha nem dobog. Beemelik a szekrényébe. A szekrény zöldesszürke vagy kék, újabban Iránban a szürkét kedvelik. Vákumot kap és olajat, olajban fürdik életében a transzformátor szíve, úszik rajta a massza, mint az emberén, de nem dobog. Bezárva a szekrényt, kipróbálják a túlfolyást és a zárlatokat. Ha huszonnégy órán belül semmi sem csordul, szilárd még mindig a szív, kemény, mint a kő, valószínűsíthető, hogy továbbra is így lesz, huszonöt, hetvenöt évre. A túlfolyás a transzformátor esetében nem megengedett. A zárlat a legnagyobb veszély, pitvaronként nézik. Nehogy meghasadjon a fél kerület, a város, a sivatag, egy egész hálózat, a zárlat maga a halál. Ha mindez megvan, ha egészséges az árammal teli szív, trailerre vagy vonatra rakják és elküldik oda, ahol várja valaki. Egy fél kerület, egy város, a sivatag.

Kedvenc részem az impregnálás. Leeresztik a föld alá a forgó darabot, epoxi-gyantába mártják, kiemelik. Ahogy csöpög-csöpörög a gyanta a lebegő forgó darabról, úgy ereszkedik az epoxi-tartály teteje lassan, komótosan a helyére.

(Tápiószelén van.)

szürke űrt

Szürke űrt lát a számok közben.

rosszullétig

Rosszullétig körözni a körforgalomban, de az első jobbon lefordulni végül.

történetek, napok

– Az az igazság, hogy nem szoktam, nem szeretek ilyen szürreálisokból túl hosszúakat olvasni. Csak novellákat szoktam.

– Elkezdem, olvasom-olvasom, órákig, aztán csinálok valami mást, mondjuk elmegyek berúgni, és akkor másnap már más van, már nincs kedvem visszatérni.

*

Napokig, hetekig a könyv lapjain járok Budapesten: Budapest Brooklyn, Budapest Róma, Budapest Kína, Szentpétervár és Los Angeles, Budapest Párizs, Budapesten álmodnak elektromos bárányokkal az androidok.

nézze meg

Na, én meg azt szeretem, amikor bejön és mosolyog, és arra gondolok, hogy nézze meg a könyvet, és akkor megnézi a könyvet, a kettő közül azt, amelyikre gondolok.

megharagudott rám a múltkor

– Megharagudott rám a múltkor, igaz? Mondja, mióta is nem jött? Másfél éve? Szándékosan nem jött, igaz, megharagudott rám, tudom, mondja, ha tudja, hogy itt vagyok, ma jön erre? – ilyeneket mond nekem a hegedűs, meg félistent is és hogy félreértettem, hogy sokáig tart nekem, mire leesik, de mit csináljak vele, hogy vigyem haza? Hát ha egyszer nem vihetem haza.

elhinni ezt a tavaszt

Kezdem elhinni ezt a tavaszt, hogy csobognak újra az erek a meleg kezemben, gyalogok az Üllőin és az új utcákon a belvárosi porban, négykor alszom a Gödörnél és este is nézem nagyon, de nem, senkit, senkit nem látok ott, füst, füst, olyan finom a füst a napos levegőben, betelhetetlen a füst, a ragyogó nap és a reggel kinyíló ablakok.

összeverette magát

Összeverette magát a gyerek a hétvégén, úgy meséli, hogy a haverjába kötöttek bele, ő meg elé állt, hogy védelmezze, aztán azok ketten rúgták a fejét a földön. Valamikor jöttek rendőrök is. Végül nagyvonalú volt, meséli tovább, nem kérte meg a nagydarab barátait, hogy álljanak bosszút, hagyta futni őket. Én nem kezdek el egy földön fekvőt rugdosni, főleg, ha egyedül van – teszi még hozzá. Fölöslegesen kérdezem, hogy miért nem futottak inkább el. Úgy nem lenne mese.

kiköpöm a mosogatószerhabot

Folyik a víz, ömlik a meleg a kezemre és a tányérokra, egy kiskést nemrég éleztem meg, az osztályom volt itt karácsonyi bulin, akkor mondták, hogy élezzem meg, van-e itthon élező, van hát, megéleztem, és belenyomom teljes erővel a jobb mutatóujjamba a köröm mellett, fáj, a számhoz kapom, a mosogatószerhabot reflexből lenyalom. Kiköpöm, megakadok.

ha mindenki egyszerre kapcsolja le

Magyarázták tegnap a villanyos srácok, hogy ha mindenki egyszerre kapcsolja le a villanyt, az nagy baj, mert túlhevülnek a kohók, és a túlcsorduló áram meg akarja olvasztani a világot. Aztán amikor mindenki egyszerre kapcsolja föl, megnyúlnak a vezetékek, és ott lifegnek a levegőben. Nagy baj az is.

építő jellegűt kiragasztom

Hasznosat is illene akkor csinálni, építő jellegűt, azon kívül, hogy kiragasztom a wc-ajtóra a Balázs nyelvtandolgozatát (kettes – amit kérdeztem, arra nem válaszolt, de bőszen leírta mindazt, amit megtanult, tulajdonképpen már ez nagy dolog, hogy hajlandó volt egyáltalán valamennyit megtanulni az összes fajta toldalékokból, húsz évesen, annyi év kihagyás után egy kettest tényleg megérdemel, rendben) meg a múltkori angolóra remekeit (Sajgál never says never, Zelei, who is a friend, likes listening to sörésfű, Áron, who is a gangster, Julcsa would like to be or not to be, Feri has never lied – szóval érted, tök viccesek voltak ezek még a parkban, még úgy is, hogy az ötvenszer szereplő nevemet itt-ott áthúztam és ráírtam az övékét, vicces lesz majd később, mondjuk két év múlva már lehet készülni rá, hogy hogy adom át a tarisznyájukba, vagy hogy legyen, hogy titokban mindenki sírjon) a Zsombor tavalyi rajza mellé (húsvéti tojás és ákom-bákom betűk vannak rajta, akkor még nem járt iskolába, most bezzeg már jön azzal, hogy cochon rose meg ça va bien, sőt, lázad, ça va mal) ezen a szombati napon. Vagy legalább ebéd, sok növény párolva délutánig.

a lassú fúróval

Bal fölül fúr a lassú fúróval, mert a gyorssal fáj, vijjogna a fájdalom a fogamban a gyorssal, úgyhogy a lassúval fúr, a lassú ratatatataa-rata-ratataa fúrja-üti a hangokat a fejem bal hátsó részén, utána kéne nézni, milyen terület van az agyam bal hátsó részén, amit most belülről, így iparilag hallok.

a Gellért-hegy alig két órája

Hogy hogy kezdődik a nap: a mai úgy kezdődött alig két órája, hogy előttem széltében a város, színes benne a Nemzeti Színház és ragyog a telihold meg a Duna, talpam alatt a Gellért-hegy, nadrágomon a hegy pora, az égen a fák, a fákon ragyognak a reflektorok, a levegőben dobbannak a hangok, a tekintetemen az ifjúság, hát így kezdődött, nem siettem sehova, nem tartoztam senkihez, sem térhez, sem időhöz nagyon, épp, hogy végignéztem, hogy terjednek a hangok, gerjed föl a tánc, és már jöttem le, épp, hogy végig kellett néznem, hogy kezdődik, mire föl kell mindezt végignéznem? Mostmár tudom, és kész, tudom, hogy ott van, holnapra már volt.

jegyezni

Jegyezni, jegyezni a sikeres jövőre való tekintettel.
Hallgatok, figyelek.

szegény levél

Gyömöszkölik a csikkeket egy gyűrött pillepalackba, hogy majd úgy kidobják, a csikkeket egy száraz levélbe tekerték, hogy ne kelljen megfogni. Begyömöszkölik így a levelet is a palackba, szinte fuldoklani a levéllel a palackba zárt műanyag csikkek büdösében.

– Szegény levél!

teljesen normális

Azt mondja a kis Illés, ahogy mennek ki a konyhából, hogy én meg szerelmes vagyok a Boriba. Ő az az osztályomban, akit minden suliból kinéztek eddig, pedig teljesen normális lány. Szokott varrni, festeni és írni, mint sokan többiek, csak néha nagyon furcsákat álmodik.

takarítószerek

Kezdenek elfogyni a taka… nem. Kezdem észrevenni, hogy elfogynak a takarítószerek.

kitalálni egy történetet

– Micsoda?! Nem tudsz kitalálni egy történetet? – döbbenten nézi az asztal lakkját.
– Nem, nem tudom, nem hiszem…

tizenhét évet

„Ezért tizenhét évet kaphatok. Ami a kisebbik rossz.”

a tél és tavasz fordulóján

Kinn voltunk az erdőn, és nincsen szag az erdőn ezen a huszon egyedikén, a tél és tavasz fordulóján.

kik ezek, honnan tudod

Ülünk a Nanában, egészen véletlenül választom ismét a környék legpronyóbb helyét, dehát úgyis meg fogom hívni, én meg nagyon régen jártam ott, igen, majdnem leülök ahhoz az asztalhoz, ahol akkor ültünk a vele, de aztán egy másikhoz ülünk, valami eldugott bokszba akar, de hát kérlek, itt nincsenek eldugott bokszok, meg mitől is félsz egyáltalán? Ültem-e itt is valaha, nem tudom, mindegy. Ismered ezeket? Kik ezek? Nem lesz balhé? Te figyelj, nem lesz, nézz már körül! Hőzöngő műszakis egyetemisták, feketében járnak és nagy szőröket meg hájakat növesztenek, és azt hiszik, ők valakik. De látod, hogy nem azok, s így észre sem vesznek téged. Oké, de azokat ott benn, azokat ismered? Ki van benn, hányan vannak? A csaposnő és három vagy négy ember. Haverok. Honnan tudod? Most csak be vannak baszva, és azért beszélgetnek. Amúgy nem is ismerik egymást. Ne viccelj, minden este itt vannak bebaszva, beszélgetnek, hetente háromszor-négyszer tuti, lehet, hogy amúgy nem ismerik egymást, de itt találkoznak, s így haverok. Az a nagydarab is a gördeszkával, ami útban van? Igen, az is.

veszettavilágozni fölöslegesen

Lehet azon izélni, hogy melyik beszélgetés érdekesebb, a napi politikáról való-e, vagy az, hogy megrendezi a saját temetését meg miért elővigyázatoskodik a környék jó-léte felől fölöslegesen, meg veszettavilágozni is lehetséges hosszan mindezek közben és után, de valójában a legérdekesebb a róluk való elgondolkozás és -beszélgetés.

[Holnap űr, rettegés.]

népi kétsoros a mostanságról

Kételyből szőtt kötényembe dobálom az élet dolgait,
van, ami fönnmarad, s van, ami kihullik.

néz és mosolyog

Néz és mosolyog. Mit néz, mit mosolyog? A múltkor is nézett és mosolygott, pedig az már majdnem két hete volt.

nevetnek, elgondolkoznak

Ilyet ember tiszta fejjel nem fest – mondják. Semmi értelme nincs. Zavaros és üres. Persze úgy, úgy biztos van! Nevetnek.

Erről szól a zene. Erről szól hány meg hány film?! A festmények miért ne szólhatnának erről? Elgondolkoznak.

(Glenn Brown)

játszunk, idézgetünk

Hogy honnan is idézgetünk épp. Idézi, hogy idézek. Játszunk, igazgatunk.

ha elüt az autó

A hatalmasok, a hatalmuk elviselőitől félők, akik ebédről ebédre szokják az arzént, ciánkapszulát tesznek a fogukra, mert tudják a haragot. Ma: ha elüt az autó.

te vagy a fia

„Az hogy lehet, hogy valaki (ennyire) nem akar segíteni a gyerekén?”
– Hidd el, Mama, van ilyen. Számos ilyen van.

[Jó ezután megnézni a Bronxi mesét. „Te vagy Lorenzónak, a buszvezetőnek a fia?”]

kávézó, aranyos négyzet

Fehér ing hímzett folyondárokkal, aprókockás zakó. A színek bézs és sötétbarna, fekete, a kávézó ilyen, ő ilyen, az ablakban az Erzsébet-híd fehér ívei a kékesszürke ég előtt.
– Meghívhatom egy kávéra?
– Ó, igen, köszönöm!
Fehér a haja, fölborzolta a szél, a szemöldöke szürke, hosszú, lágy szálak. Kék a szeme, világos, tükrözi az eget és valami régi világ jókedvét.
– Itt az emberek be vannak oltva a képek ellen. A házasulóknak megveszem A csókot, bekeretezem, úgy adom át. Nem mindig tetszik nekik, vagy nem mindig értik, hogy miért egy képet…? Bécsben nyaraltunk, s fölmentünk annak a palotának a lépcsőjén, és egyszercsak ott nehezült a fordulóban ez az óriási aranyos kép, ez az érzelmes négyzet. Persze, sok a másolat, és ma már nagyon nehéz megállapítani, hogy melyik volt az eredeti verzió – Van Gogh, Gaugain és sokan mások, Klimt is, mind megfestették a képeiket több színben, több változatban. Mint abban a tegnapi filmben az a csodálatos gyémánt, amit el akartak lopni, aztán inkább úgy döntöttek, hogy másolatokat készítenek róla. Akkora, mint egy lúdtojás. Azt tették a már nem emlékszem, melyik király jogarának a végére. Ne haragudjon, azért nézem itt az órámat, mert tíz perc múlva mennem kell, le kell segítenem a feleségemet a villamosról. Köszönöm, hogy elhozta, örülök, hogy megismerhettem!
– Én is köszönöm, s örülök én is.

ugyanannyi értéke van

Most miért kell hazamenned, igyál még egy ezt vagy egy azt, na, nem vállalod be? Á, nem, megyek. Miért igyak meg egy ezt meg egy azt, már táncoltam! Inkább arra vagyok figyelmes, hogy IDEG tagelt a Fiastyúk utcai megállóban és a Margit körúti bank falán, TEEK pedig a Margit-hídon, a körúton és a házamon is. Ennek a sok megfigyelésnek ugyanannyi értéke van, mintha fáradtan hallgatom Tádeuszt és Tituszt, akikről nem világos, hogy mettől meddig legenda így újra együtt.

[Így újabban elkezdem bevallani magamnak, hogy rettenetesen érdekelnek az éjszakai buszról a kongó gyárépületek és a lakótelep szórványosan világító ablakai, a falakról folyó fakó fények. A Csavargyár utca már a sarokról megborzongat a nevével.]

úgy hozza, úgy hozom

Van, hogy úgy hozza a helyzet. Van, hogy én hozom úgy.
Fontos fölismerni a különbséget.

odahaza nem így szokott lenni

Az Imperial War Museum nagyszerű, egy játszótér, menjek el mindenképpen, és a játszótér fölött láthatók festmények is a hadszínterek borzalmairól expresszionista stílusban, én azt szeretem, menjek mindenképp, tetszeni fog. A tengeralattjáró remek, kiengedem a tengerészgyalogost a zsiliprendszeren keresztül a nyílt vízbe, meghallgatom a bálna hangját, eljátszom, tényleg.
Aztán van egy A háború gyerekszemmel c. kiállítás is, itt láthatók a gyerekekre stilizált gázmaszkok, a krumpliplakátok, hogy egyenek egészségesen, az evakuálás vidékre (volt, aki hat év után került haza, és hát a szülei nem ismerték meg a pályaudvaron. Esett ilyen történet máshol is), a szobában fölállítható óvóhely, szóval az összes borzalom ezerkilencszázharminckilenctől negyvenötig. Az utolsó teremben összeszorul a torkom, az utolsó terem fölirata: victory; képek, „mindenki az utcán táncolt, aznap senkit nem parancsoltak korán ágyba”. Odahaza ez nem így szokott lenni.

[Odahaza aztán elmegyünk a Terror Házába, Nagy Imre temetésén már a megszokott képekre lábadok.]

emberek, akik nem látják

Emberek, akik nem látják, hogy a másik ember egy másik ember. Emberek, akik nem látják, hogy a másik ember. Emberek, akik nem látják. Emberek, akik nem. Emberek, látják? Emberek! Nem?

Emberek!!! Itt!!! Látják?! Nem?!?

emelkedtünk föl

Úgy emelkedtünk föl, mint valami dimenzió-váltós altatásban: rövid émelygés után fölragyogtak a fények, kirajzolódtak a városhatárok és az utak, majd szürke ködbe kerültünk, melyben az égtájak megszűntek lenni, csak a fönt és a lent maradt, mint irány. Ekkor még följebb emelkedtünk, és fölöttünk a végtelen feketeségben fölragyogtak a csillagok, alattunk puha halvány felhők, körös-körül pedig olyan, olyan mélabús, fekete-fehér táj, mint a kétezeregy űrodüsszeia végén, és el is tudom képzelni, hogy úgy belemerülök. Sőt, olyan is a világ kicsit, azt hiszem. Érthetetlen, de szép.

tengeralattjáró, gázmaszk, cipő

Tárgyakat nézek:

Tengeralattjáró. A tengeralattjárón különösen ügyelni kell a fém felületek módszeres fedőfestésére, mert az emberekből kigőzölgő pára könnyen rozsdát képez a környező vasra.

Gázmaszk. A második világháborúban Nagy-Britannia gáztámadástól tartott, így minden polgár magával hurcolászott egy gázmaszkot dobozban. A gyerekek, hogy ne ijedjenek meg az olajzöld vasaktól, könnyű, piros bőr Mickey Mouse stílusú álarcot kaptak. A bébik pedig egész testükre boruló harangot.

Cipő. Először a Clarks gyártott tükörképeire mintázott (a talp alakját követő) cipőket 1870-ben.

[A tárgyi illusztráció tényleg közelebb hozza a befogadandó tényanyagot.]

j. m. w. turner

J. M. W. Turner, ahogy tori a kek kovet a marvany tegelyben, hozzakeveri a gumiarabikumot, hogy tapadjon, a mezet, hogy nyuljon, az egyebet, hogy nedves legyen es fatyolos a kepen, Turner, ahogy az ecseteket metszi, ahogy benedvesiti a papirt valami nedves ronggyal, Turner, ahogy a papirra pacazza Romat, Napolyt, az angol felfoldeket, Franciaorszag ormait. Turner, az akademia ifju, csapott vallu tagja, Turner oriasi szeme, ego tekintete.

a hatosrol a sracok leloptak

Egy napja lassan Budapesten mint egy vakmero tolvaja az idonek, ugy rottam vegig fel negykor a Kiraly utcat. Jozanul, nyugodt alvas orai utan, amikor ti epp jottok ki a klubokbol. A hatosrol a sracok leloptak a tablat, jozansagom visszafogta felhaborodo felpattanasomat.

ket fekete kalap

Ket fekete kalap alol bamuljuk a Trafalgar teret, ket fekete kalap alol bamuljuk Rodint vagy Braque-ot, ket fekete kalapunkat nem fujja a Temzebe a szel.

they would hate

Write about your school in 80–120 words.

„…in another school they would hate me.”

felejtsd el

– Az ki…?
– Felejtsd el!…

hat ránk, élünk

Hat ránk az ég színe, a légnyomás, a pára a légben, a szomszédunk a házban, a buszon, a padon, hat ránk a kertek és a konyhák illata, hat ránk a más szerelme, rákja, nevetése, szava, hat ránk az ital, a fű, a por.

Élünk az ég színével, a légnyomással, a párával a légben, a szomszédunkkal a házban, a buszon, a padon, a kertek és a konyhák illatával, a más szerelmével, rákjával, nevetésével és szavaival, az itallal, a fűvel, a porral.

Megismerhetjük határainkat, ha szerencsések, megismerjük, ha ügyesek vagyunk.

örülök csak igazán

Hát ez tök boldog, ez az első felnőttkori, mindenki a leghelyénvalóbbat adta, se többet, se kevesebbet (leveleket franciául, előző nap, éjfél után, telefonon és neten, csupa nagybetűvel, hosszú ü-kkel és ikszdével is, isten éltetését, zenét, ó, rengeteg zenét, a zenészbarátaimtól zenét kapni, hát mi lehet ennél boldogabb, röyksopp, wpahp, trió a reményhez, sőt, még kispál is szólt meg vivaldi tavasza, pedig a kispált utálom, meg motorozást, az Üllőin volt a legizgibb az autók között szlalomban és a kanyarok, meg söröket, meg a tesóm megivott egy kommersz feles vodkát, meg lekvárt is kaptam még és csokit, és a sulimban az a szokás, ez az avítt és fád szokás még él, hogy cibálják az ünnepelt fülét, valamint egy padlócsempe motívumú nyakéket és még valami váratlan és pontos vájkálást az agyamban, vagyishát most nem tudom, az én agyam-e ez, vagy hogy is van ez az agyunkkal, hát én annak örülök csak igazán, annak).

nem kéne[…]?

– Nem kéne már […]?
– Nem. Annak ára volna.
– Nem baj. Nem baj az. Nem baj az, ha nem úgy csinálod.

tavaszi zápor

Mi is történt ma, azon kívül, hogy tavaszi zápor fűszerezte…?