2010/08/07

mennyit várt

Kék ég, vizes szalma, arcom a napban, karom a sugarak, lábam a föld szívével egy ritmusra dobban; mennyit várt pillanatnyi mennyország…!

2010/08/04

napfoltokat megyek táncolni

Ciklámen és narancs napfoltokat festettem a csizmámra, megyek táncolni.

gyilkosos

Minden este játsszuk, ellenállhatatlan a lelkesedés. A Champs-Élysées-re viszem a történetet, vagy egy zsákfaluba, dülöngél a rend őre a biciklijén, be-benéz a kertekbe, vizslatja a fészerajtót, vajon itt bujkálnak-e. Bárdolatlan szerszámok súlytanak le éjjel, a falu bolondja vigyorog. Harmadéjjelente fölkel a mágus és föltámaszt valakit. Harmadéjjelente, mert a csillagok zavarosak az égen, fölkel az őrült ártatlan, és megöl valakit. A többi éjszakán ketten ölnek, összebeszélnek. Nappal a fürkészés, vádemelés, törvényszék működik. Ám ha a gyilkos maga ellen fordítja a fegyvert! Megzavarodnak akkor az emberek. Én tudom, én végignézem a szörnyű trükköt és ami utána jön, én vagyok az elnémított nyomozó, és nem leszek láb alatt, mert aki föltámasztana, másba helyezi a szerepet… föltámasztja az öngyilkost. A másik, akit arcjátéka árult volna el, addigra a sírban. A polgárok gondolkodnak. Hárman maradnak. A legártatlanabb beszélni kezd, logikázni és elrettent az arca, amikor rájön. A tébolyultnak döntenie kell: ki győzi meg? A hideg logika? Az intuíció? Az intuíció. Győztek az ártatlanok.

Másnap kitaláljuk és fejben végigvezetjük a rendőr kutyájának, a halhatatlannak és a szerelme ellen forduló szeretőnek a szerepét a sörpadok fölött.

2010/08/03

megölelni

Megpróbálom, lehet-e, de nem, nem lehet megölelni.

(Mert mondta, na nem panaszkodott, csak mondta, magyarázta mintegy, hogy őt nem szokták megsimogatni. Nem szokták, nem szokták… Mikor szokott eszembe jutni, hogy meg kéne simogatni? Olyan szúrósan néz a mexikói koponyás tetkói fölött, hogy alig-alig juthat az eszembe. A vízben kiveszi a fülkarikáit, nehogy elvesszenek, és egyik nap a baseball-sapkáját, ami alá betűri a taraját, kalapra cseréli. Vesz egy halszálkás kalapot, fehér trikója az inge, elegáns. Jacko-s; aznap megalakul a denszkrú. Nagy ritkán mosolyog is, pedig csibész, és akkor a legszebb, egy vízitündér hosszú szempillás arca, csontfehér, rózsák, víz tükre az íriszen.)

tamásci

Mórest Tamásci húsz éves. Apukája, Mórest Zoltán hóhér, anyukája Dáid. Tetoválták egyszer Dáid karját, és kihagyták a vé betűt, azért lett Dáid. Dáid anyukája, Tamásci anyai nagyanyja Eufrozina vagy Eutanázia grófnő, Eutanázia grófjához semmiféle kötelék nem fűzi, rákérdeztem. Zoltán testvére pedig Mórest Kláraka bácsi, hordásmester.

A hordásmesteré nagyon fontos és egyben ritka tisztség: két falu tart el egy hordásmestert, de csakis két olyan falu, melyek közül az egyik magaslaton, a másik pedig mélyen, a völgyben van, s a két falu között kereskedelmi egyezmény is köttetett. A hordás egy óriási fa láda, melyet évente egyszer, a kenyér ünnepén vesznek elő a fönti faluban. Megtöltik a sokféle hozzávalóval, mindennel, ami a kenyérhez kell, úgyismint: liszt, tojás, káposzta, egynéhány coca, satöbbi. Aztán fogják a hordást, lezárják, a szögeket jól bekalapálják, és legurítják a fönti faluból a völgybe. Összekeveredik így benne a kenyér. A lenti faluban pedig meggyújtják, és fölvontatják ismét a magaslatiba. Mire fölér, elkészül a kenyér. Mindezeket a hordásmester irányítja nagy szakértelmével.

Ki kellett szabadítani Tamáscit. Mostmár szabad, kilóméter hosszan futkároz a vonat után, s látjuk, egyre többen van.

a vonatnál

Ez az a nap, ez az a nap. A vonatnál, a vonatnál. Állunk, állunk, ácsorgunk a vonatnál, zavargunk a vonatnál, a vonat visszamegy, de még vár, a kalauz invitál. Ácsorgunk a vonatnál, valaminek az eleje valaminek a vége, átköti a tenyere a vonatnál.

2010/07/28

szanaszét

Szanaszét szagoltam a várost, beszéltem mindenkivel, akivel kellett, és akkor mehetek is tovább.

2010/07/27

átsüt

Tartja az öklét elköszönésképpen, hogy koccoljuk össze, fölemelem lendülettel a kezem, aztán koccannék, de egészen lágyan, megtorpanok a vállam fölött a levegőben, épp csak belesimulok a koccba, úgy esik jól. Az egész olyan, mint egy film, lassú és átsüt mögüle a nap.

vett egy padlást

Végül Amszterdamban kötött ki, és vett egy padlást. Piros és fekete a fal, nincs víz, sem áram, a Hold is alig világít. Éjjel vaksötét van, de a parkban is, és ott a fekák is fekák. Úgyhogy nem várja meg a hajnalt, följön aludni, arról gondoskodik, hogy mély legyen az álma. Negyven euróba került.

számos

Föl szoktam néha tételezni, hogy a matematikával legfőképpen nyelvi problémáim voltak az órán. Abból gondolom, hogy igazam lehet, mert most át kell néznem a lényeget franciául, és ha már, akkor angolul is, és a lényeget értem, a lényeg világos. Azt hiszem, szeretem a számos megoldással kecsegtető dolgokat. A többféleképpen leírható dolgokat. A számos megoldással kecsegtető tényeket is; az egyetlen létező megoldáshoz mindenféleképpen vezessen több út.

2010/07/26

működik és megkönnyebbülés; bizonyosság

Barátságos az és jól ismerem, biztonságosak a cellám falai, összehúzom magam a priccsen, mert tudom a határokat, amik a végtelen elfogadás, a mindennek az elfogadása és a mindennek az elengedése egyben, mert az örökké akarás határai messzebbre engednek, mint a leválhatóságé, és mert tudom, jól ismerem, hogy működik, határtalan bizonyosság és megkönnyebbülés.

de szép

Hazajönni, vissza, és itt is szürkék és nehezek a felhők a cirádás erkélyek fölött, nehéz a levegő és fájdítja a fejem. Az utcám egy függöny mögött, átderengő csipkék. De szép.

2010/07/25

une belle coupe

– Vous avez une belle coupe ! – a korlátnál a gyalogátkelő mellett. Merci, monsieur.

a környéken pár felirat

A környéken pár felirat a falakon, tollal, ugyanaz a kéz: sötétítsük be az éjszakát, hogy félrevezessünk, meg ne tartozzunk hozzá, ne mozduljunk meg.

kőcsipkézett

Dijon, a kőcsipkézett város.

2010/07/23

az évkezdésbe

Azt álmodtam, hogy az évkezdőből egyenest az évkezdésbe mentünk, narancssárga falú, télikertből átalakított terem az új kilencifié, minden nagyon rendben van, besütnek a még alig sárguló falevelek, és én tanítok a pincében.

meg van érintve

A börtön oldalában van a klub, pirosak bent a falak, másfél euró egy kis gömböc Beaujolais. Két lány kakofón jazzt játszik dobon és zongorán, aztán két srác kakofón rockot játszik dobon és basszuson, aztán a zongorista lány is beszáll szintetizátoron, és meg van érintve a szive, mert tíz éve hallgatja a srácokat New Yorkból, és most sikerült megszerveznie, hogy együtt játszhasson velük.

2010/07/21

az uszoda

A Rhône partján van az uszoda, azt hinnéd, olyan lesz, mintha a folyóban úsznál, hiszen egy szinten feszül a víz, de nem, nem olyan, csak az eget látod, mint mindenütt az egész város fölött, ez logikus, és az orrodba dörgölik a benzingőzt az autók. A városból csak a ráérősek járnak oda és nagyon olcsó is, úgyhogy a gazdagabbak sem, és mindenféle színekben fürdenek, ugrálnak be a szélről nagy fejesekkel és lóbálják is egymást. A lelátó tetején lengő zászlóról minden induló hát-hossznál azt hiszem, hogy egy ember utolsó lendülete, de nem; a csempe fakósárga és kék, az emberek a törülközőiken hevernek és azt hiszem, ha Mersault járt ide, nem csodálkozom, hogy megtette, amit tett.

2010/07/20

lyukkártyákkal

A lyoni takácsok lyukkártyákkal irányították a szál bujdoklását a szövőszékben. A keresztbe futó szál bujdoklását a függőlegesen kifeszített húrok között.

christine au murs dans le quartier

Christine is a porn star.
Christine, ça coute combien ?
Christine, ce n'est pas ma copine !

2010/07/19

kéne még ez-az

Beszélem a nyelvet és almabort iszom a fényekben, a csillagok fénye a parton, a tengeré az égen, napközben türkizek folyók, mi kell még? Kéne még ez-az? Ugyan.

2010/07/18

elüldöztük

Mielőtt azt álmodtam, hogy egy álnok kutya vadászik ránk a nyári lakban, megálmodtam a megoldást álmomban. Ott volt benne az álmomban, ott voltak a szavak a szánkban, amit mondani kell, ott voltak a szavaink a fülünkben, és a végén kezet fogtunk, ha nem több. Kezet fogtunk, aztán a másik álomban elüldöztem a kutyát két villával, véresre kellett döfködnöm a szemét a két villával, de elment. Elüldöztük a szörnyet.

froms

fromage de Lyon, navette pur de chèvre, neufchâtel, camambert, saint-marcellin, ...

graffitik a vonatok mentén

A graffitik Párizs kültelkein, habár nem értek hozzá, csak egy fekete vagy kék kontúr és belül ezüst, otthon sokkal szinesebb a vonatok mentén.

2010/07/16

itt, ott, s az idő

Nem őt, a hiányát kéne elengedni. Hiszen ott lesz. Gondolj arra, hogy ott lesz! Valahol ott van most is. Mint az a másik. Ő is itt van valahol. S itt vagy ott? Ez szinte mindegy ebben a virtuális korban; ráadásul az idő… kit érdekel az idő?!

kevéssé értik a metaforát

Akárhányszázalékos halláskárosultak kevéssé értik a hasonlatot, a metaforát. A szóvicceket. A Biblia számos rétegét. Elenyésznek ezek az apró-kori hangtalan ködben.

indulni

Az a bajom véled: sír a szívem érted – végtelen hosszan lehet indulni.

2010/07/14

a zenit énekelte velem

A Zenit megvizslatta az arcomon a fél univerzumot, énekelte velem a Ki visz engem által a vízen-t és a Bon-bon, si bon-bon-t, hogy eööÖö, eEe, eöÖöe. Kék és barna a szeme.

catherine

Játszom Catherine-t, aki intelligens és nagy a szája, tiszta a lelke, és mindent tud. Illik rám ez a szerep, remek választás, intelligens és nagy a szája és mindent tud, de mit tanulok én ebből? Á, mindegy. Játszom tovább. Könnyű és a legfiatalabb.

2010/07/13

a törülköző, az hogy van

Nürnbergből jelentkezik július közepén, mert a haverja a város másik felén van, és meg kell kérdezni valakitől, hogy a törülköző, az hogy van angolul. Rotterdamba mennek egyébként, Amszterdamban télen már voltak, majdnem halottan érkeztek meg. Most azért más.

versz, te fény

Néztem tegnap Kelenvölgyben a napfénytől vert házfalakat, a falakon a kriksz-krakszokat, és láttam, hogy ez jó. Hogy én ennek örülök. Mivel versz, te Nap, már megint?!

2010/07/12

augusztusig

Ma bementem festeni ismét, mert úgy számítottam, hogy egyedül leszek, vittem cd-ket is e célból, és akkor végül bejött a CsuGábor segíteni, életében először festett, vagyis inkább mázoljuk ezeket a padokat a Nap különböző árnyalaira, Les Négresses Vertes-et hallgattunk, mert azt még nem ismerte, aztán Banco de Gaia-t, mert az meg nekem esett jól, aztán elment, és különösen örültem, mert tényleg jó érzés volt festeni, mondta. Aztán beraktam még a Vomito Negro egyetlen lemezét, ami megvan, erre vártam mióta, hogy ott a kreatívban tökig hangerővel hallgathassan azt, és a Chicago Cave alatt elgondolkoztam a cigifüstben, hogy hát igen. Ilyen munkahely. Kulcsom is van. Aztán eljöttem; augusztusig nem is megyek talán.

2010/07/11

a városi uszoda

Van Gogh arles-i őrülete a városi uszoda fölött.

2010/07/10

hogy mozgatni

Furán néz rám, hogy én már napok óta a festegetést, csak úgy… hogy abba hol a pénz meg mi a jó nekem, ez van a szemében meg a szája sarkára biggyesztett hangsúlyában. Hát hogy-hogy hol, nézek vissza rá furán, erről álmodtam én mindig, festhessek tárgyakat, csak, mert jónak látom és szeretek belefeledkezni a narancssárgába. Meg persze, hogy ki fogja majd a főzést, az is ilyen tessék-lássék megegyezés csak. Nem értem. Viszünk szakácsnőt, vagy hogyan? Eszünk a földről, vagy a cseléd kezéből, hát nem a te verítékeddel főzöd meg a te étkedet, hogy pont jó sós legyen? Nem értem, de ő sem érti, hogy mit nem értek, nem értem, nekem jó így az élet, hogy csinálok dolgokat. Majd megfizet az, ami a jövő, meg hogy mozgatni tudom a kezem és megtörölhetem vele a homlokom.

íve láttán

Kettő körül a Soundon voltam, bolyongtam a sötétben a sötét levelű fák között, a fehér pólós lapockájának íve láttán megfagyott a gyomromban a vér. S a fekete melegítő, amiben felénk nem megyünk ki az utcára.

2010/07/09

áll egy

A nőideálom mellett áll egy férfi.

2010/07/08

ajakbiggyesztve beteges

Mintha ma lenne huszonegy a csávó, aki ajakbiggyesztve szokta emlegetni beteges emberszeretetem. Írni kéne neki Rákóczifalvára, hadd örüljön ez alkalomból.

olykor alig

Ez az önszívemben dédelgetett örökmécses, Uram, olykor alig pislákol.

[Hallgass a nagy lángolásokról, Uram. Ismerem a válaszaidat. Az én válaszaim azok, Uram.]

2010/07/06

faja népi

– …és szerintem csináljuk azt, hogy kiválasztunk bicikliket, elkötjük őket, ráfestünk valami faja népi motívumot, és aztán valami vadi új lakattal visszakötjük őket, mindkét lakatkulccsal a zárban.

nincs előttem

– Te figyelj, most őszintén, az így nincs előttem, hogy te így két kézzel összeversz egy embert!
– Nem is baj!

nehéz dolog anarchistákat

„Ó, bőséggel álmodozók, törvénytelen oázisok leendő lakói, hazátok alapköveit lerakni ugyan mikor tanuljátok?”

Ezt írta, amikor nem jöttek be segíteni. Micsoda nehéz dolog anarchistákat nevelni! Egyébként pedig tetszett neki Hakim Bey egy-két szava, s gondolta, ő is kipróbálja.

2010/07/05

membrán

A munka vége: két kezem két rezonáló membrán.

2010/07/04

könnyű így

Ülünk a parton, a fények ismét nagy, fényes háromszögekben esnek, és az inspirációinkról beszélünk. Te is szerelemből cselekszel? Miért, te is? Én eddig azt hittem, számodra a tudomány önmagáért való. Nahát, neked sem? És nekik? Ők vajon hogy vannak vele? Őket vajon tényleg érdekli? Szerintem igen. Igen? Igen, rivalizálnak is. Hogy ki találja föl az elsőt, kié fényesebb, nagyobb. Tényleg. Nahát. De velünk ez nem így van. Mindig kell hozzá a szerelem. Abból találom ki az új dolgokat. És aztán lehet, hogy a szerelemből nem lesz semmi, de az új dologból igen, nagyszerű dolgok születnek akkor, és olyanok, én igyekszem legalábbis olyanokat kitalálni, hogy sokan örüljenek neki. A dolognak magának. Nem is tudják, hogy mindez nem más, nem több, mint szerelem. Talán ő sem tudja. Talán alig van köze hozzá, csak egy gyöngéd utalás. Csak én tudom, talán. De én így szeretem a dolgokat, könnyű így grandiózusnak lenni, aminek mindenki a csodájára jár. Én is.

2010/07/02

ajj, elfelejtettem

Elfelejtettem odaadni a rágógumivá változó vattacukrot a flexért cserébe. Ajj!

2010/07/01

iskolán kívül

Belép a fészbuk csoportba, hogy a tanároknak semmi közük hozzá, mit csinál iskolán kívül, és akkor valahogy meg kéne neki mondani iskolán kívül, hogy a rövidtávú memóriája egyre rövidebb távú. Ki mit tép, én a számat, iskolán kívül-belül.

borít

– Most miért rám borítod?!
– Arra borítom, aki elég közel áll… Úgyhogy kösz.
– Igazán nincs mit – majd kezet szorítanak, és boldogan lépdelnek tova.

2010/06/30

nyitva

Bezártam, mert megijedtem. De lehet, hogy csak árnyak, és különben is, úgy a jó, ha nem érdekel, nyitva van-e az ajtó.

az öccséről

– Borsi, te el tudod képzelni, hogy megiszol egy nap húsz liter vizet, megeszel húsz rántotthúst, és még húsz szelet tortát is a végén?
– El!

Az öccséről van szó, meg hogy mi van az anyatejben.

hiány

– Te, ezek kezdenek hiányozni.

a lepkéket mi látjuk

…és együtt hajkurásszuk majd a réten a lepkéket, öregek leszünk és a lábunk nem lesz jó már semmire, reszketni fogunk a tolókocsiban, kék vénáink tükrözik az örök nyári eget, és a lepkéket mi látjuk csak. De addig más van.

2010/06/29

a másik csukva

Lefestettem fehér olajjal egy PUNK'S NOT DEAD feliratot, hát az egyik szemem sírt, a másik meg csukva.

narancssárga szivecskére

Előkerül egy nagy csomagolópapír-plakát, mindenki gyerek rajta még, valami gyerekkori fényképeket hoztatok vagy tényleg ilyen kicsik voltatok akkor. Fénymásolva és színesen, ciki ruhákban. Te szivecskére vagy vágva, narancssárga háttér előtt, pufók arccal, irokéz hajjal. Aztán elkezdesz hozzám beszélni, rárímelsz a soraimra, ellentételezőst játszol. Hiányzom.

2010/06/28

baráccság-sütit

Már rég elhalt a hang is mögötted, hogy becsuktam az ajtót, már rég két tányérral arrébb vagyok az asztalon, amikor a jelentőségére ébredek. Te baráccság-sütit adsz nekem, egy ilyen giccses baromságot – az üvegben a lötty, az maga a kovász, szaga a kinnhagyott másnapos bor, s hogy ebben tényleg az van csak, amit mondasz, nem hiszem, legalábbis úgy csinálok zavaromban, mintha gyanakodnék. Te nem is eszel sütit, már tizenhat éve nem ettél, jut eszembe még délután, kőkemény vagy, bicikliláncos mácsó, és akkor itt hülyéskedünk egy befőttesüveg fölött, ami bűzlik, és azt mondod, az a szeretet és ehető. Ez már nekem is sok, tudod, azért tördelem a kezem és célzok alantas vicceket, amiket szerencsére nem értesz. A tálat, amibe öntöm, nem a hűtő tetejére teszem, letűnt idők káoszmorzsái rajzanak a hűtő tetején, a nagyszobába viszem, ott alszom ugye, oda viszem, hogy ha tényleg számít, hát induljon onnan, legyen esélye egészen a dolognak, az ott majdnem a lakás közepe, és azt hiszem, esélye is van, délutánra kiragyog a nap és szikrázik benne a láthatatlan eső, szikrázik benne a Munkácsy-Podmaniczky sarkán a rom, amit lefényképezek.

csupán az éjszaka?

Pánikbetegség? Félelem a szörnyűségesre növesztett felhőtől, pedig csupán az éjszaka?

2010/06/27

kéretik kacagni

Összegyűjtöttem az itt-ott elejtett soraimat, útszéli jegyzeteimet. Kéretik kacagni.

2010/06/26

a maradék lábnyomaidat

Fölporszívóztam immár a maradék lábnyomaidat. A háttérben lankadó melancholia, mon cher, a légben porcicák, a csövemmel vadászom őket. Ami marad, az már csak adminisztráció, vétel-eladás. A munkám része. Egy behajtogatott szélű, lejárt műsorújság.

2010/06/25

fél télen át az akadémiaiban

Ott ültem fél télen át az Akadémiaiban, oly igen sötét függönyök mögött, hogy végül arcul csapott a Roosevelt téri nyár, mikor utoljára kiléptem. Oly igen sötét volt ott, hogy állni látszott az idő. Át lehetett nézni a szótárak között a polcon, meg lehetett szemlélni titkon, ki ül ott. Számozott helyeken ültünk, drukkoltam rendre, hogy az ablakhoz közel, és figyeltem a rendszert a számokon. A szakadt szélű ófrancia szótár nyolc kötet, vagy tizenegy, nem tudom már, és mintha hiányzott is volna belőle, talán meg sem jelent soha. Máshogy használták a névelőket akkor, s onnan kerestem ki, hogy le, là meg li, mikor mi, részes vagy névelő tényleg. Persze, az a furcsa madár nem volt benne, egy csotrogány gólya szerepelt az egyik versben, amikor télen halad át a vidéken házsártos feleségéhez haza. Ez már a pacsirták kora után volt, s meg is válaszolódott nyomban a címben föltett kérdés. Vége a tavasznak, a nyárnak, a pacsirták elmehetnek haza, Colin orrában lázzal araszol öszvérén a fagyos sárban. Kicsit belekaptunk Rutebeufbe is, ki már versei fölé a nevét méltó büszkeséggel írta. Aztán majd Villon, de túl messzire megy az, Villon maradjon meglévő dicsőségében, én őhozzá tollammal nemigen közeledtem. Akkora könyvtár volt ott a fejemben, túlnőtt az bőven az Akadémiain, beárnyékolta egész Budapestet, és próbáltam földolgozni a problematikát, miszerint visszanyúlok 1230-ba, szemlélem a költőt, és ismét természetesen szerelmes vagyok, ismét teljesen reménytelenül, és hogy hogy is van ez az idővel. Nemigen halad előre az idő, állapítottam meg, össze-vissza terjeszkedik inkább, forrong itt a Földön és ide-oda cibál az életünkben.

2010/06/23

bon scott halálának évfordulóján

– …és akkor már odakészítettem a bort az ágyam mellé, mert tudtam, hogy baj lesz. Aztán amikor elaludtam, elkezdődött. Remegni kezdtem, meg feszült a fejem, és hallucináltam. Először a Dunára szálltak le madarak, másodszor villogó, rácsos körök repültek felém. Véletlenül találtam rá, Bon Scott halálának évfordulóján olvasgattam a wikipédiát, és ott volt egy link, hogy delirium tremens.

nem akarok

Mit tenne Beatrix Kiddo? – agyalunk.
De én nem vagyok Beatrix Kiddo. Nem akarok ölni. Másra van az öt ujjam.

2010/06/22

nem tetszett, hogy szürke és sárga

– Elmondod, hogy kezdted?
– Nem az elején kezdtem. Pedig jó lett volna, csak én még nem éltem akkor.
– Miért, mikor kezdődött?
– Hát Magyarországon '88-89-ben. Gondolom, a rendszerváltással függ össze.
– Persze.
– De én csak '99-ben kezdtem. Tizenegy-tizenkét éves koromban. Eléggé meg voltam süppedve akkor, egy csomó bajom volt a társadalommal. Ami nem teljesen múlt el. Egyedül mászkáltam az utcákon. Láttam a tageket a falakon, és megtetszett. Mert az meg nem tetszett, hogy minden szürke és sárga. Ma sem tetszik. Úgyhogy elkezdtem. Egyedül betörni egy buszgarázsba, hát tudod, az nagyon adja.

totálgenerál

A fog, a haj, a lélek. Két generáció között átívelő totálgenerál. A szavamat adom; hallgatok.

2010/06/21

nyáron festeni

Mindenkinek mondom, hogy festeni, nyáron festeni kell. Múlt kedden lelakkoztam egy napsütötte ajtót, de még nem elég, nem elég.

2010/06/20

családtörténeteket

És akkor beültünk a Bambiba öten, csupa lilába, zöldbe és rózsaszínbe öltözött lányok, és döbbenetes családtörténeteket meséltünk egymásnak saját magunkról.

neki

Szétégetem a teáskannát és nem tudom, hogy túl hideg van-e vagy túl meleg, nem tudok aludni, minden reggel hatkor kelek, és nem tudom, hogy megmondjam-e neki, hogy tulajdonképpen átvert, és még neki áll feljebb. Persze tudom, hogy nem.

2010/06/19

megoldást az ideges

Dühödten gondolkodom és csapkodom a vizet, és nyári képeket teszek egymás mellé a gyerekekről, amint a hagymát vágják mértanian apróra vagy a répát egyelik hangyakézzel, és úgy érzem, megtaláltam egy megoldást az ideges túlzásokra.

sikerülhet

Onnan tudom, hogy sikerülhet, hogy mondják. Mostanában sokan mondják nekem, és innen tudom, hogy sikerült. Hozzám beszélnek, hallom, csak én vagyok itt. És akkor én megpróbálom mondani, mert mostmár tudom.

Köszönöm – neveket kéne sorolnom itt, vagy csak hallgatni.

a narancsos borba

Nem érdemes többedíziglen belemesélni a narancsos borba a történetet, mert sírás lesz a vége. Ez volt az utolsó.

Tőle tanultam eljönni is. Minden oké, de azért eljövök, mert nem elég oké.

2010/06/17

testhez szabott fekete

Ó, Lev Nyikolajevics, olajkutak szennyes foltjat megéneklő, mire gondolsz Natalja Ivanovna testhez szabott fekete selyemruhájáról szólva? Látnád, amit mi láthatunk, ó, Lev!

2010/06/16

grönlandon vagy izlandon

Grönlandon vagyunk vagy Izlandon, kint hideg van, sötét és esik. A lámpák fénye sárga az éjjeliszekrényen, áporodott szőnyegek és csípős lakk szaga keveredik. Szürkék a huzatok a portól, alatta barnák. A papa a szófán magyaráz, túl sokat mond, vagy túl sokat tud, el kell tennünk láb alól. Este hét van, indulnunk kéne. Kispárnát szorítok az arcára lágyan, harmincig számolok, vége. Vilmával farkasszemet nézünk, halványan elszorul a gyomrom, az én ötletem volt, de ő sem ellenkezik. A testet (a papát) berakjuk a kádba, hypót locsolunk rá és egyéb vegyszereket, talán egy előhívókamra is van, s onnan. A papa pár perc alatt eltűnik a kád fölötti légben, marja a tüdőnket a vegyszerek csípős szaga. Belélegezzük a papát is, s indulunk. Senki nem fogja keresni. A felesége jó ideje halott, kint nyugszik a színpompás temetőben. Senki nem fogja keresni. Senki nem fog minket keresni. Senki nem tudja, hogy itt jártunk. Feloldja lábunk nyomát a szél. Senki nem fog minket keresni. Senki nem fogja… Keresni fognak. Föl fog tűnni nekik. Valakinek föl fog tűnni! Keresni fogják! Keresni fognak! Hogy lehet így élni?! A kikötő fekete vizét nézzük, eltűnt, eltűnt minden, eltüntettük, gondolhatják azt, hogy sétálni ment és ott valami történt. Gondolhatják. Gondolhatják! Nem fogják ezt gondolni! Egyértelmű, hogy láttak! Látott valaki, amikor befordultunk a sarkon… amikor fölmentünk a lépcsőn… az ablakra húzott függönyön át láttak, egészen biztos! Látnak most is! Most is! Mit tettünk?! Nincs tovább az élet… Utolsó senki, utolsó senki vagy, hogy ezt tetted. Utolsó, neked már mindegy. Húzza le a gyomrom a hajnal, nyomja az ágy a szegycsontomat. Jön be az ablakon a sötét. Majd világos pillanat: álom. Álom! Alszom tovább. Reggel a fürdőszobában hüledezünk, hogy ilyet?! Ilyet álmodni!!! Képtelenség és förtelem!

pepecselek

Hónaljak és térdkalácsok megrajzolásával pepecselek.

2010/06/15

ennek nevelem

A felnőtteket nézve elrémülök, hogy most úristen, ennek nevelem őket, hogy ez legyen, aztán gyorsan meg akarom menteni azokat, akik úgyis meg fognak menekülni. Úristen, úristen.

két agya

Olyan, mintha két agya lenne. Az egyik tripla, a másik fél.

[Zaphod Beeblebrox]

2010/06/14

looks like

– My father.
– What does he look like?
– He looks like Tarr Béla. And Bill Murray.

2010/06/13

mit csinálhatnál

Megkínálhatnál egy csomó zenével, amit nem ismerek, és ragyoghatnál nekem viccesen. Cserébe a vállamra hajthatod a fejed.

elvonuljon

Szabadkozik, hogy tulajdonképpen rengeteg erőfeszítést kell tennie azért, hogy ne meztelenkedjék bárki előtt, hanem elvonuljon az ajtó mögé. A saját lakásában.

anagrammáidban tekergő

Te anagrammáidba csavarodó tekergő, te!

ó, dehát vagyok

Te vagy a legöregebb, ugyan! Az tizenegy éve volt?! Ó, te jó ég! De rég láttalak! Mostmár találkozzunk tényleg, és beszéljük át ezt az egészet! Megcsörgetsz? Honnan tudom a számodat? Elkértem valakitől. Jól vagy? Vagánynak tart?! Hogyhogy? Nem, köszönöm, most nem megyek, most máshogy varrom a szálakat. Dehát én nem fogok beléd szeretni, mert én másba vagyok szerelmes.

2010/06/12

a földi paradicsomot

Szúrnak a tűk, Uram, de én már fölnőttem, én viselkedem és mosolygok, én már élvezem a földi paradicsomot, amivel körbevettél, Uram.

karc a fényezésen

Ha karc esik a fényezésen, az a hivalkodó karosszérián okozott kár. Valami káros széria.

2010/06/11

látnunk elég

Milyen szép férfiakkal kirándultam. Férfiakkal meg fiúkkal. És a lányok, a színes ruhák, hetyke szavak, a napsugaras tetoválás. Meg a zöld, pipacsos-margarétás búzamezők, a fenyőtűkre eső szűrt napfény, a ház a hegyoldalban. A padlizsánkrém meg a sörök, citromos és ászokok, az édes, mert a burgonya egyre inkább édes, paprikáskrumpli. A parázs, a rekkenő hőség, az olaj a tűzre, petróleumlámpák hada. Az ufó-jelenség, a vég nélküli keringőzés a réten, a félelem a sötétben, a halványodó ég alja. A repedező kéreg az úton, a mezít lábunk, a földből fölfénylő Hartmann-vonalak. Amit látnunk kell és amit elég nem. Elég? El.

2010/06/09

óriási szaga van

Be lehetett (kellett?) volna ugrani a kőkerítés és a szalagkorlát között a Dunába, annyira hívogató az a sok víz. Elég gyorsan elsodort volna, valószínűleg nekicsapódtam volna a falnak, vagy valamelyik tábla rúdja köré inkább, egy sebességkorlátozás vagy stop, az stílszerű, vagy ha az nem, akkor egyszerűen a beton, ne feledjük, közel van a szint, ahol az autók járnak. De nem, nem ugrottam, nem is akartam, csak imádom a szagát, óriási szaga van az iszapnak, még úgy is, ha folyik, és hát most napok óta csak ömlik, ömlik az iszap, én meg ott tekerek mellette minden reggel. Szembe meg vakít a fény.

rettenet

Bejön, az öccsét kíséri, és úgy néz rám, mint egy kis állat. Rettenet. Pedig felnőtt. Mint én.

a kánikuláról

Melyik évszak ez? :

Az emberek a kánikuláról beszélnek. ________ [Tél, nyár?]

(környezetismeret felmérő, első osztály)

pszichológiát

Lépcsőn lefelé, ő fönt, a forduló középen, én lent:

– Maga mióta tanul pszichológiát?!
– Ezzel most mit akarsz kérdezni?

bár elnyomná

Bár a cigaretta füstje elnyomná a benzin émelyítő gőzét.

2010/06/08

tovább fűzöm

Teljesítettem a feladatot. Megoldottam: nem oldottam meg. Nem, nem, nem tettem meg helyette semmit, nem léptem le a más lépéseit, csak annyit lebentettem a fátylon, ami még a büszkeségen innen. Teljesítettem. Számos hónap, vagy tíz legalább. Teljesítettem, és nem akarom abbahagyni most, ezt a filmet tovább fűzöm a gépben.

2010/06/07

állunk csökönyösen

Nem, még nem. Még korántsem. Csípnek még a hajhagymáim, csípnek. Drót surrog a gyomromban, drótláb. Ó, dehogy, lányom, dehogy. Messze még csipás, napos reggel. Várj még, várj, várni kell. Nem tudunk sietni, hiába nógatlak, téped, cibálod, vissza akarsz menni, s megállsz, állunk csökönyösen a porban.

négy év, kérem

A Bölcsészkar főépületében, kérem, a plafonon egy freskó van! A Bölcsészkar udvarában tetőablakos könyvtár van, szállingóznak a magasban a lámpák! A Bölcsészkar téglái sárgák és pirosak, és a büfében remek a kávé! Voltam valaha szerelmes a Bölcsészkaron, és ugyanoda kötöm most is a biciklim, csak zöld olajjal lekenve az akkor fekete rács! A Bölcsészkaron, kérem, láthatók fiatalok és nagyon zöld levelű fák! A padok rozsdásvörösre festve! A szívem csordultig repes. Négy év nagy idő, kérem! A lépcső ugyanúgy törött és a régi bútorokat is ugyanott tartják. Négy év semmiség, kérem!

egy hétre rá

2010. január 1-én meghalt Lhasa de la Sela, és csak most tudom meg. Volt akkor egy szörnyű óra, aminek nem kívántam kivárni a végét – kiváródott. Ma, mondjuk, már éppen nem akarok meghalni, minek, de akkor is. Csináltam egy klipet karácsonyra, mert énekeltük, és egy hétre rá meghalt. A múlt héten meg Dennis Hopper. Szörnyű.

megtaláltam

Megtaláltam a tetoválásom. A tenger, egybegyúrva a nappal.

2010/06/06

a Gézagyereket

A Gézagyereket játszom. Nincs semmi bennem reggel, követem a rutint, ami a szokásos és a jó, mert ettől működik a világ, ennek így kell lennie. Eszem, alszom, eszem még, iszom egy erős teát, rakok bele orbáncfüvet is, legyen bennem orbáncfű is, fedje be a hányni készülő semmit. Fölérünk, mi van, Bori, mi? Arcjátékkal fejezem ki magam és a lehető legegyszerűbb szavakkal, káromkodom mintegy két nevetés között, beszélni nem akarok. Tudod, hogy van ez, Péter, nincs mit tenni, a tenyered viszketése semmire sem jó, felejtsd el, de kösz. Van valami olyan szerep, amiben megrugdosnak a földön valakit? Eljátszanám… Jézusom, őt játszanám, nem, nem akarnám mégsem, de ilyen szerep nincs, néznek borzadva. Oké, akkor eljátszom Ferit, ott fogok zsebredugott kézzel rágózni a lámpa alatt, nézek föl a Zsuzsi ablakába, jöjjön le a Zsuzsi, imádom őt, el akarom vinni New Yorkba és Las Vegasba, jöjjön már le a Zsuszi, hadd imádjam! Lejön, imádom, meg van lepve, amikor a jegyeket előhúzom. Döntenie kell. Folytköv holnap délután. A Gézagyereket játszom, kattogok, remegve verem az asztalt, harmadszorra tudom úgy verni, hogy a szavak súlyosabbak, mint az asztallapon csattanó kezem, egyszer véletlenül Herka Pityut mondok, annak van számomra értelme, őrjöngök és nézek ide-oda, nézek rájuk, látják, hogy vergődöm, próbálják megértetni velem, hogy a semmittevéssel teszem most a legjobbat, olyan vagyok, mint az Isten, föntről figyelek és az a jó, ha nem nyomom meg a gombot, és remeg a hangom, izzadok, táncol a kezem alatt az asztallap, és végül megértem, a Gézagyerek megérti az életmentést. Hogy ő az, és a gomb az, az a jó, ha nem mozdulnak ezek, a debil az isten.

2010/06/05

rosszul hallom

– És meglett?
– Meg.

De nem, rosszul hallom. Nem lett meg.

[hodály]

2010/06/03

esernyő nem kell

Ülünk az esőben a borok fölött, és csak rugdalom az asztal lábát, mintha visszafelé néznék a felnőttkoromra. Nem értem és nem akarom. Hol vagyok? Írok is egy verset az időről gyorsan a telefonomba, aztán leszállingózom a macskakövek síkos hátán. Esernyő nem kell. Annyi minden nem kell.

így hívnak

Kimegyünk valami fontosat megbeszélni, aztán minduntalan az lesz, hogy öngyújtó vagyok, így hívnak a csajok.

2010/06/02

(mosolymódozatok)

I. Nem tudom, meríthető-e bármiféle bizakodó jelleg az ajtók nyílása és csukódása közepette laza álca mögé rejtett mosolyra válaszul adott kényszeredett, ám kitartó mosolyból, de én merítek.

II. – Á, hihi!
– […]
[…]
– Hhiiii…!
– Hurrá!!!

III. Kezemben az ajtó fája, mosolyra húzódik a szám a sorra kijövők arcára, köztük van ő is, aztán ő ragaszt malterrel grimaszt az ajkára pár óra múlva, és esik az árkádokon túl az eső, de akkor nem bánom. Meg valami filter is van, fehér izé a foga között.

IV. Időnként szakadozik a felhőzet.

[V. Állok, beszélek valamelyikkel, és közben ott húzogatja le a sarat a cipője talpáról, és nem értem, hogy miért pont ott. Aztán nézem a lucskos nyomokat.]

fényszögek

Egybegyömöszkölni ezt az ellentmondásos személyiséget. És fölmérni a másikat. Csupa bonyolult fényszög egymás hegyébe-hátába verve.

2010/06/01

kevesebbet segíteni

– Mit kell csinálni, ha…?
– Kevesebbet kell segíteni.
– Ó. Én is erre gondoltam, csak elsőre nem mertem elhinni.

göcsörtebb

Göcsörtebb a vonal.

fryday

– Are you sure you're ready for Friday when you're gonna fry?
– Yeah… – grins.

cápák, föld

Ő a cápáktól fél a városi uszodában, én a torkomat kitöltő földtől, ha élve temetnének el.