itt van minden

A Rainbow Gatheringről olvasnék a metrón, a villamoson, de nem, nem lehet, mert beszélgetnem kell ezzel-azzal, Lady Gagáról és kicsapott kutyákról, repeső és meghasadó szívekről, netán a maghasadásról és a családi életek szét- és összehangolásáról, és ha nem vagyok sehol, akkor is mindenki törődik velem. Vannak ilyen napok, ilyen Rainbow Gatheringek Budapesten, az utcán, fejben, ne játsszuk meg magunkat, itt van minden!

kéne

Iszom egy kávét. Kéne inni megint egy kávét. Eszem egy csokit, iszom egy kávét.
Válaszolni kéne a levelekre. Utána kéne nézni a leveleknek. Ki kéne nyomtatni a leveleket. Megnézem mégegyszer a leveleket.
Válaszolni kéne a kérdésekre. Válaszolni kéne a miértekre. Válaszolok a te miértekre, hogy én miért. Néhány részletet kihagyok, nem világítok meg, válaszolok a kihagyott részletekre vonatkozó kérdésekre. Te miért? És miért nem?
Nem kiabálok. Nem kéne kiabálni. Kiabálok. Kéne egy kicsit sírni. Egy kicsit sírok. Kimegyek, tán rágyújtani kéne. Nem, nem kéne. Kéne egy cigi, amitől jobb lesz a világ. Nevetünk. Föltaláltuk a cigit, amitől jobb lesz a világ. Jobb világ kéne. Pillanatnyilag egy jobb világ kéne, a világ jobb része kéne pillanatnyilag.
Fáj a hasam.
Fáj a lábam.
Émelygek; hányni kéne.
Heverni kéne. Heverni kéne, nevetni kéne, végül nevetésbe fúlón sírni kéne. Majd heverve újból nevetni kéne.
Saját gyerek kéne, férj kéne. Velük együtt heverni kéne.

délutáni fények

– …és te?
– Én a biciklimért jöttem.

Délutáni fények az éjszakában.

a matematika csodálatossága

A matematika csodálatossága valójában az elme csodálatossága, ami e kusza, váratlanul dicsőséges és helyenként satnya világot rendszerbe foglalja. Mert anélkül nem lehet élni.

válaszolni

Szóval ahogy az ajtóban még visszanézett, nem emlékszem, miért nézett vissza, akkor már nem is mondtam semmit, előtte meg gunyorogtam, szóval akkor visszanézett, mosolyogtam én már, de még mindig kívül a szitun, szóval arra kell válaszolni, arra a visszanézésre a kávéscsésze fölött, kávé tejjel a bal kezében, a hóna alatt könyvek.

politikáról

Politikáról beszélgettünk az apukámmal, és az jött ki, hogy ez a sok sallang és mifene tulajdonképpen nincs is; hogy a Švejkben meg A perben ott van a lényeg.

legyen történet

Kell róla beszélni és aztán el kell kezdeni csinálni. Hogy legyen a dolgoknak eleje és vége, hogy legyen történet. A szavak fölöslegesek a történet nélkül; a történet elvész a szavak nélkül.

szembe

– …ezzel szemben.
– Ezzel szemben? Mivel szemben?
– A saját sorsommal. Hogy nem lehet ezt így tovább.

belezuhanok

Belezuhanok estére ebbe a lázba, ilyen lázam még sosem volt, és nem a kezem remeg, hanem a csontom. Nem tudom, hogy mit kell csinálni. Nincs kedvem fölvenni semmiféle szerepeket. Nem tudok helyezkedni. Akárhogy is, de valamiképpen mindenképpen rossz lesz. Nem akarok szimbolikusan a szám elé szorított ujjakkal beszélni, mert azt hiszem, a szám is remeg, és fakó a hangom. De fogok. Színes hangon, önfeledten sem tudom, hogyan kellene megszólalni, s főleg hogyan spontán. Azt sem fogok. Rámzuhanó betontömbök a szavak, amikkel ott folytatja, ahol a múltkor abbahagyta, zuhanó sziklák vagy vinnyogó békák a szavak, amikkel, mindig készületlenül, az övéit megválaszolom. Azt szeretném, ha nem szólna hozzám, azt szeretném, ha a múltkor máshogy szólt volna inkább hozzám, ha hagyta volna az egészet a francba, nem szeretném, ha hagynám most az egészet a francba. Elzuhanó betontömbök lennék, ha bármit is cselekednem kell, s így meg van kötve a kezem. Nem halok bele és az egyéb tudnivalókról nem akarok tudni, látszik ez abból, ahogy hársfateát csinálok az éjjel és befűtök és iszom és megpróbálom akkor rendesen befűteni magam, és nem számítani, milyen mélyről sírok.

ki mit tud

A Marcsa, az Ica, a Gina, a Tina, a Kati meg a Zsuzsi. Te tudod, ki mit tud? Legalább névről ismered a lányokat?

[– 2003-ban voltam vidéken ilyen kutatásokat monitorozni. De már nem emlékszem. Az egyetem nem fejezte be végül a kutatást.
– Á.]

a kari ere

– És neked most mi van a karriereddel?
– A kari eremmel? – mutatja a vénáját.

Muszáj átölelni és az arcommal az arcához simulni a fényben.

rátáncolunk

A mennyország kapujában mondja nekem, még kalapácsol a torkom, még benne van fél térdemben a remegés, de már hallom zengeni az orgonát, hogy majd festünk és aztán rátáncolunk borban.

handel fejébe

Mert én akartam Handel fejébe bejutni. Befurakodni. Bekúszni. Beömleni.

padawan

– Ott ültünk, és akkor a Vera mondta, hogy na, jön a padawan.

Én vagyok a padawan, ez a gúnynevem.

olyan könnyed

Be kellett állni a Márkkal ping-pongozni, ő számolni tudott, én pedig ütni, olyan könnyed lett máris az élet.

tartani vonzat nélkül

Megérkezni; majd ellógni esetleg. Tartani még egy napot; tartani, így vonzat nélkül.

darabok

Darabokban írom a darabot, nincs struktúrám, csak darabjaim.

aki, az

Aki harap, az fél.

fél a hegedűs

Azt mondja a hegedűs – összetalálkozom a hegedűssel a rakparti utcán, a hegedűs ilyenkor szokott kijönni, nem hazamenni szokott ilyenkor a hegedűs, összetalálkozunk és fölrovom neki, és azt mondja, hogy fél. Hogy a teszkóban otthon, a tizenvalahanyadik, nagyon sokadik kerületben, ő azt megmondani nem is akarná, hogy hányadikban, szóval megfenyegették a biztonságiak. Hogy tudják, ki ő és mit csinál. Mit csinál? Istenem, mit csinál?! Nem csinál ő semmit, hegedül, hegedülni szokott a turistáknak és összeakadt egyszer egy hercegnővel, hercegnője volt ő inkább az éjszakának, mint valami távoli gazdag országnak, legalábbis nem egy távoli gazdag ország, hanem az éjszaka gyönyörű ékeit hagyta itt. S fél most a hegedűs, és gondolkodni ne hagyjatok itt, lelépek, inkább bűntudatot keltek benne, keltünk egymásban, hogy félni tulajdonképp miért is vagyunk itt. Itt tizenegykor, novemberi estén.

üveggyöngy

Olyan dolgokról akarok beszélni, mint egy üveggyöngy. Úgyhogy írok inkább.

fölszálltam-e volna

Ott állt hatvanvalahányban a Keletiben, zsebében a pénz és az útlevél, a barátja nem jött, nem jött, és ő nem szállt föl akkor a vonatra. Fölszálltam-e volna én, hatvanvalahányban, zsebemben az útlevél és a pénz, a barátom nem jön? Vártam volna, vártam volna, vártam volna egy második vonatra, ami néha jön. Néha jön egy második vonat és elvisz.

adjál megint

Megtalálom azt a füstölőt, amit gyerekkorunkban papírba csavarva tüdűzünk le, ez ide lett, ez megint van, nincs más, elfogyott a rózsás és a kannabiszos, most van helyette ez a régi fajta, ugyanolyan illata van, tudod, de nem szeretem annyira ezt sem, egy sárga kartonban van piros betűkkel, csak egy helyen lehet venni, egy másik városban szerintem, nem tetszik, nem tetszik, tetszik, istenem. Piros cérnával körülölelve. Elfogy majd egyszer, két héten belül, istenem. Vagy ne fogyjon el soha. Kérek majd megint, onnan, a kesztyűtartóból, csak úgy adjál megint, szólnom ne kelljen, add úgy, istenem.

mozart requiem

A Mozart Requiem fölé nem kell templom.

kinyitottuk

Kinyitottuk az ajtót és már nem nyomaszt.

a szakadék

A józan ész a fejvesztett menekülés maga; a szakadék.

nem azért, mert kő kemények

A maffiózók nem azért teszik ki a fegyverüket a pultra, mert mutatják, hogy kő kemények, hanem mert pisztollyal az övben bizony nem lehet kényelmesen ülni.

nem belékötni, hanem

Úgy kellene könyökölni a márványasztalon, mint a leomló hajnali pára, rózsaszínűn és puhán, és nem megijedni a nagy kék szemétől, ami két apró virágos hal, nem előrántani a késeket, amikor ő ijed meg tőlem, nem belékötni, amikor az időtlenségről beszél a szememben, hiszen nincs igazam, ezen dolgoztam, az időtlenségen a szememben, nem belékötni kéne, hanem belé kéne szeretni, hogy ne én legyek a márvány, hanem az asztal, koccanjanak azon a borospoharak, koccanjanak az asztallapon és ne a fogamon, ne a fogamon és ne a fölhúzott jobb szemöldökömön.

Megvárom, míg elmegy, hogy ne én mondjam, hogy menjünk, és a rozéban sírvafakadok.

visszaírok

– Zsanmari. i.
Visszaírok.
– Zsöplör.

az arca

Az én szerelmem arcán ott a múlt és a jövő, az én szerelmem gyermek és aggastyán: mindent ismer és számára minden csodálatosan új. Az én szerelmem arca kő, az én szerelmem arca lágy, mint a délutáni nap.

hét másodpercem

Én két óráig bírom. Két óráig tudok társalogni gerincbántalmakról és személyiségi jogokról, és a múltkor megtudtam egy csomó mindent az X programozási nyelvről, amire már amúgy is kíváncsi voltam. Meg van a rapidrandi, akkor hét perced van. Hét. Ha nincs meg a kémia, mehetsz tovább.

Nekem hét másodpercem van. Azt hiszem, a hét másodperc az utcára elég. Elég lemenni az utcára, vagy rákönyökölni a pultra és kérni egy fröccsöt, vagy egy mozijegyet máshol. Vagy nem is. Hét nap vagy hét hónap, vagy tizennégy, együtt kell élni addig valahol. Azt hiszem, az én hét másodpercem megvolt, most úgy van a fejemben, hogy megvolt, és nem tudom, meddig fog tartani, ki fog-e tartani, vagy lesz-e valaha újabb hét másodpercem. Én drukkolok.

jazz-es

– Nahát, olyan jazz-es ma!
– Ó!

emerge

Deepression. Emerge!

a tűz körül rettenet

Leereszkedem a törmelékes úton, köhögök a portól. Oldalt vasbeton oszlopok és rácsok egymásra hányva, a ház déli fala hiányzik, az emelet is, az egész egy nagy hangár, a kastély megmaradt falai, a kitört franciaablakok. Átmeneti a szállás, pár napra jó lesz, rekesz sörökön és kondér leveseken élünk, főleg krumpliból. A tűz körül… mi történt a tűzzel?! A tűz körül… rettenet… a tűz körül rettenet, feketére égett arcok, szenes ruhák és testek, hogy-hogy nincs égett szag? Hová tűnt a szag? A fekete arcokból kék szemek néznek, fölismerem mind a hatot egy csapásra, zsigerből, fölismerem az életük hiányát. Hová tűnt a szag? Nem éreztem, ahogy ereszkedtem a törmeléken, nem éreztem, csak az élet hiányát. Zokogok, majdnem megfulladok, eltűnik a zaj, a szag, az élet. Meredten nézünk. Néznek vissza ránk az üveges, kérdő kék szemek. Mi lesz velünk?

*
Még fuldoklom a megállóban, amikor üdvözlöm őket, zsigeri mély örömmel, ó, de jó benneteket látni, éltek, hogy vagytok?

kezdem érteni

– Írok neked zenét.
– Nem értem.

a sivatag

A fogorvosnál olyan volt, mint a jeges sivatag, kékes és acélos a fény, a fogorvosnő szőke hajszálai vakítottak a reflektorfényben, egy filmjelenet voltam a fogorvosi székben, a számban meredezett és hullámzott a cselekmény s a sivatag.

legkevésbé figyelembe

Paranoia, epilepszia, depresszió, kifordult lábfej, klausztrofóbia –
sorra vesszük, kinek mije van.

Kéretik ezeket a lehető legkevésbé figyelembe venni.

special

He is a boy, he's got all of the men's biological things. He lives in Budapest. He was born in our galaxy on the Earth, in Budapest (in Europe). He is lazy, his personality hasn't got a lot of human things. He isn't special.

egyszercsak föltűnt

Hogy hiányzott. Egyszercsak föltűnt. Egyszercsak fölbukkant. Se szó, se beszéd. Pedig de. Szó és beszéd. Éjjel még többször fölébredek. Láz.

ő sem, ő sem és én

– Januárban szülünk!
– Ó – a zavar egy lassított, töredezett snitt a rajtam kívüli négy nőn, ő sem, ő sem, ő sem és én sem, ő igen, döbbenet, micsoda számok sűrűsödnek itt, és most ő is, januárban.

kellő koncentrációval és kitartással

A főhőst bezárják a szerverszobába. Kellő koncentrációval és kitartással át tudja programozni a számítógépet, s akkor, de csakis akkor, kinyílik az ajtó, a főhős szabad.

egy meleg kocsmába

Tizenhat éves vagyok. A Jánosbácsi a gulágról beszél, fagy volt hónaphosszat és a szakadék szélén tántorogtunk az éhezés és a megaláztatás miatt, és egy napon Jánosbácsit fölküldték a tetőre ácsnak. Ez volt a szerencséje Jánosbácsinak, hogy értett a fához. Én akkoriban nemigen értettem semmihez, leginkább csak érezni, éreztem a tetőt, a fagyot, az éhezést, mindent, és az érezés közben tolmácsoltam az egészet a szőrös mikrofonba, nem értettem persze a tolmácsoláshoz egyáltalán, vártam egy bekezdést, amikor úgy tűnt, hogy vége, elkezdtem összefoglalni angolul. Nem értettem hozzá, csak néha megálltam, mert nagyon elfáradtam, de csinálni kellett, tökéletesnek kellett lennie. Bár ne lett volna az, érezhettem volna ezt is. De az lett, édes istenem, az. Azóta mindenféle helyzetet kibírok, csak utána haza kell mennem egy meleg kocsmába, beleremegni a bor felszínébe, ahogy a számhoz emelem.

kifelé, befelé között

Ez a simára törölt tabula rasa csúszós és kiszámíthatatlan, mint a jég. Nem tudom, merre kell menni, nem tudom, hol a bucka, amin föl lehet bukni, nem tudom, hol a gödör, ami tulajdonképpen egy hegy, csak befelé, a kifelé mutatott félelmeink talán egy inverz jéghegy, lángoló kemence talán. A kint, a bent, a nem menekvés, a kirakatolt barlangba húzódás. Rosszul vagyok, pedig tudom, a kifelé mindent adó fehér, a befelé mindent fogadó fekete lyuk közötti féregnyúlvány valójában a nirvána, ahová megállíthatatlanul tartunk. Megállíthatatlanul és semmit sem látva.

a fiú a papáról

Mit fog gondolni az ikerpár, ahol a fiú a papáról, de a lány nem a mamáról kapta a nevét?

[Kezdődő (már elkezdődött) családtörténetek, vol. X.]

sztalker

Le lehet a csatornában forgatni a Bibliát.

én megtagadom

Azt mondja, hogy megtagadja, hogy egy betűt sem, hogy nem hajlandó ezt így, de én pedig meg sem tagadhatom.

[Cselekedtesd az én kezeimet, Uram, vagy vágják le őket mostmár!]

a fekete bárány

És: „nálatok is én vagyok a fekete bárány?”

családtörténetet

Ismerem ezt a rengeteg családtörténetet, és egyik sem akarok lenni.

kelek, kellek

A semmibe dobált szavak, az arculcsapásul eső mosolyok, az elköszöntelen párbeszédek.
Hova kelek? Hova kellek?

lázrózsákkal, kissé kisebbé

És akkor fogja magát a gyerek(em), fogja a gyerekem a gyógyszer, és egyszercsak leakasztja az izomtónusát a delelőhöz rögzített kampóról, egyszercsak lekókad a feje, és valami lázrózsákkal az arcán alszik el, kissé kisebbé válva.

ötvenöt leszel

– Mit gondolsz, mi lesz veled harminc év múlva? Akkor ötvenöt leszel.
– Hm… hát lesz egy központi záras Trabantom, és azt hiszem, addigra búvároktató is leszek.

Elkönyököl az asztalon, megáll az idő. Nézem a kék szemét. Rengünk; merengünk.

– Soha senki nem kérdezte még ezt meg tőlem.
– Tényleg?

festő apák fiai

Festő apák fiai imádnak engem.

[Miféle készülő kép modellje vagyok?]

van-e

A Mama ma megkérdezte, hogy van-e meglepetés. Van-e?

mefinnország

Mefinnország és más történetek kiebrudalt gyermekekről.

mutatja az ujját

Mutatja az ujját, hogy majd arra húzza föl nekem a gyűrűt, hát mi mást is tudok bólintani, mint hogy igen, miután megbizonyosodom róla reggeli első éles szemmel, hogy nem a középső az, amit mutat.

fapofával

A legnagyobb sületlenségre is fapofával válaszol. Látod, Dávid, így kell ezt csinálni!

[Mit látott otthon, nem tudom. A célirányos, eltökélt nyugalom.]

máshol

Lehetne más máshol. Hol máshol? Most olyan jó itt.

kiderül utólag

Nemsokára kiderül. Olyan lesz, mint amikor földobunk egy pénzt, csak utólag.

gyerek- és felnőttség

Gyakoroltuk ma az órát a tizennégy-tizenöt évesekkel, és mondták, hogy ők azért még, hiába is várunk tőlük mást, még gyerekek, és akkor öt percig, harminctól harmincötig vihogtak és magyaráztak nyígva, hogy a noon az nuni-time, főleg, ha éjjel van az a tizenkettő.

Én ezzel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, mert el szoktam engedni az ilyesmit a fülem mellett az asztallapra somolyogva, de öt percig, kérlek, öt perc nagyon hosszú, úgyhogy megpróbáltam benntartani, de a lépcsőn lefelé már eltakartam az arcom és mikor kiértem az udvarra, a Tamás vállán robbant a nevetés. Aztán vissza kellett menni, és akkor már csak beszélgettünk, hogy hogy is van ez a gyerek- meg a felnőttséggel, ki hogy jön zavarba.

a szabadság ereje

Október eleje… a villamoson ültem, a 4-es-6-oson. A Váci úti fölüljáró alatt hátbavágott a lét könnyűsége. Két éve is volt ilyen, az kényszer volt inkább, mint kívánalom. Ma meglepetés, egy könnyű, légbőlkapott ajándék villámcsapás; az isteni szikra. Alig bírom el. Fejbekólintott tegnap, tíz órát aludtam, ma járni alig tudok. A napfény visz meg az evőkanál cukrok, itthon egy órát fekszem az ágyon a bizsergés nyomása alatt. A lét elviselhetetlen könnyűsége, a szabadság ereje leteper.

gyökértelenül

Most, hogy bizonyos kérdésekre kitépődtek a válaszaim, rettentő békés minden.

101010=42

101010, kétezertíz október tíz, egy-nulla-egy-nulla-egy-nulla, a végső válasz negyvenkettő, egy:null nekem a vékonyra préselt vagy körré kiáltó ajkaim ellen, egy vagyok, egy nem-semmi vagyok, szabadulok a végtelen felé.

nyelvek

Huszonöt éve kezdett nyelveket adni a számba. Tegnap fölteszi a kérdést: a sajátom megvan-e még?

Élettörténet.

színek, szikra

A fölhordott színek az íriszem mögött is dolgoznak; s mit jelez a hirtelen szikrával kipukkanó körte? Vágyak a vason, a monitoron.

nekem nem ez

– Nekem nem ez a dolgom.
– Ühümm.

hal

Rámír, hogy hal. Hal, hol áll, hol hál a halál, aztán nem ezeket írom vissza, és ki is derül, a csillagokról van szó. A nagy égi akváriumokról, ami két halainknak nem elég, négyfelé úszik a mi két halunk csak, s még annyi van a három óceánban és a csomó tengerekben.

Én ezt tudtam rég. Ő nem?

maga haragszik rám

– Kérdezhetek valamit?
– Persze. Go ahead.
– Maga, maga haragszik rám?
– Én?! Dehogy. Miért haragudnék?
– Ja, jó. Semmi, akkor semmi.
– Aha… ti mit tudtok erről?
– Semmi, semmi, csak mindenkitől megkérdezi.
– És nekem van hozzá közöm tulajdonképpen?
– Nem, nincs, semmi, semmi!
– Jó.

betonkeverőkről

Idő előtt véget kellett vetnünk a franciaórának, mert betonkeverőkről kezdtünk beszélni, s nekem a szívemre kellett tennem a kezem.

szuper, mario!

– You know I love you.
– Oh. Super, Mario. [Ó, szuper, már jó.]

egy gyerekem

És lett egy gyerekem, akinek kell és fogok tudni mit mondani.

Erre tényleg ennyit kellett várni. [Hallod, Uram?!]

és akkor most hogyan

És akkor most hogyan nézek rá? És akkor most miért nézek rá?!

[Lehet tovább szerepelni.]

hogy hogyan

Valóságos illúziók.

(– Rosszul fogod föl.
– Dehogyis. Hagyj békén.)

menjünk

Azt hiszem, rájöttem, mit kell mondani. Két mondat; nincs díszlet, egyéb cafrang. Menjen át és menjünk el.

megbántottad-e

…és vége, és mindenki pakol, mindenki elpakolt, a székek lába a plafonra mered, utolsónak köszönsz el, váltotok pár muszájbóli keresetlen szót, a lényegi információkat vagy lehazudod vagy nem, és fölveszed a kabátod, a táskád, kifelé indulsz és jóéjtszakát kívánsz, lekapcsolod a villanyt és becsapod az ajtót, és a folyosón távolodva fülelsz, hogy jön-e utánad, legalább a dühe, de nem, nem jön, és akkor úgy teszel, mintha minden rendben volna, nem kapcsoltál volna kapcsolót és csaptál volna ajtót, és talán nem is bántottad meg, ki tudja, ki kéne tudni valahogy.

vegye föl

Kérem, vegye föl a telefont, vagy hívjon vissza, sürgős és fontos ügyben keresem. Az életem múlik rajta, igen.

az nem acte

Rácsorgatom a mézet az asztalterítőre, rácsorgatom ezt a hányadik kiábrándulást a baklavára, elkenegetem a diót a tányéron kicsit… nem, nem, nem csodálkozom, nem csodálkozom már és lassan rájövök, hogy igaz az, amire rájöttem rég, hogy az össze-vissza beszélt szavak, az nem egy acte de parole, az semmi légmozgás egy csuszamlós színpadon, a kötélpadlás ablakán befúvó szélhámosság, s az előadásra tán rá kéne már csapni az ajtót, járjon nekem háttal örökre. De nem, fél szemmel síró bohóc vagyok én is, orcában fehér, mint a fal, egy bolond, hamvából megéledő Pierrot.

All we go to hell.

amaranta

Amaranta a szerelem, a rettegés, Amaranta a fekete kötés.

okulni

Okulni az egy év, a száz év magányból, nem elképzelni, nem a tükörben megnézni, nem eljátszani az idővel gondolatban, hanem csak megvárni és lépni, nem elképzelni, a részletekbe nézni, nem ellebegni félőn a hangulatban; nem keresni forrást, hogy honnan rajtunk hirtelen a sok újmódi kék, nem vadnak, újnak lenni, hanem réginek, inni, a gyökereinket enni, válasz nélkül lenni biztosan.

körömhegynyi

Nem, nem minden, ha a körömhegynyi ellenkezés fintorog, nem kell minden, nem kellenek előre holt találkozók sem.

[Elvillamosozok sírni a gangra, 19-es szám.]

nem bírok velük

Megláttam tegnap azokat a képeket a kilencedik szünetéről, amikor a Márk a földön ül törökülésben a fején a Vikcsu tolltartóival kiegyensúlyozott faliújsággal. Aztán éjjel azt álmodtam, hogy nem bírok velük, és minden piros és sárga.

quo vadis

– Hová mész?
– Moziba.
– Mi lesz?
– Quo vadis…
– Mit jelent?
– Hová mész?
– Moziba.
– …

(Háy János, Völgyhíd)

átátlózva mindent

Aztán van például az a fiú, ha már így elkezdtem mesélni ezeket a csodálatos furcsaságokat, amik az ember tizenöt éves kora körül esnek, szóval van az a fiú, aki nem fér be a padba. Hosszú meg vékony, az igaz, nem arról van szó tehát, hogy akkora nagy a tömege és az űrtartalma, hogy neki semmiképpen se lehessen beférnie, nem: megnéztem, szemmel lemértem, hogy van a másik, a Dávid, az talán valamivel hosszabb és néhány kilókkal szélesebb, s ő mégis belefér. Ül a széken, a lába szépen az asztal lapja alatt, a könyöke a könyvön, a feje a tenyerén, idenéz, odanéz, ott üldögél nyugodtan a keretek között. Hanem emez, ez a másik, képzeljétek el, ez nem fér el sehogysem! Ha kinyújtja a térdét az asztal alatt, a cipője a szembefalat éri, miközben a tarkóját innentől támasztja! Hát ez hogy lehet?! Hát látom ám ma, barátaim, én mondom nektek, én ilyet még soha nem is láttam, egy másikkal kellett kijönniük és leülniük egy asztalhoz, én ültem annak az egyik felén, ők a másikon, és hát leült a barátja baloldalt a székre, ő pedig jobbról az asztalra könyökölt, és hosszában szépen végighúzódott a teste az egész átlóban. Úgy is a másik sarkot érte. Hát nem fér el sehogysem sehol egy ilyen hosszú vonal, hát nem tud az máshogyan lenni. Csak így átátlózva mindent.

átúszni egy lendülettel

Átúszni a napot egy lendülettel, nyolc levegővétellel, reggeltől estig.

az orromig

Az érzéstelenítő tűje az orromig nyomult és eszembe jutott a thriller egyik lehetséges jelenete a drillel.

veszekedés, dráma

Holmi veszekedésekről kellene írni. A lényeget kimondani nem lehet, azért van a veszekedés. A lényeget leírni nem lehet, azért van a dráma.

hangzanak

Ahogy hangzanak a szavaim a levegőn át, nahát!

lazúr

Alul s fölül a lazúr az úr. Remek a szaga az ujjaimnak is: a régi almásrétesé. A nagy üvegből volt az alma, ott állott évekig és zselévé barnult, darált diót is szórt a tetejére, mielőtt az asztalon megtekerte volna.

valahol máshol

Mert mi tudjuk, hogy jó, és ebből következőleg tudjuk azt is, hogy lehet elrontani.

[A nagyszínpadnál találkoztunk volna nyolckor, valami koncert vége után, ácsorogtam ott a rövid ruhámban és a hátizsákomban és vártam, nyolc, a haverjával van, iszogatnak valahol, negyed kilenc, iszogatnak valahol, de jönnek, fél kilenc, a Szigeten mindenki késik, fél kilenc is elmúlt, de nem jött, nem tudom már, meddig ácsorogtam ott, aztán elindultam lassan végül valahova, bizonyára elfoglaltam magam valahol máshol, nem lehet azt már tudni, hogy kivel, és azt sem, hogy miért nem jött – de, lehet tudni, a haverjával volt és iszogattak valahol máshol, és csak két nap múlva jött a telefon, amikor leszakadt a körhinta, hogy ugye jól vagy. Jól voltam, persze, valahol máshol.]

felnőttkorában

Mondjuk van egy gyerek, aki nem beszél senkivel. Mondjuk nem veszi észre senki. Mondjuk a hiba nem a világban, hanem a fejében van. És nem veszi észre senki. Felnőttkorában mi lesz?

artikuláció és fülek

És akkor olvassa, hogy listen, read, pen, look, and which is the odd one out, és valahogy megbotlik a nyelve, szóval a pin az, és nézek, hogy ezt most halál komolyan fapofával így olvastad föl, de nem, mondják a többiek, dehogy, hát észre sem vette. És tényleg csak néz, és nem érti, majd el is siklik az egész fölött, úgyhogy én is.

A másik meg úgy mondja, hogy they drove to the sea, hogy így halovány wével, és fölírom nagy hangon, hogy figyelj, nem draw, hanem drove, és akkor visszakérdez, hogy szóval azt mondtam, hogy draw, ahelyett, hogy drove, mondom, hogy igen, és akkor elkezd röhögni, hogy dehát ugyanazt mondtam mind a kétszer! Úgy teszek, mint aki nem hiszi el, pedig de, elhiszem és nagyon örülök neki, nagyon örülök, hogy ilyen elmésen át lehet engem vágni. Unikum, Uram.

Aztán meg persze még van az az olcsó poén, hogy a they went to the beach helyett they went to the bitch-t mondanak, többször egymás után, de ezen már kevésbé röhögök, lejárt ez már, ugye, nekem is százszor eszembe jutott.

kifordul önmagából

– És akkor mit írjak, hogy a Tomi a barátja? Vagy mi, ismerőse? A tettestárs???
– A Tomi a barátom.
[…]
– És hogy kommunikálnak?
– Fölhívtam kétszer egy fülkéből… dehogyis. Szoktunk találkozni, meg minden.

A valóság kifordul önmagából, az élet virtuális síkja egy lapon.

love and hate

– You know, some verbs we just don't use in present continous. These are know, remember, like, love and hate.
– [grins]

külön ide kell

– Akkor most hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, hogy mit kell csinálni?!
– Hát, ööö, koncentrációs zavaraim vannak, a betegségem miatt, szóval…
– Oké, tehát a válasz igen, hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, mit kell csinálni.

[epilepszia]

ma elmeséltem

Ma elmeséltem, mi volt a középkorban: se tükör, se krumpli.

elfelejtettél a szemébe

Hajtassz, és balról lassan megmozdítja mellső lábát a motor hangja, és emelkedik, és nem hiszed el, teljesen előtte vagy és lomhán közeleg tovább, nem hiszel a füled- és a szemednek egyáltalán, és húzod el a kormányt és a kormánnyal együtt a síkokat, és már túl is vagy rajta, túl az egészen, a kaptatón nincs erőd remegni kezdeni, és akkor jössz rá, csak nagyon lassan, hogy mi volt, hogy hogy történt, hogy elfelejtettél a szélvédőn át a szemébe nézni.

mikor indulunk már?

Késve húz be a TGV az állomásra, rohanva szállok le. Aztán megállok. Hova is…? Elhoztam a programot, a jegyeket, de… nem tudom, hova kell menni. A konferencia… bizonyára az egyetemen. De melyiken?! Foglaltunk otthon szállást, de… nem emlékszem, hogy hova. Otthonhagytam a papírt a kontaktokkal. Át sem kell kutatnom a zsákot. Átmegyek a reptérre, fölszállok egy gépre. Délre tart, azaz dél-keletre. Fényes délután van, amikor leszállok. A többiek várnak, beszállunk a kocsiba, fölmegyünk a pályára, száz kilométer múltán egy erdőbe hajtunk le jobbra. Egész nap a Nap felé tartunk, most murván. Zöld az erdő, mocsaras a rét, a pocsolyákban tükröződik az ég. Fölverjük a sátrat. Mindenki mindenféle nyelven beszél, Izraelben vagyunk és ez egy fesztivál. Fölhív a lány, akivel Hollandiában találkoztam, hogy pontosan hol is kell az autópályáról lehajtani. Elmagyarázom neki, jófej, majd meglátjátok, mondom a többieknek. Izgatott várakozás, a lányra, a többiekre, a zenére, táncolni mikor indulunk már?

[Ajánlom ezt az álmot a barátaimnak, akikkel marokkói és thaiföldi goa-partikat tervezgetünk a jövő évi ünnepekre, akik Tel-Aviv fövenyén sátraznak nemsoká, a lánynak, aki a CsőGyárban a fodrászom iránt érdeklődött, de azóta sem írt, a nyárnak, az egész világnak, hogy van, akkor is, amikor nem nyár van.]

[[Arra ébredek, hogy nem kéne ismét ilyen vacak módra szerelmesnek lenni. Bosszankodom.]]

nemet

Testvérem, barátom, ha nemet gondolsz, mondjál nemet! Fontos tudnom.

kerítést

Balom rozsdaold, jobbom korrózióvéd. Kerítést festek.

[Véletlenül megtapostam egy csigát, s láttam, hogy szenvedni kezdett. Még egyszer a talpammal ránehézkedni nem tudtam, a savval marattam halálra. Így ért véget a szegény csiga álma, ami az élet a kerítés tövében.]

ott lakik

– Nézd, ott lakik…!
– Ott, ahol világít az ablak?
– Ott.
– Ott, azon az erkélyen a hat ablak hosszán?
– Ott.

párbaj

Néztük Spielberg első nagyjátékfilmjét, a Párbajt, és nem bírtam levenni a szemem a képernyőről. Aztán hazafelé ittam egy sört és minden terepjáró elől félrehúzódtam a Ráday utcán.

klikkegett és klakkogott

Odafordultam, és mire döbbenten megrekedtem, hogy hiszen nem is tudom, mit akarok mondani, már oda voltam fordulva teljesen, és akkor végülis mondtam, amit tulajdonképpen akartam, hogy Hal, Hal mindent lát és szájról olvas, és akkor mosolygott, elnézett a szemeteskuka felé, és azt mondta, hogy Dave, Dave! Aztán meg klikkegett és klakkogott a szemével, és értettem.