hol vagyunk, Amerikában?

Vége a kirándulásnak, a vonatot várjuk, fél vállunkon lóg a hátizsák. Régi, nagy vászonzsákjaink vannak. Mellettem áll, velünk vagy harminc színekbe öltözött ember, várjuk a vonatot. Meglát valamit, megfogja a kezem, kicibál a tömegből, gyere Bori, ezt meg kell néznünk! De, de… habogok. Semmi de. Fogja a kezem, futunk. Föl a lépcsőn, türkizek és tükrösek a falak, a futásunk meg-megcsillan az üveglépcsőn, a falon. Gyere, ülj le! A hátizsákjainkat magunk mellé tesszük. De Szabi, mi ez, hol vagyunk, Amerikában? Valamiféle kisebbségi toleranciaprogramra lógtunk be? Nem értem. Nyugi! Figyelj! Az emberek tunikában, hímzett száriban, okker, fekete és lilás-aranyos virágú szövetekben, szöveteken. Párnák, tálcák. Egy nő szónokol, többesszámban tegezi őket. Minket is. Szantálfüstcsíkok, egy tajtékpipa. Megtaláljátok a helyetek itt, a Nyugaton! Járkálnak, táncolnak. Esznek. Mezítláb vagyok, a szoknyám fölött sebtében fölkapott ing. Gyere, együnk mi is! Hogy lehet így járni? Nézze meg az ember! – a nő szemüveges, kezében dosszié, listán a nevek. A mienket keresi. Nem találja. Csücsöri ajakkal szopogatja a tollát, szúrósan néz, nem szól. Megpróbálom a lépést kecsesebben. Eszünk, aztán táncolunk. Befejezik az evést. Menni kéne, szertartás következik. Mi is menjünk oda…? Ugye, ugye nem kell…? Nem kell. Kézenfogva szaladunk egy folyosón, még mindig mezítláb a bársonyszőnyegen. A színházteremben az utolsó sor széktámláira leülünk, könnyesen nevetünk. Nem beszélünk, mit beszéljünk? Viccelünk. Szép vagy és szőke vagy, de szép. A folyosó végén kinézünk a nagy ablakon. Folyó, hidak, felhőkarcolók. Mi hányadikon lehetünk? Nem tudjuk, a valahanyadikon. Átöleljük egymást a függönyök között, megcsókoljuk egymást, szép vagy, de szép. Aztán új álom következik.

megcsinálják

Rugdalom őket, hogy megcsinálás, mosogatás, téglarakás, odahordás. Rugdalom őket és kívül vagyok azon, amiben ők benne vannak. Beszélünk róla. Bekerülés, vállmegvonás, beleszívás. Közel kerülhetek, de nem bele. Sírok egy kicsit a fa alatt, hogy én erre sosem leszek képes, én sosem leszek képes arra, hogy megcsinálják, hogy maguktól odahordják, hogy időben eszükbe jusson, hogy… én erre soha nem leszek képes, én itt biztos valami egészen mást keresek, valami önös érdeket. Ami való. De aztán kicsit mégis megcsinálják. És azt mondják, hogy jó nekik, nagyon. Valamiféle arany középút lehet ez, amit a legjobb tudásunk szerint választottunk, ők is és én is, fölrúgva útközben ezt-azt, valamiféle középút, aminek a másik partját nem is ismerem. Csak jusson eszembe, hogy ők sem ismerik az enyém.

[A nyolcból négynek az apja szinte soha nem is volt.]

sóval és ecettel

Sóval és ecettel ha fényesíted a rezet, a fölcsapó gőzökben zölddé maródnak a kilógó részek. Szép.

az üres

Aggódom az üres szavakon. Valóság, bosszúság vagy szerelem.

reggel illata

Egyik reggel Balaton-melléki szag volt, reggeli és levelektől fényes, másikon meg valami virág ósdi, áporodott falakon megcsúszott illata – Szigetvár.

az alapokat és a ragyákról

Megtudom, hogy mindent le lehet rakni, a padlót is le lehet rakni, csak az alapokat kell nagyon, mértéktelenül egyenesen rakni, hogy utána már az igazítás gyerekjáték legyen. Meg az azkéták betegségéről is tanultam, a lelkiekből eredő ragyákról.

aranyosak

Voltunk punk-koncerten. A fiatalok nagyon aranyosak. Nem tehetnek róla.

kulcscsomók

Egy az új lakáshoz. Egy kölcsönadandó az új lakáshoz. Kettő az iskolához, ezen van a műhely két kulcsa is. Egy az albérlethez, ezen pedig a bicikli kulcsa a kaleidoszkóp mellett. Egy Őrmezőre – ne feledd el berakni azt is! (Milyen jó, hogy a régi lakás kulcsait oda kellett adni.) Egy szétfeszülő zseb.

tisztelettel

– Jó napot kívánok, tisztelettel!
– Ó! Nekem még sosem mondták, hogy tisztelettel!
– Pedig én ezt mondom annak, akit tisztelek.

kismotort

– És az anyám… borzasztó!
– Figyelj, Dorothy, ha nagy leszek, veszek neked kismotort! Jó?

a fülemben

A hangot, amit mondtál… itt van a fülemben.

verseket

Verseket kellene idézni, de én nem fecsérelek verseket.

vagyok mint gyöngy

Mindenek közül a terek felelőtlenül való átnevezgetése miatt vagyok úgy, mint a barmok által kikotort, marhák által fényesre emésztett, kérődzés után a disznók orra alá vetett gyöngy.

meghalt az ezredes

Mint Márquez, amikor sírva fordult a feleségéhez, hogy meghalt az ezredes, úgy vagyok én is azzal a jelenettel, amiben Andriskának megmondják a szülei, hogy apa elmegy.

látni, hogy jó

– Látod, látod ott őket? Mögöttük a pult… aranymetszésben látod. Igen, és látod a pirosat és a zöldet, nagyon jók a színek, a komplementer színeket is látod. …és olvass könyveket, minél jobbakat olvass, meg nézz meg naponta egy pár képet, és fotózz, fotózz te is sokat, minden képet csinálj meg legalább tizenötször, és látni fogod, hogy jó.

visszatérő

Meg a visszatérő szereplői az álmaimnak.

[Már majdnem kiderült minden, hogy hogy szeretem, meg ezek, már majdnem túl voltunk a mindent kifényesítő nagy nevetésen is, amikor furán málnakrémmé vált az arca, és minden összekuszálódott.]

jönnek és megkapargálják

A tapéta sercegése, a hulló glett koccanása; ahogy állok a létrán és egyensúlyozom a gázcsövön, ahogy a mennyezeten járok; a vakolat szaga; ahogy jönnek és megkapargálják a réteges szürke, sárga és kék felületet, ahogy mind-mind mondanak valamit.

a békét

Hó van. Nagyon nagy és olvad; sárgás, éjszakai latyak. Autók húznak el. A számba fröccsen a kása. Mászom, mászom föl a hegyre. Egyre nehezebb a mászás, de nem a szembeszél miatt. Az izmaim húznak egyre vissza. Hangok, fények. Kiabálnak velem, mászom. A mezít lábujjaim közé férkőzik a hó, tüzes párnákon járok. Húzom magam a kezemmel is, megtartanak a tövises ágak. Reflektorok, rendőrautó, kiabálnak velem. Hagyjanak békén, csak föl akarok jutni, hagyjanak fölérni. Miért, mi várja ott? Ott, ha oda fölértem, kiérdemlem a békét. A pucér bokám fázik. Kapaszkodom. Hagynak. Összefolynak a könnyeim a latyakkal a számban. Fölérek, és kiérdemlem a békét.

az égre akasztott

Ahogy nő az égre akasztott Hold, és a Hold mögött nő a sötét, és valaki lassan végigtolja a fahrtkocsit az égen, és a növő Hold a lencsén tükröző fény.

kéz nélkül

Kéz nélkül gurulni még korántsem irányítás.

esik, csak esik

Lazúrokról és színkeverésről beszélgetünk, meg a családról, és néhány napsugár között csak esik, esik az eső.

mod és mpg

A huszonegyedik században lehet úgy konvertálni, hogy átgépeljük a fájl kiterjesztését.

djam majd

Amíg festettek, és vártam, hogy be tudjam majd zárni a műhelyt, megírtam a jelenet vázlatát.

*

És valami sztori a relativitás-elméletet megcáfoló Tesláról.

nem is rossz

– Szerintem akár lehetne még így meg így is. Nem tudom, ez mennyire vad ötlet.
– Nem is rossz, nem is rossz!

ünnepi, nyugodt

Ma elmegyek a dolgozóba, ledolgozom a hat órát, az arcukba röhögök, ha sírnak, és sírok, ha ők röhögnek, és aztán hazajövök, és intellektuális munkát fogok végezni a számítógépen. Ünnepi, nyugodt hétköznap.

kivágnunk

Letéptem a tapétát, a fehéret, a krémet, a rózsaszínt s a sárgát, miközben fölszedték a padlót a gyerekek.

A gyerekeknek jó, mondja a Zoli a liftben – miért nem lehet kivágnunk az életüket egy pár napra a magunk számára?

a rettentő hidegben

Rettentő hideg lett a délután, kifordult velünk a világ önmagunkból, sírtunk és nevettünk és kiabáltunk is majdnem, és nem tettünk mást, csak a semmit. A kiabálást nem bírtuk volna, és nem tetszett egymás lehordása sem, úgyhogy zongoráztam inkább a délutáni szürkéssárga fagyban. A trolimegállóban aztán el akartam illanni két jó szó között, de visszatartott, hogy puszi, puszi az nincs? és lehetett akkor ölelkezni, és akkor hirtelen meleg volt a bal arcomon a rettentő hidegben.

been nice

Az a szeretet, ahogy a fekete függönyt kiválasztotta, a vázakat az asztalra helyezte, ahogy a kamerában a képet megkereste. A mindkettőnk üvegfal mögé húzódása, ahogy az interjút vesszük. A hajcsavargatás. A gyermekded mosoly az arcunkon. Ahogy nem félek és nem unom magam, vagy játszom.

– It's been nice…
– …so, just let me know when.

A lila öngyújtót megtartottam. Véletlenül eltettem, ma vettem észre.

olívaolaj

Olívaolaj, amit harapni lehet. Harapni kell.

free to

– Feel free to…
– Ok.

de te elmentél

Eljövök, mert nem, nincs kedvem hajnalban zavartan kulcsra zárni az ajtót, úgyhogy elslisszolok, pedig köszönök, mégis megjegyezetetlen a távozásom, így a Deákon vagyok már, amikor rezeg a telefon, hogy de te elmentél? mert nem láttuk. Dehogynem láttátok; itt vagyok.

etikátlannak tartom

– Nagyon etikátlannak tartom.

Vegytiszta körülmények között ez elfogadható. Sehogy máshogy.

hajtás

A hajtás tébolya.

a mozgólépcsőn

Az álomban a mozgólépcsőn megfogom a kezét, aztán félemeletnyi gondolkodás és elengedés után megfogja ő is a kezem, az életben meg nincs mozgólépcső, és lehet, hogy ez van, de lehet, hogy más, hogy más is van, vagy nincsen.

az lesz, hogy ebből ez lesz

– Most akkor az lesz, hogy lesz a suli, meg lesz ez! Gyakorlatilag egy másodállás.
– Aha, aha…!
– És lehet benne festeni.

Ülünk a trolin, piros és kék, és az előbb még úgy tettünk, mint akinek botfüle van arra, amit nem hisz a szeme látni, de mostmár eláruljuk, és nagyon hihetetlenkedve ismételgetjük, hogy egy éve hitted volna? Amikor én azt mondtam, és igen, igen, amikor te erre azt mondtad, hát az eszembe sem jutott, hogy ebből ez lesz…

rákosrendezőn

És akkor életemben először leszálltam Rákosrendezőn. Volt egy kaller, aki figyelmeztetett, hogy ne lépjek a sínek elé, volt egy leszálló pár, akiből a fiú fölajánlotta a lánynak, hogy alhat az ő helyén, addig ő alszik majd a házban valahol máshol, volt két fiú, akiből az egyik dühödten rugdalta a peron mellett a padot, majd mindketten leültek rá, és volt két leeresztett sorompó, amin nem is megy át sohasem autó, mert ott egyszerűen a főút vesz kanyart. És volt a Tatai utca, és azon én hazasiettem gyorsan.

szabolcs utca

Megyünk ezeken a tájakon, soha nem volt az enyém, és mégis értem, sitthalmokon vágunk át és téglaporon, beóvatlankodunk hívatlanul szegény udvarokba és azt mondjuk, helló, ti nem vártatok, és mi is csak úgy nézünk benneteket, mint kis eltávolítható lakóit e másvilágoknak, ahol hívatlanul, valami hátborzongatóra kíváncsian topogunk. Aztán egy Chryslert fényképezünk a Szabolcs utca békésebbik végén, palástolandó, hogy valójában a céltalan kalandok keresésén kívül semmi igazi, semmi sajátunk nem vezérel ott: semmi valóságos múlt, ám valami lehetett volna jövő.

jerikó makótól

Itt lakom kinn a Jókora utcában. Jó messze van a Jókora utca, minden bebiciklizést nagy levegővétel előz meg, és hosszas elpilledés követ. Számtalan bolt van a Jókora utca környékén, minden nap másikba megyek. Mindben más van, de egyikben sincs minden, mert mind nagyon kicsi. Egészen messze lakom itt a Jókora utcában, messze vagyok a világtól, mint Jerikó Makótól.

azt a csillagot ott

– És az a Gábor, vagy Norbi, az hol van? Nem jön?
– Melyik?
– Az a nagyfülű, tudod!
– Ja… nemtom…
– De hol van?
– Nézd, látod azt a csillagot ott fenn? Na, ott van valahol…

az a kémény valóban nem

Beszéltem tegnap valakivel, aki ott dolgozik a Jánosban, ott dolgozik és ismer minden kacifántot meg kanyart, és ő is azt mondta, hogy nem, az a kémény valóban nem krematórium, krematorizálásra, ha arra kerül a sor, két cég is szerződött a patológiával. Az a kémény csak a fűtés, ott vannak valahol a kazánok, mondta elnézően mosolyogva. Mehetnék fotózni, most, hogy nem lakom Budán; a fölső épületek egészen kihalt romantikusak, betört ablakok vannak egy kültéri lépcsőházban, az elmeosztály meg borostyánnal benőtt.

két ujjunk közé

Leveleket ettünk, zöld, kesernyés nedveken rágódtunk darab ideig. Két ujjunk közé fogtuk az életet, és tűzött ránk a Nap. Estére ez meg is látszik rajtam.

essen máshogy

Ezen a héten kifordulnak a dimenziók a sarkaikból, és az idegeimen csüngenek. Essen máshogy, essen lágyan. Kérem.

szólni

– Miért nem szóltál?
– Nem szeretek az ilyesmiért szólni.
– Én meg nem szeretem, ha nem szólnak.

császár vagy

– A legtöbb ember csak magára gondol. Ha már a szeretteidre is figyelsz, nagy szó. És ha úgy élsz, hogy idegeneknek akarsz jót, akkor császár vagy.

sehonnan nem negatív

– És sehonnan nem kaptunk még negatív kritikát! Ez nagyon nagy dolog!
– Hát igen… valóban.

a levegő, ahogy

Hideg és savanykás a levegő, ahogy festjük; fényes, majd matt a fény.

csupa rosszarcú

Az osztályomba csupa magas, kopter csávók járnak. Ha nem ismerném őket, azt hinném, csupa rosszarcú csávó.

hadd remegjen

Az, hogy föllépnének, remek. Beleremeg a szívem a gondolatra, hogy a műsorra netán saját, vadiúj számmal is. Föllépnénk, mondja. Remek. Beleremeg a gyomrom a szavakra, amikor holmi gázsiról beszél. Pedig tudja, hogy jobban szeretem, ha a szívem remeg a szavaira, és nem a gyomrom. Mindegy, ír majd saját, vadiúj szavakat a műsorra, hadd remegjen tovább.

glettelni

Prímán megtanít glettelni (tettem egy kis kitérőt a napban, aztán ez lett belőle: glettelés). Prímán tud glettelni, tehát megtanít, ugyan nincsen más, csak gipsz. Mindegy. Víz, vödör, kanál, föl a falra, elsimítod egy irányba, tessék, csináld. Megtanultam prímán, valóban.

a rádióban

A rádióban leültünk a lépcső alá egy dohányzóasztalhoz, ott beszéltem a mikrofonba szépen artikulált, míves mondatokat.

örül-e

- Olyan jó, itt mindenki mosolyog rám.
- Már akartam is kérdezni, hogy örülsz-e, hogy itt vagy.

lakásszínház

A lakásszínház után is színház maradt a lakás, színész volt benne minden, önmagát játszó ember.

27

Azt mondja, hogy van egy szám, ami végigkíséri, és ez a 27. Engem is kísér.

fiat lux

Luz y colores.

háttérlepedőt

- A Bori! Itt a Bori! - csak nézek, nem ismerem meg. Aztán megmondják. A Regi, a Regi! Persze, hogy emlékszem, hogyne! A nevére és a történetre, arra is, ahogy lecsapódott neki. Itt a Bori, a Bori, mondják, és gratulálnak hozzá, mert valóban hallatlan intelligenciával viseltük akkor a szánalmas alakoskodást, mintegy kétoldalról háttérlepedőt tartva az árnyjátéknak. A lepedőt összehajtotta azóta az idő, kidobtuk; csak így magunknak vagyunk hátterei mostmár.

festesz?

- Festesz majd a konyhámban?
- A falra?
- Aha.
Összeteszi a két tenyerét, bólint:
- Igen.

nem is szavak

Éjszaka azt képzelem, valamelyest mérges leszek rá, s mérgemben majd mondok neki egy mondatot kulcsnak, egy jótanácsnak álcázott éves megorrolást. Aztán eljön a délelőtt, és könnyű szívemmel megsajnálom, könnyű szívem elhitette velem, hogy kész vagyok időlegesen valóban elveszíteni azt, ami csak kis hányadában az enyém, de könnyű szívem megkönnyebbül (isten mélységére, de álnok vagyok). Kezemet az övére helyezem, öt pont van rajzolva a hüvelykje tövéhez a balján, az a szívéhez vezet, ráhelyezem a kezem és nem mondok semmit, nem is szavak azok, amiket érzek.

– Menjél, ha úgy jobb neked, menjél, és tudást tudva térj vissza, én lelkem!

kívülről

Kívülről ugyanúgy kinéző lányok vagyunk. Belülről mik vagyunk?

aludjam a füvön

– Tanárnő, menjünk ki kosarazni!
– Hm, lehet róla szó…
– És beáll majd játszani, ugye?
– Nem, nem. Játsszatok csak ti. Én meg hadd aludjam a füvön.

[– Hozzak magának egy sört? Ahogy fekszik ott a füvön…
– Lehetnék majd belső borító.]

rendben a világ minden este

– Képzeld, kiültünk tegnap a Duna-partra, a kikötő mellé a semmibe, néztük a naplementét és az elszálló repülőket, és annyira rendben volt a világ!
– Képzeld, én ezt csinálom minden este…

elmúlása

Üresek a falak. A múlt elmúlása elkezdődött.

megyek, fölszállok a tizennégyesre

Úgyhogy ma is, mint minden este, fölülök a nagykörúti villamosra, megyek három megállót, ott leszállok, nem szállok föl a metróra, mert egy megállóra nem mozgólépcsőzőm le, majd föl, és különben is, nincs kedvem a kékhez, hanem gyalogolok, és akkor fölszállok a tizennégyesre, leszállok a három F-betűs utca után, ha nem tévesztem el, és alszom a nagy csöndben. Aztán reggel meg rohanok vissza vagy valamerre. De mégis jobb úgy, a csöndből és a házi napsütésből rohanva, mint eddig bármelyik reggelen máskor. Soha, soha, soha többet nem fogok már itt ébredni, és még mindig nem hiszem el.

[Az utolsó este, amikor elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó, amit itt töltök, az utolsó éjjel és az utolsó reggel, az az volt, amikor fél tizenkettőkor eszembe ötlött a rémület a kocsmában, hogy reggelre szekrényt kell pakolni. Szerencsére kedvesek voltak a srácok, úgyhogy miután kifordítottuk mindkét szekrény mind a négy sarkát, az ágyamon ültünk, cigiztünk és söröket ittunk, és soha többé nem fog zavarni itt már a füst után maradó gyomorforgató métely, arra gondoltam. Arra gondolok most is. A füst, meg a sötét.]

korlátaitok

– Az a rossz, hogy értem, hogy erről nem lehet beszélni.
– Aki nincs benne, az nem érti.
– De utálom a korlátaitokat.

áhitat

Cseresznyevirágok, zöld kígyók, bambusz – áhitat; egy álom.

az összes port

– Figyi má', az ablakot lemosod? Tiszta kosz. Az összes port beszívtam szerintem.
– Aha…
[…]
– De szép!!!

két szekrényt

– Ö, figyi, bocs, följönnétek kipakolni és átrakni két szekrényt?
– Ez most jutott eszedbe?
– Aha…
– Persze. […] Kell még valamit csinálni?
– Nem.
– Akkor igyunk sört!
– Köszi!

fény az éjszakában

A távoli kutyaugatás: fény az éjszakában.

ádám és

A Frangepán utcánál van az Éva Presszó, és vele szemben az Éva Borozó. Valószínűleg úgy volt, hogy előbb volt az Éva Presszó, és azután lett az Éva Borozó, tulajdonosa mindkettőnek Éva. Amikor Éva meglátta a betolakodó Évát, Éva Presszó megfenyegette Éva Borozót, hogy ne lopja el a nevét, pláne ne ilyen közel, és akkor Éva Borozó a neve fölé írta, egészen apró betűkkel, hogy Ádám és.

ballal mollal

A szomszéd szobában áll egy pianínó. Fedele nélkül. Egy tatár dallamot játszom, az egyetlen, amit tudok. Ballal mollal kísérem. De szép – mondja. Valóban, valóban nagyon szép.

Majd játsszunk rajta még.

kész; vége

– Eléggé kész vagyok…
– Látom.
– Mikor lesz már vége?!
– Nyugi, ki fog ürülni az utolsó korsó is. És akkor elkezdesz dolgozni.
– Jöhetne már az.

ma áttetsző

Ma ez a sörökkel takart, áttetsző intenzitás.

a háromszög

Nem tudtam aludni, lebegtem a Duna fölött a Margit körúttól a Battyhány-ig és tova, a háromszög messzeségbe nyúló csúcsa a Vágóhíd utcai hirdetőoszlop.

örülök neki

Biztos vagy benne? Jól meggondoltad? – kérdezi. Igen, meg. Örülök neki. Örül neki. Azt mondja nekem, hogy örül neki. Azt mondja nekem, és megállok egy pillanatra a ragyogó napban, hogy örül neki. Ezt mondja nekem. Ezt mondja nekem. Örülök neki.

amikor rámborult az ófrancia szótár fedele

Megyünk a kettes villamoson, és a szakdogámat magyarázom neki, azt a pár hónapot, amikor az Akadémiai Könyvtárba voltam zárva és rámborult az ófrancia szótár fedele, futnak a budai oromzatok melletünk a víz felett, és az egész nagyon távol áll tőle, de azt kérdezi meg, amit kell ilyenkor, megkérdezi, hogy mit tanultam az egészből, és mivel válaszolni bőséggel tudok, meggyőzve utazik tovább velem szemben a kettes villamoson.

a hídfőnél ne

Azt tanácsolja az apám a telefonban, hogy a hídfőnél ne vegyek lakást, mert a hídfőket szokás először bombázni, ha arra kerül a sor. A biológiai fegyvereket fölsorakoztató érvem hamvába hol. Nézd csak meg – mondja –, minden háborúban a hagyományos módon járnak el: a fölhalmozódott tartalékot el kell használni, ki kell lőni. S ez általában elég is.

hányódom itt

Azt gondoltam, odamegyek, benézek csak pár, egy korsónyi percre, az igazán harmónikus és belefér. Aztán láttam, hogy ó, hiszen zárva lesz már akkor. Aztán arra fogtam, hogy jönnek majd hozzám és nem tudok elindulni időben, meg későn is végzünk. Erre és arra fogtam, pedig csak rettegtem végig, hogy mit szólnak majd a barátai. Hogy majd hogy néznek. Hogy ő mit szól. És most azzal nyugtatom magam, hogy hívtak, hogy hívott, és én nem mentem, és így van ez leginkább rendjén. De nem, nincs ez így se rendjén. Most attól rettegek, hogy mit szólnak a barátai, hogy nem mentem, és mit szól ő. És mit fogok szólni én később a saját védelmemben. Nem, így sincsen ez rendjén. Hányódom itt csak az észérvek között.

trip a koponyám körül

Az a trip a koponyám körül, amit a mániás depressziós pilóta vezet, a dugóhúzókkal és egyéb csavarokkal színesített teadélutánok álom és valóság között.

régi fénykép

A tegnap második jóhíre: a torinói lepel egy nagyon-nagyon régi fénykép.

a kísértetkastélyon gondolkodom

Álmomban meg akarnak ütni valamiért, amiről nem tehetek. Fölriadok, aztán a kísértetkastélyon gondolkodom, hogy át kéne költözni talán. Nem tudom, ott miért ne félnék.

csavarok, utak

Dobozok, tételek, csavarok. Lovak, utak. Egy kép, amin van agancs, szarvas, lámpa, Jézus Krisztus.

milyen szép lesz

– És emlékszel arra a nyári éjszakára márciusban, amikor a régi fotelodban ültünk a Margit-körúton?
– Emlékszem… aztán egyedül föltornáztad a lépcsőn.

Milyen szép lesz majd.

agancsok

Elviszi az agancsos lámpákat, mert megtetszenek neki. Aztán elkezd beszélni a filmről, amiben a bútorok óriási gyíkok és skorpiók. Persze később csak annyit mond magyarázatként, hogy szereti az agancsokat is és a lámpákat, de én akkorra már értem.

darabok hullanak

Vakolat- és múltdarabok hullanak. Helyenként fölsérül a tenyeremen a bőr. Kitépem a réz fogast a falból és megtalálom a hetvenhatos gyerektartási per iratait. Hat darab levél a bíróságról és egy kéziratos kérelem ceruzával. A követeléstől végül hetvenhat őszén elállt. Ez történt akkor nyáron. Most meg itt állnak a dobozok, és szanaszét viszitek a kétezer gombokat. Elosztok százfelé egy kulccsal teli dobozt. Azt sem tudom, hova megyek.

ásni is

Fölnőttkorára megtanul ásni is az ember, ezen gondolkodtam, miközben a spenótot fölástam: hogy régen én kiejtettem az ásót a két kezemből, de nem, mert elbírni nem, hanem azért, mert ásni nem tudtam vele.

fehér a tégla

A véső, a kalapács, a csempe. A vakolat, a tégla. A falban fehér a tégla.

az ötödik hónapban

Nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, dehát mit is csináljon egy ilyen tizenhárom éves lélek, szóval az ötödik hónapban vette észre, amikor a baba megmozdult.

vigyázok rá

Fényes az ég a napsütéstől, csúszik le a tekintetünk a tűleveleken. Hűvös nyár van a Duna fölött. Reggelente átöleljük egymást, napközben futkározunk, trécselünk; szabadok vagyunk, de a szemünk sarkát egymáson tartjuk. Egy nap nem kaptat föl az úton a szokásos időben. Mi történt? Történt valami. Vigyorgó arc lopódzik lent. Félúton fekve találom. Megtépázva, gyöngén, de a szeme ragyog. Hajtóvadászatba kezdek. Vigyázok rá.

már nem számít

– Jajj, kiöntöttem a padlóra! Hol egy rongy?
– Á, ugyan, hagyd, már nem számít!

nincs idő

Nincs is idő: tizenkét év alig év, tavaszi fagy, alig vagy.

két szög

Szemem alatt két szög.

the pyramid of Sensistan

Write about a journey you enjoyed:

„I travelled to Sensistan last summer with my dog, Villon. We went by plane, train in the rain, and by car. Sensistan is a little community in the jungle. We saw the pyramid of their gods, Kera and Tsoki. There were giant statues of the gods. Flowers had grown through the statues. It was wonderful. Villon said: it's the most beautiful place in the dog's world.

The Aboriginals were really friendly, but there was something upsetting in their eyes. Some freaky light was shining there. One of them asked me if I have ever tried to eat human meat? I said: no, never. He started to smile at this moment. I got scared, he wanted to „show me something”. Villon and me looked at each other and started to run, the people of Sensistan were following us. They caught us.

Since then, me and Villon have been sitting on the top of the pyramid.”

megmozgatni a hegyeket

Jött a hegyekkel. Amiket meg kellett volna mozgatnom. Megmozgatnom, hogy… hogy jó legyen, neki, vagy nekem, már ez is kérdés volt. Megoldásul a mozdulatlanul és szó nélkül maradást választottam. …dehogy választottam, megszólalni, mozdulni nem bírtam. Mozgassa más a hegyeket, én azért fizetséget aligha kapok. Úgy maradtam, mereven, csak a szemem jártattam fürgén pontról pontra, úgy maradtam, és vártam, mozduljanak a hegyek. A hegyeket mozgatni nekem nem föladatom. És lásd, láss most csodát, ó, testvérem, megmozdultak a hegyek, úgy tetszik, megmozgatta az, akinek a föladata volt. Tekintetem egy pontra szegezem, posztomról egyelőre nem mozdulok, gyönyörködöm az egymás felé közeledő hegyekben. Remélem, nem tévedek. Remélem, a valóságot látom.

konzerv, babér, félig jelen, az avítt gyöngyök

Éjjel, meg azokon a hétvégi napokon, amikor dolgozom, úgymond, úgymond űzöm a vadat itthon, amik leginkább csak szavak, akkor főzök, mint egy kollégista: fémdobozokat keverek jobbnál jobb tejfölökkel, vagy a paradicsomszószt nyitom ki, és mindig kell hozzá babér. Néha fokhagyma. Újabban nosztalgiázom az olíván, az olívánál nem esik semmi jobban reggelente, csúszik az olíván a kenyér, az olíván és a bazsalikomon, és csúszik az egészen a félhomály, ami itt uralkodni vél. Közép- vagy nagyszerű vagyok, mindkettőnek mutatkozom félúton a konyhába botolva, a félig emelt mosógéptető fölött. Retró cuccokat ebrudalok ki a lakásból, retró cuccokat, amik bőszen a múlt, és mégis, félig a jelen. De nem a jövő; semmiképpen sem a jövő, legalábbis nem egy jövő, ami én vagyok. Szépen meg is fogalmazom őket, elosztogatom őket az omladozó álmodozóknak, akik körülvesznek és akik lassan megtalálni vélik egymást és egymásban önmagukat. Hadd pakoljak, hadd pakoljak, kavarjak, olajozzak és fogalmazzak tovább; hadd menjek és majd, majd hadd álljak meg is, de addig hadd, hadd írjam e gödröket, a gödrök mélyén az avítt gyöngyöket.

neuronhálók és galaxisrendszerek

A neuronhálók és a galaxisrendszerek ugyanolyanok, tehát valami isten kigondolt lényei vagyunk.
Ez persze nem könnyíti meg a mindennapjainkat.

félig igaz

– Á, csak egy vicc. Persze, félig igaz. Minden vicc félig igaz, te szoktad mondani.

moz art

Ezermillió buborék pezsgőt meg a távolságot mint mozartgolyót, megkapom.

végtelenül közel

Az origóban egyedül vagyok. Végtelenül közel mennyire lehet jönni?

a hó

Esik a hó.

a nap

Süt a Nap.

megvárni, hogy leülepedj

Mint az örvénybe, ha kerülsz, meg kellett várni, hogy leülepedjek, és tisztulni kezdjen a fölvert iszaptól a víz. A fölszálló áramlatokkal fölemelkedni látszik a mentő gondolat. Merőben egyszerű megint.