27. Távoli

Háromezer kilométerről főként a táj látható, a szereplők kevéssé vagy egyáltalán nem.

(a wikipédia plán szócikke nyomán)

26. Közeli

A piros melltartójának a széle alatt, ahová az ujjaik csúsztatták, ahol nemsoká a kar a test mellé zárul, ott, ott fájt aztán hetekig igazán.

25. Valami rózsaszínű

Lerugdalom magamról a takarót. Összeizzadtam a pólómat már megint teljesen, napok óta ez megy: zavarosakat álmodom, és reggelre ebben a lucsokban kelek. Kibotorkálok a fürdőszobába. Az ajtónál megszédülök, az ajtófélfába kapaszkodva próbálom visszanyerni az egyensúlyomat. Miért ver az isten, mikor lesz már ennek vége…! Vissza a szobába gyorsan, tisztasági betét, bugyi, oké, nem áztam át teljesen. Egy pillantást vetek a lepedőre, az sem olyan… Három éve… és mennyi van még hátra! Nem kérdeztem anyát, de neki is még tart. Egy örökkévalóság… s addig? Befejezem valahogy az iskolát. Ha hagyják. Ha kibírom, ha bemegyek minden nap. Oké, ma bemegyek. Bementem a múlt héten is. A jövő héten is be fogok, de aztán… nem hiszem, hogy három hétnél tovább bírom egyhuzamban. Kell valami. Mindegy, valahogy befejezem. Később jobb lesz, tizenegyedikben már legálisan ülhetünk a Kreolban, ihatjuk a kávét minden délután, és én ott fogok ülni a Zsombor mellett, aki addigra rájön, hogy… szóval egészen jóban leszünk, írok majd neki egy verset, kiteszi a szobájában az íróasztala fölé. És aztán érettségikor összejövünk, ő a filmszakra fog járni, én meg franciára vagy esztétikára, és délután eljárunk valami filmklubba, aztán gyerekünk lesz… vagyis nem, előbb lediplomázunk, igen, mind a ketten, addig nem esem teherbe, mert szerencsém lesz, de a diploma után már lehet, a Dohány utcában fogunk lakni, narancssárga függönyöket rakok majd fel, és integetek a Zsombornak minden reggel, amikor a filmgyárba indul, onnan fogjuk nézni a kis Márkkal vagy Antóniával, hogy hogy szedi a lábát a Dohány utcán végig az apjuk. …ha addig ebbe bele nem halok.
– Anya! Nagyon haragszol, ha ma itthon maradok?!

24/b. Állat

Írhattam volna még az utca porát végignyaló kehes kutyáról, a kirágott bundájú vad kandúrról, s a kiebrudalt költőről is. De nem írtam egyelőre.

24. Állat

Aki a szélfútta utcán a levegőbe szagol.
Aki az ajtómon kaparász.
Aki vad körökben rója föl és alá a kertet.
Aki a hasát vakarva nyúlik el a napos kanapén.
Aki sok órára a pince sötét sarkába bújt.
Aki az ágyán hánykolódva átkozza a holdat.
Aki a térdét átölelve várja, hogy elüljön a vihar.
Aki megretten, ha záródó ajtót neszel.
Aki kisiklik lanyha kezed közül;
aki az öledbe gömbölyödik;
aki a lábszáradba mar;
aki elröpül.

23. Napkitörés

Aztán szemlélni kezdem a hiányodat. Lassan kúszik elő a hiányod egy rácsos csatornanyílásból az út mentén, megbiccen rajta surrogásában a kerék. Lassan előnyomul és beteríti a fakulni kezdő délutánt. Lejátszom magamban mind a száz történeted. Végighallgatom az ahová együtt elmentünk volnákat újra. A számokat, amiket mutattam neked. Körbejárom, megszaglászom, az ujjam végével tapogatom a hiányodat, de alig van a hiányodnak szaga, nincsen az ujjam vége alatt semmi. A fejembe húzódnak a történetek. Állok a Ferdinánd-hídon és szétrobban a szívemben a fájdalom, de nincs hová vinnem, lefolyik kétoldalt a sínekre. Forró aranyban fürödnek a szürkületben a sínek. Nincsen a hiányod mögött semmi.

22. Kéz

Ez a nap Nádja Tolokonnyikova kezéé. A baljáé, mert az van a szívéhez közel, és mert az mutat öklöt délelőtt a tárgyalásra menet, az integet délután a rabomobilból. Politikai a düh, azért mutogat, nem személyes – azért integet. A Pussy Riot zenekar ez év február 21-én színes harisnyát húzott a fejére, és fölment a Megváltó Krisztus Székesegyház oltárára, hogy ott hangos zenével aláfestett imát intézzen a Szűzanyához. A Szűzanyát Vlagyimir Putyin mihamarabbi kiebrudalására kérték. Öt hónappal később, augusztus 17-én két év börtönre ítélte a zenekar három tagját a moszkvai bíróság vallási gyűlöletből fakadó huliganizmus elkövetése miatt.

Ország-világ föl van háborodva, minden együttérző magára vesz valami színes harisnyát, a bátrabb nők minden mást levetnek. Beszól Madonna és Kaszparov. Egy kijevi feminista láncfűrésszel esik neki egy második világháborús emlékműként fölállított keresztnek. Elszabadulnak az indulatok, páran verseket írnak vagy idéznek, mielőtt aláírnának, mások káromkodva fröcsögnek a szentegyház védelmében vagy ellen. Tartsunk a bebörtönző hatalomtól, tartsunk a lesújtó szentenciáktól, tartsunk az önkényes erőktől, int be Nádja ökle. Ám őrizzük meg méltóságunkat – integet.

21. Pofátlan önarckép

Van itt ez a leány, Borbála.
Rákoppint a lét az orrára.
Nem bírja senki,
Ha topon a hiszti,
Igaza van pedig, kurvára!

20. Bokeh

A bokeh az az, amit a könnyek mögül látsz,
és eldöntheted,
hogy kiélesíted-e a képet,
ha megtörlöd a kézfejeddel a szemed.

19. Valami narancs

Sok keserű napom ért véget, amikor fölfedeztem a narancssárgát. A narancssárgát pirossal, ciklámennel, kékkel. A narancsról írnom lehetetlen. Hogy ír az ember a mindenek uráról, a legcsodálatosabban pompázó, nyugodni készülő vagy épp fölemelkedni kezdő Napról? Hogy a megváltásról és az isteni bölcsességről? Amióta fölfedeztem, állandó megmentőm a narancs. Nincs hova ezt tovább ragozni. Higgyétek el nekem.

18. A cipőm

Bár ne kéne hordanom. Úgy járna a talpam az út porán, az éles, fehér köveken, mint a legmegszokottabb kicsi állat. Fölcsapna lábujjaim között a fővárosi betonra szanaszét kenődött fekete olaj, mérgező pára, kosz. Nem nézné rossz szemmel senki. Bírnám tán egészen rövid távon a havat is, meg a tűzforró homokot. A huszonegyedik század elején ez csak nagyon ritkán megengedett: ha meleg a padló otthon, vagy eljön végre a nyaralás. Addig megpróbálok szabadságot idéző korlátot választani a lábfejemre: piros bőrt, széles orrokat, színes fűzős bakancsot. De mindig, mindig a meztéllábságról álmodom.

17. Technológia

Itt ülök Salföldön a tornácon, köröttünk mező, távol a Balaton, és írom ezt a posztot, majd kiposztolom.

16. Hosszú expozíció

Egymás mellett állunk a mezőn. Fejünk tetején tükrözi teli képét a hold. Csönd van, langyos éjszakai szagok. Nem beszélünk. Bámuljuk a domb mögött a távoli vihart, a felhők megvilágosodnak, a sok villám képe egymásra rakódik. Fényes lyukká ég a helye az égen, a fejünkbe gyűrjük a fotópapíron.

15. Sziluett

A Maugli orra oldalról egy nagy, göcsörtös krumpli. Mélabússá ejtett szemhéjak mögül pillog fölüle. Ám csücsörítve elmosolyodik, ha közös viccünk hirtelen két szárnyára kél, s ráncok kezdenek fickándozni a krumpli fölött.

14. Szem

- Az arcod... minden rajta van az arcodon - mondja.

- Tudom - mondom, és becsukom a szemem, mert a szememben még annál is több van. Ne lássa.

13. Tizenhárom dolgom

Tizenhárom dolgom:

egy a telefonom, rajta egy matrica tavalyról, a matrica egy Walther állítólag, hogy legyen nálam fegyver. A telefonomat télkor a csizmám szárában hordom, nyáron pedig a szoknyám övére tűzöm, hogy kéznél legyen;

a másik a papucsom, amit négy vagy öt éve vettem, a legpuhább talpú, bőr vietnámi papucs, az Ági is vett magának egyet talán még azon a nyáron, vagy a következőn. Oldalt egy helyen szétszakadt a bőr, de az nem tesz semmit, négy vagy öt nyár óta ugyanúgy hordom;

három a fülkarikám, amit bizonyos időszakonként, általában ha valami új fiú van, elvesztek, vagy nem is hordok egyáltalán. Ha nincs fiú, akkor előkeresem vagy veszek egy újat;

négy a fényképezőgépem, nem is kell hozzá magyarázat. Betonfalakat fényképezek a kék ég előtt, és újabban, mert mostmár elég közel merek menni, arcokat;

öt egy reggel a táskámba hajított könyv, most éppen a Hidegvérrel, ami nem tesz valami túl jót nekem, mint ahogy nem tett jót a Pisztrángfogás Amerikában vagy az Amerikai Pszicho sem. Jót tett viszont, ha már itt tartunk, a Just Kids, de azt nem vittem soha magammal, csakis az ágyban olvastam;

hat a bor, a magnézium, a gin, amit e szörnyű februáron vettem; hat még rám ez-az, kéklő pára, innen-onnan nyerhető szubsztancia, késedelem, vihar;

hét a klaviatúra, amit két kézzel, tehát szinkron működtetett agyféltekékkel verek;

nyolc a műanyagszálú ecsetek, amikkel a lakkott fölviszem. A lakkot általában megszínezem, hadd nézzen ki az otthon úgy, mint egy cigánylakás;

kilenc a kép a sivataggal, ahol megdermedt a tér és az idő, illetve egy másik a tűvel-cérnával, ollóval, réttel;

tíz a nagy ezüst karperec, ami a nagymamámtól maradt, és azelőtt sohase láttam. Most, ha fölveszem, azért teszem, hogy jól teljen a nap, és csakis igazat mondjak;

tizenegy a narancssárga, göcsörtös poharak, hogy szürke délutánokon is megihassuk a napot. A narancssárga már pereg, és várom, amikor harminc év múlva a gyerekeim nem fogják érteni, hogy miért hívom narancsnak az átlátszóvá kopott poharakat, hogy addigra már mennyire megrögzöttnek tűnök;

tizenkét csíz a körtefán;

tizenhárom pedig a fekete atléta, amiből mindjárt kibújok.

12. Naplemente

Belebocsátkozhatnék mindenféle fejtegetésbe, ahogy itt a teraszon ülök és nézem alázuhanni ezt a nagy, vörös gömböt. Hogy attól naplemente-e a naplemente, hogy nézzük a világ valamelyik pontján. Véleményem szerint tökéletesen hidegen hagyja, hogy mi, kis földi pondrók miket gondolunk és firkálunk róla. Jegeces egykedvűséggel veszi tudomásul, hogy láttára meghajlanak a műanyag tollak, hunyorogni kezdenek a szemek, és benedvesednek a bugyik valami szerencsésebb flótás remegő tenyere alatt. Annyi forróság van benne, hogy mindez a szemétkupacnyi földi lét bőségesen hidegen hagyja. (Veszik, ugye, a szavak között megbúvó ellentmondást, kérem? Remélem is. A játékosság fontos. Fontosabb, mint hiszik.) Vagy a másik, az a kisbolygóról idetévedt kamasz, amikor ráébredt a százharmincnyolcezredik napfelkeltében, hogy a priccsét odébb helyezve a százharmincnyolcezeregyedik naplementének nézhet elébe? Micsoda csoda nap lehetett az neki! Kérem szépen, azt gondolom, és fogadják el nekem, mert gondolatom kikezdhetetlen, fogadják el nekem, hogy mindez, amit önök művelnek, mindaz, amit az én sarokba vetett, szerény személyem ezidáig művelt, végtelenül hidegen hagyja a Napot. Eszükbe jutott már, ugye, mostanra már eszükbe kellett, hogy jusson Galileo Galilei, aki után az összes szerelmes szonettet is a máglyára kellett volna vetni, hisz a Nap, ez a mindannyiunkon uralkodó óriás bizony alig-alig mozdul? De nem, maguk inkább szegény Galileót pörkölték oda. Hát istenuccse, mindegy volt a nagy Napnak az is.
Ugyanígy mindegy lesz neki az én pondró életem vége. Utoljára még megengedem, hogy ellágyuljak, hogy még egyszer és utoljára könnybe lábadjon a szemem, aztán a sörétes puskát az asztalról a szájamba veszem. Ha akarnak, sírjanak majd akkor. Engem már az hidegen fog hagyni.

11. A nyár (valami kék)

Kilencvenkétféle kék. Ebből egy a napsütötte ég a háztetőm felett, egy pedig a viharos, dübörgő éjjel. Kettő az anyag és a cérna a királykék ingeden. Három a karkötő gyöngyei, amit napok óta hordok. Négy a szemeitek különböző kékje. Harminc a lelátás az apátság lábától a Balatonra. Ötven a nagy kékség, ahogy lassan az álmaid rétegeibe alámerülsz. Egy, amit az utolsó augusztusi délutánon látunk.

Kilencvenkétféle kék az idei nyárban.

10. Gyerekkori emlékek

Reggel van, kisimult kölyökkori reggel, a nap puhán süti a sárga linóleumot, amin a wc felé kaffogok sietve, mert jön fölfelé a meleg tej tetejéről a torkomra orvul rácsúszott föl.

*
Pufók nyári délután van, a kertben a nap észrevétlenül veri a vállamat, és tömöm estig az édes málnákat, csorog a hasamon a piros.

*
Dacos és szürke hajnal van, a köd visszanyomja a szemembe a csipáimat, inkább otthon akarnék már lenni, de a hajók egymáshoz nyikorognak a macskaköves hamburgi kikötőben, hogy elállják az utat, és a nyelvem tövén föltör, elönti a szám üregét az öröm, amikor kamaszos semmit sem várva a ruszlis zsömlébe harapok.

9. Egy szerettem

A szerettem két pólus között feszül. Bal szeme sarkától jobb szeme sarkáig végigér egy dráma. Jobb szeme sarkától bal szeme sarkáig groteszk, komédia. Két szeme sarkától szellő és villám vezet ajkaihoz. A hangja lágy, ha szeret, és nevetése éles, ha támadni mered. Hajában varjúcsalád fészkel, feketéjén gellert kap a fény. A szerettem két pólus között feszül, és néha, mivel oly hasonlatos hozzám, megpróbálom a két pólust lágyan egymás felé hajlítani. Olyankor hálás.

8. A hallgatás (egy rossz szokás)

Hol hallgatás van, ott hallgatás van. El. A hallgatásban elhallgatás van. Az újságba kötött könyvekben. A befelé fordított borítójú lemezekben. A szemek elé emelt kesztyűs kezek hátán, az elfelé tekert szervókormányban. A néma villámok, a megvastagított ablaküveg mögött, az elfedett kukucskálónyílások mélyén. A rejteni való szerelemben. A szerelemnek csúfolt rettegésben, a kéjes tenyéren nyújtott hazugságokban. A követelőtől megtagadott válaszban, az ajakbiggyesztésben, a kényszerülő bókban. A hálószobák mélyén eljátszott színházban. Az eltitkolt gyászban és az elfojtott életben. A kimondhatatlan szeretetben.

7. Gyümölcs

Áll a világ köldökén, a paradicsomkertben egy aranyalmafa.

*

Xitomatl. Paradajz. Pomodoro. Pomme d'amour.

6. Lentről

A szélkerekek komótos csavarlapátjai. A fölém hajoló válla. S mind mögött az isten.

5. A magasból

Akkoriban nem létezett az idő. A tér is alig. Ültem a magasban, és néztem az embereket. A születésüket, a sírásukat, a sírukat. Az ötpercnyi mosolyaikat, a torkukból föltörő tobzódásokat, a legyintéseket; az ágaskodó, majd gyáván behúzott farkakat. A mámorok szegélyén függő napjaikat. Megcsodáltam a π-t hosszan számolókat: több napot töltöttek a számokjegyek fölírásával, mint ameddig a végtelen kígyó tart. Együtt nevettem a részegesekkel, a koldusokkal, a mezítlábas álmodozókkal, kigúnyoltam a kétes erejű őröket. Elborzadtam a vérhasjárványok és az ifjúkori demencia terjedése láttán. Meg akartam érinteni a hajuk tövén a nőket. Herceg legyek vagy a sarokról a Feri? Ezt kellett még eldöntenem, és elindulhattam. A vigyorgó démon markába hajítottam a kulcsot, és alázuhantam.

Zuhanás közben megfogadtam, hogy nem fojtom el a kiáltásokat. Acsargó őszinteséggel harapok rá a hazugságokra, és az emberek arcába dörgölöm őket. Van, hogy szándékosan megzavarom magam. Nem számítottam ennyi átverésre és mocsokra. A számításra. Eldobom magamtól a számokat, hiszen tudom, hogy valójában nincs tér, sem idő. Egyedül az istenség számít, akik együtt, a homloklebenyeinkben, a világító bogarak hátán és a tengerekben vagyunk.

Az angyalok az angyalok földjén ébrednek újjá. Akárhová megyek, viselem a számot a karomon. Hátha összefutok az égijeimmel. Ha nem, hát a farzsebemben vannak az ecsetek s a szavak.

4. Valami zöld

Those green grins. The desperately inhaled and then released leaves.

*
Les vers de terres dans un verre vert. Sous du vin blanc, noyés.

*
Zeleni čaj. A zöld csaj. Kis híján fölvettem mint írói álnevet. Hogy zöldell a Z szinesztéziával benőtt kertemben. Nagyanyámtól, anyámtól örökölt szemem színében.

*

Persze most a valóságról kellene írnom. Hogy túl hamar villantom föl a behajtást jelző zöldeket. Hogy nem ravaszkodom. Ravaszkodjon, akinek takargatnivalója van, aki fél. Gyere be. Vagy hamarosan úgyis megint fölvillan a piros.

*
A Zöldszemű tündérálom.

3. Felhők

Felhők! A csodálatos felhők – mily könnyű a dolgom veletek. Nézlek, hogy ott, messze, a fejem felett vonultok, Charles kishúga, a különös idegen vagyok.

2. Mi volt ma rajtam

ujja
tlan
póló
N A
D R
Á G
mezítláb

1. Önarckép

Hány tükörben láttam már magam. Láttam pufóknak, vöröslő homlokkal, sírva, nem fogván föl, hogy az én vagyok. Vízszintesre nyírt frufruval, mosolyogva, mert a pólómon a mackó talpával már föléri az asztalt, és az azt jelenti, hogy elérem a leszállásjelzőt a buszon. Láttam elszontyolodva, kitolt alsó ajakkal unottan, láttam reménykedve, hátha mégis lesz belőlem valami. Láttam a kislányt, aki a kormos tenyere nyomát évekre a fehér falon hagyta, láttam a megdöbbenőt abban a konyhában a hosszú út után, láttam az önteltségébe burkolózó menekültet, a füllentőt, a történetekkel kérkedőt, a könnyeket a nyakán pergetőt. Láttam a némát, a nagyhangút; a kapaszkodót, a szállót. Láttam magam ezer arcokon, ezer tükrökben, mindig magam voltam, és nem adtam meg sohasem teljesen magam.
Látom most is. Tartod ezt a csorba szélű, megviselt tükröt, amibe oly nehezemre esik fölemelt fejjel belenéznem. Igyekszem eltakarni az arcom, a szemem, mert nem veszed le a tekinteted rólam. Te ezt nézed. Ahogy a tükörbe nézek. Ahogy félek, hogy előtörnek az üvegből a napsugarak.

and now something completely different

és akkor most

És akkor most?

(Most mihez kezdesz¿)

józan napjaim (életem szabad)

Józanéletem szabadnapjai.

a folyóbor

A folyó, a folyóbor, a nap, a tó.

az átellenes csúcsán

És egy napon a két háromszöged oldalai egymáshoz simultak, és ott találtam magam szemben veled, a rombusz átellenes csúcsán a szakadék fölött, melybe úgy zuhant be az az átló, mint a Szent Lajos király hídja, belezuhantak az ideák, bele a hangszerek, és most legföljebb csak hangos szavakkal illetjük egymást, semmi érintés, semmi szeretet.

zavarban lenni csöndben

Zavarban lenni csöndben tűnik a legbiztonságosabbnak, a nagyhangnál százszor biztonságosabbnak.

kedvesnek kell

Hozzád nagyon-nagyon kedvesnek kell lenni – mondja nekem.

háromszög

A szerelmi háromszög maga a pokol.

A szerelmi háromszög egy kísérlet.

A szerelmi háromszög egy kávéházi terasz.

Mondtuk hárman háromféleképp.

felkészülünk

Felkészülünk mindenre, mert lehet, hogy holnaptól semmi se lesz. De lehet, hogy megszokottan molyolunk tovább.

sivatag

Törött homokórák. Sivatag. Sárga sivatag, vörös ég. Sárga ég, vörös házfalak, aranyzöld alakok az ikonon. Jobbról a sötétkék tenger.

A nyár első, hosszabb snittje, aláfestő zene: dorombra.

jó, jó, jó, jó

– Na, muti, milyen lett?
– Jó. Látod, itt van, jó, jó, jó, jó. Az jó, nem?
– És te tényleg nem számítottál erre?
– Hát…
– …aszitted, annyira hülye vagy? Hogy nem vagy képes rá? Vagy a többiek annyira hülyék? Hogy nem látják, hogy képes vagy rá?
– …igen-igen, hogy a többiek…!
– Hülye.

első eladott

A festődinasztia ifjú sarjának első eladott képét birtokolni igen jelentős dolog – erősködik a sarj.

ma s ezentúl

Elvileg ma van az a nap.

S ezentúl?

a radnóti-életművet

Eszter a Radnóti-életművet mondja, idéz térképet, tájt, átfordult, és mikor föláll, akkor ezt visszategyem?, szömörgünk a szemünk sarkában kicsit.

monszuntépázta esernyőkről

Harminchárom fok van, és az ausztrál kukákba hajított,
monszuntépázta esernyőkről álmodozom.

otthon

Virágot öntözni éjjel otthon.

nem látod

– Utálom! Utálom, utálom – kiabálja rekedten, táncol a szembejövők karján, és a sokkal-sokkal fáradtabb a nyaka a súly alatt, mint valaha volt. Hát nem látod, hogy szenved. Menj, szeresd már. Ne verekedj érte, csak menj. Ne igyál és ne verekedj.
  
Néztem a hajnalt a Duna felett Verőcén, a lábamnál a víz a kőkerítést verte.

vonaton a kulisszák mögé

A vonaton lejegyzetelek valamit a sínek téli és nyári szagáról, a nyáron fölhevült vas szagáról, a télen a jeges acélhoz tapadó nyelvünk cafatainak szagáról, és megpróbálom ügyetlenül hozzátoldani a tanulságot, miszerint a télen a házam alatti randiról menekültem a Duna kanyarába, most meg figyelni megyek, megnézni, hogy ez az élet miért olyan, amilyen, miért olyan, mint egy örökre készülő, végítéletet nélkülöző film, benézni a kulisszák mögé megyek, mert a kulisszák mögött látható a valódi film, döntök, még bőven nem a vonaton ülve.

harmincas éveiben

Harmincas éveimben kezdtem megőrülni igazán – mondja Alba Hyseni.

a zríből kivezető

A zríből kivezető út eleje a zríben magában van.

hogy készítsek

Hogy készítsek olyan jó képeket, mint a múltkor. Portrékat. Mint a múltkor.

bort beszélni

– Gyere, valami fontosat akarok mondani, bocs, hogy megszakítalak, nem szoktam ilyet, csak ez most nagyon fontos. Figyelj, vegyél egy bort. Tudok egy helyet. Figyelj, menj el a… tudod, ott szoktam venni, ott a Bajza utcánál. Jó? Vagy…? Igen? Igen? Tényleg? Igen?

– Igen, tudok venni két liter bort, igen, a házam mellett például. És egyáltalán… mikor volt az, hogy ne tudtam volna megvenni akárhány liter bort? Szerinted?

Mit metaforálunk, mit metaforálunk. Így nem lehet beszélni.

írhatnak

– Tanárnő, amikor a hasznos találmányokról kell írni, írhatok a repülő szőnyegemről?
– Persze.

*

Decemberben elkapja félmondatom egy másik repülő. Írhatna könyvet a színes mintázatokról, a nyúlon túlról. Előkerül pár kristályos töredék. Szerkesztője a virágos kert, a zóna jó ismerője.

*

Kezdem megérteni, hogy ott valóban a halál torka volt.

padlizsán, paprika, paradicsom

A délutáni jelenetben az almáról és a padlizsánról beszélünk, és a szemünkben van kódnyelvünkhöz a felirat. Ott olvassuk utasításban azt is, hogy mikor kell elröhögni magunk. És akkor elröhögjük tényleg. A tételes lista ötödik fokán. Paprika, paradicsom.

a hiányzókat

Számba venni százszor a hiányzókat, a hátrahagyottakat, a lelépőket, az elfeledetteket, a dobbantókat és a kidobottakat.

semmi keresnivalóm

A pendrive-ja – egy kulcs – kiüti a számítógépemet. K. O. A pendrive-ja egy kulcs, de engem a merev levegőjű katakombákba vezet. Nincs nekem ott semmi keresnivalóm.

cselőtepuszta

– Cselőtepuszta?! Jobb, mint Cselőtepuszta? Cselőtepusztánál jobb pedig nem lehet – lemondóan és mint akik jól ismerik az időtlenséget, az időtlenséget a másik tekintetében, bólintunk.

políroz

– Ne haragudjon, polírozok – törölgeti a fekete kezét a rongyba, és kezdek emlékezni a szarvasfaggyú savanykás szagára az egymásba csúszó para- és fémmel ölelt fekete fán.

könnyed végtelen

Origónak tekintem azt, amit érzek, a kacagva sértődést, ha elég messziről nézem, valóban egy nulla, bemérem, hogy hol lebegsz ahhoz képest éppen tiszta kékben, és megpróbálok úgy helyezkedni, hogy ne billenjen sehova az átfogó két végén a háromszög sarka, ami a hegyes mindenpercek a tompa mindennapokban. Nem döntök el előre semmit és nem írok programot, demonstratíve levonom a zászlót két harsogó vicc között, kezdődjön el hát a könnyed végtelen, amibe, jobb, ha belátjuk, tartunk.

eszement jól

Utánamszalad egy srác az utcán, tükrözi a nyarat az arcán a veríték, csak azt akartam mondani, hogy eszement jól áll neked ez a fölső. Narancssárga trikó. Fél óra múlva egy bemindenezett srác kap vadul a hátamba, csattan az anyag a hátamon, csak tüzet akar kérni.

június másodika, nyár

Június másodika, nyár van. Idén ilyen hűvösen és nyomottan kezdődik a nyár. Harminckét és egynegyed éves vagyok, túl mindenféle megdicsőülésen és buktán. A bukták átveretések és bukások a fényekkel turbózott, nagyon nagy hegyről, amiről számos ízben kiderült már, hogy kártyavár. Az átveretések az ajándékok, melyeket sunyin, a megszabadulás kedvéért adtam könnyek közti bölcsességekbe csomagolva. Az ifjúkori emlékeim is majd tíz évesek. A gyermekkori emlékeim szépek volnának, ha nem lengené be őket egy sárgás organza fátyol, a depresszió. Tisztánlátónak kellett volna lenni, és sokkal bátrabbnak gyerekként, dehát ez nem így volt. Csodállak téged, mert neked ez megy, te dühödben inkább szétvertél egy szekrényt a folyosón. Én csak ültem bután, elhittem, hogy én vagyok a rossz, és reménykedtem, hogy majd kiderül, hogy nem. Igaz, így sok fölösleges arcra eséstől végül megkíméltem magam. Az arcraesések nem a padlón történnek, őrjöngés és sivítás helyett manapság csöndben nyelek, ez jár ki a felnőtt embernek. A szívem egy megtépázott halászháló. Ki s be úszkálnak rajta a halak. Hadd úszkáljanak. Némelyiket meg is siratom, óbégatom a sötét eget ezerrel, aztán kinevetem a magam és az ő ostobaságuk, mikor hajnalodik, mert nem is gondoltam soha olyan igazán komolyan. Elmúlt rég a vadászösztönöm és a vágyak pezsdítő ereje. Harminckét és egynegyed évesen még mindig kíváncsian firtatok, de már tudom, hová ne nézzek. Érdekel az űr, a sivatag és a korallok, aki e csodálatos dolgokról őszintén beszél, térdremegve hallgatom és talán értékesen. A hétköznapi őrület érdekel és a parti föveny, ahol a homokba és elveszítve mindent csak magunkba harapunk; a börtön, ahol önmagukon kívül semmit nem jelentenek a kimondott szavak, mert az a végállomás; a Csendes-óceán, ahol véget érnek a csaták. Nyár van, hűvös és sallangoktól mentes, és imádkozom, hogy csak önmagukért teljenek ezentúl a nyarak.

féreg

„Egy féreg. Az utolsó ember, akiben megbíznék.”

a szerelem

A szerelem a nagyság.

szín- és formavilág

A művész inspirálódik: Boribon születésnapja, gyerekkönyv. Szín- és formavilág.

körte (poétrie du jour)

On boit le matin
On boit à midi
On boit le soir
Et pendant la nuit

*

körte
vak ló
ül a fán
szeret vagy
lezuhan

egy igazi

– És akkor kitaláltam egy képzelt barátot… az összes eddigi meglevőből… kellett egy mindentudó, egy igazi.

visszhangzik

Visszhangzik ez az egész. Félek tőled. Hazudok. A kezed.
Kipárnázni a fülemet, hogy ne halljak mást, csak az igazat és a nyári eget.

egy négyzet

Gurgulázunk és makogunk az olajtól csillámló rántotthúsok fölött, egy kis orosz groteszk, viháncoló lányok párosa, a Téli utazás nyúlfogú nője vagyok, a Téli utazás vállban merev szereplőnője vagyok, emlékezetből megfürdöm a türkiz fényben, amit a háttérnek használt a darabban a Jeles, ami után ő odajött elkérni a jegyet, de végül beengedte őt az olajosbőrű ajtónálló ingyen, mert egy szép ember beenged szívvel egy másik szép embert a nézőtérre, te is ismered, ugye? kérdezi, nem, nekem másik szép emberem van egy másik színházban, ő meg, a közönség az asztal másik felén néha-néha szól valami szót a dologról, csiszakol a villa a tányérja alján, levág néha egy-egy falatot a húsról, a napszemüvege mögött, ha hunyorogva nézem, látom, ahogy megcsillan a virágos szeme, tán még könnyezik is, te egy ügynök vagy? kérdem, azt mondja, igen, pedig rémes tapintatlanság napszemüvegben enni, rémes, és akkor két makogás között föláll, a maradék másfél szelet rántotthúst megeszi a Norbi, te mit csinálsz, esik le az állam, mi történt, hökken meg az asztalnál a nép, hát csak akkor hagytál ott ételt, amikor a két szelet reggeli parízered közé egy fényes legyecske volt fölszolgálva neked, mi ez a téboly, mi ez az őrület, nem érteni egészen a sötét éjfélig, hogy az asztal másik oldalán egy háromszög negyedik sarkában ült, hogy ez a groteszk háromszög valójában egy négyzet.

a markában hoz

A markában hoz vizet, megiszom, és sírok egy kicsit.

tündér acsarogta

– Te egy tündér vagy – acsarogta neki a nő a hajó lépcsőjén.

a sínek szaga

A sínek várható szaga!

a te dolgod miatt

– Minek mész tehát? Nem is a te… a te dolgod miatt – megkérdőjelezni azt soha ne kelljen, engednéd azt énnekem, Uram? Megkérdőjelezni, és újólag hallani ezt ne kelljen nekem, engednéd azt, Uram? Ne rázzál már, ne rázzál, és ne merevíts meg testből, mikor épp belülről rázol. Nem akarok én úgy ellenni senki mellett.

a lakótelepi iskolában

Ki a nem normális, ha a lakótelepi iskolában a lakótelepi gyerekekkel barátkoztam.

az idő elcsattogó

– A haverom összeszedett egy csajt, érted, huszonhét éves volt, ki ez a milf, mondtam magamban, aztán rájöttem, hogy a jövő héten huszonhat leszek, a csaj csak egy évvel idősebb, érted.

Elnézően mosolyogva nézem, ahogy megadóan rázza a fejét az idő elcsattogó vasfogai alatt.

valakinek vállalnia kell

A gyerekének születésnapja lesz, és hiába nem fűlik, valakinek vállalnia kell a családfő szerepét, hát adok én neked mindjárt egy pofont, ha ezt így mondod, mondom neki mindenféle hangszíntől fosztott hangon.

egy sárhányót

– Téged nem zavar, hogy a nyakadig fölverődik a sár?
– Egyszer egy fiú ígért egy sárhányót… de nem hozta sosem.
– És?
– Hát, azóta sincs…
– Ejj.

körhinta

A ma holnapja, a holnap tegnapja, a tegnapelőtt mája, a jövőre eleje, a tavaly ilyenkor kezdete… ez egy körhinta, s a közepében ott nézdegélek én.

marlon brando

Sötétre festett levelek a fekete ég előtt a háttér, elpilled, mire fölér odáig a fehér szárazból eliramló fény, és pár percre átváltozik az arca, és ott ül velem szemben Marlon Brando és magyaráz.

zöld levél-fosztás

A puha, zöld illat az ujjamon.

az ország illata

Hullanak a liliomok, mint az üveghangok, nagy-nagy kupacokba pakolják őket, ahogy az ország lakói sorra csak egy-egy liliomot a királynő lábához leraknak. A királynő estére fölfekszik a kupac tetejére; a királynő meg akar halni. Bele az ország illatába.

dobos

– Figyu, te igazából dobos vagy?
– Mi? Ezt hogy érted?
– Hát hogy folyton dobolsz.
– Ja… hát én csak az idő egy-egy szeletét szeretném még sokkal kisebb egységekre szedni.

117/89

( 117 / 89 = 76 % ) x 4 + 1 x 74 % + n = 3 disappointments, 1 surprise & 1 miraculous relief and other fading ones.

elküldöd

S akkor elküldöd, menjen. Várják. Honnan veszed? Az éjszaka lepedőjére az föl van neked írva? Az intenciók, drágám, az intenciók, és az intuíció. Nem világos mindig a sötét oldal. Ha szerencsénk van, fordítva sem az.

la chute

– …et tes parents ?
– Mais tu sais bien qu'ils sont morts. C'était moi qui ai pleuré sur ton épaule pendant des semaines.
– C'était bien toi ? Je m'en souviens plus.
– Tu ne t'en souviens plus ?! Alors, là…
– Non, je pensais que c'était une touriste…
– Non, c'était bien moi.
– C'est sûr ?!
– Oh, ben, alors… peut-être pas. C'était peut-être quelqu'un d'autre. Excuse-moi. Je pensais bien que c'était toi : des yeux bleus, des cheveux noirs…
– Et comment tes parents sont-ils morts ?
– C'était la chute. Dans une cascade. Par une voiture volée. Zone militaire. Impossible de trouver. Tout est sous l'eau depuis une année longue.
– Mais… tu m'en donneras les coordonnées ? Je veux le trouver.
– Ben… je verrai. Qu'est-ce que tu as en échange ?

the galactic pot-healer

– Érted, amit mondok?
– Nem. Menjünk már inkább.
*
– Az ember ott ugrál, meg örül, meg őrjöng, csak…
– …csak aztán…
– …aztán fölszáll a buszra…
– …föl…
– …és azt már nem akarom, hogy bárki lássa.
– Nem.
*
– Olvastad a Galaktikus cserépgyógyítót?

köpök a kopott

Gyűlölöm a mögötted ajtót csukó csupasz magamat. Gyűlölöm a csukódó ajtót, köpök a halkuló lépteidet vezető kopott lépcsőfokokra.

a rakparton elsodródott

Bocsásd meg, Uram, nekem a való- és valótalanságot látnom és éreznem kellett, ott van az a rakparton elsodródott fülbevalómban, Uram.

sejtjeik megújításával

– Borcsa, te tudod, mik azok az állatok, amik a sejtjeik megújításával örökké élnek? Valami medúzaszerűségek – kérdezi a telefonban.

– Nem, nem. Ezt most hallom először. Nem tudom.

az üveggolyót, hogy megkapja

A már nem hordott gyűrűk és a bokalánc mellett megtalálom az üveggolyót. A távolság üveggolyója, vagy mi. Oda kellene adni. Hogy megkapja.

gyöngyviráglevél

A gyöngyviráglevél keze.

a vízen túlra

Türkizzel és okkerral fest, a szemében egy könnyűvizű tó van. A szeme körül a délutáni tópart törmelékei, a husáng és a véső. Az előkészület és a vízen túlra látás.

a börtön kertjében hiába süt

A börtön kertjében nem játszik senki, hiába süt hétágra a nap.

*

Enni ugyanazt, mint az iskolai menzán.

A járkálás csak a kiérdemlőknek jár, a mozgás: mozgatás.

A papírgyári munka áhított, az idő: átok.

Zsilipek.

Cérnából tekert képek.

A könyvtárból mesekönyvek.

A zöld tyúklábminták fölött alig eső mosoly.

Mélynyomorodból orrot fújni megtanulni térj be hozzánk, fiam, s köszöntsd szépen a látogatót.

*

A fogvatartott a folyosón előre köszön. Mondták neki a szót, hogy tisztelet. Az utcán ez nincs. Hepciáskodás van, az impulzuskontroll zavara.

velem sem

– Csá, mizu?
– Semmi. S veled?
– Velem sem.

hazugságaid előled

A kiderülő hazugságaid elől csak lazán elfordulok, de önmagadnak a világ színe előtt mondott hazugságaid miatt inkább előled élve eltemetkezem.

esik

Esik. Ezzel nem számoltam. A dolgok másik oldalát érezni hirtelen.

dimenzióugrás

Dimenzióugrás?

a paradicsom

Beszélnek. Van valami régi, befejezetlen bizniszük. Azt oldják meg. Majd ráépítik a hangokat, a homlokuk mögött tekergő, régóta közös tudást. Egyszer segítek összekötni őket: figyelj, figyelj, a te zenédre neki füle és szavai vannak. Onnantól figyel, s lassan megbeszélődik az egész. Hogy volt valami homály, valami hangos szó, ütés. Majd pár év hallgatás.

Ó, hogy jelen lehettem. Bortól bíbor a szám és mosolyog. Szokásomhoz híven próbára teszem a mérleget. Szabad szemmel az elbillenés nem is látható. Érezhető talán. Mindegy. Ez a paradicsom maga.

Valóság s költészet összemosódik.

erdei manóskodni

– Na figyelj, be fogunk vinni az erdőbe megint.
– Erdei manóskodni kell, tudod.
– Mint a múltkor. Oké.

hogy köszönsz még egyszer

És azok a háromnegyed órák, amikor várható, hogy ó, mostmár elmész, amikor készíteni kezded a táskádat, leteszed becsukva a fotel mellé a földre, a napszemüveged pedig az ingzsebedbe; és akkor még kimész telefonálni egyet, akkor még lehet várnom kicsit, hogy még visszajösz megint, hogy köszönsz még egyszer, hogy látom még egyszer a kék szemed.

csillog

Megmosni a gyerek arcát vízzel, mert nagy a hőség. Megmosni a gyerek arcát, és csillog a barna bőrén a víz az ében szeme alatt.

nem is esik

– Mi van, esik az eső?!
– Aha, hát képzeld, itt mindenütt ötven fok van és süt a nap, csak ahol én vagyok, ott esik.

Nem is esik. Csak viccelünk.

ami van

Nem mást mondani, hanem azt, ami van.