blubba

Új szereplőket találtam ki.

szép irodalom

Három hete nem olvastam, mert a sok nagyfeszültségű osztálytársgyilkolós meg műanyagvarjús horrorterror után nem bírtam visszatérni a téli Lisszabonba a szerencsétlenül járt szerelmes jazz-zongoristához, de azt hiszem, jobb, ha most, hogy a fertőtlenítő meg a pizsamacserélés szaga betekerte magát mindkét orrlyukamba, és ezerrel készülök a jövő heti kemény melóra, ami főként a harmadik világ gyermekeiről fog szólni, a fekete, az arany és a kokaindús kontinensek mindennapjairól, meg arról, hogy a gyermekek hogy szöknek át hozzánk a vén Európába, ahol simán bezárják őket börtönbe (Belgiumban vannak olyan zárt menekülttáborok, ahonnan alig-alig van kijárás, én azt hittem, a Fekete Kolostor után ezt már nem lehet, de lehet, az EU melegágyában is, simán lehet), szóval ebben a hangulatban talán jobb lesz valami üdítőt a fejembe öntenem, pedig elsőre az afrikai gyermekkatona autobiográfiájára csaptam le, szóval visszaszaladok mégis, elhozom Natáliát, mert fölfedeztek Szép Ernőtől egy új, kiadatlan és állítólag világirodalmi szintű regényt, ami egy szép új világirodalom része lehet majd, ha eljön.

lét és idő

Elmosogattam a sok napja várakozó múltbéli koszt. Lassan így teszek mindennel: toszogatom a tárgyakat a jövő felé. Megeszem a sok fagyit, elcsurgatom a narancsléket. Átváltozik a hűtő tartalma. Felsöprök. Bordóra cserélem a vasbeton mintázatú viaszosvásznat. Magamra öntöm a '95-ben ajándékba hozott bontatlan üveg rózsavizet. Régiek lesznek a ruhák, iktatjuk a fényképeket, elajándékozom a tévét, megjavíttatom a lemezjátszót, egy polcra gyűjtöm a dedikált könyveket, a vasvödröket vigye el a bádogos cigány, egyétek meg a feketére száradt lekvárokat, ha tetszik, én vágok egy nagyobb ablakot, vagy kimászom rajta, és nem lesz ez többé ugyanez. Egy kis kesernyés utca lesz, és iroda. Vagy hátha megint nyomda.

meg nem ijedések

Most nem félek annyira a dörgéstől sem, mert beszól a gangról a Quimby, és ez jó, ékszer elmémre. Mert régen ám folyton rádión aktív üvöltés ment ott, de tavaly nyáron egyszerre sok lett itt a fiatal. Például a hangosanköszönős robogós. Juteszembe, a minap voltam egy házibuliban, ahol az első tíz perc végén elsült egy pisztoly, pedig nem Shakespeare írta. Meg újabban mintha nem a sötéttől félnék alvás közben, és pár hónapja kiköltöztek a plafon alatti másfél méteres sávban lakó nyikorgó szellemek is, akik pedig évekig fagyasztották a vérem.

megint a tanítvány tanít

– Ezt most nem ronthatod el!
– Fogadjunk?…

Milyen igaza van.

minden napra van kisvicces

Akármilyen nehéz napok is ezek, megvidámítják az életembensohamégilyensűrűnnem történő véletlen összetalálkozások, általában jók.

Kösz, hogy jösz!

egyre nagyobb és egyre hamisabb a zenekar

Elmentünk megnézni a szilvamagot. Egyre távolodik.

p-terv

– Öt éve utálom a munkámat.
– És nincs valamilyen álommelód?
– Az a tervem, hogy dolgozom még egy kicsit, aztán elmegyek három évre gyes-re, aztán meg majd örülök minden munkának, amit kapok.

Ki engedi így sodródni a gyerekeket?

bloggerbuli

Döbbenet, hogy nagyjából mindenki nagyjából úgy fest, ahogy elképzeltem.

Az írás egy őszinte maszk.

mindenféle táncnak örül

Akkor tehát, minthogy úgy alakult az élet, hogy visszanyúljak kamaszkorom gyökereihez, és kiválogassam a legkedvesebb hajtásokat, elmentem illegálpartyra is a hegyekbe. Döbbenetes, hogy 1998-ban volt az a pár Katlan, azóta meg… ha azóta ezt csináltam volna, vajon mit csináltam volna a múlt éjjel? Mindegy, jól van ez így.

Szóval elállítottam a rossz időt, és elindultunk, a zebrán lebuktam, hogy tényleg én vagyok a Bori, úgyhogy ehhez kellett tartanom magam végig, a tömött buszon is, ahol kiderült az is, hogy márkabuzik vagyunk lábilag. Aztán felsétáltunk egy fekete kátyús úton, szembejött egy gonosz kamera, és nem értem, miért nem robbant a reflex, hogy takarjunk arcot, de nem robbant, és lehetett félni azontúl, mi robban ki még ehelyett, botrány, verekedés, vérzivatar, de nem robbant. Ez az út szerepelni fog reggel is, fényesen, elhagyatott villanyoszlopoktól szegélyezetten, és látjuk majd, hogy az útmenti házak éjjel átköltöztek a másik oldalra, hogy reggel szembe kaphassák a kelő napot.
Három indiánok figyeltek minket vásznakról, az életükben lefényképezett arcukból túlvilági lelkük vigyázott rezzenetlenül, ezenkívül lámpás drótszamarunk és lombokon vibráló kutyánk vagy malacunk őrizte az ütemeket. Vetítettek sok filmet is nekünk, egy spirituális születést láthattunk (nő, gyerek, érted), majd egy kissrácot, akit végül bedarál egy propeller, kénköves hajú Kádár János a pokolból próbált átjutni, de félt, és Frankenstein dobálta Armstrongot a Holdra. Ezeket mind láthatjátok majd egyébként a UTube-on, sok zenés videót, amiben erdőt mutatnak, mert ma már nagy lávaként ömlik az internet, nem úgy, mint régen, amikor volt Internet 1, Internet 2, meg a csehszlovák internet, és nehezebb volt minden amúgy is, ezért is égett most Kádár.
Aztán egyszer összetalálkoztam egy másik Zolival, akivel sosem voltunk együtt partyn, mert akkor szerinte nem lehetett, és ez a nem lehetett évekig tartott, szóval most akkor nem beszélgettem vele olyan sokat, táncolni együtt meg pláne nem, de ő mesélte, hogy míg mi az indiános filmet néztük, addig a Chumbawamba Szlovákiában vigyázállásban fenyegette a közönséget, hogy akár hátat is fordíthatnak nekik, ők pedig berágtak rájuk, így kerültek ide.
Megtetszett egyébként módfelett a dj-k által képviselt életvitel és munkamorál, engem egészen meghatott, ahogy felelős pontossággal dolgozzák egymás keze alá a hangokat, óriási figyelemmel, mert tömegek élete forog együtt a lemezekkel. Felveszek talán egy tanársegédet egyszer, legyen nekem is ilyen. Meg volt retrópapa-dj is, de nem időgéppel érkezett, hanem a lányával, láttuk reggel, hogy azon sustorognak, melyik verziót mondják otthon a mamának, az eljegyzési vacsorásat vagy tényleg a kirándulósat.
És a szamár alatt fenyegetőleg nézett egy szürke mellényes, fehér sportcipős fiú, akitől spirálban menekültem, de nem tudom, mi baja volt, sört adtam neki, de golfszerkó nem volt nálam. Csak a ruhája alapján gondolom, hogy azt akart. És mások is beöltöztek ám, valaki bevállalta például a szellemet, meg lányok szatén ágyterítőben.
Aztán végképp kireggeledett, és bár felváltva adtuk egymás alá a lovat, vége lett ennek is egyszer, leültünk szépen a buszmegálló zöldjére, befelé fordított jobb lábfejjel kukmoltunk ott, és hallgattuk más fiatalok egetrengető elképzeléseit az életről, a jövőről, szóval az egész csodálatos rendelkezésre álló hétvégéről.

a síneken is

Bejött reggel egy kézihintóval Golyó és Frank Zappa, beleütköztek mindketten a capatobba, elflesselgettek a régivágású kenyérpirítón, majd beültették a hintóba a nagymamámat, berakták a még nagyobb kocsiba, beszálltam én is. Útközben arról fecserésztek, hogy az ifjú Miss Zappa hogyan rándult le Zamárdiba egy fiúhoz, hogyan szállt le eggyel hamarabb, hogyan nem telefonáltak egymásnak, hogyan sértődtek meg mindketten, hogyan adott ő atyai fejmosást (bazmeg, te lány, nem lehet könnyű veled), a másik meg kontrázott, hogy egyszer ő egy ikerpárral járt, papíron persze csak az egyikkel, csak néha tévedett, és a nemnője iker meg hogyan sértette vérig, amikor Golyónk hiába várta a robbanó szerelmi hevületet. Nagyon kedélyesen végighajtottunk az összes villamossínen a Mechwarttól a Széna térig, útközben beszállt egy féllábára sánta, fél szemére vak öreg hölgy, férje szintén Lovas, ám néhai, az én nagymamámnak is volt egy ilyen, és még él is, szóval még összefüggések is keletkeztek, amikről csak én tudtam egészen mostanáig. Aztán megérkeztünk, elfoglaltuk a lakosztályt. Hát így telt ez a mai kezdetben borús és jeges, de mostanra ragyogós reggel.

Vodkakávét nekem, és holnapi vibrálós hajnalt.

egy nagy fazék lencse

Most, hogy holnap már nem lesz itt, mert lassan ő is szilvamag, és az itthoni felelősségem nem elég a bensője szeliden s szépen tartásához, főztem egy nagy lencsét, hogy legyen mit enni a temérdek desszert előtt (kétféle torta, krémes, barna és sárga fagylalt, pilótakex és vaníliáskarik, hollandi ostya – egy egész lakodalmas menü utolsó porciója belefér). Sosem főztem még ilyen hivatalosan, nem került bele semmi kihágás, csavar. (Asszem.)

nem is hittem volna, hogy ennyire - intoleráns

Engem felbosszant, ha buzgón elkezdenek pozitívan csalódni a… bármimben, ami valaha tetszett, tetszik, tetszeni fog, és csak nekem volt, van, lesz közöm hozzá.

(Ez volt ma a Fecskében, amit amiatt az urbánus perverz üresség miatt javasoltam mint szórakozási lehetőséget, hogy egy embertelen medence fölött lehetett ücsörögni és filmet nézni tengerparti nyaralásról. Mappával a hón alatt.)

én is, én is!

Ez a nap extraszociális.

Valamint zoknirajongóim termettek, ég tudja, honnan.

update: a harmadik gondolatban (se) tervezett találkozás.

mit is csinál?

Láthatóan körvonalazza a bolondságot magának. Jó látni. Képben van, ha néha zavarosan festi is a túlzó szineket, vagy girbe-gurba a keret. Az ő képe. Látni.

Hagyjuk hisztizni! Hát hagyjuk.

ebben a nagymamámban is művész veszett el

(Ebben? Abban? Hogy mondják ezt? Őt? Aki nem a másik (előző)? Mindegy, ilyen az élet. Múlik.)

Szóval grandiózus képei vannak babákkal és kék köpenyes, föveges püspökökkel, vele vannak a szobában egész éjjel. A háttérben Traviata. Greenawayi. A másik Cronenberget festette. Pedig nem is láttak tőlük semmit.

ma reggel a lépcsőn

Kötőszavak halandzsaszavakat kötnek össze.

és lelkek, tehát az, ami nem

És nem értettem meg, honnan jön a téboly. De itt van, a másik szobában. Két napja. Azt hiszem, nem értettem meg. Pedig de. Lassan összegubancolódik minden huzal és csiga, a földre omlik, elbotlunk, belerúgunk, még rosszabb lesz.

[…!]

testek

Megnéztük a testek (a) kiállítást. Nagyon szépen vannak beállítva a halott kínaiak, börtönlakók és megkínzottak is talán, megmutatják, mitől olyan erős és törékeny és esendő az ember, aki mi vagyunk, meg ők is voltak valamikor, hogy kosaraznak a vénáink, látható, hogy a nők melle tényleg utólag van a mellkasizmokra szerelve, hogy hol szőrös a bőr és billentyűs az artéria, hogy nő a borsóból magzat, mert a növekedés a hetedik napokon sem pihen, és az agy is barázdul nap mint nap, ahogy a gondolat rezdül. Látható még egy saját magát kézenfogó, táncra pördülő pár, csontváz az izmaival, meg egy sárkánytarajos futó: az izomkötegeit hordja úgy, mint szétnyíló gallérokat és mandzsettákat képező vörös páncélt; meg bőrruha, szabadon lógó herék kis fehér kukacok mellett, lépek (spleen angolul, de mi van a vérünk mérsékletével?), májak zsugorban, szívek nagy jó egészségben, a négy billentyűből kettő tényleg nem lehet elég erős, petefészkek intenek, hogy gyere, meg sok barna szem, néhány visszanéz. És a végén megfogható egy polimernyákkal átitatott, majd vákuumban kövített egész máj (másfél kiló ott a kezemben), és egy tenyérnyi szelete az agynak. Végezetül megsimogathatók az álmok, a szerelem, a beszédközpont, valami dallam, talán téboly vagy tervek, és az élet.

ez is csak egy este, gyémántba, de veszve

Lehetne örülni, hogy kialudt egy lámpa, lezuhant a búra, aztán visszagyulladt újra, lehetne vidámkodni a hajón, ami komp sem lett, de bőrönd és csákó sem, meg kuncogni, hogy zavarba hozott a pincérsrác l u c k y f c u k feliratú mellkasa, kit ne hozna zavarba egy ilyen mellkas, a kérek egy sört közben majdnem rákérdeztem erre is, hogy tényleg ilyen (milyen) szerencsés ő? és lehetne-e, de ilyet kérdezni nem lehet, meg sörök is fogytak, és nagyon jó ez így, hisz holnap délben újra találkozunk a medence mellett, de…

… és ezután nem jön semmi, semmi letargikus cinizmus, lemondás vagy sokatmondó csönd, és semmi olyan sem, amit ismerek.