2009/02/13

friss festék

A kezdet kezdetének vége, ma kezdődik a kezdet közepe. A sok egyéniségből egybefolyó, színes paca lett, egy örökké izgő-mozgó, zajos gombolyag. Benne is vagyok, táncolok a palettán, és kívül is, nézem messziről a képet, ezt a kavargó graffitit. Csak a világítás rossz, hol a szemembe tűz a reflektor, hol a tükröződés miatt nem tudom kivenni a vonalakat, hol magam is tiszta festék vagyok. Például ömlik rólam a piros, a rózsaszín meg a narancs és a szememből a könny, amikor elfordulok, mert nagyon dühös vagyok, hogy szinte mind elfelejtették, sőt elvesztették a nekik rajzolt feladatlapot, és nem akarom, hogy lássák, hogy sírok a nevetéstől. Hosszú percig ráz, és nem tudom, mennyire lepi meg őket.

őrmező

Ott mentünk ketten az utcákon, a mai fölnőtt és a régi magam, akiből lettem én, a mai fölnőtt. Őrmező utcái folyton üresek, amikor most járok arra, folyton. Régen úgy volt, hogy elindultunk hét után picivel, még fagyott a buszmegálló, párállott a plexi. Miközben átvágtunk a parkon, az egészen, Eszter bordó bakancsáról meg az én nemtommármimről beszéltünk. A tesóm előttünk ment vagy mögöttünk, tartották a harminc méteres távolságot a barátjával.

Délután háromkor, amikor már visszafelé, az Osztya felől jöttem, volt a legüresebb. Sütött a nap, meleg volt, és én nagyon-nagyon szomorú voltam. Vittem ezt a nagy szomorúságot minden délután, amikor sütött a nap. Ha fagyott, az nem fájt. Akkor nem volt kontraszt.

Aztán négy óra lett, vagy öt, és mentünk le. Lemenni, ez volt az, amit vártunk, és aztán mentünk is, le. Tettünk napi három koncentrikus kört legalább az egész körül, hol belevettük a szélső házakat, hol nem. Néztük a többieket. Ilyenkor már mindenki lenn volt. A Winkler, meg a KisSlash, meg a Martincsák, aki kék hajjal volt Kurt Cobain. Nem is ismertük őket, mégis mindent tudtunk: ami nem volt rájuk írva, azt kitaláltuk, kész. Akkorra már el is múlt a szomorúság. Ez lehetett az első fesztiválérzés, ez a keringő, kevés állandó szereplős pofafürdő. Szóval olyankor a szomorúság nem volt velem, vagy a farzsebembe gyűrve kandikált, de olyankor nem érdekelt. Nem is tudom, mikor jelentkezett először. Azt hiszem, azon a nyári koraestén kilencvenháromban vagy ötben. Lett abból egy vers is. Egyszer láttam, megvan.

2009/02/12

valentine's day (teenage kicks)

Tépjem ki a szívemet?!? Nesze!

2009/02/11

waltz with bashir – this is not a love song

Kutyák, tenger, kereszteződés. PIL.

[Elmennek a srácok harcolni, és nem értik.]

cannot accept

Ja, és Beni úgy szóbelizett, hogy a leülés mozdulatával benyúlt a pulcsija zsebébe, és kifogástalan angolsággal próbált megvesztegetni egy gyűrött kétszázassal. Egyébként is színész, láthatatlan rágót rág és csajozik, miközben a kérdések pattognak a szájából. Egy vidám zseni. A kétszázas csak vicc volt, persze, visszagyűrte.

2009/02/10

alszik a széken az aggodalom

Aludjék. Keljen fel reggel vele a tisztánlátás, a többit elintézem magam.

2009/02/09

mind fekete pulcsiban

A tizedikben az egyik srác kimondta, kérdezetlenül és szinte ráutalatlanul, hogy Sex Pistols. Hogy beárnyékolja-e az előtte ülő bomber dzseki, nem tudom, értelmes zöld szeme van és szenvedett, a gyomrát fájlalta végig. … Death, black, goth; rock; goa; punk, anything, but reggae.

konzerv

Bekalapálnám azt a bűzlő mondatot két záró jel közé, szerettem volna meg sem hallani, nem tudni, hogy ott van és előmászhat, nem akartam szívni a szagát, szívesen benyomorítottam volna valamibe, ahonnan soha nem bűzlekedhet ki, de a mondat addigra már előmászott, és elő kellett vennem egy másik mondatot, egy kalapácsot ellene, és azzal fejbe kólintani. De még mindig ott van, ott hever kifacsarodottan, én meg ráütöttem, hát erre sem, nyomorék ő magára sem vagyok büszke.

2009/02/08

matekmatika

Véletlenül újratanultam az összeadást.

(Kétjegyű számokkal. Színes oszlopok épülnek egymásra, és egyáltalán nem nehéz a tízeseket megugrani.)

sajókazán például

Sajókazán például van gimnázium, tizenéves családapák járnak oda,
és a lányok mindjárt férjhez akarnak menni.
Sajókazán nem dívik sokáig járni.
Sajókazán sok ház ablaka fólia.
Sajókazán besüt a hideg éjszaka.
Sajókazán nagy a csecsemőhalandóság,
és lógnak a diákok az iskolából, mert fáért el kell menni.
Sajókazán a gyerekek az iskolába járnak enni.
Sajókazán lopott drótokból szopják az áramot, mely drót halálos, meg kell jegyezni.

Így élnek például Sajókazán, és így élnek biztos máshol is, elég nagy ez a Magyarország, belefér sok eldugott csücsök észak–észak-keleten, aztán lejjebb, délen, nyugaton és keleten.

2009/02/07

a fát

Da-da-da-da-da … da-da-da-da-dadada-da! Lendülnek a karok, koppanak a kalapácsok, ütődnek a vésők, röpül a forgács. Da-da-da-da-da! Száll a fa illata! Da-da-da! Dadadada-da!

Nem bírom, nem bírom, abba kell hagyni, ki kell menni, friss levegőt mellbe szívni, most csak tompán hallik, d-d-d-d-d-d-d! Ki kell bírni! Ki kell bírni, a fát nem beharapni!

színes, hátborzongató

Három szóból írok sztorit, illúziót vegyenek három szóból, egy növény, egy ház, egy név legyen, és kiszínesedik az estém, a filmem.

2009/02/06

érzelmi intelligencia bajnok

…és akkor elhatározta, hogy akkor sem fog haragudni, ha egyszer véletlenül találkoznak. Még véletlenül sem.

gábor

UFO-arccal néz. Nagyra nyitja a kerek szemét, a barna körül körben világít a fehér, és úgy néz, észre sem veszi. A Gábor, tessék elképzelni, az osztályfőnök megkérdezte tőle, hogy te skizofrén vagy, és azt válaszolta, hogy igen! Tessék ránézni, pszichopata! Ahogy nevet, mint egy ördög! Gábor nem akar sem skizofrén, sem pszichopata lenni, ördög sem akar, úgyhogy elfoglalja magát egyedül. Az üresen tekergő telefonkábelt a halántékára illeszti, ujjaival az asztal szélén gépel. Jön az adás az űrből.

A többiek meg mutogatnak némán, hogy látja, tanárnő, erről beszéltünk.

están escribiendo

Az chat azért jobb, mint régen az éjfél utáni halk, titkos telefonok, mert az ember egyszerre több barátjával is beszélhet, igen.

2009/02/05

spontán instant

Hirtelen oldódó. Szavak almafröccsben.

2009/02/03

writing

E-mail-t kellett írniuk a nyaralásból. Hát én emlékszem, hogy igyekeztem akkoriban mindenkori terjengő álmaimat belegyömöszkölni a megadott 75–100 szóba, hogy még a kereteken belül maradjak, de inkább azért hadd utazzam el magam is egy kicsit a padból. Írják, hogy fantasztikus itt Miskolcon, csak milyen kár, hogy Kubában esik, a kedvenc helyem Amszterdamban a coffee shop, a kínai kaja finom, szeretem, de itt is esik, a hotel és a strand gyönyörű, vettem egy csomó táskát, cipőt és ruhát, és ha kedvem szottyan, a szálloda halljában tengetem az időt, mert minden nagyon-nagyon-nagyon jó itt, és igen, és nem, és félmondatok bukdácsolnak, hisz ki ír e-mailben egész mondatokat, hát ott a kérdés az eredeti üzenetben, és egyikük nem átall még egy szmájlit is bigyeszteni a lelkendezés felkiáltójeleként, orrosat.

(vocabulary (town): you can see old things in a m… moment; you can see actors in a t… tv; the odd one out: street, square, bridge, road – the square is rectangular; etc.)

2009/02/02

gazsi

Mindig kell rá figyelni. Valakinek. Hisztizik. Némán hisztizik valakinek. Ha újságot olvas a padon, és nagyon lassan mászik át egyik könyökéről a másikra, az újságról a könyvre, a füzetlapra. Toll. Vedd föl. Pont olyan vérben forgó szemű idióták kanyarodnak a nyomán, mint az öcsém füzetein akkoriban. Igazi horror-képregények voltak, a Verdun-i vérszivattyú egy képben, baltás gyilkosos üldözések. Gülüszemű, csigaházzal a fején. Ezer csáppal figyel, mindent két másodperccel előbb mond, szivat. Szóviccek, mint parkból Parkinson. Lemon tree, nekik is van ám otthon. Ennek mi értelme? / Visszajön a szünetről, I'm late. I don't care, sit down. A magnó bedugva, a madzag útját állja. Komótos kötélen emeli át a lábait a madzagon, a karjait is közben másik pár kötélen. Egy merev hátú marionett amúgy is mindig. Emelés közben meginog, a magnóra tenyerel, fölpattan a cd-lejátszó teteje. Nevetnek. Ő nem. Üljön már le, hagyjuk. Visszafelé, az óra végén, elővigyázatos: kihúzhatom? Persze, húzd ki. Kihúzza, az asztalra teszi a végét, de lecsúszik a földre. Lehajol, fölveszi. Mostmár ott marad. / Az ajtóban Abdival beszélek. Egyszercsak ott van, már kabátban, kérdőn néz rám. Nem, nem neked mondtam. Abdinak. Nem is tudtam, hogy ott áll.

Ma megnéztem, mosolyog-e. Mert ez hiányzott. Igen, mosolyog. Amikor mindenki nevet, robban a hahota a nagyteremben, akkor fél centivel nyúlik a szája, az epicentrumra néz, gödröcskék nem képződnek.

goa reggel

Mert télen induláskor van a napfelkelte, erre lehet kinyitni az ajtót. Bejön a fény, kimegy én meg a goa, a villamos kerekein is zakatol még egy kicsit. Aztán már Nap van.

2009/02/01

nyomok

Ha minden lépéssel színes nyomot hagynék, mondjuk mindig türkizt, lennének olyan útvonalak, amik egészen kékek a lépteimtől, és lennének olyanok, messzi járdák, lépcsők és úttestek, ahol hetven centinként van csak egy-egy folt. Néha évek múlva látnám csak viszont a lábnyomaimat. És ha mások is színes foltokat hagynának maguk után, akkor némelyik utca egészen színes lenne, némelyik meg csak itt-ott pöttyöződne, mert nem minden utcában járnak olyan sokat az emberek.