gyerek- és felnőttség

Gyakoroltuk ma az órát a tizennégy-tizenöt évesekkel, és mondták, hogy ők azért még, hiába is várunk tőlük mást, még gyerekek, és akkor öt percig, harminctól harmincötig vihogtak és magyaráztak nyígva, hogy a noon az nuni-time, főleg, ha éjjel van az a tizenkettő.

Én ezzel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, mert el szoktam engedni az ilyesmit a fülem mellett az asztallapra somolyogva, de öt percig, kérlek, öt perc nagyon hosszú, úgyhogy megpróbáltam benntartani, de a lépcsőn lefelé már eltakartam az arcom és mikor kiértem az udvarra, a Tamás vállán robbant a nevetés. Aztán vissza kellett menni, és akkor már csak beszélgettünk, hogy hogy is van ez a gyerek- meg a felnőttséggel, ki hogy jön zavarba.

a szabadság ereje

Október eleje… a villamoson ültem, a 4-es-6-oson. A Váci úti fölüljáró alatt hátbavágott a lét könnyűsége. Két éve is volt ilyen, az kényszer volt inkább, mint kívánalom. Ma meglepetés, egy könnyű, légbőlkapott ajándék villámcsapás; az isteni szikra. Alig bírom el. Fejbekólintott tegnap, tíz órát aludtam, ma járni alig tudok. A napfény visz meg az evőkanál cukrok, itthon egy órát fekszem az ágyon a bizsergés nyomása alatt. A lét elviselhetetlen könnyűsége, a szabadság ereje leteper.

gyökértelenül

Most, hogy bizonyos kérdésekre kitépődtek a válaszaim, rettentő békés minden.

101010=42

101010, kétezertíz október tíz, egy-nulla-egy-nulla-egy-nulla, a végső válasz negyvenkettő, egy:null nekem a vékonyra préselt vagy körré kiáltó ajkaim ellen, egy vagyok, egy nem-semmi vagyok, szabadulok a végtelen felé.

nyelvek

Huszonöt éve kezdett nyelveket adni a számba. Tegnap fölteszi a kérdést: a sajátom megvan-e még?

Élettörténet.

színek, szikra

A fölhordott színek az íriszem mögött is dolgoznak; s mit jelez a hirtelen szikrával kipukkanó körte? Vágyak a vason, a monitoron.

nekem nem ez

– Nekem nem ez a dolgom.
– Ühümm.

hal

Rámír, hogy hal. Hal, hol áll, hol hál a halál, aztán nem ezeket írom vissza, és ki is derül, a csillagokról van szó. A nagy égi akváriumokról, ami két halainknak nem elég, négyfelé úszik a mi két halunk csak, s még annyi van a három óceánban és a csomó tengerekben.

Én ezt tudtam rég. Ő nem?

maga haragszik rám

– Kérdezhetek valamit?
– Persze. Go ahead.
– Maga, maga haragszik rám?
– Én?! Dehogy. Miért haragudnék?
– Ja, jó. Semmi, akkor semmi.
– Aha… ti mit tudtok erről?
– Semmi, semmi, csak mindenkitől megkérdezi.
– És nekem van hozzá közöm tulajdonképpen?
– Nem, nincs, semmi, semmi!
– Jó.

betonkeverőkről

Idő előtt véget kellett vetnünk a franciaórának, mert betonkeverőkről kezdtünk beszélni, s nekem a szívemre kellett tennem a kezem.

szuper, mario!

– You know I love you.
– Oh. Super, Mario. [Ó, szuper, már jó.]

egy gyerekem

És lett egy gyerekem, akinek kell és fogok tudni mit mondani.

Erre tényleg ennyit kellett várni. [Hallod, Uram?!]

és akkor most hogyan

És akkor most hogyan nézek rá? És akkor most miért nézek rá?!

[Lehet tovább szerepelni.]

hogy hogyan

Valóságos illúziók.

(– Rosszul fogod föl.
– Dehogyis. Hagyj békén.)

menjünk

Azt hiszem, rájöttem, mit kell mondani. Két mondat; nincs díszlet, egyéb cafrang. Menjen át és menjünk el.

megbántottad-e

…és vége, és mindenki pakol, mindenki elpakolt, a székek lába a plafonra mered, utolsónak köszönsz el, váltotok pár muszájbóli keresetlen szót, a lényegi információkat vagy lehazudod vagy nem, és fölveszed a kabátod, a táskád, kifelé indulsz és jóéjtszakát kívánsz, lekapcsolod a villanyt és becsapod az ajtót, és a folyosón távolodva fülelsz, hogy jön-e utánad, legalább a dühe, de nem, nem jön, és akkor úgy teszel, mintha minden rendben volna, nem kapcsoltál volna kapcsolót és csaptál volna ajtót, és talán nem is bántottad meg, ki tudja, ki kéne tudni valahogy.

vegye föl

Kérem, vegye föl a telefont, vagy hívjon vissza, sürgős és fontos ügyben keresem. Az életem múlik rajta, igen.

az nem acte

Rácsorgatom a mézet az asztalterítőre, rácsorgatom ezt a hányadik kiábrándulást a baklavára, elkenegetem a diót a tányéron kicsit… nem, nem, nem csodálkozom, nem csodálkozom már és lassan rájövök, hogy igaz az, amire rájöttem rég, hogy az össze-vissza beszélt szavak, az nem egy acte de parole, az semmi légmozgás egy csuszamlós színpadon, a kötélpadlás ablakán befúvó szélhámosság, s az előadásra tán rá kéne már csapni az ajtót, járjon nekem háttal örökre. De nem, fél szemmel síró bohóc vagyok én is, orcában fehér, mint a fal, egy bolond, hamvából megéledő Pierrot.

All we go to hell.

amaranta

Amaranta a szerelem, a rettegés, Amaranta a fekete kötés.

okulni

Okulni az egy év, a száz év magányból, nem elképzelni, nem a tükörben megnézni, nem eljátszani az idővel gondolatban, hanem csak megvárni és lépni, nem elképzelni, a részletekbe nézni, nem ellebegni félőn a hangulatban; nem keresni forrást, hogy honnan rajtunk hirtelen a sok újmódi kék, nem vadnak, újnak lenni, hanem réginek, inni, a gyökereinket enni, válasz nélkül lenni biztosan.