2011/03/15

milyen szép lesz

– És emlékszel arra a nyári éjszakára márciusban, amikor a régi fotelodban ültünk a Margit-körúton?
– Emlékszem… aztán egyedül föltornáztad a lépcsőn.

Milyen szép lesz majd.

agancsok

Elviszi az agancsos lámpákat, mert megtetszenek neki. Aztán elkezd beszélni a filmről, amiben a bútorok óriási gyíkok és skorpiók. Persze később csak annyit mond magyarázatként, hogy szereti az agancsokat is és a lámpákat, de én akkorra már értem.

2011/03/14

darabok hullanak

Vakolat- és múltdarabok hullanak. Helyenként fölsérül a tenyeremen a bőr. Kitépem a réz fogast a falból és megtalálom a hetvenhatos gyerektartási per iratait. Hat darab levél a bíróságról és egy kéziratos kérelem ceruzával. A követeléstől végül hetvenhat őszén elállt. Ez történt akkor nyáron. Most meg itt állnak a dobozok, és szanaszét viszitek a kétezer gombokat. Elosztok százfelé egy kulccsal teli dobozt. Azt sem tudom, hova megyek.

2011/03/13

ásni is

Fölnőttkorára megtanul ásni is az ember, ezen gondolkodtam, miközben a spenótot fölástam: hogy régen én kiejtettem az ásót a két kezemből, de nem, mert elbírni nem, hanem azért, mert ásni nem tudtam vele.

2011/03/12

fehér a tégla

A véső, a kalapács, a csempe. A vakolat, a tégla. A falban fehér a tégla.

az ötödik hónapban

Nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, dehát mit is csináljon egy ilyen tizenhárom éves lélek, szóval az ötödik hónapban vette észre, amikor a baba megmozdult.

2011/03/11

vigyázok rá

Fényes az ég a napsütéstől, csúszik le a tekintetünk a tűleveleken. Hűvös nyár van a Duna fölött. Reggelente átöleljük egymást, napközben futkározunk, trécselünk; szabadok vagyunk, de a szemünk sarkát egymáson tartjuk. Egy nap nem kaptat föl az úton a szokásos időben. Mi történt? Történt valami. Vigyorgó arc lopódzik lent. Félúton fekve találom. Megtépázva, gyöngén, de a szeme ragyog. Hajtóvadászatba kezdek. Vigyázok rá.

már nem számít

– Jajj, kiöntöttem a padlóra! Hol egy rongy?
– Á, ugyan, hagyd, már nem számít!

2011/03/10

nincs idő

Nincs is idő: tizenkét év alig év, tavaszi fagy, alig vagy.

2011/03/08

két szög

Szemem alatt két szög.

2011/03/06

the pyramid of Sensistan

Write about a journey you enjoyed:

„I travelled to Sensistan last summer with my dog, Villon. We went by plane, train in the rain, and by car. Sensistan is a little community in the jungle. We saw the pyramid of their gods, Kera and Tsoki. There were giant statues of the gods. Flowers had grown through the statues. It was wonderful. Villon said: it's the most beautiful place in the dog's world.

The Aboriginals were really friendly, but there was something upsetting in their eyes. Some freaky light was shining there. One of them asked me if I have ever tried to eat human meat? I said: no, never. He started to smile at this moment. I got scared, he wanted to „show me something”. Villon and me looked at each other and started to run, the people of Sensistan were following us. They caught us.

Since then, me and Villon have been sitting on the top of the pyramid.”

megmozgatni a hegyeket

Jött a hegyekkel. Amiket meg kellett volna mozgatnom. Megmozgatnom, hogy… hogy jó legyen, neki, vagy nekem, már ez is kérdés volt. Megoldásul a mozdulatlanul és szó nélkül maradást választottam. …dehogy választottam, megszólalni, mozdulni nem bírtam. Mozgassa más a hegyeket, én azért fizetséget aligha kapok. Úgy maradtam, mereven, csak a szemem jártattam fürgén pontról pontra, úgy maradtam, és vártam, mozduljanak a hegyek. A hegyeket mozgatni nekem nem föladatom. És lásd, láss most csodát, ó, testvérem, megmozdultak a hegyek, úgy tetszik, megmozgatta az, akinek a föladata volt. Tekintetem egy pontra szegezem, posztomról egyelőre nem mozdulok, gyönyörködöm az egymás felé közeledő hegyekben. Remélem, nem tévedek. Remélem, a valóságot látom.

konzerv, babér, félig jelen, az avítt gyöngyök

Éjjel, meg azokon a hétvégi napokon, amikor dolgozom, úgymond, úgymond űzöm a vadat itthon, amik leginkább csak szavak, akkor főzök, mint egy kollégista: fémdobozokat keverek jobbnál jobb tejfölökkel, vagy a paradicsomszószt nyitom ki, és mindig kell hozzá babér. Néha fokhagyma. Újabban nosztalgiázom az olíván, az olívánál nem esik semmi jobban reggelente, csúszik az olíván a kenyér, az olíván és a bazsalikomon, és csúszik az egészen a félhomály, ami itt uralkodni vél. Közép- vagy nagyszerű vagyok, mindkettőnek mutatkozom félúton a konyhába botolva, a félig emelt mosógéptető fölött. Retró cuccokat ebrudalok ki a lakásból, retró cuccokat, amik bőszen a múlt, és mégis, félig a jelen. De nem a jövő; semmiképpen sem a jövő, legalábbis nem egy jövő, ami én vagyok. Szépen meg is fogalmazom őket, elosztogatom őket az omladozó álmodozóknak, akik körülvesznek és akik lassan megtalálni vélik egymást és egymásban önmagukat. Hadd pakoljak, hadd pakoljak, kavarjak, olajozzak és fogalmazzak tovább; hadd menjek és majd, majd hadd álljak meg is, de addig hadd, hadd írjam e gödröket, a gödrök mélyén az avítt gyöngyöket.

2011/03/05

neuronhálók és galaxisrendszerek

A neuronhálók és a galaxisrendszerek ugyanolyanok, tehát valami isten kigondolt lényei vagyunk.
Ez persze nem könnyíti meg a mindennapjainkat.

2011/03/04

félig igaz

– Á, csak egy vicc. Persze, félig igaz. Minden vicc félig igaz, te szoktad mondani.

2011/03/03

moz art

Ezermillió buborék pezsgőt meg a távolságot mint mozartgolyót, megkapom.

végtelenül közel

Az origóban egyedül vagyok. Végtelenül közel mennyire lehet jönni?

2011/03/02

a hó

Esik a hó.

a nap

Süt a Nap.

2011/03/01

megvárni, hogy leülepedj

Mint az örvénybe, ha kerülsz, meg kellett várni, hogy leülepedjek, és tisztulni kezdjen a fölvert iszaptól a víz. A fölszálló áramlatokkal fölemelkedni látszik a mentő gondolat. Merőben egyszerű megint.