haszontalan

A mindent maga alá gyűrő higgadt, józan ész. Semmire sem jó, használhatatlan.

házasság

Mindegy, csak szilárd legyen.

Szilárd?!

dehogy hagytad

– Ú, a fene, megint fönnhagytam a fűtést ezeren.
– Hány fok van itt benn?
– 18.

jó reggel

Jön az órára és azt kérdezi, hogy az afterparty szól-e. Nem, csak a zene.

pót-pótcselekvés

Néha úgy tűnik, mintha hosszú ideje pótcselekednék csak. Mintha ehelyett inkább fel kellene kerekedni, megrázni és rákiabálni. Hogy mostmár elég legyen ebből. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy az is pótcselekedet, hogy ez eszembe jut.

gyulán

A tűzoltóságon lakunk Gyulán. Jut nekünk egy kis szoba, külön bejárattal. Az udvarra nem látunk be, csak ha nagyot ugrunk a kapu előtt, vagy ha befényképezünk fölötte. Akkor ki tudjuk hozni a látványt a fényképezőgépen. A szobánk túloldaláról pedig halljuk a tűzoltókat, ahogy ügyelnek. Tévéznek, nagyokat röhögnek, úgy ügyelnek a fal másik oldalán. Jó tudni, hogy ott vannak. Fiatalok a tűzoltók, és ha havazik, azonnal kimennek a járdára lapátolni. Nagyokat ordítanak akkor is, örülnek a hajnali hónak. A karácsonyfájuk a bejárat fölött lebeg, a zászló mellett. Jó hecc lehetett felhúzni azt oda, gurguláztak az arany díszgömbök.

Gyulán van világóra. Egy nagy kék gömb, ami a világ nagyvárosai között forog. Minden órához két nagyváros tartozik, mert egyszerre két helyen is lehet tizenkettő: nappal és éjszaka. A legnagyobb városok vannak rézzel föltüntetve az órán, kivéve Gyulát. Gyula nem olyan nagy, húsz perc alatt áthágni. Gyulával szemben az órán Kamcsatka van.

Gyulán sokminden románul is ki van írva. Például a fürdőben, mert sokan jönnek a határon túlról, hogy kiáztassák a csontjaikat. De az étteremben is olvasható az étlap románul, és a boltokban az áru egy része is két nyelven van. Hogy például piper negru, vagyis feketebors.

Karácsonyeste délelőttjén már csak pár bolt van nyitva Gyulán. Többek között az Iparcikk Áruház, ami egy kincsesbánya. Egyig van nyitva 24-én, és ez valahogy minden háziasszonynak eszébe jut. Meg hogy kell még egy fúró, egy serpenyő, némi alufólia. Délben jut eszükbe, mint egy villám, úgy hasít a fejükbe a felismerés az ablakrésen át, és akkor gyorsan szólnak a férjüknek, hogy eriggyen, fél egyre még odaér. A férjek pedig mennek, az asszony biciklijét tolják maguk mellett, mert azon nagyobb a kosár, kényelmesebb a serpenyőnek és az alufóliának. Némelyik föl is ül rá, ha nem akar túlságosan billegni az alufólia a kosárban.

A Vértanúk útjának végén van egy Kőbányai cégéres kocsma. Gyulán a Kőbányaiból is lehet cégér. Itt lehet kapni, negyven forintért decijét, asztali félédes fehér töprengőt és vörös toporgót. Ezt akkor isszák, amikor úgy néz ki, hogy bele kell vágni a dologba végül. Addig inkább csak a töprengőt, nehogy elhamarkodják.

Gyulán szépek a férfiak. A fiatalabbak főleg. Már az is szép, hogy az ember kinyitja a telefonját, és a kijelzőn egy férfinév van. Gyula. Az apám is örül mindig, hogy a számítógépben segít neki Edit, hát én meg ugyanígy örülök Gyulának.

Gyulán az emberek vidámak, és ezt meg is jegyzik egymásról. A fürdőben egy néni nekem is megjegyezte ezt: hallom, hogy dúdolgatunk! Ejh, de vidámak vagyunk! De ezt nem lefittyesztett ajakkal morogta, rosszallóan, mint egy szidást, nem úgy préselte ki magából, hanem szélesre húzott szájjal, szépen ragyogó szemmel. Egy barátságos karlendítés is volt a hangjában, úgy bizony. Nem irigykedett a vidámságra, nem, mert neki is volt sajátja, mint mindenkinek Gyulán.

úthálózat

A fiú fölvette a mobilját, tekergetni kezdte a nyakát, majd az egész vagon szeme láttára mosolyogva integetetett vagy fél percig az útnak, miközben azt mondogatta, hogy látlak. Két autó is ment abba az irányba, de ő bizton tudta, melyik a fontos: amelyikben a lány ül. A másikat nem is látta talán.

arról, amikor példát vett

Fenyő Iván egyedül jött színházba, és végig mosolygott: amikor a büféslánnyal parolázott, akkor is, és amikor az előtérben ácsorgott, akkor is. Mind a két szünetben.

Meg kellene fogadnom, hogy példát veszek róla. Tulajdonképpen egy kicsit már meg is fogadtam.

a fúró (karácsonyi bejegyzés)

Idén is volt karácsony, és idén, a hiány miatt, úgy döntöttünk, hogy olyan helyre megyünk, ahol jobban elférünk négyen. Ahol jobban össze kell húznunk magunkat, így a helyhiánnyal kizárva minden más hiányt. Úgyhogy vezettünk kétszer kettőszázharminc kilométert, a generációk között elosztva. A szobánk nagyon kicsi volt. Húsvétkor sokkal nagyobb volt, de a hideggel összement a vendégapartman is, úgyhogy most nagyon kicsi volt. Egy szobában aludtunk négyen, három ágyon. Volt, aki a földön aludt. A karácsonyfánk is illőn összehúzta magát, hat habkarika fért rá, öt gömb meg egy cserépangyal, de vigyorgós. Falábat nem vittunk magunkkal, nem gondoltunk rá, hogy sánta a fenyőnk, kell neki a faláb. Falábat nem lehet a zöldségesben kapni, sem a kozmetikai szaküzletben, úgyhogy a műszaki kisáruházban kellett feltalálnunk magunkat, de tüstént, különben feküdni fog a fánk. Majdnem belenyugodtunk ebbe, hogy majd jobbra billentett fejjel fogjuk énekelni a mennybőlazangyalt, vagy épp balra billentünk, és akkor fejjel lefelé lógnak a díszek, de a Mama megmondja, hogy a műszaki kisáruház egy kincsesbánya. Meg is mondta, úgy is lett. Vettünk drótot, két milli vastagot, abból hajlik majd a drótfaláb. Vettünk mellé fúrót is, mert az egyik családrészben felújítanak. Kapjanak saját fúrót!

Kaptak tehát saját fúrót, nagyon örültek neki. Én is örültem a pattogós rugósbékámnak: remek dramaturgiai érzéke van a pattogós rugósbékámnak, mindig a katarziskor ugrik. Vagy a szünetben, szórakozásból. Nagyon örültünk tehát mindezeknek, hogy van lábunk, habkarikánk, békánk, jakut rock lemezeink, és koccintani akartunk, mert tokajink is volt. Nem is egy, hanem két palack háromputtonyos aszú! Egy-két-há! Há-hoppá! Há' nincs nekünk dugóhúzónk, há' hol a bicskád, mi, te?! … Így tehát fogtuk a karcsú nyakú palackot, bevittük a mosdóba, és a tesóm a legkisebb fúrófejjel átfúrta a dugót, hogy kapjon levegőt és be lehessen majd nyomni. A bordeaux-it is így nyitottuk ki, csak épp fejjel lefelé tartva a palackot a csap fölött, hogy a parafapor, ha lehet, a mosdó vizében örvényeljen, ne a palackban. Fakanálnyelet vágtunk bele, és ivás közben csodáltuk, milyen pökhendin úszkálnak a dugók az aranyos és a mélybíborban.

karácsonyra

Átszeljük az Alföldet. Eszem majd egy kevés fagyott földet napfelkeltekor, hogy érezzem, mi a valóság.

romeltakarít, ás

Csöngetnek. Föl kell pattanni, az álmot otthagyni. Föl kell venni egy pulóvert a lilacsíkos, Tankcsapda-aláírásos pólóra. Nem szabad elszédülni, arccal beleplaccsanni a halom pohárba. Át kell vágni a megragadt füst- és borban ázott narancsszagon. Ki kell nyitni az ajtót, átvenni a levelet a földhivataltól, aláírni itt, ja, és itt, a huszonkettedik sorban. Ez megy. Le kell ülni, vizet kell inni. Megenni egy almát. Egy kefírt ledönteni. A kefír nyitja meg a nap órái számára az utat, elkezdődik az idő. El kell dönteni, hogy sajtosszendvics és tea, majd internet, vagy csak az egyik, csak a másik. Mind a kettő. Le kell vágni egy nagy karéjt tehát, nem szabad úgy tépni, nem vagyunk parasztok (budai úrilány). Közben írni kell, megnézni, hogy mit írtak, írni arra is, linkelni, örülni, megköszönni. Az örülés meghozza az étvágyat, ki kell menni ebédelni, lehetőleg levest. Mégis inkább sült padlizsánt kellene, tehát kell enni krumplipürével (néhai nagyanyám szerint pirével). Hazaérkezéskor látszik, ahogy nyújtogatja az ajtóréseken át a csápjait a bűz. Ki kell szellőztetni, közben mosogatni. Nem férnek a poharak a szárítóra, több turnust kell létrehozni, várni kell. Várás közben le kell húzni a maradék poshadt narancskorongot a wécén, többször ellenőrizni kell, nem dugul-e el. Ki kell önteni három palackból maradék, meg nem ivott fél palack bort (vöröset, sárgát, rozét. A sárga persze fehér). Akkor már el is kell dönteni, a bontatlan hat palackból melyiket kellene levinni a viharsarokba karácsonyozandó. Farsangig elég piám van (törköly is, meg egyéb füves szeszek), nem kell majd venni. Kell még mosogatni, de előbb ágynak kell esni. A telefonokat, nincs mese, ki kell húzni, le kell halkítani. Aztán mégis fel kell kelni. Fel is kell majd mosni. A műanyag palackokat és a sörösdobozokat a szemétből kikotorni (ki dobta bele és miért? Nem kellett volna), kicsorgatni, összetaposni. A szemetet kivinni, a szemetesbe új zacskót tenni. Valami csúfat kell kiválasztani. A tökmaghéjak még vándorolnak, össze kell őket a szemetesbe terelni. A szotyit majd a ligetben a madaraknak kiszórni. Az időt húzni, a billentyűket verni, holnap úgyis korán kell kelni, de előbb a holnapot ki kell ásni. Ehhez a tegnap romjait el kell takarítani. (Közben ki kellene deríteni: a mai nap van-e, vagy csak a tegnap nyúlványa, vakbélféregalagút-e?)

az első nappalnyújtó éjszaka

Szerintem mindenki úgy érezte magát, mint a lilára bársonyult almagerezdek a nagy piros fazékban, minden mondat egy magát megadó meleg narancskarika, gurgulázó nevetés.

mélytengeri

Ma olyan volt, hogy belezúgott egy üstökös a gyomromba.

Elég volt ahhoz, hogy a Földközi-tengerbe teleportálódjon az uszoda. Sós volt a víz, magasak a sziklák, volt pipám és mint egy gyöngyhalászé, olyan erős tüdőm. Lebegtem és alászálltam, tonhalak elől menekültem, lassú teknőcök páncélját kocogtattam orvul, és nem volt más dolgom, mint játszadozni a vízzel és a gondolattal, hogy este hogy üldögélünk majd kis halászfalunk egyetlen utcáján egy régi gitár hangjaira. Esküszöm, láttam a napot is a felhők mögött.

a testvéri szeretet

A szeretet az, amikor kiderül, hogy betették a pultba a legmenőbb kesztyűd és a legszebb sapkád, hátha érte jössz, és akkor gyorsan veszel még karácsonyi ajándékot a tesódnak.

egy év, s elveszett a new wave

Tél vége óta nem láttam. Nem telefonáltam, nem írtam, mérges voltam. Ő sem telefonált, nem írt, nem tudom, mérges volt-e. Inkább csak nem érdekelte. Aztán most tél elején írtam neki (szigorúan üzleti ügyben), és hirtelen visszatért, ránk akaszkodott a régi tempó. Véletlenül összetalálkozunk az éjszakában. Ugyanott áll a falnál a Gödörben, mint régen, a keverőpult mögött, kicsit jobbra. Odamegyek hozzá, vigyorgok, örülök, elmegyünk a pulthoz, veszünk ezt-azt, elmegy a tesómmal is a pulthoz, vesznek ezt-azt, több ízben is, üldögélünk az asztalnál, táncolunk hátul a már a zene sem a régi unalomra, telefonálgatunk, hova, merre. Elkíséri ezt, találkozunk azzal, betérünk az ide meg az oda, leülünk, felállunk, pulthoz megyünk, táncolunk.

És akkor hirtelen meglátom, nem, kitapintom az arcomon, tükör sem kell, hogy ez engem nem érdekel, én már rég kiábrándultam, ez egy gyerekes hiszti, egy fölöslegesen hajszolt tempó, emögött nem mi vagyunk, legalábbis én nem, de szerintem ő sem, úgyhogy hagyom, had' bogozza össze végletesen újra az egy éven át szépen fésülgetett szálakat, és beszélgetek mással, és azt akarom, hogy ne érdekelje, és nem is érdekli.

mese basszusklarinétra

Hallgatni valakit, de jó. Mennyei.

Ő sem hiszi, hogy mesél. Álom.

советское игристое

Csinálják ezt az úgymond orosz pezsgőt Izsákon. Felrázzuk majd, a dugót a fregoli fölé irányítjuk, de úgy, hogy gellert kapjon, és másodszor is nagyot szóljon a vájlingon. Tért és időt utazunk majd a konyhámból a Szovjetunióba, legalábbis azt hisszük majd, hogy olyan nagyok vagyunk, hogy utazhatunk tért és időt a konyhámból a Szovjetunióba.

Ha szerencsétlenül landolunk, pont egy szegényebb moszkvai negyedbe érkezünk az olimpia idején, a haverjaink beköpnek a rendőrségnek mint alkoholistát, és már visznek is valami külvárosi barakkba, hogy ne az utcákon fetrengjünk minden sportoló, bíró, néző és jegyüzér szeme láttára, szegény mi, akiknek az olimpiakor is csak a pia jut, igaz, más nem is érdekel: egy vodka az egy arany, az ezüst az kettő, a harmadik meg már csak bronz, de a mienk az is.

ismerősök ismerője

Már olyan sokat éltem, hogy ha lemegyek egy helyre, akkor az ismerősök mellé előkerülnek más ismerősök, ha beszélgetni kezdek egy már látottal, kiderül, hogy vannak közös ismerősök, feleségek vagy főnökök, és minden utcának a szomszéd utcájából is ismerek valakit.

derékig érő haj

Semmit sem ér az a derékig érő lobonc, semmit, én mondom. Három vaskosabb fényképészeti album, kétszer két vonatjegy az ország körül, valahány üveg vodka és gin, a legjobból. És csak, ha egyenes. Ha hullámos, már használhatatlan. Azt senki ki nem vasalja. Mit tudsz kezdeni vele? Aztán eladják százért, százötvenért. Mások rövid kócát toldják meg vele, valaki idegen fején fog díszelegni és piszkolódni az a haj, azért a kevés pénzért.

(A gimiben a Judit kiszökött Németországba züllött életet élni, és úgy jött haza, hogy levágatta a hosszú, szőke haját, és abból. Abból pont futotta a jegyre Budaörsig. Azóta folyton kopasz, meg híres. De mindig köszön nekem és én is neki, mert emlékszünk, hogy mi volt akkoriban, amikor ez volt. Ez a szökős-hajas sztori.)

mint egy felnőtt

Olyan vagyok, mint egy felnőtt: azt akarom mondani neki, hogy talán jobb lenne, ha betenné ezeket a szanaszét kuszálódó papírokat valami dossziéba, nehogy elvesszenek, szakadozzanak. Így, ezzel a talán jobb lennével. Leállítom magam: nem lenne jobb, biztosan nem, nemhogy talán. És ha elszakadoznak? Elvesznek? Csupa félelmetes el, pedig dehogy. A sokszorosítás öröme az örök-ség, pont ez benne a szép és a biztonságos. Ugyan. Fénymásolok százat, nyomtatok ezeret, de legyen meg neki a kuszaság öröme. Az is az övé.