körömhegynyi

Nem, nem minden, ha a körömhegynyi ellenkezés fintorog, nem kell minden, nem kellenek előre holt találkozók sem.

[Elvillamosozok sírni a gangra, 19-es szám.]

nem bírok velük

Megláttam tegnap azokat a képeket a kilencedik szünetéről, amikor a Márk a földön ül törökülésben a fején a Vikcsu tolltartóival kiegyensúlyozott faliújsággal. Aztán éjjel azt álmodtam, hogy nem bírok velük, és minden piros és sárga.

quo vadis

– Hová mész?
– Moziba.
– Mi lesz?
– Quo vadis…
– Mit jelent?
– Hová mész?
– Moziba.
– …

(Háy János, Völgyhíd)

átátlózva mindent

Aztán van például az a fiú, ha már így elkezdtem mesélni ezeket a csodálatos furcsaságokat, amik az ember tizenöt éves kora körül esnek, szóval van az a fiú, aki nem fér be a padba. Hosszú meg vékony, az igaz, nem arról van szó tehát, hogy akkora nagy a tömege és az űrtartalma, hogy neki semmiképpen se lehessen beférnie, nem: megnéztem, szemmel lemértem, hogy van a másik, a Dávid, az talán valamivel hosszabb és néhány kilókkal szélesebb, s ő mégis belefér. Ül a széken, a lába szépen az asztal lapja alatt, a könyöke a könyvön, a feje a tenyerén, idenéz, odanéz, ott üldögél nyugodtan a keretek között. Hanem emez, ez a másik, képzeljétek el, ez nem fér el sehogysem! Ha kinyújtja a térdét az asztal alatt, a cipője a szembefalat éri, miközben a tarkóját innentől támasztja! Hát ez hogy lehet?! Hát látom ám ma, barátaim, én mondom nektek, én ilyet még soha nem is láttam, egy másikkal kellett kijönniük és leülniük egy asztalhoz, én ültem annak az egyik felén, ők a másikon, és hát leült a barátja baloldalt a székre, ő pedig jobbról az asztalra könyökölt, és hosszában szépen végighúzódott a teste az egész átlóban. Úgy is a másik sarkot érte. Hát nem fér el sehogysem sehol egy ilyen hosszú vonal, hát nem tud az máshogyan lenni. Csak így átátlózva mindent.

átúszni egy lendülettel

Átúszni a napot egy lendülettel, nyolc levegővétellel, reggeltől estig.

az orromig

Az érzéstelenítő tűje az orromig nyomult és eszembe jutott a thriller egyik lehetséges jelenete a drillel.

veszekedés, dráma

Holmi veszekedésekről kellene írni. A lényeget kimondani nem lehet, azért van a veszekedés. A lényeget leírni nem lehet, azért van a dráma.

hangzanak

Ahogy hangzanak a szavaim a levegőn át, nahát!

lazúr

Alul s fölül a lazúr az úr. Remek a szaga az ujjaimnak is: a régi almásrétesé. A nagy üvegből volt az alma, ott állott évekig és zselévé barnult, darált diót is szórt a tetejére, mielőtt az asztalon megtekerte volna.

valahol máshol

Mert mi tudjuk, hogy jó, és ebből következőleg tudjuk azt is, hogy lehet elrontani.

[A nagyszínpadnál találkoztunk volna nyolckor, valami koncert vége után, ácsorogtam ott a rövid ruhámban és a hátizsákomban és vártam, nyolc, a haverjával van, iszogatnak valahol, negyed kilenc, iszogatnak valahol, de jönnek, fél kilenc, a Szigeten mindenki késik, fél kilenc is elmúlt, de nem jött, nem tudom már, meddig ácsorogtam ott, aztán elindultam lassan végül valahova, bizonyára elfoglaltam magam valahol máshol, nem lehet azt már tudni, hogy kivel, és azt sem, hogy miért nem jött – de, lehet tudni, a haverjával volt és iszogattak valahol máshol, és csak két nap múlva jött a telefon, amikor leszakadt a körhinta, hogy ugye jól vagy. Jól voltam, persze, valahol máshol.]

felnőttkorában

Mondjuk van egy gyerek, aki nem beszél senkivel. Mondjuk nem veszi észre senki. Mondjuk a hiba nem a világban, hanem a fejében van. És nem veszi észre senki. Felnőttkorában mi lesz?

artikuláció és fülek

És akkor olvassa, hogy listen, read, pen, look, and which is the odd one out, és valahogy megbotlik a nyelve, szóval a pin az, és nézek, hogy ezt most halál komolyan fapofával így olvastad föl, de nem, mondják a többiek, dehogy, hát észre sem vette. És tényleg csak néz, és nem érti, majd el is siklik az egész fölött, úgyhogy én is.

A másik meg úgy mondja, hogy they drove to the sea, hogy így halovány wével, és fölírom nagy hangon, hogy figyelj, nem draw, hanem drove, és akkor visszakérdez, hogy szóval azt mondtam, hogy draw, ahelyett, hogy drove, mondom, hogy igen, és akkor elkezd röhögni, hogy dehát ugyanazt mondtam mind a kétszer! Úgy teszek, mint aki nem hiszi el, pedig de, elhiszem és nagyon örülök neki, nagyon örülök, hogy ilyen elmésen át lehet engem vágni. Unikum, Uram.

Aztán meg persze még van az az olcsó poén, hogy a they went to the beach helyett they went to the bitch-t mondanak, többször egymás után, de ezen már kevésbé röhögök, lejárt ez már, ugye, nekem is százszor eszembe jutott.

kifordul önmagából

– És akkor mit írjak, hogy a Tomi a barátja? Vagy mi, ismerőse? A tettestárs???
– A Tomi a barátom.
[…]
– És hogy kommunikálnak?
– Fölhívtam kétszer egy fülkéből… dehogyis. Szoktunk találkozni, meg minden.

A valóság kifordul önmagából, az élet virtuális síkja egy lapon.

love and hate

– You know, some verbs we just don't use in present continous. These are know, remember, like, love and hate.
– [grins]

külön ide kell

– Akkor most hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, hogy mit kell csinálni?!
– Hát, ööö, koncentrációs zavaraim vannak, a betegségem miatt, szóval…
– Oké, tehát a válasz igen, hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, mit kell csinálni.

[epilepszia]

ma elmeséltem

Ma elmeséltem, mi volt a középkorban: se tükör, se krumpli.

elfelejtettél a szemébe

Hajtassz, és balról lassan megmozdítja mellső lábát a motor hangja, és emelkedik, és nem hiszed el, teljesen előtte vagy és lomhán közeleg tovább, nem hiszel a füled- és a szemednek egyáltalán, és húzod el a kormányt és a kormánnyal együtt a síkokat, és már túl is vagy rajta, túl az egészen, a kaptatón nincs erőd remegni kezdeni, és akkor jössz rá, csak nagyon lassan, hogy mi volt, hogy hogy történt, hogy elfelejtettél a szélvédőn át a szemébe nézni.

mikor indulunk már?

Késve húz be a TGV az állomásra, rohanva szállok le. Aztán megállok. Hova is…? Elhoztam a programot, a jegyeket, de… nem tudom, hova kell menni. A konferencia… bizonyára az egyetemen. De melyiken?! Foglaltunk otthon szállást, de… nem emlékszem, hogy hova. Otthonhagytam a papírt a kontaktokkal. Át sem kell kutatnom a zsákot. Átmegyek a reptérre, fölszállok egy gépre. Délre tart, azaz dél-keletre. Fényes délután van, amikor leszállok. A többiek várnak, beszállunk a kocsiba, fölmegyünk a pályára, száz kilométer múltán egy erdőbe hajtunk le jobbra. Egész nap a Nap felé tartunk, most murván. Zöld az erdő, mocsaras a rét, a pocsolyákban tükröződik az ég. Fölverjük a sátrat. Mindenki mindenféle nyelven beszél, Izraelben vagyunk és ez egy fesztivál. Fölhív a lány, akivel Hollandiában találkoztam, hogy pontosan hol is kell az autópályáról lehajtani. Elmagyarázom neki, jófej, majd meglátjátok, mondom a többieknek. Izgatott várakozás, a lányra, a többiekre, a zenére, táncolni mikor indulunk már?

[Ajánlom ezt az álmot a barátaimnak, akikkel marokkói és thaiföldi goa-partikat tervezgetünk a jövő évi ünnepekre, akik Tel-Aviv fövenyén sátraznak nemsoká, a lánynak, aki a CsőGyárban a fodrászom iránt érdeklődött, de azóta sem írt, a nyárnak, az egész világnak, hogy van, akkor is, amikor nem nyár van.]

[[Arra ébredek, hogy nem kéne ismét ilyen vacak módra szerelmesnek lenni. Bosszankodom.]]

nemet

Testvérem, barátom, ha nemet gondolsz, mondjál nemet! Fontos tudnom.

kerítést

Balom rozsdaold, jobbom korrózióvéd. Kerítést festek.

[Véletlenül megtapostam egy csigát, s láttam, hogy szenvedni kezdett. Még egyszer a talpammal ránehézkedni nem tudtam, a savval marattam halálra. Így ért véget a szegény csiga álma, ami az élet a kerítés tövében.]