Egészen máshogy kellene élni. A víztükröt néznénk reggelente, és lassan innánk a ház előtt a kávét. Leguggolnánk tenyerünkkel megszagolni a füvet, párát lehellnénk a novemberbe, a dérrel csípetnénk lapockánk izmait. Egy tó lenne ott vagy a tenger, s az út határozottan vezetne valahova, a hegynek fölfele, meg vissza a városba is, le. Párnaponta akadna dolgunk a városban, párnaponta lemennénk, hogy pótoljunk valami elkopott tömítőgyűrűt, fűrészbe pengét, cipőt a gyereknek. Meg lemennénk azért is, hogy becseréljük méltán becsült szellemi termékeinket, és megnéznénk, ahogy kattognak a nyomdagépek, ahogy habzik a kirglikben a sör. Ez lenne az élet, lenne persze ugyanúgy rádiónk és számítógépünk, tudnánk mindent, hogy mikor és hol, és beszélnénk óraszám a messzire szakadt barátainkkal, meg akiktől mi is messzire szakadtunk, mert a távolság nem úgy számítana, mint ahogy itt a sűrű metropoliszban oly nyomorultul számít. Az ideggyógyászat a földszagú szélben és lassan múló időben lenne, nyugodtak lennénk, nem zavarnának az időjárás úgynevezett szélsőségei, vennénk az akadályokat, nem tartana vissza a haladástól valami átkozott, haszontalan semmi. Élnénk, telnének a napok, nem futnánk versenyt az egónkkal és a másodpercekkel, innánk néha délelőtt egy fröccsöt, este lennénk színig józanok, és mindenki folyton igazat mondana.
2012/10/29
2012/10/23
6. Le akarsz ülni?
– Le akarsz ülni?
– Nem, Nagymama, maradok itt a földön. Jó itt.
– Jó, de tedd a lábadra a takarót. Igen, azt ott. Itt a teád.
– Köszönöm.
– Szóval…?
– Nem tudom, Nagymama… hol kezdjem?
– Hát, Réki… nem tudom. Az elejét már ismerem. Kezd talán ott, hogy mi van most.
– Hát ez az, Nagymama. Hogy nemtom, mi van.
– Na… de valami csak van.
– A Nagypapa milyen volt, amikor megismerkedtetek? Normális volt?
– Hogy-hogy normális?
– Az hogy volt, elmeséled? Amikor megismerkedtetek. A lakodalmat ne. Már ötszázszor mesélted.
– Hát pedig… – Nagymama az ablak fölső sarkán befúrkálódó fénynyalábba mosolyog.
– Jó, de most nem érdekel. Légyszi.
– Hát, nem emlékszem már… egyszercsak megismerkedtünk. Ismertük egymást, és kész. És aztán, kicsit később, megkérte a kezem.
– Aha.
– Így volt.
– Jó, Nagymama, most azt hiszed, mondtál valamit. De… az első perctől fogva tudtad? Az első perctől fogva tudtad és boldog voltál?
– Szóval innen fúj a szél.
– Ühüm.
– Nem, nem tudtam az első perctől fogva…
– Nem, Nagymama, maradok itt a földön. Jó itt.
– Jó, de tedd a lábadra a takarót. Igen, azt ott. Itt a teád.
– Köszönöm.
– Szóval…?
– Nem tudom, Nagymama… hol kezdjem?
– Hát, Réki… nem tudom. Az elejét már ismerem. Kezd talán ott, hogy mi van most.
– Hát ez az, Nagymama. Hogy nemtom, mi van.
– Na… de valami csak van.
– A Nagypapa milyen volt, amikor megismerkedtetek? Normális volt?
– Hogy-hogy normális?
– Az hogy volt, elmeséled? Amikor megismerkedtetek. A lakodalmat ne. Már ötszázszor mesélted.
– Hát pedig… – Nagymama az ablak fölső sarkán befúrkálódó fénynyalábba mosolyog.
– Jó, de most nem érdekel. Légyszi.
– Hát, nem emlékszem már… egyszercsak megismerkedtünk. Ismertük egymást, és kész. És aztán, kicsit később, megkérte a kezem.
– Aha.
– Így volt.
– Jó, Nagymama, most azt hiszed, mondtál valamit. De… az első perctől fogva tudtad? Az első perctől fogva tudtad és boldog voltál?
– Szóval innen fúj a szél.
– Ühüm.
– Nem, nem tudtam az első perctől fogva…
2012/10/15
5. Semmi mást nem vacsorázott, csak levest
– Szia Réki. Mi van?
– Ömm, bejöhetek?
– Persze. Gyere.
– Itt van…?
Pisti megvakarja az orrát, elhúzza az ablak előtt a függönyt, csak azután válaszol. Elárasztja a szürkülő fény a konyhát meg a kuplerájt, Réki egy pillanatra visszahőköl.
– Nem, Réki. Nincs.
– Ömm, bejöhetek?
– Persze. Gyere.
– Itt van…?
Pisti megvakarja az orrát, elhúzza az ablak előtt a függönyt, csak azután válaszol. Elárasztja a szürkülő fény a konyhát meg a kuplerájt, Réki egy pillanatra visszahőköl.
– Nem, Réki. Nincs.
2012/10/10
4. Bolondnak nevezett, nem?
– Lehet, hogy nem csinálom mégsem – a fülében turkál, mintha a füléből húzná elő a szavakat. Úgy szokta mindig a versekkel is, gondolja Pisti, mint a bűvész az ötforintost, úgy húzza ő a füléből elő a szövegeket. Aláprüntyög még némileg a gitárral, és kész is. Őrület. Most meg nem akarja csinálni.
– Ne má. Mért nem?
– Ott voltál, nem? Bolondnak nevezett, nem?
– Karesz – a tenyerébe hajtja a fejét. – Nem hiszem el. Hányszor kell ezt még, Karesz?
– Kiöntöd a borodat.
– Most akkor ki vigyáz kire? Te a boromra, vagy én a költő úrra?
– Ne má. Mért nem?
– Ott voltál, nem? Bolondnak nevezett, nem?
– Karesz – a tenyerébe hajtja a fejét. – Nem hiszem el. Hányszor kell ezt még, Karesz?
– Kiöntöd a borodat.
– Most akkor ki vigyáz kire? Te a boromra, vagy én a költő úrra?
2012/09/25
3. Elmegyek, feltéve, ha te is mész
– Van ez a buli este – Réki egészen közel hajol a tükörhöz, hogy a pórusai mélyére ásson.
– Tudom.
Elhátrál a tükörtől. Kezdődik megint.
– Aha.
– Én a Pistiékkel megyek. Bocs, de már három hete meg van beszélve.
Megigazítja a fekete garbón a vékony aranyláncot.
– Oké, értem. De ez is három hete meg van beszélve. És azt mondtad…
– Mi, mit mondtam?!
– …azt mondtad, lehet róla szó.
2012/09/21
2. Olyan gyönyörű vagy!
– Olyan gyönyörű vagy! – kiáltott föl, és megrezzentek a konyha polcán a tányérok és a poharak. Réki kezében megállt a kanál, a szemöldöke fölszaladt, és egész borsóstul lenyelte a levest. A fiú vele szemben elsápadt, oldalra sandított, jobbján tátott szájjal nézett rá a Pisti, baloldalt egy felsőbbéves magyarázott hevesen egy szemüveges srácnak, de a kiáltásra egy pillanatra odakapta a fejét.
– Nem hallottatok semmit – sziszegte Karesz, majd a tányér közepére csapta a kanalat, fölállt és kiviharzott az ebédlőből.
– De… én hallottam – nézett rá Rékire Pisti. Nagyon, igazán kérdőn nézett rá. Réki nem kérdezett semmit. Csak nézett rá hosszasan vissza.
– Nem hallottatok semmit – sziszegte Karesz, majd a tányér közepére csapta a kanalat, fölállt és kiviharzott az ebédlőből.
– De… én hallottam – nézett rá Rékire Pisti. Nagyon, igazán kérdőn nézett rá. Réki nem kérdezett semmit. Csak nézett rá hosszasan vissza.
2012/09/16
1. Jó munkát ajánlottak neki
– Ulánbátor. Ulánbátor, Ulánbátor, Ulánbátor – brummogva rakják egymás után nagy tappancsaikat a szavak. Fölhívja a Pistit. Kelletlenül veszi föl.
– Bocs. Helyzet van. Megkaptam.
– Mi?
– A melót… megkaptam.
– Azta!… Lebeszéltétek a lóvét, mindent?
– Aha. Oké minden. Kapok előleget.
– És… mikor indulsz?
– Három hetem van.
– Az jó, haver, az jó. Az elég.
– Kocsival megyünk.
– Kocsival?
– Moszkvától. Ott vesznek föl. A sofőr meg a helyi erő.
– Bocs. Helyzet van. Megkaptam.
– Mi?
– A melót… megkaptam.
– Azta!… Lebeszéltétek a lóvét, mindent?
– Aha. Oké minden. Kapok előleget.
– És… mikor indulsz?
– Három hetem van.
– Az jó, haver, az jó. Az elég.
– Kocsival megyünk.
– Kocsival?
– Moszkvától. Ott vesznek föl. A sofőr meg a helyi erő.
2012/09/14
II. Hét kis történet
1. Jó munkát ajánlottak neki
2. Olyan gyönyörű vagy!
3. Elmegyek, feltéve, ha te is mész.
4. Bolondnak nevezett, nem?
5. Semmi mást nem vacsorázott, csak levest.
6. Le akarsz ülni?
7. Épp terítettek, mikor leesett a tányér.
(A Dohár-Verasztó-féle Kis Angol Nyelvtan példamondatai után)
2. Olyan gyönyörű vagy!
3. Elmegyek, feltéve, ha te is mész.
4. Bolondnak nevezett, nem?
5. Semmi mást nem vacsorázott, csak levest.
6. Le akarsz ülni?
7. Épp terítettek, mikor leesett a tányér.
(A Dohár-Verasztó-féle Kis Angol Nyelvtan példamondatai után)
2012/09/12
2012/09/08
29. Fekete-fehér
Tinédzserkorunk végén rájövünk, hogy a világ nem fekete-fehér, még csak nem is a szürke különböző árnyalatai. Aztán felnőttkorunkban rájövünk, hogy a világ valahol mégiscsak fekete-fehér: beleoldódnak a végletekbe nem csak a szürke különböző árnyalatai.
2012/09/03
28. Virágok
A kikericseket megírta Apollinaire,
az ibolyaszín, redős gyűszűvirágot Rimbaud,
hát mit szedek neked betűfont kosaramba, te
alig, csak álmaimban létező?
az ibolyaszín, redős gyűszűvirágot Rimbaud,
hát mit szedek neked betűfont kosaramba, te
alig, csak álmaimban létező?
2012/08/30
27. Távoli
Háromezer kilométerről főként a táj látható, a szereplők kevéssé vagy egyáltalán nem.
(a wikipédia plán szócikke nyomán)
(a wikipédia plán szócikke nyomán)
2012/08/29
26. Közeli
A piros melltartójának a széle alatt, ahová az ujjaik csúsztatták, ahol nemsoká a kar a test mellé zárul, ott, ott fájt aztán hetekig igazán.
2012/08/25
25. Valami rózsaszínű
Lerugdalom magamról a takarót. Összeizzadtam a pólómat már megint teljesen, napok óta ez megy: zavarosakat álmodom, és reggelre ebben a lucsokban kelek. Kibotorkálok a fürdőszobába. Az ajtónál megszédülök, az ajtófélfába kapaszkodva próbálom visszanyerni az egyensúlyomat. Miért ver az isten, mikor lesz már ennek vége…! Vissza a szobába gyorsan, tisztasági betét, bugyi, oké, nem áztam át teljesen. Egy pillantást vetek a lepedőre, az sem olyan… Három éve… és mennyi van még hátra! Nem kérdeztem anyát, de neki is még tart. Egy örökkévalóság… s addig? Befejezem valahogy az iskolát. Ha hagyják. Ha kibírom, ha bemegyek minden nap. Oké, ma bemegyek. Bementem a múlt héten is. A jövő héten is be fogok, de aztán… nem hiszem, hogy három hétnél tovább bírom egyhuzamban. Kell valami. Mindegy, valahogy befejezem. Később jobb lesz, tizenegyedikben már legálisan ülhetünk a Kreolban, ihatjuk a kávét minden délután, és én ott fogok ülni a Zsombor mellett, aki addigra rájön, hogy… szóval egészen jóban leszünk, írok majd neki egy verset, kiteszi a szobájában az íróasztala fölé. És aztán érettségikor összejövünk, ő a filmszakra fog járni, én meg franciára vagy esztétikára, és délután eljárunk valami filmklubba, aztán gyerekünk lesz… vagyis nem, előbb lediplomázunk, igen, mind a ketten, addig nem esem teherbe, mert szerencsém lesz, de a diploma után már lehet, a Dohány utcában fogunk lakni, narancssárga függönyöket rakok majd fel, és integetek a Zsombornak minden reggel, amikor a filmgyárba indul, onnan fogjuk nézni a kis Márkkal vagy Antóniával, hogy hogy szedi a lábát a Dohány utcán végig az apjuk. …ha addig ebbe bele nem halok.
– Anya! Nagyon haragszol, ha ma itthon maradok?!
– Anya! Nagyon haragszol, ha ma itthon maradok?!
2012/08/23
24/b. Állat
Írhattam volna még az utca porát végignyaló kehes kutyáról, a kirágott bundájú vad kandúrról, s a kiebrudalt költőről is. De nem írtam egyelőre.
2012/08/22
24. Állat
Aki a szélfútta utcán a levegőbe szagol.
Aki az ajtómon kaparász.
Aki vad körökben rója föl és alá a kertet.
Aki a hasát vakarva nyúlik el a napos kanapén.
Aki sok órára a pince sötét sarkába bújt.
Aki az ágyán hánykolódva átkozza a holdat.
Aki a térdét átölelve várja, hogy elüljön a vihar.
Aki megretten, ha záródó ajtót neszel.
Aki kisiklik lanyha kezed közül;
aki az öledbe gömbölyödik;
aki a lábszáradba mar;
aki elröpül.
Aki az ajtómon kaparász.
Aki vad körökben rója föl és alá a kertet.
Aki a hasát vakarva nyúlik el a napos kanapén.
Aki sok órára a pince sötét sarkába bújt.
Aki az ágyán hánykolódva átkozza a holdat.
Aki a térdét átölelve várja, hogy elüljön a vihar.
Aki megretten, ha záródó ajtót neszel.
Aki kisiklik lanyha kezed közül;
aki az öledbe gömbölyödik;
aki a lábszáradba mar;
aki elröpül.
2012/08/21
23. Napkitörés
Aztán szemlélni kezdem a hiányodat. Lassan kúszik elő a hiányod egy rácsos csatornanyílásból az út mentén, megbiccen rajta surrogásában a kerék. Lassan előnyomul és beteríti a fakulni kezdő délutánt. Lejátszom magamban mind a száz történeted. Végighallgatom az ahová együtt elmentünk volnákat újra. A számokat, amiket mutattam neked. Körbejárom, megszaglászom, az ujjam végével tapogatom a hiányodat, de alig van a hiányodnak szaga, nincsen az ujjam vége alatt semmi. A fejembe húzódnak a történetek. Állok a Ferdinánd-hídon és szétrobban a szívemben a fájdalom, de nincs hová vinnem, lefolyik kétoldalt a sínekre. Forró aranyban fürödnek a szürkületben a sínek. Nincsen a hiányod mögött semmi.
2012/08/17
22. Kéz
Ez a nap Nádja Tolokonnyikova kezéé. A baljáé, mert az van a szívéhez közel, és mert az mutat öklöt délelőtt a tárgyalásra menet, az integet délután a rabomobilból. Politikai a düh, azért mutogat, nem személyes – azért integet. A Pussy Riot zenekar ez év február 21-én színes harisnyát húzott a fejére, és fölment a Megváltó Krisztus Székesegyház oltárára, hogy ott hangos zenével aláfestett imát intézzen a Szűzanyához. A Szűzanyát Vlagyimir Putyin mihamarabbi kiebrudalására kérték. Öt hónappal később, augusztus 17-én két év börtönre ítélte a zenekar három tagját a moszkvai bíróság vallási gyűlöletből fakadó huliganizmus elkövetése miatt.
Ország-világ föl van háborodva, minden együttérző magára vesz valami színes harisnyát, a bátrabb nők minden mást levetnek. Beszól Madonna és Kaszparov. Egy kijevi feminista láncfűrésszel esik neki egy második világháborús emlékműként fölállított keresztnek. Elszabadulnak az indulatok, páran verseket írnak vagy idéznek, mielőtt aláírnának, mások káromkodva fröcsögnek a szentegyház védelmében vagy ellen. Tartsunk a bebörtönző hatalomtól, tartsunk a lesújtó szentenciáktól, tartsunk az önkényes erőktől, int be Nádja ökle. Ám őrizzük meg méltóságunkat – integet.
Ország-világ föl van háborodva, minden együttérző magára vesz valami színes harisnyát, a bátrabb nők minden mást levetnek. Beszól Madonna és Kaszparov. Egy kijevi feminista láncfűrésszel esik neki egy második világháborús emlékműként fölállított keresztnek. Elszabadulnak az indulatok, páran verseket írnak vagy idéznek, mielőtt aláírnának, mások káromkodva fröcsögnek a szentegyház védelmében vagy ellen. Tartsunk a bebörtönző hatalomtól, tartsunk a lesújtó szentenciáktól, tartsunk az önkényes erőktől, int be Nádja ökle. Ám őrizzük meg méltóságunkat – integet.
2012/08/14
21. Pofátlan önarckép
Van itt ez a leány, Borbála.
Rákoppint a lét az orrára.
Nem bírja senki,
Ha topon a hiszti,
Igaza van pedig, kurvára!
Rákoppint a lét az orrára.
Nem bírja senki,
Ha topon a hiszti,
Igaza van pedig, kurvára!
2012/08/13
20. Bokeh
A bokeh az az, amit a könnyek mögül látsz,
és eldöntheted,
hogy kiélesíted-e a képet,
ha megtörlöd a kézfejeddel a szemed.
és eldöntheted,
hogy kiélesíted-e a képet,
ha megtörlöd a kézfejeddel a szemed.
Subscribe to:
Posts (Atom)