Az ugy volt, hogy... hogy is? Ja, igen. Az egesz a Dunaparton jatszodott, pentek delutantol tegnap estig, ket jelentos fickoval a szinen haromszor. Egymast huztak-vontak az esemenyek, bar tagadhatatlan, hogy en vagyok a rendezo sokszor, azert most eltort a mecses. Mind a haromszor a multba nyultam vissza, de mindig mast huztam elo, most latom csak.
Remelem, ez lesz eletem legzavarosabb bejegyzese, biztos ami biztos.
Vagy a leghallgatagabb, mert le se kene irni mindezt.
.
.
.
.
.
.
.
...barki jon, tul jo. Nem tulzas ez? Ennyire rosszat varsz? Na nee... harminc centi matracon elferunk meg ugyanugy? El, persze, de mar reg nem ugyanugy... gyermekkorunk elejen sirva hanytunk? Most hanyva sirhatunk... a szunyogos Duna-szigeten kelve miert Afrikara gondolok? Kilatastalan volt az is. Eszembe juthatott volna mas is, elfelejtettem mar, hogy mi mas... meccs hatan meccs, egymason igy fekszunk, s foly a bor... Csak nem szerettunk egymasba az elso orakban? Csak de, ez a vesztem... Lerajzoltam azert Andaluziat.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment