vendeglő a világ végén

Sötétedik, az ég tiszta, a csillagok meg épp, hogy nem látszanak. Térdig érő száraz fű az elterülő mezőn. Egy rozsdás vasasztalnál ülök, székemről a festék rég lekopott már. Talán egy drótkerítés húzódik előttem, alant fekete foltok a fák. Egy napernyőt tépáz a szél a fejem felett. Előttem műanyag pohárban, fekete szivószállal szóda, kávé sok cukorral. A pincér, aki kihozta, már órák óta elment, tudom, s több kilométeres körzetben sehol senki. Belekortyolok a szódába, szürcsölöm a kávét - meg kell innom mindet, de óriási a pohár. Hirtelen arcomba csap egy denevér.

Megrázkódom, felébredek. Itthon vagyok.