Hiaba esett, hiaba fujt, kialltunk a csucsokre, ahol a legkozelebb huznak el a gozhajok, es sutott a nap a zold fure, majd' elvitt a szel, es aztan... vissza a megszokott uton, a megszokott soforrel, a megszokott, bar megszokhatatlan sorrendu zenek koze.
No comments:
Post a Comment