Nagyon kicsi, mert itt mindig kicsi a pohar, nagyon gyors, mert a tizenhat es fel perc nem eleg semmire, csak modfelett zavarbajonni, es nagyon tomeny, igy egy oran keresztul kavargok ugyanazon a ket egymasra meroleges utcan, mignem megment a joisten, es a hazaba invital, ahol tobbek kozott Stravinszkij szol elo hangon, mert ugy egeszseges. Hasznal is valamit a zene meg a szines ablakok, koszonom, Szent Mor.
Szoval nem ertem az egeszet, a zavart, a tizenhatszori bocsanatkerest a barmi miatt, es hogy ugyan Magyarorszag messze van, de a Place Rihour kozel, bar ebben a tizenhat percben messze, de talan inkabb megis nezzem meg, mondja majd kesobb a telefonba. Vegul en is zavarba jovok ertetlenul, es ezt palastolando nagyon mosolygok, ami azert baj, mert meg nagyobb szemekkel nezek, es ezt most nem akarom egyaltalan, es akkor el is pirulok. Szerencse, hogy tizenhat perc mulva tenyleg vege, es azt mar nem latja, amikor vegkepp kiakadok, es az utca kozepen vakarom a fejem a telefon utani sms miatt, miszerint Ja, es koszi a sort is, puszi. Teboly megis ez a hely.
Ettem is gyorsan ezutan egy dupla fagyit. Epres-vanilias gepit. Sorre fagyit!
No comments:
Post a Comment