gyokertelen hektika

Fura szeleteket nyomott ma az elet az arcomba.

Delelott Biro Icaval vasaroltam a piacon, nagyon jol ment a szoke loboncahoz a sok zold fejessalata, petrezselyemlevel es zellerszar. Tobben is gratulaltak a muvesznonek az eletehez, a jo alakjahoz. En nem gratulaltam neki az izlestelen kiegeszitokkel kiegeszitett nosztalgikus rokkerjelmezehez, es nekem sem gratulalt meg egy televizionezo sem, pedig eleg sok beallitasba belogtam. Nalam volt ugyanis a zse'.

Delutan pedig egy paradicsomleves mellol telefonaltam a mentoknek, mert csak en vettem eszre a lehajtott feju, nyaladzo bacsit, akinek a halkszavu lanya nem mert hangosan jajongani, pedig tehette volna. De o tartotta magat. Ezert mertem nem otthagyni a levest, ami jol ment az imrenorbi-arcu mentos nadragszinehez. Ne'mi rokonsagot ereztem vele, de epp nem ert ra.

Mindez megvilagosodik valamelyest, ha felidezem, hogy tegnap meg en nyomtam fura szeletet a hosszuszoknyas, pirosmasnis taskaju lany arcaba a 250-esen, amikor atadtam neki egy telefonszamot meg egy ferfi keresztnevet, aztan szettartam a kezem a jardan: te dontesz! - mosolyogta a tenyerem a lanynak.