– Te felsz?
– En nem felek. Mitol felnek?
– Tudod te azt.
Imigyen parbeszeltunk hosszasan, fitogtatva, amink van es amink nincs. Peldaul, hogy mekkora trombitakat tud hajtogatni a nyockeri kertjeben. Meg nezzuk meg a TwinPeaks osszest, vagy a Harcosok Klubjat (akarhat valamit tolem az a film, btw.). Ez meg az. O iranyitja az osszes konyvet, en bezzeg tanitok, mi? Egyetlen erzelemdus felpercunk volt, a kezfogase: meglepodtunk, mert tetszettek egymasunknak a neveink. Az enyem mert sztaros (vagy pont mert nem?), az ove meg mert annyira edesen csengett, de mondtam is neki, hogy ez nem az o neve. De annyira eles, metszo tekintettel, es helyzethez nem illoen mondta, hogy na, tenyleg, nem fog tortenni semmi, hogy arra gondoltam, nem csak kedvem nincs olyan messze kelni, de nem kockaztathatom, hogy a metszo tekintetevel megcsonkit netan. Ugyhogy okos nyuszi modjara kozelcsalogattam magamhoz, es mikor mar felvette a nyerget es kabatban erezte magat, kislisszoltam az ajton. A sinek kozott csillogott a ho, es a villamos is a baratom, azonnal felvett.
Hat igy. Az eccaka nem lanyregeny, na. Parszor elmosolyodtam azert, meg persze elkezdtem fogalmazni ezt a posztot. Csak ezert csinaltam, tenyleg. A tapasztalat. Meg a tema.
No comments:
Post a Comment