Bejott ma egy fel csalad, benne egy anyuka, egy kishug, meg egy autista fiu, az ingyenkorrepre. Nem tudom, hany szazaleka hianyzik a fiu erzelmi eletenek, de azt lattam, hogy ert a viccbol, es ert, ha erdekes, angolul es franciaul is. Beszelni kell vele, meg kezet fogni, ha derekszog nyakkal a labara is nez, es mondani valamit neki, meg az anyukajanak, meg magunknak, kitalalni valami tervet.
Mondani, elvallalni vagy nem, donteni. Megnezni a problemat, eldonteni, mit vallalunk belole, mennyit, hogyan. Mi tortenhetett abban a hosszu oraban, amig oda nem ultem, es nem mondtam ki ezt a valamit? Ezt a ki tudja, hova vezeto valamit? Valakik labdaztak a percekkel, ahogy labdazgatnak az eletukkel is. Ez nem autizmus, a valaszolni es valasztani, elni keptelenseg?
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment