megtorpan, hurkot vet

Annak a háznak nincs is ajtaja, abban az utcában nem is jár ember, ahol ma visszahurkolódtam a valóságra a meglepetéstől. Mégis laknak abban a házban, a földszinten is, és a horgolt csipkefüggöny mögött zenét hallgatnak, valami romantkikus metált androgün énekhangon, és egy kicsit azt képzelem, nekem tekerték maxra a kakaót, hogy megálljak itt és hallgassam, fél kezem a kormányon, a másikkal a sisakot vakarom, és arra gondolok, talán nem is kéne tovább vinni így ezeket a napokat, és órákig is ott tudnék rostokolni, amikor elkezdődik a következő szám, bluggyogó szintetizátoros intro-val, aztán le is keverődik hamar. Nem tudom, miért hiszem el, hogy az a fickó miattam nyitotta ki az ablakot, és a függöny mögül figyel rajta, csak egy pillanatra hiszem el persze, aztán rájövök, biztos tizenhárom éves és lány, persze így is romantikus, ki tudja, olyan lesz-e nagykorára, mint én most, mert az már nem semmi.

Ott állnék még most is, ha nem halkítja le, istenuccse.