– Halló?
– Szia! Én vagyok, a Feri!
– … [Milyen Feri? A hegyről?] khm, ööö, tessék?
– … a Pöttyös utcai metróról.
– Nem tudom, ki vagy, még így sem. [Nem, tegnap nem rúgtam be, nem adtam meg senkinek semmit, és a barátaim sem a hátam mögött. Ez biztos. Még annak az ijesztő járású, fényes szemű mojito-s srácnak sem.]
– De! Most írtad meg a számodat az iwiwen.
– [Wiwen. Oldszkúlan úgy mondják.] Nem én. És nem szoktam metrózni. [Metróban ismerkedni! A Deákon még talán… hujujujj, ez veszélyes.]
– De!
– Na, akkor mondd meg, ki vagyok én!
– Dóri!
– Nem nyert. Bori.
– De! A számod nullahat harminc, kettő…
– Nem! Nullahathúsz.
– Ja! … Haha!
– Hihi. Sok sikert!
Jellemző, hogy a Feriről az a mókás versike jut eszembe. Sőt. Rögtön két változat. És valójában ettől áll meg a szívverésem.
No comments:
Post a Comment