Nem bírom az úszósapkát meg a háztetőt a medencében. Szorítanak, nem kapok levegőt. A sávokat még bírom, de csak mert így elmenekülhetek például a hülye bácsi elől, akinek az a csajozós dumája, hogy muszáj gyorsban is úszni, mert az jót tesz a nyaknak. Aztán két hossz múlva, már felbátorodva, hogy elfáradtál, ugye? Tekintettel tegeztem vissza csak, többre nem volt méltó.
És olyan belépő van itt a nyugat-magyarországi uszodában, hogy egy karóra, árkategóriánként más színben, de nem kell fölvenni (pedig elképzeltem, milyen jó lesz, sosem úsztam még órában, meg van az a jó kis fesztiválhangulata, mint a Sziget-jegyben való zuhanyzásnak), hanem egy érzékelő van benne, mint a belépőkártyákban az irodaházban, és amikor kimegy az ember, bedobja az elnyelőbe, és akkor forog az ajtó.
És akkor még két, kis híján pofozkodásba fúló botrányról is: sírva-zokogva kalimpált a víztükör peremén egy kissrác, mert apuka azt mondta neki, hogy szirénázzál csak, fiam, de ússzál is közben, háton; egy másik apuka meg azért kapott majdnem, mert a kiskölke véletlenül beforgott a női öltöző ajtaján, de kifelé már nem mehetett (nem használhatta az órát, talán már elhasználta, vagy későbbre tartogatta a muníciót), és az apuka szavakkal és otromba féreghangsúlyozással akarta volna őt kicibálni a rácson. Ennek a másodiknak mondtam, hogy ne ordibáljon a gyerekével, aztán kivittük a srácot mi.
Szóval rájöttem ma délelőtt az uszodában, hogy egy csomó mindent nem bírok az uszodában meg az emberekben. Pfuj.
No comments:
Post a Comment