Unok reptereken várakozni. Idegesen falom a lapokat, maradék tallérokon csokit veszek, öt perc olvasás, egy perc majszolás, így osztom be. Ha nagy ostorcsapásokkal akarom hajtani a perceket, hagyom olvadni a számban.
Van valaki, aki általában eszembe jut a reptereken, pedig nem is utaztunk együtt sehova sosem. Talán a kerületből is alig léptünk ki. Ennek nem sok jelentősége van persze az életre nézve, de elgondolni szép.
Szép felülről követni a Dunát, az országhatárokat. Általában napnyugtakor vagy éjjel érkezem kivilágított városom fölé. Igen, Nyugat-Európából egyenesen a fényes narancsba, mint ma is.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment