egyedül fél

– Mi a baj?
– Túl sokat dolgozom.
– Mennyit?
– Tizenkét órát minden nap.
– Miért?
– Nem tudok leállni.
– Mióta?
– Tizenöt éves korom óta egyedül tartom el magam.
– Miért nem éltél tovább a szüleiddel?
– Anyám meghalt, apám új feleségével nem jöttem ki.
– Most kivel élsz?
– A három gyerekemmel.
– És az apjuk?
– Válok.
– Miért?
– Félek, mert nem ő az igazi társam.
– Mástól félsz?
– A horrorfilmektől és a késektől.
– Mióta?
– Gyerekkoromban sok borongós délutánt töltöttem otthon egyedül. Szellemek álltak az ajtó mögött.
– Tettél valamit, hogy ne félj?
– Bekapcsoltam a rádiót.
– Az segített?
– Aztán felkucorodtam az ágyra, mert megijesztett a rádióból kattogó földönkívüli hang.
– Ott jó volt?
– Ásított rám az ágy alól a sötétség.
– Féltél a résektől?
– Egyszer a postás motozott a levélbedobó résen. Rátámadtam a hangra késsel.
– Szeretted anyukádat?
– Mindig megvert.
– Miért vert meg?
– Át akartak tenni a gyépébe, mert kimentem az órákról.
– Féltél?
– Unatkoztam, már mindent tudtam.
– Apád nem védett meg?
– Tudományos tényekről beszélt és ágybavizelős kisfiú koráról.
– Anyád hogy halt meg?
– A nyaralónkban szeretkezett a szeretőjével, feltették forrni a vizet, de a víz elforrt, a gáz elaludt, és elfogyott az oxigén.