bölcső

Elemi lendülettel megpördítettem a nagyszobát: középen most egy űr, egy nagy tojássárgája, egy langyos semmi van. És ragyog a parkett, egy bálteremmé fog válni az egész lakás, amint kilép az ajtón az utolsó kétajtós szekrény. Az űrt, hogy melegen tartsam, körberakom a bútorokkal, minden középre néz. Az egyik ágyat áthúzom egy másik sarokba, a narancssárga minták alá.

Bizonyára itt volt az ágyam annak idején, nyolcvanegy-kettőben, amikor még… de nem, nem így volt, mondták, elmondták, hogy hogy volt. … Tényleg nem aludtam ott soha az ujjamat szopva, nem ott tekeregtem az alvózsákban. Amikor már nem fértek el ketten a kisszobában, mert a nagy hasa elfoglalta és kiszorította a teret, anyukám akkor jött át aludni e fal lábához. Pár hétre csak, ide ömlött a végén a víz.

Arra gondolok most, hány embernek szabad visszatalálnia a földrajzatlasz vagy fényképek vagy a lehetőségek nyomán arra a helyre, ahol…?

…iszonyú mákom van. És lehet, ki kéne számoni, hátha az a lakás közepe.