hölgyeim és uraim, szeretném bemutatni a zenekart!

Nekem egy beteg nő vagy, az orvosnak nőbeteg – így kezdődik, távolról visszaszippan a tizenötéveskori szobámban a magnó, benne a tizenhatodszorra átvett kazetta hangja, a magányos, napos délutánok iskola után a folyosón, a buszon, az osztyapenkói felüljárón, a lépcsőházban, a panel harmadik emeletén, a bézs-barna leopárdmintás szőnyegen, a tonetten hintálva, a golyóstollal a fiókfogantyút piszkálva elmélyülten, elszorult torokkal.

A többi mind ráadás. Olyan jó, és olyan szép.