egy mondatom eladom

Úgy kéne írni, olyan röhögősen, mint Bartis Attila a Nyugalomban, amikor a lelkészlak szemöldökfáját nézik, mert zokog az ember a szavakon a nevetéstől, pedig félnie kéne, mert tudja, mire fog kimenni a sötét játék, vagy mint Elfriede Jelinek a részletekbe búvó villamosos epizódban, akinek a történetéből ez a fülledt tömegjelenet ad két percet a fellélegzésre, friss levegőt a poros, izzadt szöveten át. És úgy is, ahogy Elisabeth közeledik a szobához a labdaccsal a kezében Cocteau tollán, hogy évekig tart, míg végül elhiszem, hogy létezik álomvilág, ahol a gonosz nővér megöli öccsét a féltékenyen elfüggönyözött házban. Mindezek elé egy kezdőmondat a jégnézőkről, ez talán sikerülne.

Tulajdonképpen már van egy kezdőmondatom, csak nem tudom, hogy folytatódik utána a történet. Nem ismerem ugyanis azt a miliőt. Eladhatom valakinek talán.