Ránéztem az asztalomon a piros tollra: oldala átlátszó, látni benne a tintát, ahogy lögybölődik, amikor felvesszük, s ilyenkor pirosasra festi belülről a falat. Csakhogy nagyon régen használtam ezt a tollat, nem mozdítottam meg napok óta. Beszáradt már – gondoltam hirtelen. Megalvadt, feketére sűrűsödött. Aztán tizedmásodperc múlva megkönnyebbülten vettem le a kezem a szívemről: hisz ez csak tinta, nem vér, és lám, lögybölődik továbbra is.
Tegnap este felismertem, hogy nem mondhatom el a vacsoraasztal fölött, miért nem eszem húst. Udvariatlanság volna és hátborzongató.
4 comments:
A tinta a toll testnedve.
Zsupsz.
esetleg itt elmondhatod, már vacsoráztam. Húst.;)
Nem, ezt egyelőre leírni sem bírom. Majd.
Post a Comment