dub

Én nem tudom, mi történt tegnap este. Mit remixeltek a csillagok. Egyfolytában benyomások értek. Az izmok közvetlenül a hangokból táplálkoznak. Jézus a pult mögött. Dívák. Két nőn összeveszünk, a harmadik mindent visz. Fickók a múltból, a jelenből, a jövőből? Én nem tudom, a semmikorból. Ezt nem lehet képekbe foglalni, ma nem lesz költészet, tények vannak. Valamelyik a kezembe nyomott egy csillagszórót vagy robbanócukorkás nyalókát. Elképedve bámultam a csodát. Vagy volt, hogy úgy csináltam, mint aki nem veszi észre. Reméljük, ő sem vett (vette) észre. Én ezt nem értem. Mi történt? Pedig alig, ha valami történt. Összetalálkozott az idén meg a tavaly néhány pontja az itt és mostban. A pillanat, ami már sehol nincs, akkor volt és ott. Mindent kellett táncolni, fél Európát az Urál és Marokkó sivatagos partvonala között. Benn a meleg, kinn a tél. Szűnjön meg a tél, puffogjuk ki lassan. Időnomádok vagyunk, lelkünk cabrióján szállítjuk egymást haza, vagy máshova. Ahova éppen akarja. Ha nagyon esik és ónos, kamionon. Tegnap nagyon esett, féltem, hogy ránkpáncélosodik, de nem. Fűtünk belülről. Fűtjük az egész fekete, füstös, kiábrándító mindenséget, és vagyunk.