Egy nő a villamoson újonnan kapott Kleopátra-frizuráját szokja: illegeti magát, bólintgat két oldalra, hogy a kunkorodó hajvégek az arcát cirókálják. De a tükröződésbe nem néz, csillog a körútra csak.
Egy másik nő magassarkúban kopácsol el a sajtkrémlevesem fölött: sarkai fekete tűk, de az egyikre felszúrta magát egy falevél az avarból, s most a sarkon potyázik, utazik, amerre a nő megy.
Egy pofazápor a körút, fürdöm benne: lefáraszt.
Egy régi ismerős jön szembe, lány: megdicsérem, csinos rajta a sok lila, jó lila. A cipőfűzőjében is némi lila. Konferenciáról jön, innen a kockás selyemkendőcske a nyakában. Megkérdezi, jól vagyok-e, visszakérdezek, hogy miért. Butaság, hát hogyhogy miért?
Egy pár szólit le: pizzázót keresnek a környéken. Gondolkodunk. Közben visszajön a harmadikjuk, szép szövetkabátos lány, nem szakadt-festett punk, mint a másik kettő. Pizzázó két utcával lejjebb van. Megörülnek, mennek.
Egy újabb ismerős jön szembe, jóképű férfi, drámatanár: rohan, fáradt, a fáradtsága elől rohan, kávézni akar. Meghívnám, de beszélgetni nem tud. Igaza van, látszik a tébolyult tekintetén. Nem ebbe szoktunk beleszeretni, lányok. Majd persze sajnálni fogja, hogy egyedül issza a kávét, beszélgethettünk volna inkább.
Egy kirakatban Barack vigyorog egy orosz 1000kérdés1000válasz mellől: piros bársonyszív a párnájuk egy tonettszéken.
Egy krisnás megszólit: nem mordulok, pár lépés után marad csak el.
Egy szipus, a haverjával van, elállja az utam: alig kerülöm ki az autó és a házfal között. Elnézést kér.
Egy szütyőt találok a villamoson: egy srácé volt, név, pénz, telefon nincs benne, de van ám pipatömő, zsebmérleg, felvágós kotontartó doboz, sim-kártyák. Visszaadnám, de nincs kinek. Mérhetek mostmár apró dolgokat. Lehetne egy pipám.
Egy merő ideg vagyok: a cipőfűzőm harminc percenként kioldódik, bal, jobb, bal, jobb. De végigjárom a napot.
Egy másik nő magassarkúban kopácsol el a sajtkrémlevesem fölött: sarkai fekete tűk, de az egyikre felszúrta magát egy falevél az avarból, s most a sarkon potyázik, utazik, amerre a nő megy.
Egy pofazápor a körút, fürdöm benne: lefáraszt.
Egy régi ismerős jön szembe, lány: megdicsérem, csinos rajta a sok lila, jó lila. A cipőfűzőjében is némi lila. Konferenciáról jön, innen a kockás selyemkendőcske a nyakában. Megkérdezi, jól vagyok-e, visszakérdezek, hogy miért. Butaság, hát hogyhogy miért?
Egy pár szólit le: pizzázót keresnek a környéken. Gondolkodunk. Közben visszajön a harmadikjuk, szép szövetkabátos lány, nem szakadt-festett punk, mint a másik kettő. Pizzázó két utcával lejjebb van. Megörülnek, mennek.
Egy újabb ismerős jön szembe, jóképű férfi, drámatanár: rohan, fáradt, a fáradtsága elől rohan, kávézni akar. Meghívnám, de beszélgetni nem tud. Igaza van, látszik a tébolyult tekintetén. Nem ebbe szoktunk beleszeretni, lányok. Majd persze sajnálni fogja, hogy egyedül issza a kávét, beszélgethettünk volna inkább.
Egy kirakatban Barack vigyorog egy orosz 1000kérdés1000válasz mellől: piros bársonyszív a párnájuk egy tonettszéken.
Egy krisnás megszólit: nem mordulok, pár lépés után marad csak el.
Egy szipus, a haverjával van, elállja az utam: alig kerülöm ki az autó és a házfal között. Elnézést kér.
Egy szütyőt találok a villamoson: egy srácé volt, név, pénz, telefon nincs benne, de van ám pipatömő, zsebmérleg, felvágós kotontartó doboz, sim-kártyák. Visszaadnám, de nincs kinek. Mérhetek mostmár apró dolgokat. Lehetne egy pipám.
Egy merő ideg vagyok: a cipőfűzőm harminc percenként kioldódik, bal, jobb, bal, jobb. De végigjárom a napot.
No comments:
Post a Comment