Szerinted tényleg te vagy a felelős? Ha bejön egy orkán az ablakon, és leborít mindent? Kivágja az ablakot, a rézkilincs repül, elvágódik a másik sarokba, a függöny sarka végigszántja a feketeerdő csíkos habját keresztbe, robban a levesestál, szétcsapódik a fejtett bableves, elterül mindenen, egy merő paca a szép ebédlő, hát te tehetsz arról? Nem, drágaságom, nem kell neked mindezt föltakarítani, csak azért, mert pont te voltál az, aki a cuccokat az asztalra rakta. Nem kell neked fölmosórongyba tekeredve végighengergőzni a padlón, miközben süvít a szél. Vidd magaddal a torta felét, csomagold el csipkés szalvétába szépen, idd ki a pohár alján maradt maradék bort, úgyis ragaszkodsz hozzá, és indulj el szépen. Nem tetszett neked a fehérre mázolt, tüllfüggönyös ablakkeret, a remekmívű kandalló, amire ha raktál, mindig megfájdult a derekad az öles fák súlyától, agyadra mentek az udvariassági körök; nem itt akartál te ebédezni minden nap. Mert mindig elhiszed, hogy ami hangos, az komoly. Ugyan már. Ne légy naiv. És főleg, ne legyél lelkes. Jönnek majd az alagsorból, a mosókonyhából és ha kell, a kazánházból is, takarítanak majd azok. Te meg menj el. Indulj már! Jött az orkán, de az orkán nem te vagy. Jön az magától, nem kellett volna hozzá megmozdítanod a kisujjadat.
No comments:
Post a Comment