Még sápadnak a napon a házfalak, még megcsillan a kopár vakolat. Addig bírom, amíg van mivel fűteni. A szívem egy kazán, zakatol, csihakol, köhög sokat, de fűt belülről, gondolataim a százwattos izzók és a tervek az infralámpám, áramlik a meleg az alagutakon, nincs mitől tartani. Kiszánkázom az időből a havon, megaszalom jövőből érkező emlékeimen a betont, így válik megmentőmmé téli skizofréniám.
No comments:
Post a Comment