egy év, s elveszett a new wave

Tél vége óta nem láttam. Nem telefonáltam, nem írtam, mérges voltam. Ő sem telefonált, nem írt, nem tudom, mérges volt-e. Inkább csak nem érdekelte. Aztán most tél elején írtam neki (szigorúan üzleti ügyben), és hirtelen visszatért, ránk akaszkodott a régi tempó. Véletlenül összetalálkozunk az éjszakában. Ugyanott áll a falnál a Gödörben, mint régen, a keverőpult mögött, kicsit jobbra. Odamegyek hozzá, vigyorgok, örülök, elmegyünk a pulthoz, veszünk ezt-azt, elmegy a tesómmal is a pulthoz, vesznek ezt-azt, több ízben is, üldögélünk az asztalnál, táncolunk hátul a már a zene sem a régi unalomra, telefonálgatunk, hova, merre. Elkíséri ezt, találkozunk azzal, betérünk az ide meg az oda, leülünk, felállunk, pulthoz megyünk, táncolunk.

És akkor hirtelen meglátom, nem, kitapintom az arcomon, tükör sem kell, hogy ez engem nem érdekel, én már rég kiábrándultam, ez egy gyerekes hiszti, egy fölöslegesen hajszolt tempó, emögött nem mi vagyunk, legalábbis én nem, de szerintem ő sem, úgyhogy hagyom, had' bogozza össze végletesen újra az egy éven át szépen fésülgetett szálakat, és beszélgetek mással, és azt akarom, hogy ne érdekelje, és nem is érdekli.