kék és narancssárga

Napok óta így járok már valójában, egyik lábam kék, a másik narancssárga, egyik fülem, egyik kezem, egyik felem kék, a másik narancssárga, ki akarnak folyni belőlem ezek a színek két patakban, de nem merem, nem merem magamra venni a táncterem fényeit egy keleti és egy űrbéli dallam határán, a jégmadarak tolla nem én vagyok, türtőztetem magam, egészen addig, tegnapig, mikor meglátom ezt ott, hogy ez az enyém, nekem van ide kirakva, hát én elkérem, meghökkenek mégis, amikor megkapom, az arcomban van az óriási kék és a keskenyebb narancssárga, feldereng az emléke egy másik kéknek és narancssárgának, az nyár volt talán a tengernek hitt Dunán, elkértem azt is, és akkor végül ma mégis fölveszem ezeket az elektromos vibrációkat magamra, több képet már nem kérhetek, én magam vagyok ezek a színek, és azzal a hátára vesz a nap, végigsodor az elsimuló és a pezsgő órákon, egyszerre vagyok nagyon nyugodt és derűsen izgatott magam, elterülő kéket bevilágító narancssárga.