marxim

A Marximba be lehet ülni, vissza lehet utazni, amikor az ember nem komoly tizenhét évesen, lehet hallgatni egy-két White Zombie meg Rage Against The Machine-t végtelenített kazettáról (körbe pörgő cédé), szürke, piros és kicsit fekete meg firkás minden, ma már persze értem a külföldiül írt firkák nagyrészét is, be van műanyagozva az étlap, lelopták az apacsavart, helyette egy óriási cetli van kicelluxozva a fiúvécé ajtajára, hogy essen le a keze a szimbólumtolvajnak, és a gyerekkori (sokkal kisebb) barátom a kidobó, óriási nagy, kifelé látom, hogy bent ül a kocsiban, nem kopogok be az ablakon, mert félek, hogy akivel benne ül, az nem örül, de a Marxim az ugyanolyan, mint régen, csak nem annyira kalandos a világítás, a pult, a pincérfiúk és az egész hosszú, gyárfalas utca sem.