színház

Nézem a színházat, és közben arra gondolok, vajon ők épp mit gondolnak, vagy inkább hogy hogyan mesélik el a jelenetet a haverjaiknak a kocsmában: …és akkor megfognak ketten, az X a csuklómnál, az Y a bokámat, én elernyedek, és beemelnek a sírba, de vigyáznak, mert pont a lábam néz a nézők felé, ezért hozzáfogják a bokámhoz a szoknyámat, hogy ne lássák a nézők a bugyimat. …aztán, miután már betett a sírba, visszajön a Z, mert meggondolja magát, és kivesz mégis, a hátára kap, én elengedem magam, kókadok a vállán, miközben járkál velem, majd felakaszt a haranglábra, mert végig van ott egy ilyen harangláb, fejjel lefelé akaszt fel, a lábam bele is akad a harangnyelvbe, és képzeld, olyankor majdnem mindig megkondul a harang. …a J néni, mielőtt ránktámadnak, előttem térdel, és azt kérdezi, hogy hogyan fogok én magamnak apukát találni, és aztán belefúrja a fejét a hasamba, szeretem olyankor a J néni szagát. …már vagy húsz perce fekszem a színpad közepén, meg vagyok halva, csupa piros festék az alkarom, úgy fekszem már vagy huszonöt perce, amikor a Z kicibálja a Karcsit a sírból, aki ekkor még nem egészen halott, de csupa vér már, és ledobja a földre, a Karcsi is elernyeszti magát, de én pont akkor befeszítek, mert a Z a fejét az oldalamra támasztja, egy ilyen tök morbid képet látnak a nézők, fekszem én fehér ruhában, érted, és akkor a Karcsiból csak a vigyorgó véres feje látszik, és akkor lefejezi őt a Z.