Fölvettem máma a nagyonrózsaszín blézert. Nagyon rózsaszín, kifordítom-befordítom, kifelé is rózsaszín, és befelé (felém) is. Rózsaszínebb, mint a málnaszirupba ejtett dinnyés rágó, nagyon-nagyon meglepően erős rózsaszín, innen a neve. Ezt a minyonszínű meglepetést kapták a környezetem a születésnapom utáni napon, hogy jól meglepődjenek, essen le az álluk. Leesett, a srácoknak és a férfiaknak is, meg a lányoknak. De nem a nőknek! A nők nem mondtak semmit.
(A tizedikes lányok meg figyelnek, honnan van a gatyám vajon? És hogy ugyan nem megy a cipőm a táskámhoz, de megy a táskám a tárcámhoz, a tárcám a sálamhoz, a sálam a szemüvegemhez, a gatyám címkéje a táskámhoz, szóval nem baj az a kis gikszer ott, és az sem föltűnő, mert már annyira durva, hogy a meglepetésrózsaszín blézeremmel pirost táskát hordok, tök jó az, ahogy egybesimul az a két szín rajtam.)
(A tizedikes lányok meg figyelnek, honnan van a gatyám vajon? És hogy ugyan nem megy a cipőm a táskámhoz, de megy a táskám a tárcámhoz, a tárcám a sálamhoz, a sálam a szemüvegemhez, a gatyám címkéje a táskámhoz, szóval nem baj az a kis gikszer ott, és az sem föltűnő, mert már annyira durva, hogy a meglepetésrózsaszín blézeremmel pirost táskát hordok, tök jó az, ahogy egybesimul az a két szín rajtam.)
No comments:
Post a Comment