a Hősökön ma

Véletlenül pont ráértünk a szeles, büdös (rohad a tél vége, az!) vasárnap délután pont arra sétálni, meg a tesóm is ott lakik, szóval kimegyünk a Hősökre, mondok, megnézni a jelet, amit a kissrácok gyújtanak ott fáklyákkal, aztán több se kellett nekik, beszerveztek azonnal minket, engedményt is adtak, csak álljunk be gyorsan, kardoztunk is a fáklyákkal jókat, mint két komoly Jedi, és míg én azt figyeltem, hogy a kiscsákók azért jöttek el mind, hogy egymás előtt felvágjanak a mindennél nagyobbat mondással, a csajok a csákók karjába kapaszkodhassanak sivalkodva, ha túl közel fújja a szél a lángot, a tesóm úgy csöpögtette szanaszét a viaszt a Hősök márványburkolatára, mint a szalonna édes zsírját a fehér kenyérre nyáron, szóval mondhatom, remekül mulattunk véletlenül ott, remek találmány a fáklya meg a sok ember együtt.

(Ahova mi régen ecsettel és karosszériafestékkel zebrákat kanyarítottunk, ott most villanyrendőr áll, aszerint mászkálnak át az egyetemisták meg a tinédzserek a négyeshatos megállójából a TTK-ra meg a ZP-be a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Csak mondom.)