tíz kicsi

Kilenc nő (Erzsike, Bözse, Liza, Csöre, Böske, stb.) bezárva marad egy cellában. Hiába ülték le a kiszabott időt, senki nem jön kinyitni az ajtót. Pedig valaki minden nap belök egy fazekat, benne ugyanaz a piros, erősszagú krumplistészta, minden áldott napon, huszonegy éven keresztül. Hogy ki eszik először, hogy ki fürdik, hogy ki alszik pokróc nélkül, hogy ki viszi ki, kisorsolják: székfoglaló, számolós-tapsolós-kiesős, vak gyilkos.

Az egyik nő terhes lesz. Megszületik. Fölnő. Kutat, kutatja a kiutat, Karcsikának ez a feladata. Dolgozik. Szerelmes lesz a nőkbe, a nők mind akarják. De persze nem mindegyikkel lehet valami, meg hát öregek is a nők, öregecskék. Közben Karcsika kutat, tovább, rendületlenül. Egyszercsak odanyújtja nekik a kulcsot:
– Ez hogy kerül ide?
– Miért, én hogy kerültem ide?