Az oldaliságomat nagyon könnyű összezavarni, néha megállok és átgondolom (eljátszom, sőt) a vasárnapi ebédet, hogy melyik kezemben is volt a kanál a levesnél. A leves használ csak, a többi fogásnál mindkét kezem tele van (a salátát kivéve talán, amit ebéd után felmaradékolok, de az nem számít, akkor már mindegy); és eszembe jut az is, amikor kis híján számos veszélybe keveredtünk Angliában apukámmal, amikor a négyüteművel róttuk az utakat, és nem csak a városok között tévedtünk el, hanem a szembesávban is akár. Mert én onnan tudtam már akkor is, hogy merre van a jobbra, hogy kinéztem az ablakon, melyik oldalunkhoz van közelebb a járda, és akkor az a jobb. Tehát akkor Angliában kicsúszott a lábam alól a talaj, lebegtem a két oldalam között, mint az űrhajósok a légtelen térben, talán azt is összekevertem, hogy melyik szemem a rosszabb, és hogy hol van a szívem.
2009/05/07
én nem érzem az égtájakat
Észak, dél; kelet, nyugat. Fönt, lent; balra, jobbra – így írtam a négy égtájat a kereszt négy hegyére, s lám, nem fölcseréltem kettőt? Vagy nem tudom, mit jelent a kelet és a nyugat, vagy baj van az oldaliságommal, tehát baj van az oldaliságommal. A nyugat, az Amerika, a kelet pedig Japán, ott kel föl a Nap (tudom, mert ezt jelenti a kelet, a napkeltét, ahogy a nyugat a napnyugtát), és arra megy az Orient Expressz.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
2 comments:
Édes kisanya,
megszakad a szívem...
Jaj, anyukám, isten őrizzen!
Post a Comment