beszéljetek

A hallgatásotok egy végtelennek tetsző magas, réstelen kerítés, átmászni rajta szinte lehetetlen, kitépem a szívemet és a panaszaimat, ácsolok belőlük létrafokokat, úgy mászom föl, hogy belássak, és onnan akkor még ugrani is kéne, az ajtót fogjátok belülről, és hiába dörömbölök, kopogtatok csöndesen meg csöngetek, ha némán álltok a másik oldalon, eloldalgok leverten. Pedig nálam van, ha bemehetnék, odaadnám, ha nem ijednék meg a csöndtől, ami a vállatokat nyomja.

Beszéljetek!