a Ráday utcán

Van a Ráday utcának nyitási és zárási ideje. A nyitási idő reggel fél tíz körül már tart, és kábé tizenegyig húzódik, amikor ténylegesen kinyitnak a kávézók. Beállítanak egy-egy bárszéket az ajtóba, hogy vendég ne, csak a napfény mehessen be a kávézóba, ott ácsorognak a srácok az ajtónyílásban, cigiznek, szemlélődnek, megszemlélnek engem is, ahogy elmegyek előttük az autókkal fölhorzsolt, sétálós Ráday utcán. Nem sietnek. Kitessékelik söprűjük hegyén a port, a pornak semmi keresnivalója odabent, menjen csak ki. Befelé csak a napsugár jöjjön, senki más egyelőre. Kirakják az asztalokat a deszkapadlós teraszokra, leterítik mindenféle bambusznád terítőkkel, meg kiszórják a piros üveg hamutartókat, a fekete matt hamutartókat, a súlyos átlátszó négyzet és kis kerek réz hamutartókat, ahogy illik. Minden kávézónak a saját hamutartója csillogja-villogja vissza a reggelt. Aztán elkezdődik a délelőtt, főnek a kávék, gőzölögnek az utca légterében.

Délután, vagy már inkább estefelé, szedelődzködni kezd néhány üzlethelység az utcában. A kávézók nem, a kávézók éjszaka is műszakban vannak. De bezár a turistabolt lassan, az arany bringavázakat áruló bolt, és zárni készül a fodrászüzlet is. Ezt onnan lehet tudni, hogy benézel a fodrászhelységbe, és a tükrök előtt ott ülnek a nők, de ha megnézed jobban, inkább lányok még ők, és hát nem áll mögöttük, nem hajol fölébük senki, hanem ők maguk szárogatják a hajukat a nagy hajszárítóval, a másik kezükben a körkefe, és csinosítgatják magukat egymásnak háttal, de a tükörben szemben, tehát még beszélgetnek is. Megbeszélik, hogy hova mennek majd egy hős lovag vagy úri ficsúr karján, talán valahol itt a Ráday utcán, vagy máshol.