a barrio del mar

Tegnap, tegnap...! A tegnap éjjel... Tizenegykor kezdodott, festegettunk a tukor elott, itt az a szokas: nagy, csillogo arnyekokat festenek a lanyok a szemuk koré, ugy indulnak el.

Leautoztunk a varosba hat, ittunk egy Baileys-es frappét, ittunk egy gin-tonikot, ittunk egy kolat feher rummal, csupa olyasmit ittunk, amit én sosem szoktam, és néztem az arcokat, a zenét, olyan volt minden, mint ahova régen a gimis osztalytarsaimmal soha nem mentem el, de itt ennek kell orulni, mondta E, hat mulattam is nagyon jol, mert tényleg, sosem lattam még ilyet ennyi ideig ilyen kozelrol, hat mulattam rajta modfelett.

Atautoztunk aztan, mert meguntuk, hogy a Robin Hood tancterén inni és acsorogni tilos, atautoztunk a fehér helyre a parton, mert én mar megint ugy gondoltam valami ismeretlen kapubejarorol, hogy azon at kell menni, ott jo lesz. Egy nagy, lapos fehér kocka az a Barrio del Mar, a kocka tobb szintu, a szintek kozott par lépcsofok vezet fel, le, tanctér kulon nincsen, mindenki ott tancol, ahol éri. Gagyi szamok vannak itt is, de raérzek az arcokra végre, valami kattan: cserzett kalozarcokat latok, haromszoget bezaro suru szemoldokoket, remek szajsarki mosolyokat, tengert szimatolo nagy orrokat, és tetszik. Nem szamit a parfumfelho, a frissen vasalt fehér, kockas és rozsaszin ingek, nézem a férfiak arcat itt, rakom ossze a torténetuket. Egy szoke lany tancol velunk épp, ez nem tul gyakori egyébként, amikor kattogni kezd a zene: a Losing My Religion-t Tiesto koveti, megtalaljuk végre az alkalmas sarkot, és ekkor osszeall minden, a hajnali harom, a kicsipett lanyok, a zene, unnepeljuk a dj-t, jatszik hangokat a Harmashatarhegyrol, a par hettel ezelotti Kamaraerdorol, jatszik némit a multbol, jatszik keletrol, Berlinbol, nyugatrol. Tanulnak tolunk tancolni a ciprusi lanyok, ezt hatarozzuk el, majd ma délelott a fiuk elmondjak nekik, hogy mit lattak, hogy kell, és mindez két oraig tart. A végén vége, beszélek a dj-vel, nem hiszem el, hogy csak itt jatszott, hat persze, hogy nem, hat évig tanulta New York-ban a lemezeket, a dj meglehetosen kellemes kozelrol, bar bézs nadragban van, de ugy nézek ra, mint egy istenre tegnap éjjel, és akkor latjuk, hogy fenn vannak még a csillagok, nem tudjak itt, hogy a napfelkeltét, azt bizony meg kellene varni, és mar majdnem otthon vagyunk, amikor barsonyosodni kezd a sotet.