jön a vihar

Szívni kezd, minden irányból. Minden ablak vissza-vissza csapja. Becsukom a lépcsőházi kis ablakot – itt lakom a bejárat mellett, az utcára nézek, és itthon vagyok, én vagyok ma a vihar előtt a kapu őre. Ne törjön be az a kis ablak. Szívja a szél az ablakokat, mindent, ami lebeg, ajtórésekben harcolok, tépem az ajtót. A felhők az égen két irányba szállnak: egy nagy tömb észak-nyugatnak, föl Rézmál felé, alatta meg egy másik, egy füstös fátyolos, dél-keletnek épp. Üzenek Kispestnek, akárki megkapja.

Aztán már feketék a járdák, forrnak a cseppek az aszfalton. Rázza a dörgés a házat, a fülembe hasít a villám. Föltekerem a zenét, letekerem a zenét. Félni nem félek. Furcsa. Remeg a padló, egy teherautó vagy egy dörgés haladt el az ablak előtt. A legnagyobb dörgés, a földhöz csapó, már megvolt. Mostmár csak meg kell várni a végét.