ne olvassátok

Ne olvassátok, mondanám, de tudom, hogy olvassátok, hogy ezekből a kövekből következtettek, olyat már rég nem írok, ami miatt megkövezhettek, piszkosul nő a piszkozatok száma, már kettő van, én azokat majd kiteszem ősszel, amikor már úgysem látjátok, de nekem kellenek, én ide írni szeretek, én tudok írni máshova is, de az nem ugyanaz, ez én vagyok, az meg csak egy tizennyolcadik századi kis dzsentricafka az álmaival, én oda is megírom, meg én, de én ide tudok, szinte tulok mód, őszintén, magammód, hát, ezt-azt elereszt az ember, és úgy csinálja, én most eleresztem a publikáló gombot, mert van, ami nem a széles publikumé, de megmentésre érdemes. Érdekes, hogy azok a posztok pár szóból állnak, pár szó posztol csak ott, és mégsem, mégis inkább ez a csűrés-csavarás, agymenés, nem tudom, ennek mi értelme van. Írni kell

[, de ne olvassátok!]

[[Aztán úgy döntök, hogy nem érdekel, és kirakom, arra van ez itt, hogy írjak, arról, ami van, ami már megtörtént, én azt nagyon bánnám, ha nem élnék vele, ha elkótyavetyélném csak úgy, mint azt az ösztöndíjat is végül némileg elkótyáltam és vetyéltem, pedig nem szabadott volna, majd mindenki eldönti, mit akar olvasni és gondolni, mert írni kell, és amit megírunk, azt olvasni kell, hát ne csináljunk már ebből titkot, úgyhogy írok, ti meg olvassátok.]]