nem írtam még

Nem írtam még, hogy Cipruson folyton reszelnek a tücskök, éjjel és nappal, természetesen ipari, ha egy fa alatt megállsz.
Nem írtam, hogy a gyerek négy szót használ, ebből három kezdődik ká-val, egy meg a pápá. A görög szavak nagyrésze tartalmaz ká-t.
Nem írtam, hogy van egy fa, amire ha fölkötözöd a zsebkendőd, meggyógyulsz a betegségedből. Nem kötöztem rá semmit, mert nem jutott eszembe betegség, amiből meg kéne gyógyulnom.
Nem írtam, hogy milyen illatos a zöldségespult, illatozik rajta minden zöld levél, a zellerszál, a rukkola, minden.
Nem írtam, hogy a pincérnők, ha nincs vendég, a gyerekkel játszanak az asztalunknál a kávézókban, és ez így rendjén van, ha a gyereknek is tetszik.
Nem írtam a halloumiról, ami egy sajt, sós lében, mentával, bazsalikommal.
Nem írtam arról, hogy milyen hozzáérni az olajos bőrhöz, hogy három nap után nekem is kifejlődött a mediterrán, olajos bőröm.
Nem írtam arról az édes mazsolaborról, amiből hoztam is egy palackkal, koccintani.
Nem írtam arról sem, hogy a sztrádán szűkek a sávok, és kacskaringózni szoktak a sofőrök. És arról sem, hogy nem káromkodnak egymás arcára, ha véletlen valamelyikük hirtelen fékez, hirtelen elindul egy váratlan irányba.
Nem írtam arról, hogy mindig van jégkocka.
Nem írtam arról, hogy rettentő rosszul beszélnek angolul Cipruson, de mindenki angolul beszél. Keveredik a fordított szórend, ha függ a kérdés. Ha nem függ, lám, ott a hangsúly. És a tükörfordításokról sem írtam még.
Nem írtam arról sem, hogy drága a net, hogy láttuk a történelemkönyvből a mozaikokat és a színházat, aminek háttere a tenger, hogy a ciprusi egy macsó társadalom, hogy hoznak vizet a kávéhoz és magokat az alkoholhoz, hogy régebben font volt, ma már euró, hogy ventillátorok szelében ülünk sokszor, hogy fahéjjal sütik a kenyeret, hogy a fehér házakon sötétzöldek az ablaktáblák, de nem is fogok már.